bérlakás

címke rss

Orbán: Előkertes családi házat épít az állam a bedőlő hiteleseknek

Gazdaság2011.06.03, 13:54

Orbán Viktor miniszterelnök a Blikknek adott interjújában azt mondta, hogy az állam családi házak építését kezdi meg hamarosan Budapest környéki állami területeken, amelyeket a bajba jutott jelzálokghitelesek kisegítésére használnak majd fel. A házaspárok 40, az egygyerekesek 50, a kétgyerekesek 60, a háromgyerekesek 80 négyzetméteres házra számíthatnak. A kormányfő arról is beszélt, hogy egyes kormánytagok jelezték: nem vállalják végig a teljes ciklust.

A legszegényebbeket már elérte a kilakoltatás réme

Archívum2010.04.23, 14:30

A lakáshitelesek egymás után kapják az árverési haladékokat, a nemfizető önkormányzati bérlők kilakoltatása azonban már el is kezdődött. A helyi hatóságok szerint vannak, akiken nem lehet segíteni, az önkormányzatokat kritizáló érdekvédők szerint pedig a kilakoltatási moratórium kiterjesztése lehet a megoldás, de ők is elismerik, hogy ez el is odázhatja a bajokat.

Adómentes juttatássá teheti a Fidesz a lakhatási támogatást

Ingatlan2010.04.19, 18:02

Új elemmel bővülhet az adómentes béren kívüli juttatások listája, ha a Fideszen belül rábólintanak arra a tervezetre, miszerint a lakhatási támogatást is a cafeteriaelemek közé emelik. A lépés jót tenne a munkaerő országon belüli áramlásának, feltéve, hogy nem vágyálom marad a beígért nyolcezer bérlakás, a szabályok nem diszkriminálják a fővárosiakat és sikerül kiszűrni az adóelkerülőket.

Negyvenezer lakás építését támogatná a Fidesz

Ingatlan2010.04.15, 13:11

Tőkejuttatási céllal visszahozná a lakástámogatási rendszerbe a megszüntetett szocpolt, kiterjesztené az előtakarékosságot, és évi 5-10 ezer lakásos bérlakásépítési programot indítana az az otthonteremtési koncepció, amelyet szerkesztőként a Társaság a Lakásépítésért Egyesület jegyez. Bencsik János fideszes képviselő szerint az új kormány évi 40 ezer lakás építéséhez járul majd hozzá és ennek a számnak az ötöde lesz bérlakás.

Bérlakás-építési kalkulátort készítettek

Ingatlan2008.09.18, 14:23

Az építőipari cégek által alapított, az ágazat felpörgetéséért lobbizó Társaság a Lakásépítésért Egyesület olyan programmal állt elő, amely konkrét számok modellezésével mutatja meg, milyen üzlet lehetne az általa kidolgozott bérlakás-építési modell. Az egyesület szerint a lakosság nyitott, az önkormányzatok érdeklődőek.

Batiz akkor fizetne több lakbért, ha másokat is ellenőriznek

Itthon2008.06.19, 17:07

Elkészült a független jogi szakértő véleménye arról, hogy Batiz András volt kormányszóvivő jogszerűen jutott-e szociális alapon bérlakáshoz - tudta meg az [origo]. A szakvélemény szerint az önkormányzatnak a hatályos törvények alapján nem volt más választása, mint hogy a korábban megállapított, alacsony lakbérért adja a volt tévésnek is az Andrássy úti lakást. Így egy megoldást tartanak lehetségesnek: ha Batiz belemenne, hogy ezentúl piaci alapú lakbért fizessen. Batiz egyetért vele, hogy vagyoni alapon felülbírálják bérletét, ha a többi bérlővel is hasonlóan járnak el.

Nagyvonalú törvénynek köszönheti bérlakását Batiz

Itthon2008.04.26, 08:43

Bár a kerületi szabályok szerint szociális alapon aligha kaphatott volna bérlakást Batiz András volt kormányszóvivő, a lakástörvény ezt lehetővé tette számára: mivel cserélte lakását, ezért a kerület szerint nem nézték, rászoruló-e. Egy független szakjogász vizsgálja, pontosan hogyan szerezhetett meg Batiz szociális alapon egy Andrássy úti bérlakást.

Átvizsgálják a terézvárosi bérlakás-szerződéseket Batiz ügye miatt

Itthon2008.04.23, 18:13

Minden önkormányzati bérlakás szerződését átvizsgálják a VI. kerületben, miután a múlt héten nyilvánosságra került, hogy Batiz András volt kormányszóvivő egy Andrássy úti szociális bérlakást bérel. A pénzügyi bizottság először csak Batiz lakáshoz jutásának akart utánajárni, de a közeljövőben a többi kerületi bérleménynél is megnézik, nincs-e szó visszaélésről.

