birkózás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- olimpia
- Lőrincz Tamás
- birkózó-vb
- Deák Bárdos Mihály
- Lőrincz Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Még várni kell az első magyar birkózó sikerre a budapesti vb-n
Vasárnap sem volt sok sikerélményük a magyar szurkolóknak a budapesti birkózó-világbajnokságon. Öt mérkőzésből öt vereség volt a mérleg, a vigaszágon elbukó Ligeti Dániel mellett Asarin Roman, Farkas Rajmund, Hatos Gábor és Nagy Mihály is alulmaradt a szőnyegen. Farkas, Nagy és Hatos is kiesett, Asarin a vigaszágon folytathatja.
- címkék:
- birkózás
- birkózóvb2018
- Címkefelhő »
Fájó magyar vereségekkel kezdődött a budapesti birkózó-vb
Meglepő és fájó vereségekkel kezdődött magyar szempontból a budapesti birkózó-világbajnokság, amelynek szombati nyitónapján Veréb István litván, Molnár József pedig szenegáli ellenféltől kapott ki simán. Ligeti Dániel ugyanakkor győzni tudott a selejtezőben, a nyolcaddöntőben viszont már nem, így csak vigaszágon folytathatja szereplését.
Rajtol minden idők legnagyobb birkózó-világbajnoksága
A legtöbbet a hagyományoknak megfelelően a kötöttfogású csapattól várnak a szakvezetők, ám a szabadfogású és a női válogatottak kapitányai is bíznak az eredményes szereplésben a szombaton kezdődő budapesti birkózó-világbajnokságon, melyen minden idők legnagyobb mezőnye szerepel.
- címkék:
- birkózás
- birkózóvb2018
- Címkefelhő »
Felavatták Kozma István és Keresztes Lajos új síremlékét
A budapesti világbajnokság kezdete előtt egy nappal az Új Köztemetőben felavatták az új síremlékét a magyar birkózósport két legendás alakjának, Kozma Istvánnak és Keresztes Lajosnak.
- címkék:
- birkózás
- Címkefelhő »
Veréb kedvező, Ligeti nehéz ágra került a birkózó-vébén
A budapesti birkózó-világbajnokságon a versenyek szombaton kezdődnek, a nyitónapon érdekelt szabadfogásúak számára viszont már pénteken fontos eseményre került sor, mivel megtartották kategóriáik sorsolását, amely magyar szempontból felemás eredményt hozott. A szombati nap két hazai "húzóneve" közül Veréb István kedvezőnek mondható ágat kapott, a nehézsúlyú Ligeti Dániel viszont szinte a lehető legnehezebbet.
- címkék:
- birkózás
- Címkefelhő »
Birkózó-vb: Növényi és Bárdosi már kipróbálta a szőnyeget
A birkózók elfoglalták a Papp László Sportarénát. Az idei világbajnokság szombaton kezdődik, de a beépített arénában pénteken már láthattak küzdelmet az újságírók. Növényi Norbert, Moszkva olimpiai bajnoka és Bárdosi Sándor, Sydney olimpiai ezüstérmese válogatott szerelésben, jelképes összecsapáson kipróbálta a szőnyeget.
- címkék:
- Budapest
- birkózás
- birkózó-vb
- Címkefelhő »
Bacsa Péter bekerült a Nemzetközi Birkózó Szövetség vezető testületébe
Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnökét beválasztották a nemzetközi szövetség (UWW) vezető testületébe, a büróba az UWW budapesti kongresszusán.
- címkék:
- Bacsa Péter
- birkózás
- Címkefelhő »
Schwarzenegger is a magyar birkózóknak szurkol
Szombaton kezdődik a budapesti birkózó-világbajnokság, ami minden idők legnagyobb birkózó eseményének ígérkezik. A fejleményeket a hollywoodi filmsztár, a hazánkban forgató Arnold Schwarzenegger is kiemelten figyeli, amit a vébé Facebook-oldalára felkerült képpel is bizonyítani tud.
Bárdosi Sándor: Én birkózni szerettem, nem pedig menekülni
Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes, Európa- és világbajnoki bronzérmes birkózó, a szumó és az MMA világában is szép sikereket ért el. Jelenleg saját akadémiáját vezeti, ahol edzőként adja át a megszerzett tudását a fiatalabb generációnak. A sokak számára már a celebvilágból ismert klasszis sportoló az Origónak többek között beszélt a 2000-es, Sydney-i olimpiai ezüstéremről, az edzősködésről, vagy éppen arról, hogy mit vár a budapesti világbajnokságtól.
UFC-bajnok a budapesti birkózó-vb-n
Nem csak a birkózó szőnyegen láthatunk világsztárokat, hanem a budapesti birkózó világbajnokság kiegészítő programjain is világhírű sportolókkal találkozhatunk.
