bértámogatás

címke rss

György László: A gazdaságvédelmi lépések fenntarthatók, mert arányosak

Gazdaság2020.06.25, 14:18

A gazdaságvédelmi lépések fenntarthatók, mert arányosak, vagyis a kormány nem költ többet annál, mint amennyire szükség van – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikusa többek között arra is rámutatott: mintegy hatszázmilliárd forint értékű beruházást tesznek lehetővé a nemrégiben elindított gazdaságösztönző programok. 

A Herendi Porcelánmanufaktúra 118 millió forintot kapott munkahely megőrzésére

Gazdaság2020.06.24, 14:42

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a gazdaságvédelmi akcióterv keretében 118 millió forintot kapott munkahelyek megőrzésére.

Augusztus végéig lehet pályázni a munkahelyvédelmi bértámogatásra

Gazdaság2020.06.18, 14:17

Már több mint 170 ezer munkavállaló után igényeltek munkahelyvédelmi bértámogatást, amelyet a kormány döntésének értelmében az év végéig lehet alkalmazni, a kapcsolódó kérvények 2020. augusztus 31-ig nyújthatóak be a kormányhivatalokhoz - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Több mint tizenháromezer cég pályázott eddig a munkahelyvédelmi bértámogatásra

Gazdaság2020.06.16, 11:25

Több mint tizenháromezer cég pályázott eddig munkahelyvédelmi bértámogatásra, amelyet eddig 170 ezer munkavállaló után kaptak meg a vállalkozások - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

ITM-államtitkár: Kétszázezer embernek segítettek a bértámogatási programokkal

Gazdaság2020.06.12, 11:34

Célba ért a kormányzati támogatás: már mintegy kétszázezer embernek segítettek a munkahelyvédelmi és a munkahelyteremtő bértámogatásokkal - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára Hajdúszoboszlón, mielőtt támogatási okiratot adott át a Hungarospa Zrt.-nek.

Gazdaságvédelmi akcióterv: ezek a kormányzati intézkedések segítik a vállalkozásokat

Gazdaság2020.06.07, 15:32

A koronavírus-járvány okozta helyzet nemcsak a mikro-, kis- és közepes vállalatokat, a nagyobb vállalatokat is érintette. A magyar kormány - egész Európában kiemelkedő gyorsasággal sietett a hazai gazdasági szereplők segítségére. Az Origo az alábbiakban összefoglalja a hazai versenyszféra által igénybe vehető támogatásokat, konstrukciókat.

Munkahelyvédelmi bértámogatásra már 18,5 milliárdot fizettek ki

Gazdaság2020.06.05, 15:18

Tizennyolc és fél milliárd forint bértámogatást fizetett ki a kormány 114 ezer munkahely megtartására 8200 cégnek. A munkahelyvédelmi bértámogatásra 11 735 cég csaknem 152 ezer dolgozóra nyújtott be 25 milliárd forint igényt - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Hajdúszoboszlón, amikor bértámogatói okiratokat adott át a szállodákat működtető Hajdú-Park Kft.-nek.

Már 140 ezer ember munkahelyének megtartásához igényeltek támogatást a munkaadók

Gazdaság2020.06.02, 15:36

Eddig 140 ezer munkavállaló munkahelyvédelmi bértámogatására adtak be kérelmet a vállalatok, és ebből 94 ezernek már megítélték a támogatást - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László: Egyre népszerűbb a munkahelyteremtő bértámogatás

Gazdaság2020.05.29, 17:55

A múlt héten bejelentett, 80 milliárd forintos keretösszegű munkahelyteremtő bértámogatási program egyre népszerűbb, rövid idő alatt már több mint 3000 munkavállaló után igényelték a cégek - közölte az innovációs és technológiai miniszter.

Több mint 110 ezer ember bértámogatására érkezett igény

Gazdaság2020.05.23, 12:12

Mostanáig már több mint 110 ezer ember bértámogatására adtak be igényt a vállalkozások, amelyek ennek révén meg tudják tartani a munkavállalóikat rövidített foglalkoztatás keretében - közölte az innovációs és technológiai miniszter szombaton Alsópáhokon.

Már több mint 100 ezer munkavállalón segít a munkahelyvédelmi bértámogatás

Gazdaság2020.05.20, 17:18

A munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma május eleje óta ugrásszerűen nő, a legfrissebb adatok szerint már több mint 8 ezer vállalkozás adott be kérelmet. A Gazdaságvédelmi Akciótervben biztosított lehetőség mintegy 105 ezer embernek és családjaiknak segít a munkahelyek megőrzésével – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A szociális partnerek elégedettek a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseivel

Gazdaság2020.05.18, 20:42

A szociális partnerek elégedettek a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseivel, a hétfőn bejelentett, 80 milliárd forintos munkahelyteremtő bértámogatási program elindításával és a rövidített munkaidőben dolgozók bértámogatásával - mondta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) Monitoring bizottságának munkaadói és munkavállalói oldalának egy-egy képviselője a hétfői egyeztetésről az MTI-nek.

