beruházás

címke rss

Állami támogatással bővül a Roche budapesti szolgáltatóközpontja

Gazdaság2021.04.13, 13:18

Állami támogatással, 250 új munkahellyel bővül az idén a Roche budapesti szolgáltatóközpontja - jelentette be a beruházás sajtótájékoztatóján Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

6 milliárd forintos nagyberuházást valósít meg a Bosch

Gazdaság2021.04.12, 17:53

Regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch, Magyarország legnagyobb ipari vállalata; a 6 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 2,1 milliárd forint támogatást biztosít, a fejlesztéssel 225 új munkahely jön létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Az állami és a privát beruházások egyaránt erősödhetnek idén

Gazdaság2021.04.08, 12:20

Idén mind az állami, mind pedig a privát szféra beruházásai erősödhetnek: folyó áron mérve 9 százalék felett, volumenben 4 százalékot meghaladó mértékben - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a közösségi oldalán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a tárca adatai alapján.

Óriási építkezések, amelyeken sok munkás meghalt

Gazdaság2021.04.06, 12:41

Az építkezés még a 21. században is veszélyes iparágnak számít. A 2022-es katari futball-világbajnokság projektjei pedig tovább növelték az építőipari beruházások áldozatainak hosszú listáját. Bemutatjuk, melyek voltak azok a nagyberuházások, melyeknek bár csodájára járt a világ, emberéletek árán valósultak meg.

Legyekből állít elő takarmánylisztet egy hazai vállalkozás

Gazdaság2021.03.30, 12:09

Fekete katonalegyeket tenyésztő és feldolgozó üzemet épít egy magyar startup, amelyben a jövő év első negyedében megindulhat a termelés - írja a Világgazdaság.

Orbán Viktor a Veolia vezetőivel tárgyalt magyarországi beruházásokról

Itthon2021.03.23, 16:06

Orbán Viktor miniszterelnök kedden délután a Karmelita kolostorban fogadta a francia Veolia cég Antoine Frérot elnök-vezérigazgató által vezetett delegációját - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország

Gazdaság2021.03.19, 13:30

A koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére is beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország, mert 1494 vállalat kötelezte el magát fejlesztések mellett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Győrben, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át a Pannon Tools Kft.-nek.

Új üzemet épít a Metal Shredder Hungary a Vajdaságban

Itthon2021.03.18, 19:06

Új üzemet épít a Metal Shredder Hungary Kft. a Vajdaságban, a nemesfém tartalmú elektronikai hulladékok újrahasznosításával foglalkozó magyar cég az 546 millió forintos beruházáshoz 325 millió forint kormányzati támogatásban részesül - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a támogatási oklevelet átadó ünnepségen csütörtökön, Budapesten.

A válság alatt is népszerű befektetési célpont Magyarország

Gazdaság2021.03.11, 11:57

A múlt év tavaszán berobbant világjárvány mindenhol megakasztotta a gazdasági növekedést, ez így volt Magyarországon is. Ennek ellenére a beruházások nem álltak le, a kormány a többi között ennek ösztönzésében látja a válság legyőzését. Az eredmények nem maradtak el - emeli ki a Magyar Nemzet cikke.

Koronavírus elleni gyógyszert gyártanak ebben az új hazai üzemben

Gazdaság2021.03.11, 12:39

Eredményes az Egészségipari Támogatási Program, Magyarország önellátóvá vált az orvosi maszkok gyártásában, a kórházi gumikesztyűk előállításában, most pedig a vírus elleni védekezéshez szükséges gyógyszerek terén sikerült hazánk kiszolgáltatottságát csökkenteni - jelentette ki Varga Mihály a Meditop Gyógyszeripari Kft. egészségipari fejlesztésének átadásán Pilisborosjenőn.

Kétmilliárd forintos gépipari beruházás készült el Szekszárdon

Gazdaság2021.03.09, 12:20

Kormányzati támogatással elkészült a Jako-Innotec Kft. 2 milliárd forintos beruházása Szekszárdon - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán.

Nyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében

Itthon2021.03.06, 12:40

Nyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében a kormány 4,3 milliárd forintos támogatásával - közölte a pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.

Idén is elérhetőek a koronaválság kezelésére bevezetett kedvezményes hitelgarancia konstrukciók

Gazdaság2021.03.04, 10:19

A Covid-19 vírusjárvány idején a gazdaság segítése érdekében alkalmazható állami támogatások 2021. június 30. helyett 2021. december 31-ig alkalmazhatók. A garanciatermékek, az elérhető támogatott hitelprogramok, és a forrást biztosító egyéb programok rendelkezésre állása továbbra is kiemelt jelentőségű a hazai kkv szektor számára. Ezen eszközök összehangolt, együttes alkalmazása nemcsak a válságkezelés, hanem a gazdaság újraindításának is az alapja lehet. 

