bevétel

címke rss

Nyereséges a Yahoo!

Archívum2002.10.10, 11:55

Az amerikai Yahoo! internetes kereső és szolgáltató cég 28,9 millió dolláros nyereséggel zárta az idei harmadik negyedévet. Ez jobb, mint amire elemzők számítottak. A világ leglátogatottabb internetportáljának harmadik negyedévi bevétele 210 millió dollár volt, 51 százalékkal több a tavalyi harmadik negyedévinél. Külföldön a bevétele a tavalyi harmadik negyedévhez képest 45 százalékkal 38,7 millió dollárra emelkedett.

Visszaeset a szállodák forgalma

Gazdaság2002.10.09, 10:31

Az év első nyolc hónapjában a szállásdíj-bevételek 3 százalékos csökkenés után 58,6 milliárd forintot tettek ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán. A bevétel mintegy háromnegyede külföldiektől származott, több mint 80 százalékát pedig a szállodákban költötték el. 

Manchester United: 79 százalékos profitnövekedés

Archívum2002.03.26, 12:25

A brit Manchester United sztárklub a január 31-ével végződő pénzügyi évének második felében 79 százalékkal 30,9 millió fontra növelte adózás előtti nyereségét az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban a játékos-eladások miatt. A TV-közvetítésekből 24 millió fontos bevétele keletkezett a klubnak, a jegyeladások azonban a vártnál kevésbé nőttek. 

Milliós "iparág" a gazdag gyerekek megnevelése

Archívum2002.09.30, 14:31

Amerikában évente több mint 10 000 jómódú gyerek vesz részt különböző rehabilitációs, drog- és alkoholelvonó, illetve átnevelő programokon, ami 2 milliárd dollárt meghaladó bevételt jelent az erre szakosodott magániskoláknak - írja Forbes Online.

Felével nőtt a Manchester United profitja

Archívum2002.09.30, 09:30

A Manchester United, a tőzsdei szereplésben úttörő angol futballklub 48 százalékos profitnövekedést jelentett hétfőn, elsősorban játékosok eladásából. A játékosok javadalmazása közben meredeken nőtt, de még sikerült azt a bevétel 50 százaléka alatt tartani.

Nokia: Gyengébb eredmény, zuhanó árfolyam

Archívum2002.06.11, 12:11

Idén már másodszor rontja saját eredménykilátásait a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártó cége, a finn Nokia: a vállalat kedden közölte, hogy bevételei a második negyedévben 2-6 százalékkal csökkennek éves szinten. Korábban a cég 2-7 százalékos forgalom-növekedésre számított. A vállalat részvényeinek árfolyama a bejelentés után 8,9 százalékkal zuhant Helsinkiben.

Csökkenhetnek az szja-kulcsok

Archívum2002.04.25, 16:49

A következő kormány érdemben csökkenti a személyi jövedelemadó-kulcsokat, 8 százalékosra emeli a kötelező magánnyugdíjpénztári befizetések szintjét, és nem tervezi a lakossági gázárak emelését - mondta László Csaba, az MSZP pénzügyminiszter jelöltje az ING Bank csütörtöki konferenciáján. A politikus azt is közölte, hogy négyéves költségvetési kerettörvényt terveznek, ami tartalmazná a legfontosabb államháztartási bevételi és kiadási számokat.

Negyedével nőtt a kettős könyvelésű vállalatok bevétele

Archívum2002.09.20, 13:58

A kettős könyvelést alkalmzó vállalkozások tavalyi adózás előtti nyeresége 2 116,6 milliárd forint, vesztesége pedig 817,6 milliárd forint volt az APEH közleménye szerint. A nyereség mértéke a 2000. évi bázishoz képest 16,4 százalékkal, a veszteségé 29,3 százalékkal nőtt.

A Morgan Stanley profitja 17 százalékkal zsugorodott

Archívum2002.09.19, 18:33

Nyolcadik egymás követő negyedévi profitcsökkenéséről számolt be csütörtökön a Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai befektetési bank. Üzleti éve augusztussal zárult idei harmadik negyedében nettó bevétele 611 millió dollárra esett az egy évvel korábbi 735 millió dollárról, a csökkenés 17 százaléknak felel meg.