Százezreket menthet meg az Orbán-terv állami bértámogatása

Gazdaság2020.05.15, 16:57

A háromszázezret is megközelítheti azoknak a száma a hónap végére, akik élnek az Orbán-terv részeként meghirdetett állami bértámogatással, s ezáltal megmarad a munkahelyük – mondta a Magyar Hírlapnak Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő. A munkakeresés módja, célja is változott, vannak, akik átmeneti megoldásként teljesen más területen helyezkednek el.

Varga Mihály: Újabb, több mint 400 milliárd forintot biztosít a kormány a koronavírus elleni védekezéshez

Gazdaság2020.05.06, 14:25

A kormány összesen 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból - nyilatkozta Varga Mihály. A pénzügyminiszter azt is mondta, hogy a GINOP éves fejlesztési keretének módosításával többletforrás juthat egyebek mellett a bértámogatási programra, a vállalatok kapacitásbővítéseinek és beruházásainak támogatására, továbbá kedvezményes vállalati hitelekre is.

Már több mint 500 cég kérvényezte a munkahelyvédelmi bértámogatást

Gazdaság2020.05.01, 13:45

Mostanáig több mint félezer vállalkozás és mintegy ötezer munkavállaló kérvényezte közösen a Gazdaságvédelmi akciótervben elindított általános bértámogatást.

Már több ezer dolgozó béréhez járult hozzá a magyar állam

Gazdaság2020.04.30, 08:23

Több mint kétszáz vállalkozás igényelte munkavállalóinak jelentős része után az április közepétől elérhető állami bértámogatást. A kutatás-fejlesztés (K+F) területén dolgozók után külön erre a területre szabott bértámogatást pedig több mint 130 cég vette igénybe – tudta meg a Magyar Nemzet.

Mától még szélesebb körben érhető el a munkahelyvédelmi bértámogatás

Gazdaság2020.04.29, 13:27

A munkahelyvédelmi bértámogatás kapcsán a munka.hu weboldalon április 29-től elérhető az új, módosított formanyomtatvány, amelynek segítségével még egyszerűbben kérvényezhető a támogatás.

Századvég: Minden, amit tudni érdemes a bértámogatásról

Itthon2020.04.23, 17:03

A német mintára itthon is bevezetett rövidített munkaidő a gyakorlatban azt jelenti, hogy az állam kifizeti a munkavállalók kieső fizetésének 70 százalékát a munkáltató helyett. A Századvég összefoglaló írása a kormány munkahelymegőrző programjáról.

Komoly segítség a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése

Gazdaság2020.04.21, 13:26

Komoly segítség a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése, amelynek célja a munkahelyek megmentése - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatásért felelős államtitkára.

Már kétórás foglalkoztatás után is igényelhető a bértámogatás

Gazdaság2020.04.20, 17:49

A kamarák, az érdekképviseletek és a kormány egyetért abban, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése alkalmas a munkahelyek megőrzésére - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) sajtótájékoztatóján Budapesten a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

33 ezer kutatót érinthet a kutatásfejlesztési bértámogatás

Itthon2020.04.15, 15:02

A támogatásra a kutatásfejlesztési és innovációs vállalkozások pályázhatnak. Ezeknek a cégeknek a munkavállalói akár 318 ezer forintot is kaphatnak havonta - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1-nek adott interjújában.

Egyedi bérkompenzációt kaphatnak a kutató-fejlesztő cégeknél dolgozók

Gazdaság2020.04.14, 11:50

Egyedi jövedelemkompenzációt kaphatnak a kutató-fejlesztő (K+F) munkahelyeken dolgozó munkavállalók a koronavírus-járvány miatt. A kormány egyedi bértámogatási programjáról a Via Credit pályázati tanácsadó cég közölt részleteket.

Több százezer munkahely megőrzését szolgálja a bértámogatási program

Itthon2020.04.10, 15:43

A kormány célja, hogy mindenkinek legyen munkája, aki tud és képes dolgozni, ezért az eddig elért foglalkoztatási eredményeket minden eszközzel megvédjük - nyilatkozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.

Bértámogatással nyílik új üzem Tiszafüreden

Gazdaság2018.03.21, 15:22

Tavaly nyitotta meg új irodaházát és raktárát a Magyar Termék Nagydíjas Julius-K9 kutyahám gyártója, a K9-Sport Kft., most áprilisban egy új varroda beüzemelését kezdik meg Tiszafüreden.

Előző
  • 1
  • 2
Következő