bevétel
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- profit
- euró
- költségvetés
- adó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az Apple történelmi negyedévet zárt
Jócskán últeljesítette az elemői várakozásokat az Apple az év elején. Az első negyedéves számból kiderül, hogy a vállalat sikeresen megdöntötte a 2015-ös bevételi rekordját és a fennállásának legsikeresebb negyedévén van túl az árbevételt tekintve. A cég legnépszerűbb eszközeinek az eladásai viszont lassultak, részben az iPhone X magas árának köszönhetően.
Kiderült, miből él most Kulka János
Stroke-ja óta, közel két éve nem állt színpadon Kulka János. Szerencsére a színész továbbra is társulati tagnak számít a színházában, így kap fizetést, és korábbi filmsorozatai ismétléséért is jár neki némi bevétel.
A Facebookról lepereg a botrány, brutális a cég bevétele
Az elemzők arra számítottak, hogy a Facebookot megrengeti az adatvédelmi botrány, és ezt tükrözni fogja a vállalat első negyedéves jelentése is. Ezzel szemben már 2,2 milliárd ember használja a közösségi oldalt havi rendszerességgel. A Facebook-részvények pedig elkezdtek visszakapaszkodni a mélyből.
NGM: az első negyedévben jelentősen nőttek a vám- és jövedéki bevételek
Az idei első negyedévben lényegesen több vámot és jövedéki adót szedett be az adóhatóság, mint az előző év hasonló időszakában - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszakmai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Vámügyi Szövetség tavaszi konferenciájának pénteki sajtótájékoztatóján, Egerben.
- címkék:
- gazdaság
- vám
- bevétel
- jövedéki adó
- NGM
- Címkefelhő »
A kínaiak imádják a Legót, ez mentette meg a tavalyi évet
Gyengélkedő 2017-es nyereségről számolt be kedden a Lego játékgyártó vállalat. A cég ugyanis egyre nehezebben teljesít az olyan hagyományos piacokon, mint Észak-Amerika és Európa. A kínai fogyasztók felől érkező kereslet azonban tavaly kisegítette a vállalatot.
Új területeken kell hódítania a Facebooknak és a Google-nek
A Google és a Facebook a világ legértékesebb vállalatai között vannak, leginkább azért, mert hatalmas profitot tudtak termelni a reklámpiacon. A két techóriás 2017-ben együttesen 114 milliárd dolláros bevételt szerzett a reklámokból és ebben nincs benne például az az összeg, amit a Google a partnereinek fizet ki. A valódi kérdés az, hogy a befektetők túlbecsülik-e a Facebook és a Google azon képességét, amely segít nekik növelni piaci részesedésüket.
A Barcelona egy újabb rekordot állíthat fel
A világ labdarúgásában az árak elszálltak, a legjobb játékosokra érkező 100 millió euró alatti ajánlatokat már szinte meg sem hallgatják. A klubok bevételei történelmi csúcsra futottak, tavaly fordult elő először, hogy a három legnagyobb egyesület összesen 2 milliárd eurót keressen. A Barcelona nagyon közel áll ahhoz, hogy az első klub legyen, amely eléri az évi 1 milliárd eurós árbevételt.
A Gucci szárnyalása a profitot is az egekbe repíti
A vártnál jobb eladási adatokat közölt a luxuscikkeket forgalmazó Kering. A Gucci mögött álló vállalat ugyanis igen szépen keresett azzal, hogy az olasz divatmárka továbbra is a világ élvonalában van.
Rekord nyereséget ért el a Wizz Air a harmadik negyedévben
Rekord méretű, 14 millió eurós nyereséget termelt a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévbenl.
- címkék:
- gazdaság
- légitársaság
- bevétel
- Wizz Air
- Címkefelhő »
Rekordnyeresége volt tavaly a Svájci Nemzeti Banknak
A Svájci Nemzeti Bank (SNB) 110 éves fennállásának legnagyobb nyereségével zárta a tavalyi évet részben a frank árfolyamgyengülése, valamint a tulajdonában levő külföldi eszközök értékének a növekedése hatására.