- címkék:
- Henry Cejudo
- birkózás
- birkózó-vb
- Címkefelhő »
Minden készen áll a valaha volt legnagyobb birkózó-vb-re
Már több külföldi delegáció megérkezett a budapesti birkózó-világbajnokságra. A szervező bizottság az utolsó simításokat végzi, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke, Nenad Lalovic pedig kedden érkezik Budapestre.
- címkék:
- birkózás
- birkózó-vb
- birkózás2018
- Címkefelhő »
Kovács István kiugrott vállal is küzdött, de az olimpiájába került a sérülés
Kovács István, az eddigi egyetlen magyar szabadfogású birkózó-világbajnok. 1979-ben, San Diegóban ért fel a csúcsra, egy évvel később egy sérülés miatt sem tudott végül olimpiai bajnoki címet nyerni. 1972 után, amelyik világversenyen elindult, onnan pontszerzőként tért haza. Van világbajnoki, olimpiai és Európa-bajnoki érme is. A kötöttfogásból Hegedűs Csaba miatt hátrált ki, de ma már minden erejével azon van, hogy a szabadfogást népszerűsítse, és cégével a lehető legjobb birkózószőnyegeket gyártsák.
Minden részletre figyel a világ- és Európa-bajnok birkózó, Bácsi Péter
Bácsi Péter semmit sem bíz a véletlenre. A Ferencváros világ- és Európa-bajnoka a legutóbbi budapesti vb-n egy sérülés miatt nem tudott küzdőtérre lépni.
- címkék:
- Bácsi Péter
- birkózás
- birkózó-vb
- Címkefelhő »
Tízgyerekes családból az olimpiai aranyig: Csikó, a birkózás Puskása
Kocsis Ferenc olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok kötöttfogású birkózó, Prima-díjas mesteredző, akinek több tanítványa is a világ legjobbjai közé birkózta magát: Farkas Péter és Majoros István olimpiai bajnokok lettek, de kezei alatt edződött az Eb-győztes Deák Bárdos Mihály is. A birkózó Hírességek Csarnokának tagja többek között arról is beszélt az Origónak, melyik magyar versenyzőtől vár aranyérmet az októberi budapesti világbajnokságon, mesélt feleségéről, Szabó Gabriella Európa-bajnok asztaliteniszezőről, élete fordulópontjáról, a moszkvai elsőségről, jégkorongról, de az is szóba került, hogy ragadt rá a Csikó név.
Világbajnok birkózónk is megküzd az angolnával
Berki Krisztián, olimpiai bajnok tornász és Baji Balázs, vb-bronzérmes gátfutó mellett világ- és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes szabadfogású birkózónk is megküzd az angolna néven elhíresült úszóval a hétvégi, budapesti úszó Világkupa első napján. Veréb Istvánt a háromszoros Európa-bajnok, kétszeres vb-ezüstérmes úszó, Verrasztó Dávid készítette fel.
- címkék:
- úszás
- birkózás
- Címkefelhő »
Veterán vb-arannyal hangolt a birkózó a hazai világbajnokságra
Hatos Gábor egyszer már abbahagyta a birkózást, veterán vb-arannyal készül a budapesti világbajnokságra.
- címkék:
- Hatos Gábor
- birkózás
- birkózó-vb
- Címkefelhő »
Repka Attila: Kicsit azért rájátszottam arra a harapásra
2018-ban már 50. születésnapját ünnepelte az 1992-es barcelonai olimpia bajnoka, Repka Attila. A miskolci birkózó mesélt az olimpiai bajnoki címről és arról, hogy nem Barcelonában érezte magát a legesélyesebbnek. Repka Attila a kötöttfogású válogatott mellett dolgozik, elmondta, mit vár a fiúktól az októberi, hazai rendezésű világbajnokságon.
Éremben és pontszerző helyezésben bízik a női birkózók kapitánya
Kialakult a női keret, amely indul majd az október 20-án kezdődő birkózó-világbajnokságon. Eddig egyetlen kérdés volt: az 59 kilogrammban Dollák Tamara és Bognár Erika között válogatón dőlt el, hogy ki léphet küzdőtérre a Papp László Budapest Sportarénában.
- címkék:
- birkózás
- Címkefelhő »
Dollák Tamara indulhat 59 kg-ban a budapesti birkózó-vb-n
Dollák Tamara képviselheti a magyar színeket a nők 59 kilogrammos kategóriájában az októberi birkózó-világbajnokságon, Budapesten.
- címkék:
- birkózás
- Címkefelhő »
Jövőre Asztanában lesz a birkózó-világbajnokság
Jövő szeptemberben Asztanában rendezik az olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságot.