Olcsón bérel lakást a Terézvárostól Batiz

Itthon2008.04.17, 14:07

Olcsón bérel egy Andrássy úti lakást Batiz András volt kormányszóvivő - írta a csütörtöki Magyar Nemzet. Batiz 2001-ben jutott hozzá a terézvárosi bérlakáshoz - erre a lehetőség szerinte minden magyar állampolgár előtt nyitva állt akkor.

Nálunk is lehetne olcsó bérlakásszektor

Ingatlan2008.04.07, 17:03

Részletesen kidolgozott modell létezik arra, hogy Magyarországon, illetve általában a térségben olyan közhasznú bérlakások épüljenek, amelyek bérleti díja havonta 2-2,5 euró négyzetméterenként, azaz egy 70 négyzetméteres lakás esetében 36-44 ezer forint. A rendszer eredetije Ausztriában régóta sikeresen működik, nálunk mégsem történt még semmi.

Lakáspolitika: paradigmaváltást ígér a kormányzat

Ingatlan2007.09.13, 17:33

A kormánynak feltett szándéka a lakhatás előtérbe helyezése a minden áron való tulajdonszerzés helyett, de a konkrét intézkedések még nem ismeretesek. Kérdés, megvalósítható-e a cél a magánszektor bevonása nélkül.

Százmillió forint alapítványi bérlakásokra

Ingatlan2007.01.21, 12:47

A roppant alacsony számú hazai bérlakás szaporításához járulna hozzá egy építőipari cég pályázati programja. Legfeljebb 50 millió forintot igényelhetnek az önkormányzatok, és minimum ugyanannyit mellé is kell tenniük.

A gazdagabbak laknak bérlakásban

Ingatlan2006.09.28, 13:56

El kell dönteni, hogy a szociáldemokrata, a liberális vagy a korporatív lakáspolitikai modellt követjük-e. A bérlakások nagy aránya mindenesetre másféle országokra jellemző.

Évente 10 ezer bérlakást építenének

Ingatlan2006.06.13, 17:22

Közhasznú bérlakásépítést szorgalmaz a Társaság a Lakásépítésért Egyesület, ezért előterjesztés-tervezetet készített a kormánynak a témában. A sajtótájékoztatón ismertetett tanulmány az osztrák mintát veszi alapul.

Új bérlakás havi harminckétezerért

Ingatlan2006.03.10, 12:51

Legalább évi ötvenezer új bérlakás építését szorgalmazza a Társaság a Lakásépítésért Egyesület. Véleményük szerint támogatni kellene a bérlakáspiacot az optimális díjak elérése érdekében.

Új bérlakások épültek Nyíregyházán

Ingatlan2006.01.30, 15:49

Új, vállalkozói alapon épített bérlakásokat adtak át pénteken Nyíregyházán. Az új társasház 115 családnak ad otthont. A teljesen felszerelt lakásokat február elsején vehetik birtokba lakóik.

Bérlakások építését segíti az MFB

Ingatlan2006.01.30, 15:41

Szerdán indul a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) "Sikeres Magyarországért" Bérlakás Hitelprogramja, amelynek keretében, 60 milliárd forint hitelkeretből 10-15 ezer bérlakás épülhet majd fel.

Egyre több fiatal él az utcán

Itthon2005.10.19, 07:45

Kétszer annyi a nő és a fiatal a hajléktalanok között, mint korábban. A szaktárca megoldásként nem a hajléktalanszállások bővítésében gondolkodik, hanem olcsó bérlakásokat vagy más lakhatási lehetőségeket szeretne létesíteni - írja a Népszabadság.

A lakáshitelt fizetők 5-6 százaléka kerülhet nehéz helyzetbe

Gazdaság2005.03.17, 07:34

A korábbi években felvett lakáshitelt fizetők 5-6 százaléka nehéz helyzetbe fog kerülni a bankok adatai szerint, közölte az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke. Borsi László szerint számukra a bérlakás lehet a megoldás; az ezek építését és igénybevételét támogató program várhatóan a nyár elejére készül el.

Negyedmilliárddal tartoznak a csepeliek

Itthon2005.01.27, 16:08

A Csepeli önkormányzat bérlakásaiban élők negyedmilliárd forint hátralékot halmoztak fel lakbérből és közüzemi díjakból. Az önkormányzat képviselőtestülete szerdán módosította a közüzemi díjakról szóló rendeletet. Ezentúl megpróbálják szigorúbban behajtani a tarozásokat. Egyesek szerint a hátralékosok nem akarnak fizetni, ha nem muszáj, a családsegítők szerint olyan szegények a lakók, és olyan magasak a díjak, hogy nem tudnak kikerülni az adósságcsapdából.

Bérlakások a piaci ár ötödéért

Itthon2003.12.16, 11:29

Több mint 800 millió forintos beruházásból készült II. kerületi házba szociális alapon ötven család költözhetett be hétfőn. A családoknak öt évük van arra, hogy egy saját lakásra valót összespórolva tovább tudjanak lépni innen. Budapesten az önkormányzati lakások hányada nem éri el a 8 százalékot.

