bevétel

címke rss

Ötödével csökkentek a turisztikai bevételek

Archívum2002.09.11, 14:48

Szeptembertől már a turizmus fellendülésére lehet számítani, bár idén az első hét hónapban az ágazatból származó bevétel 17,5 százalékkal csökkent egy év alatt - mondta Budai Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) idegenforgalomért felelős helyettes államtitkára.

Folytatódik a reklámpiac zsugorodása

Archívum2002.09.10, 11:46

A reklámpiac zsugorodása miatt csökkenő bevételre számít az America Online, a világ legnagyobb médiacége, az AOL Time Warner internetes üzletága. A világ reklámpiaca egy tanulmány szerint az idén 0,3 százalékkal szűkül. Csoportszinten az AOL Time Warner tartani tudja az idei évre előre jelzett bevételt - közölte a cég.

A félkarú rablókon az állam is jól keres

Archívum2002.09.09, 09:22

Az emberek játékszenvedélyére ősidők óta bátran lehet vállalkozást alapítani, az extraprofit szerény befektetéssel is garantált. Éppen ezért az állam is megkülönböztetett figyelmet szentel a tavaly 157 milliárd forintot forgalmazó szerencsejáték-piacnak, s miközben szigorú előírásokkal próbálja meggátolni a visszaéléseket, maga is egyre busásabb bevételekhez jut a játékszervezők megadóztatásával.

Kevesebbet von el az állam a szerencsejátékokból

Archívum2001.11.22, 15:02

Az egyetlen szerencsés nyertes 1,1 milliárd forinttal lehet gazdagabb a hétvégén, a lottóhúzás után. A rekordnyeremény oka nemcsak az, hogy 19 hete senki nem találta el a nyerőszámokat, hanem az is, hogy az állam a szerencsejátékból származó bevételek egyre kisebb részét vonja el - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

Csökkenő turisztikai bevételek

Archívum2002.09.09, 10:05

Az év első hét hónapjában 3,4 millió vendég 10,2 millió vendégéjszakára vette igénybe a kereskedelmi szálláshelyeket. A vendégéjszakák száma és a szállásdíjbevételek egyaránt 3 százalékkal estek vissza a 2001. első hét hónapjához képest - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett jelentéséből.

Terhelhető a lakástámogatási keret

Archívum2002.09.06, 07:56

Az állam tavaly 60,4 milliárd forinttal támogatta a lakásszerzést - derül ki a zárszámadási törvényjavaslatból. Az összeg háromnegyedét a múlt évben épített és vásárolt lakások támogatásához használták fel, tehát a korábban vállalt ilyen terhek kihatása nem számottevő. Az idén legalább 14 milliárddal több pénz kell erre a célra, igaz az állam bevételei sem elhanyagolhatók az új lakások építéséből.

A vagyongyarapodás csak az evába belépés előtt adózik

Archívum2002.09.04, 07:52

A tervek szerint az egyszerűsített vállalkozói adót választó működő vállalkozóknak nem kell a jövőbeni vagyongyarapodás után adót fizetniük, hiszen kizárólag bevételi nyilvántartás lesz - oszlatta el az ezzel kapcsolatos félreértéseket a Magyar Hírlapnak nyilatkozó Kurucz-Váradi Károly, a Pénzügyminisztérium jövedelemadók főosztályának vezetője. Más forrásból úgy értesült a napilap, hogy a szövetkezetek és az ügyvédi irodák is választhatják majd az evát.

Rekordtöbblet a cseh teljes fizetési mérlegben

Archívum2002.09.04, 13:54

Csehország folyómérlegének hiánya 561 millió dollárra nőtt a második negyedévben az első negyedévi 430 millió dollárról, de a privatizációs bevételek nagy többletet teremtettek a teljes fizetési mérlegben, ami rekordösszegű lett, 4,5 milliárd dollárral haladja meg az előző negyedévit.

Oszama bin Laden mézben csempészi fegyvereit

Archívum2003.02.21, 10:30

A legtöbb közel-keleti országra kiterjedő mézkereskedelmi hálózatot működtet Oszama bin Laden, az értékesítésből származó bevétel azonban eltörpül a mézben csempészett fegyverekből és kábítószerből befolyó haszon mellett. A méz illata és állaga miatt könnyen elrejthető benne a csempészáru, a vámosok ráadásul nem szívesen vizsgálják át a szállítmányokat.  

A tervezettnél közel harmadával nagyobb az államháztartás hiánya

Archívum2002.09.03, 11:10

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya augusztus végéig 656 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 129,8 százaléka. Az államháztartás bevételei augusztus végéig az előirányzat 63 százalékára teljesültek, míg a jóváhagyott kiadásaiból 67,6 százalék került elköltésre - derült ki a Pénzügyminisztérium honlapján olvasható közleményből.