- címkék:
- Asztana
- birkózás
- világbajnokság
- Címkefelhő »
Nyaksérülése sem foszthatta meg a győzelemtől a magyar birkózót Bukarestben
Négy érmet, közte egy aranyat szereztek a magyarok a Bukarestben rendezett nemzetközi birkózóversenyen, amely Ion Cornianu és Simon László emléktorna is volt egyben.
Magyar bronzérem a junior birkózó-vb-n
Szurovszki Patrik bronzérmes lett a szabadfogásúak 86 kilós kategóriájában a szlovákiai Nagyszombaton rendezett junior birkózó-világbajnokságon.
- címkék:
- birkózás
- junior vb
- Címkefelhő »
Tündéri kislánya is szurkol a magyar birkózónak
Sporttörténelmet írna a budapesti birkózó-világbajnokságon Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor. A sportág pillanatnyilag legnagyobb hazai sztárjai arra készülnek, hogy a birkózásban első testvérpárként ugyanazon a tornán legyenek világbajnokok – írja a Borsonline.
Rekordlétszámmal és kiemelt díjazással készülnek a budapesti birkózó-vb-re
Napra pontosan egy hónap múlva, október 21-én kezdődnek meg a küzdelmek a budapesti Papp László sportarénában a 2018-as birkózó világbajnokságon. Ennek tiszteletére tartott sajtótájékoztatót Budapesten Németh Szilárd a Magyar Birkózó Szövetség és a budapesti vb-szervezőbizottság elnöke, Bacsa Péter alelnök és Komáromi Tibor, a szövetség szakmai elnöke.
- címkék:
- birkózás
- birkózóvb2018
- Címkefelhő »
Kifordult bokával is vb-t nyert az olimpiai ezüstérmes birkózó
Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok birkózó, akinek a kapitánysága alatt 2004-ben Majoros István kötöttfogásban olimpiai bajnok lett. A magyar birkózósportnak ez volt az eddigi utolsó olimpiai aranyérme. Komáromi Tibor a Magyar Birkózó Szövetség alelnökeként, illetve szakmai elnökeként várja az októberi budapesti világbajnokságot.
Négy aranyérmet nyertek a magyar birkózók Minszkben
Négy aranyérmet nyertek a magyar birkózók a Minszkben rendezett rangos nemzetközi birkózóversenyen.
- címkék:
- Minszk
- birkózás
- aranyérem
- Címkefelhő »
Három magyar bronzérem a junior birkózó-vb-n
Három magyar kötöttfogású birkózó is bronzérmes lett a szlovákiai Nagyszombaton zajló junior birkózó-világbajnokságon.
- címkék:
- birkózás
- junior vb
- Címkefelhő »
Nemcsák Károly kihívta az olimpiai bajnok birkózót, de nem járt sikerrel
Úgy tűnik asztaliteniszben is jártas Kocsis Ferenc birkózó olimpiai bajnokunk. A 65 éves legendát Nemcsák Károly a József Attila Színház igazgatója hívta ki egy barátságos mérkőzésre a színház hétvégén megrendezett utcabálján.
A vb-aranyérmes birkózó a kisfiával készül a világbajnokságra
Sastin Marianna egyre jobb formába kerül, a világbajnok birkózónak ugyanis van egy állandó „edzőpartnere". Kisfia, Olivér februárban született, azóta gyakorlatilag csak a külföldi edzőtáborokba nem kíséri el vb-aranyérmes édesanyját, aki az októberi Budapesten megrendezendő világbajnokságra készül.
Sastin Marianna nyerte Minszkben a birkózó-vb főpróbáját
Az október 20-28. közötti budapesti világbajnokság főpróbájának tekinthető minszki versenyen Sastin Marianna valósággal parádézott.
- címkék:
- Sastin Marianna
- birkózás
- Címkefelhő »
Mike Tysonnal is bunyózott volna az 55 kilós magyar olimpiai bajnok
Majoros István az eddigi utolsó magyar olimpiai bajnok birkózásban. 2004-ben ért fel a csúcsra, két évvel később a K-1-et is vállalta. 14 évvel az olimpiai bajnoki cím után is a szőnyeg mellett van, de már edzőként várja a budapesti világbajnokságot.
Nem veszik le az olimpia műsoráról a birkózást és az ökölvívást
Nyolcvanötödik születésnapja alkalmából köszöntötték Boros Pétert, Magyarország legidősebb aktív vívóját a legrégebbi jelenleg is működő, közel 100 éves OSC vívóteremben. A köszöntésen Kulcsár Krisztián is részt vett, a DIGI Sport híradójának nyilatkozó MOB-elnök megnyugtatta a birkózás és az ökölvívás olimpiai jövőéért aggódókat.