Új üzem kezdte meg működését Debrecenben, 450 munkahely jöhet létre

Gazdaság2021.03.02, 15:15

Megkezdte működését Debrecenben a Vitesco Technologies 100 millió eurós (körülbelül 36 milliárd forintos) beruházással épült üzeme, amely a tervek szerint 450 munkahelyet teremt 2022 közepéig - közölte a Continental csoport tulajdonában lévő cég.

A magyar gazdaság biztosan támaszkodhat az autóiparra

Gazdaság2021.03.02, 15:46

A magyar autóipar a világjárvány előtt is a magyar gazdaság gerincoszlopa volt, amelyre a fejlesztéseknek, beruházásoknak köszönhetően most is biztosan támaszkodhat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kecskeméten.

Nőttek a beruházások tavaly a negyedik negyedévben

Gazdaság2021.03.01, 11:47

A tavalyi első három negyedévre jellemző visszaeséssel ellentétben, a negyedik negyedévben a 2019-es év azonos időszakához viszonyítva 2,5 százalékkal, a 2020 harmadik negyedévéhez képest - szezonálisan kiigazítva - 4,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene. 2020 egészében a fejlesztések 3,8 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi rekordmagas szinttől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Több milliárd forintos beruházást valósít meg a világ negyedik legnagyobb autógyártója

Gazdaság2021.02.26, 16:55

A világ 4. legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis-csoport Magyarországra, Szentgotthárdra hozza az 1,6 literes benzinmotorok új generációjának gyártását - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Újabb egészségipari beruházások indulnak több mint 5 milliárd forintból

Gazdaság2021.02.26, 09:23

Több mint 5 milliárd forintból indulnak újabb egészségipari beruházások Magyarországon, amelyekhez a vállalkozások több mint 3,8 milliárd forintnyi támogatást kapnak - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken a közösségi oldalára feltöltött videójában, miután aláírta a három érintett cég támogatási szerződését.

Újabb lendületet vett a mesterséges intelligencia kutatása a Műegyetemen

Gazdaság2021.02.23, 11:08

2021-re több mint 30 ország hozott létre nemzeti mesterséges intelligencia stratégiát. A mesterséges intelligencia kutatásokban élen járó Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) újabb lendületet vesz az intemegkezdték a munkát a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium kutatócsoportjai.lligens technológiák fejlesztése. A Tématerületi Kiválósági Program MI kutatásai mellett, megkezdték a munkát a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium kutatócsoportjai - írják közleményükben.

Mintegy 6000 milliárd forintos vasútfejlesztés várható Magyarországon

Gazdaság2021.02.19, 16:37

A következő tíz évben a magyar vasúti gördülőállomány fejlesztésére mintegy 2000, a közlekedési infrastruktúrára pedig hozzávetőleg 4000 milliárd forintot szán a kormány - közölte az innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen, a Metrans vasúti-közúti konténertermináljának bejelentése kapcsán.

Rengeteg új munkahelyet teremt egy 14 milliárd forintos húsipari beruházás

Gazdaság2021.02.19, 15:13

A kormány tavaly tavasszal elindított beruházásösztönzési programja keretében 1430 beruházás jött létre vagy kezdődött el 2020-ban Magyarországon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Tamási-Hús Kft. beruházásait bejelentő sajtótájékoztatón Tamásiban.

Közel 16 milliárd forintos logisztikai nagyberuházást jelentettek be

Gazdaság2021.02.19, 15:01

A Metrans 15,7 milliárd forintból létesít új vasúti-közúti logisztikai konténerterminált Zalaegerszegen, amelyhez a magyar kormány 3,9 milliárd forintos támogatást biztosít - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón, Budapesten.

Nyolc magyar vállalat 13 milliárd forint támogatással beruház külföldön

Itthon2021.02.17, 19:44

Nyolc vállalat 25 milliárd forint értékben hajt végre beruházást külföldön, ehhez pedig 13 milliárd forintnyi állami támogatást kapnak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán az oklevél átadási ünnepségén, Budapesten.

