bevétel
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- profit
- euró
- költségvetés
- adó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újból nyereséges az ING
A holland ING pénzügyi csoportnál a második negyedévben megszakadt a tavaly kezdődött veszteségsorozat. Az adó utáni rubrikába 71 millió eurós többlet került, ez 96,3 százalékkal kevesebb a tavalyi második negyedévi, 1,92 milliárd eurós adózott eredménynél.
Negyvenmilliárdos mínusz a VP-nél
Szinte minden adónemben alulteljesített az év első félévében a vám- és pénzügyőrség, bevételei híven tükrözik a gazdaság lejtmenetét - írja a szerdai Világgazdaság. A lap cikke szerint június végéig 580 milliárd forint érkezett a vám- és pénzügyőrség számláira, 40 milliárddal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.
Váratlan profit a Hondánál
A második legnagyobb Japán autógyártó, a Honda Motor Co, üzleti eredménye 88 százalékkal zuhant, de még így is sikerült elkerülni, hogy negatívba forduljon a teljesítményi mutatója. Evvel már többet ért el a cég, mint amire az elemzők számítottak.
Egyelőre jól áll a Ryanair
Nyereséggel zárta üzleti évének első negyedét az ír Ryanair. Mindemellett Európa vezető fapados légitársaságánál jelezték: az év egészében kisebb lehet a profit a korábban vártnál az egy utasra jutó bevételek csökkenése miatt.
Egyedül a Ford volt nyereséges
Van mire büszkének lenniük az amerikai Ford autógyártónál. Nem csak ők az egyetlenek az ágazatban, akik eddig állami segítség nélkül kibírták a válságot, hanem még profitra is sikerült szert tenniük, hála a költségek csökkenésének és a jobban alakult eladásoknak.
- címkék:
- USA
- gazdasági válság
- autóipar
- bevétel
- Ford
- Címkefelhő »
Remekelt az orosz olajóriás
Az orosz Rosznyeft olajtársaság az elemzői várakozásokat jócskán meghaladó profitot jelentett csütörtökön az első negyedévről, habár a bevétele a tavalyinak a felére csökkent. Az adózott eredménye (2,06 milliárd dollár) 19,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 2,564 milliárd dollártól, de az elemzők csak 1,33 milliárd dollárra számítottak.
- címkék:
- Oroszország
- bevétel
- Rosneft
- Címkefelhő »
Nőtt tavaly a magyar McDonald's árbevétele
Itthon 12 százalékkal növekedett tavaly a McDonald's az előző évhez képest. Az étteremláncnak 2008-ban 38,7 milliárd forintos forgalma volt, valamint 1,54 milliárd forint üzemi eredménnyel zárta a tavalyi évet.
- címkék:
- Magyarország
- bevétel
- Címkefelhő »