Az Eurosport is közvetíteni fogja a budapesti birkózó-vb-t
Az Eurosport 2020-ig valamennyi nagy birkozóversenyt a műsorára tűzi, így segítve a sportág minél szélesebb körű népszerűsítését. Az együttműködés első jelentős állomása éppen az őszi budapesti világbajnokság lesz.
- címkék:
- birkózás
- birkózó-vb
- Eurosport
- Címkefelhő »
Kilenc érmet nyertek a magyar birkózók az egyetemi vb-n
Kilenc érmet, köztük két aranyat nyertek a magyar versenyzők a birkózók egyetemi és a főiskolai világbajnokságán.
Birkózó-vb: jövő héttől Minszkben készülnek a magyar kötöttfogásúak
Jövő héttől Minszkben készülnek a magyar kötöttfogású válogatott tagjai az októberi, budapesti birkózó-világbajnokságra.
Dopping miatt megfosztották az Ázsiai Játékokon nyert aranyától a vb-címvédő birkózót
Doppingolás miatt megfosztották az Ázsiai Játékokon nyert aranyérmétől Orkhon Purevdorj világbajnoki címvédő mongol birkózót.
- címkék:
- dopping
- birkózás
- Ázsia Játékok
- Címkefelhő »
Birkózó-tankönyvet adott ki Mr. Tus
Két nappal 70. születésnapja előtt mutatta be Mr. Tus-tankönyv című kiadványát Hegedüs Csaba olimpiai bajnok, korábbi birkózó szövetségi kapitány és szövetségi elnök.
- címkék:
- Hegedűs Csaba
- birkózás
- Címkefelhő »
Magyarország az eddigi legjobb birkózó-világbajnokság megszervezésére készül
A hazai rendezésű birkózó-világbajnokságra készülő magyar csapat tagja átvették a vb-felszerelést a Körcsarnokban. Az eseményen közös csapatfotózást is tartottak, ahol jelen volt többek között Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke.
50 nap múlva kezdődik a budapesti birkózó-világbajnokság
Pontosan 50 nap múlva, október 20-án kezdődik a budapesti birkózó-világbajnokság, amely október 28-ig tart a Papp László Sportarénában.
- címkék:
- birkózás
- birkózó-vb
- Címkefelhő »
Bárdosi Sándor: Amit kaptam, továbbadtam
Magyarországon a helyére került a birkózás az olimpiai ezüstérmes, vb- és Eb-harmadik Bárdosi Sándor szerint, aki az októberi, budapesti világbajnokság népszerűsítésén dolgozik.
- címkék:
- birkózás
- birkózó-vb
- Címkefelhő »
Három magyar birkózó nyert aranyérmet a kötöttfogású Német Nagydíjon
Három magyar birkózó nyert aranyérmet a kötöttfogású Német Nagydíjon, amelyet szombaton és vasárnap rendeztek Dortmundban.
Így él most az egykori olimpikon, Farkas Péter
50 éves lett az egykori olimpia bajnok birkózó, Farkas Péter.
Birkózó-vb: Bacsa Péterre már a rajt előtt komoly megméretés vár
Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) alelnöke számára nem csupán a rendezés sikere és a hazai versenyzők eredményessége fontos az októberi budapesti világbajnokságon, ugyanis a magyar fővárosban választanak majd új tagokat a nemzetközi szövetség (UWW) vezető testületébe, melybe ő is pályázik.
- címkék:
- Budapest
- birkózás
- Címkefelhő »
Lőrincz Tamás túl van a sérüléseken
Lőrincz Tamás, a hazai rendezésű birkózó-világbajnokságra készülő magyar kötöttfogású válogatott egyik legjobbja több nehézséggel is küzdött idén, ám mostanra már semmi sem gátolja abban, hogy maximális erőbedobással végezze az edzéseket.
Birkózó rekordkísérlet a Szabadság hídon
Érdekes és látványos rekordkísérletre készülnek a birkózók szombat délután, amikor a lezárt Szabadság hídon több mint 200-an fognak egyszerre lemenni hídba.
Sikerekkel hangoltak a magyar birkózók a budapesti vb-re
Magyar sikerek is születtek a madridi birkózó nagydíjon, amelyen az októberi budapesti világbajnokságra készülő, és spanyolországi nemzetközi edzőtáborba érkezett szabadfogású és női válogatott indult el.
- címkék:
- birkózás
- Címkefelhő »
Tele lesz magyarokkal az októberi budapesti birkózó-vb
Érett birkózást vár versenyzőitől Ritter Árpád, a női válogatott szövetségi kapitánya az októberi budapesti birkózó-világbajnokságon, melyen várhatóan mind a tíz kategóriában lesz hazai induló a mezőnyben.
- címkék:
- birkózás
- Címkefelhő »
Pankráció bolíviai módra
Két bronzérmet nyertek a magyar női birkózók Kínában
Galambos Ramóna és Németh Zsanett is bronzérmet nyert Kínában a China Open világranglista-pontszerző birkózóversenyen.