Ezt tudni az ország egyik legnagyobb vidéki, turisztikai beruházásáról

Gazdaság2021.02.17, 15:49

A munkaterület decemberi átadásával megkezdődött az ország egyik legnagyobb vidéki fejlesztése a Fertő tónál. A beruházás a Modern Városok Program részeként, kizárólag hazai forrásból valósul meg. A projekt – melynek fókuszában a fenntarthatóság, valamint a természeti és épített környezet egyensúlya áll – több évtizedes elmaradást pótol. A fejlesztés következtében modern közösségi terek, sportolási és kikapcsolódási lehetőségek jönnek létre. A beruházás egyik kiemelt fontosságú eleme lesz a Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak számító Ökocentrum és a 12 hektáros ökopark, ami lehetőséget biztosít majd a Fertő tó élővilágánnak ...

Több mint 2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési beruházást jelentettek be

Gazdaság2021.02.10, 14:45

A Balluff Elektronika Kft. 2,1 milliárd forint értékű veszprémi kutatás-fejlesztési beruházása is segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Három magyar autóipari cég hajt végre fejlesztést

Gazdaság2021.02.09, 17:04

Magyarország sikeres választ adott a rendkívüli körülményekre, amikor minden idők egyik legszélesebb körű beruházás-ösztöntési programját indította el - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, három magyar autóipari beszállító vállalat beruházásának bejelentésén.

Gigantikus tengeri szélerőműpark épül Dél-Koreában

Gazdaság2021.02.09, 09:44

A napokban aláírták azt a 43 milliárd dolláros megállapodást, melynek értelmében megépül Dél-Koreában a világ legnagyobb offshore szélenergia-komplexuma. Ez pedig igen fontos lépés az ország számára, amely 2050-re már karbonsemlegessé tenné a gazdaságát.

A kormány öt év alatt 160 milliárd forint beruházási támogatást nyújtott a nagyvállalatoknak

Gazdaság2021.02.08, 15:55

A kormány 2015 és 2020 között 179 magyar vállalat több mint 380 milliárd forintnyi beruházását támogatta a nagyvállalati programján keresztül közel 160 milliárd forint értékben - tette közzé Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségimédia-oldalán.

Gyárat épít Törökországban a magyar Medicor

Gazdaság2021.02.08, 15:25

A döntést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel folytatott tárgyalásait követő közös sajtótájékoztatón jelentette be Ankarában.

Előállt a nagy amerikai autógyár az összeggel, amit a jövő autóinak fejlesztésére költenek

Gazdaság2021.02.05, 12:12

A Ford előrejelzései szerint, arányaiban 7 milliárd dollárt önvezető autókra, míg 22 milliárd dollárt a villamosított járművek fejlesztésére szánnak a közeli jövőben.

Bejelentették egy régen várt körforgalmi csomópont megépítését

Gazdaság2021.02.05, 14:26

Megépülhet a 26-os számú főút miskolci kivezető szakaszán a szirmabesenyői elágazáshoz tervezett körforgalom - jelentette be Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón.

Több ezer családot lát majd el energiával egy új napelempark

Gazdaság2021.02.05, 11:27

Napelempark épül a Veszprém megyei Öskün, a 20 hektáron létrejövő beruházás mintegy 4 milliárd forintba kerül - közölte Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke az alapkőletétel alkalmából tartott sajtótájékoztatón Öskün.

Három francia vállalat jelentős beruházásokat hajt végre Magyarországon

Gazdaság2021.02.04, 15:55

Három francia vállalat 20 milliárd forintnyi beruházást hajt végre az elkövetkező hónapokban Magyarországon a mérnöki szolgáltatások, az autóipari beszállítás és az egészségipar területén - mondta csütörtökön az MTI-nek Párizsban Szijjártó Péter, az érintett cégek vezetőivel folytatott megbeszéléseit követően.

Újabb világcég hajt végre nagyberuházást Magyarországon

Gazdaság2021.02.02, 16:55

Új gyárat épít a Hilti Kecskeméten, a gépipari vállalat 7,2 milliárd forintos beruházásához a kormány 1,1 milliárd forint támogatást biztosít, a fejlesztés 73 új munkahelyet teremt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az állami beruházások növelésével küzdhető le a gazdasági visszaesés

Gazdaság2021.01.25, 15:06

A járvány elleni harc sikeres volt 2020-ban, a gazdasági hadviselés azonban vegyes eredményt hozott - vélekedett a Növekedés.hu portálon hétfőn megjelent legújabb írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki szerint az állami beruházások növelésével jobban is teljesíthetett volna a magyar gazdaság.

Több mint 2 milliárd forintból épül meg egy mérnöki fejlesztő központ

Gazdaság2021.01.21, 11:18

Mérnöki fejlesztő központot hoz létre Veszprémben a ThyssenKrupp magyarországi központja 2,2 milliárd forintból, a beruházáshoz a magyar kormány 770 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad - jelentette be a Magyarországon már 20 éve jelen lévő német autóipari vállalat újabb beruházását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón Budapesten.