Emelik a fővárosi lakások bérleti díját

Itthon2003.10.14, 08:29

A fővárosi bérlakások bérleti díjának komfortfokozatonként eltérő mértékű - 10-20 százalékos - emelésről döntött a Főpolgármesteri kabinet hétfőn. A drágítás nem áll meg, 1-2 éven belül további emelésre lehet számítani - írja a Népszabadság.

Saját házat kapnak a romák, ha elhagyják Keszthelyt

Itthon2003.10.13, 17:45

Elköltöztetik a Keszthely belvárosában álló romos házaikból a romákat. Akik a városban akarnak maradni, azok a belvárostól kicsit távolabb lévő bérlakásokba költözhetnek. Akik viszont vállalják, hogy vidékre mennek, azok saját kertes házat kapnak. A költöztetést intéző vállalkozó szerint a város dicsőségére válik, hogy lakást biztosít ezeknek az embereknek. Szerinte ugyanis többségüket bármikor kilakoltathatnák, mert nincsenek bejelentve, nem fizetik a közterheket. A romák viszont állítják: évek óta rendesen fizetnek embertelen állapotban lévő lakásaikért. A költöztetés célja szerintük, hogy kiszorítsák a romákat Keszthelyről.

Visszavásárolná az önkormányzat a bérlakásokat

Itthon2003.04.16, 08:11

A kormány elképzelése szerint a felújítás terhét fizetni nem tudó lakótól az önkormányzat megvásárolhatná lakását. A vételár - ha a lakás korábban önkormányzati bérlakás volt, és a vevő továbbra is benne akar lakni - a piaci érték 40 százaléka lenne.

Új bérlakások a nagyvárosokban

Itthon2003.01.15, 08:23

Mintegy tízezer önkormányzati bérlakás építése kezdődött el az utóbbi években állami támogatással. Az idei keretből 3-4 ezer bérlakás építését kell elkezdeni, ezekhez a beruházásokhoz a településeknek 25-30 százalékos önerővel kell hozzájárulniuk.

Szociális bérlakásban él egy fideszes képviselő

Itthon2002.01.09, 01:25

Szociális bérlakásban lakik Horváth Zsolt fideszes képviselő Kecskemét főterén, egy műemlék jellegűnek nyilvánított épületben. Az egészségügyi tárca volt politikai államtitkára két évvel ezelőtt költözött egy kisebb, 47 négyzetméteresből egy 114 négyzetméteres bérlakásba, ugyanabban a házban, ahol egyébként születése óta él. Ezért, mint minden önkormányzati lakásért a megyeszékhelyen, szociális alapon fizetnek bérleti díjat: Horváth Zsolt például havonta 12 540 forintot, vagyis a nem kedvezményes díj egynegyedét - adta hírül kedd este az RTL Klub híradója.

Milliárdok szociális bérlakásépítésre

Archívum2001.10.12, 08:24

Újabb, csaknem 6,3 milliárd forintnyi központi pénz jut bérlakásépítésre az önkormányzatok és az egyházak számára. A támogatással 1229 új bérlakás épülhet szerte az országban. Tavaly júliusától összesen 24,2 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást fordítottak erre a célra, melyből több mint 5400 otthont alakíthatnak ki. A becslések szerint azonban legalább 28-30 ezer család igényelné a bérlakást.

Újabb bérlakások épülhetnek

Itthon2001.10.09, 01:12

Csaknem 6,3 milliárd forint állami támogatást kapnak az önkormányzatok, illetve az egyházak arra, hogy további bérlakásokat, nyugdíjasházakat, illetve garzonházakat létesítsenek - erről döntött a múlt hét végén a gazdasági miniszter. Az állami támogatású bérlakásprogram keretében nyertes 67 pályázat alapján 1229-vel bővülhet a 43 önkormányzati és 12 egyházi pályázó bérlakásállománya.

Két év alatt 24 milliárd a bérlakásprogramra

Archívum2001.10.06, 09:47

Negyedszer döntött idén a gazdasági miniszter a bérlakások támogatásáról. Ezúttal csaknem 6,3 milliárd forintnyi támogatás lelt gazdára az állami támogatású bérlakásprogram keretében. Ezzel tavaly és idén 24,2 milliárdos vissza nem térítendő állami támogatásról határoztak - derül ki a tárca közleményéből.

22 ezer bérlakást építtetne az MSZP

Itthon2001.07.23, 13:49

Ha az MSZP kormányra kerül, négy év alatt összesen 22 ezer, államilag támogatott bérlakás épülne. A tervek szerint így a pályakezdő fiatalok is sokkal könnyebben juthatnának lakáshoz.

Előző
  • 1
  • 2
Következő