- címkék:
- birkózás
- Címkefelhő »
Lőrincz Viktor aranyérmet nyert
Egy arany-, egy ezüst- és három bronzérmet nyertek a hazai birkózók Győrben a kötöttfogású második, vasárnapi versenynapján.
- címkék:
- Lőrincz Viktor
- birkózás
- aranyérem
- Címkefelhő »
U23-as birkózó-Eb: Két magyar bronzérem a nőknél
Két bronzérmet nyertek a magyar női birkózók a törökországi U23-as Európa-bajnokságon, Isztambulban.
U23-as birkózó Eb: két magyar érem kötöttfogásban
Két érmet - egy-egy ezüstöt és bronzot - nyertek a magyar kötöttfogású birkózók a törökországi U23-as Európa-bajnokságon, Isztambulban.
Alvilági múltját elismeri Növényi Norbert, a csalást nem
Három év négy hónap letöltendő börtönt kapott Növényi Norbert. A bíróság szerint a korábbi olimpiai bajnok birkózó kapcsolatban állt egy céggel, amely adócsalást követett el. Növényi még az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát, és azt mondta, hogy csak a cég reklámarca volt. A bíróság szerint ez nem életszerű, sőt, ő maga hozta össze a csalásban részt vett embereket.
- címkék:
- Növényi Norbert
- birkózás
- adócsalás
- Címkefelhő »
Hegedűs Csaba szerint a legjobb birkózó-vb lehet a budapesti
Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke az év elején jelezte, hogy azt szeretné, ha az októberi budapesti világbajnokság minden idők legjobbja lenne, s Hegedűs Csaba, a magyar szövetség korábbi elnöke szerint erre minden esély meg is van.
- címkék:
- Hegedűs Csaba
- birkózás
- birkózó-vb
- Címkefelhő »
Korpásinak a világbajnokság az olimpia
Ismét Budapesten lenne világbajnok Korpási Bálint, aki számára talán még csapattársainál is nagyobb jelentősége van egy-egy birkózó vb-nek, mivel a BVSC kötöttfogásúja nem olimpiai súlycsoportban versenyez.
- címkék:
- Korpási Bálint
- birkózás
- Címkefelhő »
Neve még nincs a birkózó-vb új kabalaállatának
Az októberi birkózó-világbajnokság logóját a Lánchíd oroszlánjai vigyázzák, ezek fogják közre a Budapest 2018 feliratot. Ezt még nem tehették meg, amikor 1849. január 1-jén Bónis Sámuel országbiztos lovas kocsijával elsőként haladt át az akkor még nem teljesen kész hídon, rakománya pedig a Szent Korona volt. A Duna két partján a hídfőknél pózoló kővadak csak több mint három esztendővel a hivatalos átadás után, 1852-ben kerültek a helyükre.
A birkózó Lőrincz Tamás átvette világbajnoki ezüstérmét
Lőrincz Tamás pénteken átvette 2017-es világbajnoki ezüstérmét, melyet egyik riválisa doppingvétsége miatt kapott meg. Az ünnepélyes eseményre a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) évi rendes közgyűlése keretében, a Magyar Sport Házában került sor.
- címkék:
- Lőrincz Tamás
- birkózás
- Címkefelhő »
A testvérét győzte le az Eb-bronzért a birkózó Nagy Mihály
Nagy Mihály Európa-bajnoki bronzéremmel jelezte: jó úton halad a világbajnokságra való felkészülésben. A 79 kilogrammos szabadfogású birkózó az oroszországi Eb-n szerezte meg első érmét a felnőttek között, ha csak a világversenyeket vesszük alapul.
Egy magyar arany- és két ezüstérem a kadett birkózó EB-n
A magyarok egy arany- és két ezüstérmet nyertek a szkopjei kadett birkózó Európa-bajnokság női versenyében.
- címkék:
- Szél Anna
- birkózás
- aranyérem
- Címkefelhő »
Szülés után az ob-n tér vissza a birkózó Sastin Marianna
Szombaton Kecskeméten kerül sor a 2018-as szabadfogású és női országos birkózó bajnokságra. A nevezések alapján 130 férfi és 49 nő indulása várható.
Barka Emese mindent a budapesti birkózó-világbajnokságnak rendel alá
Barka Emese a folytonos küzdelem megszállottja. Az 57 kilogrammos birkózó egy bronzéremmel zárta az oroszországi Európa-bajnokságot, de számára az év főversenye a budapesti világbajnokság lesz. Nem tervez hosszú nyaralást, csak egy rövid olaszországi kikapcsolódásban lesz része.