Újabb három német vállalat döntött magyarországi beruházás mellett

Gazdaság2021.01.18, 18:18

Újabb három jelentős, nemzetközi jelenléttel rendelkező német vállalat döntött további magyarországi beruházás mellett - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

2,1 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések három vidéki vállalatnál

Gazdaság2021.01.14, 13:49

Három vidéken működő magyar vállalat összesen 2,1 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, amelyekhez a kormánytól 690 millió forint támogatásban részesülnek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelő program csütörtöki szerződésátadó rendezvényén, Budapesten.

Magyarország a harmadik helyen áll a visszapillantó tükrök exportjában

Gazdaság2021.01.12, 17:54

Magyarország a visszapillantó tükrök exportjában a világon a harmadik helyen áll, csak az Amerikai Egyesült Államok és Németország kivitele előzi meg a magyart, amiben jelentős szerepe van a magyar családi tulajdonban lévő, soproni Hirschler Glas Kft.-nek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Sopronban a cég fejlesztésének bejelentésekor.

Több mint félmilliárd forintos beruházás valósul meg a 125 éves soproni sörgyárban

Gazdaság2021.01.12, 15:57

Versenypiaci pozíciójának erősítése céljából 540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a 125 éves soproni sörgyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Sopronban.

Sosem látott összértékű vasúti fejlesztések készülnek el Magyarországon

Gazdaság2021.01.12, 12:13

Korábban sosem látott összértékű vasúti fejlesztések fejeződnek be az idén Magyarországon, az év végéig mintegy 700 milliárd forintnyi beruházás átadásával válik még versenyképesebbé a hazai vonatközlekedés - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a 2021. évi vasútfejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón.

A járvány kezdete óta 1434 beruházást finanszírozott a kormány

Gazdaság2021.01.11, 13:18

A járvány kezdete óta 1434 beruházást finanszírozott 1676 milliárd forint értékben a kormány - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Kiskunhalason.

Szijjártó Péter: A világjárvány alatt 1676 milliárd forintnyi beruházás érkezett Magyarországra

Gazdaság2021.01.10, 10:19

Tavaly a magyar állami beruházásösztönzési rendszer 1433 beruházást kezelt, amelyre soha korábban nem volt még példa, ezek 1676 milliárd forintnyi beruházást hoztak Magyarországra, és mindez a világjárvány alatt történt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Több mint 10 milliárd forint értékű dél-koreai nagyberuházást jelentettek be Magyarországon

Gazdaság2021.01.07, 14:52

Állami támogatással a többszörösére bővíti a magyarországi termelését az akkumulátor-alkatrészeket gyártó koreai Sangsin - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás sajtótájékoztatóján Budapesten.

Régóta várt új utakat adnak át idén

Gazdaság2021.01.07, 12:58

Országszerte zajlanak a közútfejlesztések. A 2021-ben befejeződő legjelentősebb közúti beruházással Magyarország elsőként építi ki a kelet-közép-európai országokat összekapcsoló Via Carpatia gyorsforgalmi folyosó rá eső elemeit. Egy Tisza-hidat is magába foglaló szakasszal bővül a Békéscsaba magas színvonalú bekötését szolgáló M44. Az osztrák határnál két autóút kiépítésével válik gyorsabbá és biztonságosabbá a közlekedés: elkészül a tavaly Sopronig elért M85 meghosszabbítása és a Budapestet elkerülő közúti folyosó legnyugatibb eleme, az M80 - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében

Gazdaság2021.01.07, 11:41

A japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében, a világjárvány alatt eddig 19 japán vállalat összesen 21 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, amellyel több mint 13 ezer munkahelyet mentettek meg - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán, miután bemutatkozó látogatáson fogadta Ohtaka Maszato japán nagykövetet.

Új járványügyi laboratóriumi részleget épít a SYNLAB kormányzati támogatással

Itthon2021.01.06, 14:54

A SYNLAB Hungary Kft. 140 millió forintos támogatást nyert el a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. pályázatán, a 281 millió forint összértékű beruházásból a kapacitásbővítés mellett a koronavírus tesztelésével kapcsolatos fejlesztésekre is költenek. A cég 2021 első felében tervezi átadni új járványügyi laboratóriumi részlegét, mely akár napi ötezer PCR teszt kiértékelésére is képes lehet - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a SYNLAB okiratátadási ünnepségén szerdán Budapesten.