bevétel
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- profit
- euró
- költségvetés
- adó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Növelte a vámbevételt a sörfogyasztás
Mintegy 1300 milliárd forintos bevételre tett szert a Vám- és Pénzügyőrség július végéig; ez alig kevesebb a tervezett időarányos részénél. A részletes adatokból kiderül: az import meredek növekedése jelentősen emelte az áfabevételeket - írja keddi számában a Világgazdaság.
Lassul a biztosítási piac
Az első fél évében 279,2 milliárd forint díjat szedtek be a magyarországi biztosító társaságok, ami 14,17 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban elért bevétel, ám a növekedés üteme lassul - írja a Menedzserfórum, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) idei első féléves adatai alapján.
Eva-plusz bevezetését javasolja a BKIK
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az eva eddigi tapasztalatait összegezve javaslatot dolgozott ki egy új átalányadózási forma bevezetésére. A konstrukció szerint, amelyet a BKIK "eva plusznak" nevez, az ezt választó vállalkozás évi 30 millió forintos értékhatárig az evára emlékeztető számítási elemekkel és formával bevétele 18 százalékát fizetné ki adóként.
Nőtt, de elmaradt a várttól az APEH bevétele
Az adóhivatal által kezelt összes államháztartási bevétel 2749,5 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, ami 12,7 százalékkal, 310 milliárddal haladta meg az előző év hasonló időszakát, ugyanakkor 3 százalékkal, 179 milliárddal elmarad az időarányosan tervezettől - jelentette be az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) egy csütörtöki sajtótájékoztatón.
Csökken a svájci óraexport
Az év első hat hónapjában 6,6 százalékkal, 4,6 milliárd svájci frankra esett vissza a svájci órák kiviteléből származó bevétel - közölte a Svájci Óragyártók Szövetsége. A szervezet szerint a világgazdaság helyzete miatt az óraexport a közeljövőben nem is bővül.
Az APEH 40 milliárdos plusz bevételt vár
A Pénzügyminisztérium a jövő évi költségvetés tervezése során minden forintot megkeres, hogy fedezze a kiadási oldalt, ezért az APEH mintegy 40 milliárd forint plusz bevétel elérésére törekszik - mondta Király László György, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke csütörtökön a távirati irodának.
Privatizáció a thai légitársaságnál
A thai kormány rászánta magát, hogy csökkenti részesedését az ország légitársaságában. A kormány jelenleg a részvények 93 százalékát birtokolja. A várható bevételből a bangkoki repülőteret fejlesztik majd.
Nagyobb lett a vártnál az államháztartás hiánya
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya június végéig 601,1 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 72,2 százalékát teszi ki, közölte a Pénzügyminisztérium (PM). Az államháztartás bevételei június végéig az előirányzat 48,1 százalékára teljesültek. Az államháztartás jóváhagyott kiadásaiból 50,5 százalékot költöttel el.
A Postabank eladásából fizetnék az M5-ös építését
Az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza-Szeged közötti szakaszának építésére fordíthatja a gazdasági és közlekedési tárca a Postabank eladásából származó bevételt, ha az idén sikerül az ÁPV Rt.-nek értékesítenie a hitelintézetet. A Konzumbank privatizációjából származó összegeket is a sztrádaépítésre lehet majd fordítani- közölte Csillag István csütörtökön Budapesten, a rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón.
Támogatók nélkül megszűnhetnek a futballklubok
A hazai futballklubok többségénél az éves költségvetés legnagyobb részét a szponzorok, tulajdonosok és egyéb cégek állják. A Napi Gazdaság összeállításából kiderül, hogy a bevételek 50-80 százaléka is származhat támogatóktól, így amennyiben a botrányok miatt a szponzorok távoznának, a klubok működésképtelenné válhatnak.