- címkék:
- Barka Emese
- birkózás
- Címkefelhő »
Birkózó Eb: három orosz és két török arany a zárónapon
Az ötből három finálét a hazai, míg kettőt a török szabadfogású versenyzők nyertek meg az oroszországi Kaszpijszkban rendezett birkózó Európa-bajnokság zárónapján.
Veréb István kiesett, öt bronzzal zárták a magyarok a birkózó Eb-t
A szabadfogásúak 86 kilogrammos kategóriájában szereplő Veréb István első vigaszági mérkőzésén kikapott, ezzel kiesett az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság utolsó napján. A magyar csapat így öt bronzéremmel zárta szereplését a kontinensviadalon.
Nagy Mihályé az ötödik magyar bronzérem a birkózó-Eb-n
Nagy Mihály bronzérmet nyert szombaton a szabadfogásúak 79 kilogrammos súlycsoportjában az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokságon.
Birkózó Eb: Mindhárom magyar kikapott az első meccsén
Mindhárom szombaton bemutatkozó magyar szabadfogású versenyző, Molnár József (61 kg), Gulyás Zsombor (74 kg) és Veréb István (86 kg) már az első meccsén kikapott az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokságon.
Megvan a magyar csapat negyedik bronzérme a birkózó Eb-n
Barka Emese bronzérmet nyert pénteken a 57 kilogrammos súlycsoportban az oroszországi birkózó Európa-bajnokságon, Kaszpijszkban. A szőnyegre lépő női kontingens az érem mellett két ötödik helyet is szerzett Dénes Mercédesz és Sleisz Gabriella révén.
Barka Emese elődöntős a birkózók Európa-bajnokságán
Bejutott az elődöntőbe Barka Emese az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
- címkék:
- Barka Emese
- birkózás
- Címkefelhő »
Korpási Bálint és Kiss Balázs is bronzérmes a birkózó Európa-bajnokságon
Korpási Bálint és Kiss Balázs bronzérmet nyert az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapján, melyet így két harmadik és egy ötödik hellyel zárt a magyar küldöttség. Korpási a kötöttfogásúak 72 kilogrammos súlycsoportjában, míg Kiss a 97 kilós mezőnyben diadalmaskodott.
- címkék:
- Korpási Bálint
- birkózás
- Címkefelhő »
Lám Bálint elveszítette bronzmérkőzését a birkózó Eb-n
Lám Bálint elveszítette bronzmérkőzését, így az ötödik helyen végzett a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság keddi versenynapján.
- címkék:
- Lám Bálint
- birkózás
- Címkefelhő »
Lőrincz Tamás bronzérmes a birkózó Európa-bajnokságon
Lőrincz Tamás bronzérmet nyert kedden a kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában az oroszországi birkózó Európa-bajnokságon, Kaszpijszkban.
- címkék:
- Lőrincz Tamás
- birkózás
- Címkefelhő »
Szabó László bronzéremért küzdhet a birkózó Eb-n
Szabó László az elődöntőben kikapott, így szerdán este a bronzéremért léphet szőnyegre a kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájában az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokságon, melyen Torba Erik (60 kg), Korpási Bálint (72 kg) és Kiss Balázs (97 kg) is a vigaszágon lesz érdekelt.
- címkék:
- Szabó László
- birkózás
- Címkefelhő »
Két magyar is bronzéremért birkózhat az Európa-bajnokságon
A kötöttfogásúak 130 kilogrammos kategóriájában szereplő Lám Bálint, illetve a 77 kilós Lőrincz Tamás is magabiztos győzelmet aratott a vigaszágon, így az esti programban mindketten a bronzéremért léphetnek majd szőnyegre. A címvédő Korpási Bálint rögtön az első meccsén kikapott a 72 kilósok között, Kiss Balázs (97 kilogramm), Szabó László (82 kilogramm) és Torba Erik (60 kilogramm) viszont a nyolc közé jutott.
Lőrincz Tamás és Lám Bálint vigaszágas a birkózó Európa-bajnokságon
Lőrincz Tamás (77 kg) és Lám Bálint (130 kg) a keddi vigaszágra került, a kötöttfogás 87 kilogrammos kategóriájában címvédő Lőrincz Viktor ugyanakkor kiesett a Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság hétfői nyitónapján.
Minden szempontból különleges lesz a birkózó-Eb
Április 30-án, hétfőn kezdődik az oroszországi Kaszpijszkban az idei birkózó Európa-bajnokság, amely sok szempontból számít majd különlegesnek.
- címkék:
- birkózás
- Európa-bajnokság
- Címkefelhő »
Új időszámítás kezdődhet a birkózásban a budapesti vb-vel
A magyar birkózó-válogatott tagjai hamarosan megkezdik a küzdelmeket az Eb-n, de számukra az év versenye az októberi világbajnokság lesz, amelyet Budapest rendez meg. Kiss Balázs szerint az Eb jó lehetőség arra, hogy az új szabályokat tesztelhessék, Lőrincz Tamás pedig a hazai vb pozitív hatásait taglalta. Gulyás István szerint ezzel az Eb-vel – a szabálymódosítások miatt – új időszámítás veszi kezdetét a birkózásban.
Huszonegy fős magyar csapat indul a birkózó Európa-bajnokságon
Huszonegy magyar vesz részt az április 30-án kezdődő birkózó Európa-bajnokságon az oroszországi Kaszpijszkban. A magyar szövetség (MBSZ) elnöksége pénteki ülésén fogadta el a szakági kapitányok által előterjesztett névsort.
- címkék:
- birkózás
- Címkefelhő »
Lábak a levegőben, arcok a szőnyegen - fél év múlva birkózó vb Budapesten
183 nap múlva, október 20-án kezdődik a hazai rendezésű birkózó-világbajnokság, amelyre gőzerővel készülnek a versenyzők és a szervezők is. Bacsa Péter, a vb szervezőbizottságának igazgatója szerint a fővárosnak ismét bizonyítania kell a szervezéssel, a versenyzők pedig az oroszországi Európa-bajnoksággal hangolnak a vb-re.
Barka Emese arany-, Dénes Mercédesz bronzérmes a szófiai birkózóversenyen
Barka Emese arany-, míg Dénes Mercédesz bronzérmet szerzett Szófiában, az 56. Dan Kolov és Nikola Petrov birkózó emlékversenyen.
Igazi legendák népszerűsítik a budapesti birkózó-világbajnokságot
Újabb jelentős mérföldkövéhez érkezett az októberi, budapesti birkózó-világbajnokság előkészülete: a Magyar Birkózó Szövetség vezetése pénteken a tatai edzőtáborban megtartott sajtónyilvános edzést követően együttműködési megállapodást írt alá a sportág legendás bajnokaival, a válogatottat felkészítő edzőkkel, valamint a legjobb sportolókkal.
- címkék:
- birkózás
- birkózó-vb
- Címkefelhő »
Tokió lehet a végállomás olimpiai ezüstérmes birkózónknak
Lőrincz Tamás a soron következő, azaz a 2020-as tokiói olimpiáig tervezi pályafutását. A 2012-es londoni játékokon ezüstérmet szerző birkózó testvérével, Viktorral együtt szeretne ott lenni Tokióban.
- címkék:
- birkózás
- Címkefelhő »
Azt hitte, hogy viccelnek vele, aztán vb-ezüstérmes lett
Lőrincz Tamás hivatalosan is világbajnoki ezüstérmes, miután kiderült, hogy orosz ellenfele doppingolt. A Honvéd birkózója először nem vette komolyan a gratulációkat és áprilisi tréfának hitte a híreket. Csütörtökön azonban a hivatalos értesítést is megkapta a Magyar Birkózó Szövetség.
- címkék:
- Lőrincz Tamás
- birkózás
- Címkefelhő »
Legyőzője vb-ezüstérmét kapja meg a birkózó, Lőrincz Tamás
A 2017-es párizsi világbajnokságon a kötöttfogásúak 75 kilós súlycsoportjában ezüstérmet szerző orosz Alekszandr Cserhikint doppingvétség miatt megfosztották érmétől, amit az általa az elődöntőben legyőzött Lőrincz Tamás kap meg.
- címkék:
- Lőrincz Tamás
- birkózás
- Címkefelhő »
Megkezdődött a jegyértékesítés a budapesti birkózó-vb-re
Szerdán megkezdődött a jegyértékesítés az október 20. és 28. között Budapesten sorra kerülő birkózó-világbajnokságra.
- címkék:
- Budapest
- birkózás
- jegy
- birkózó-vb
- Címkefelhő »
Négy magyar érem a rangos kijevi birkózóversenyen
Egy ezüst- és három bronzérmet nyertek a magyar versenyzők a Kijevben rendezett, rangos birkózóviadalon.
- címkék:
- birkózás
- Címkefelhő »
Három arannyal zártak a magyar birkózók Kubában
Három arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel zárta a magyar kötöttfogású birkózó-válogatott a Havannában rendezett nemzetközi ranglistaversenyt.
Hét magyar érem a zágrábi kötöttfogású birkózóviadalon
Két arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet nyertek a magyar kötöttfogású birkózók a Zagreb Open elnevezésű horvátországi versenyen.
Ezer négyzetméteres birkózócsarnok épül Dorogon
Megkezdődött Dorogon egy ezer négyzetméteres birkózócsarnok építése, a beruházás több száz millió forintos költségéhez az önkormányzati önerő mellett 150 millió forinttal járul hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kiemelt sportágak létesítményfejlesztési támogatásával - tájékoztatta az MTI-t a beruházás projektmenedzsere.
- címkék:
- birkózás
- Címkefelhő »
CIA-s módszerrel kínozták a középiskolást a társai
Egy filmből ellesett kínzási módszerrel zajlott a beavatási szertartás a középiskolai birkózó klubban. Az új csapattagot azzal fenyegették meg, hogy ha bárkinek panaszkodni mer, újra terrorizálják.
- címkék:
- birkózás
- kínzás
- CIA
- Címkefelhő »
Ezt a mozdulatot még Böde Dániel is megirigyelné
Ki ne emlékezne rá, amikor a norvégok elleni Eb-pótselejtező visszavágójának a 81. percében Böde Dániel az ellenfél tizenhatosán belül harcolt az egyik védővel, majd amikor elvesztette a labdát, nemes egyszerűséggel földhöz vágta a játékost. Az egyik közösségi oldalon most hasonló, a Ferencváros támadója által végrehajtott mozdulatnál is jobban kivitelezett dobás hódít.
Minden idők legjobb vb-je lesz a budapesti
2013 után az idei évben újra Budapest adhat otthont a birkózó világbajnokságnak. Az esemény csütrtöki felvezető sajtótájékoztatója után a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke, Nenad Lalovic az Origónak adott interjúban elmondta, Budapest hagyományosan jó házigazda, és a maga részéről biztos benne, hogy minden idők legjobb vb-jét rendezi a magyar főváros. Habár ez több mint remény, egyenesen elvárás a szervezet részéről.
- címkék:
- Nenad Lalovic
- birkózás
- birkózó-vb
- Címkefelhő »
Nagyok az elvárások, februártól kaphatók jegyek a hazai birkózó-vb-re
Több mint száz ország 800-nál is több sportolójának részvételére számít a szervezőbizottság az október 20. és 28. közötti budapesti birkózó-világbajnokságon, melynek jegyértékesítése február elsején indul.
50. születésnapját ünnepli olimpiai bajnok birkózónk
Január 10-én ünnepli 50. születésnapját Repka Attila olimpiai bajnok birkózó. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja
- címkék:
- Repka Attila
- birkózás
- Címkefelhő »
Ritter Árpád lett a női birkózók szövetségi kapitánya
A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) döntése szerint 2018-tól Gulyás István már csak a férfi szabadfogású válogatottat vezeti, a nők kapitányának pedig Ritter Árpádot nevezte ki.
2018-tól új ranglistarendszer lesz a birkózóknál
A jövő évtől új alapokra helyezi a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) a világranglistáját, melyre a nagy világversenyek mellett a fogásnemenként kijelölt négy-négy viadalon lehet majd pontokat gyűjteni, köztük a kötöttfogású Magyar Nagydíjon.
- címkék:
- birkózás
- rendszer
- világranglista
- 2018
- Címkefelhő »
A fekete péntek elérte a magyar birkózókat az U23-as vb-n
Nem kísérte szerencse a magyar női csapat szereplését a bydgoszczi U23-as birkózó világbajnokságon.
Fekete csütörtök az U23-as birkózó-világbajnokságon
A lengyelországi Bydgoszczban zajló U23-as birkózó-világbajnokság szerdai versenynapján már a nők voltak soron, köztük két magyar versenyző, a kétszeres U23-as Európa-bajnok, felnőtt Eb-második Németh Zsanett (75 kg), valamint a szintén számos korosztályos és felnőtt Eb-éremmel rendelkező Galambos Ramóna (55).
Japánban készülhetnek a magyar birkózók a tokiói olimpiáig
Együttműködési megállapodást kötött a japán Maebasi városával a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ).
- címkék:
- birkózás
- olimpia
- Tokió 2020
- Címkefelhő »
Lőrincz Tamás világbajnokot vert, magyar ezüst birkózásban
A magyar kötöttfogású birkózóválogatott vasárnap második lett a Moszkvában rendezett Európa Kupán, melyen mindhárom szakág kontinentális ranglistájának négy legjobb nemzeti csapata vett részt.
- címkék:
- Lőrincz Tamás
- birkózás
- Címkefelhő »
Döntős az Európa Kupában a magyar birkózóválogatott
A birkózó-válogatottak moszkvai Európa Kupáján a magyar együttes vasárnap döntőt vívhat a szintén veretlen, házigazda oroszokkal.
- címkék:
- birkózás
- Címkefelhő »
Birkózó csb: az ESMTK megvédte címét az Extraligában
Az ESMTK megvédte címét a birkózó csapatbajnokság legmagasabb osztályában, az Extraligában.
- címkék:
- birkózás
- Extraliga
- ESMTK
- Címkefelhő »