benzin

címke rss
Elfogadták a jövő évi költségvetést, újabb nagyberuházás Magyarországon

Elfogadták a jövő évi költségvetést, újabb nagyberuházás Magyarországon

Vidéken már húzza a csok az ingatlankeresletet, az Európai Bizottság pedig megemelte a Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzését. A héten az is kiderült, hogy hova utaznak legszívesebben a magyarok, és hogy hol lesz nálunk egy újabb, több mint 100 milliárd forintos japán nagyberuházás. A hét gazdasági összefoglalója.

Drágább lett a benzin

Gazdaság2019.07.12, 04:42

Drágult a benzin, a Mol bruttó 3 forinttal emelte a benzin nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolajé nem változott.

A családokat érintő, kedvező változásokat hozott a hét

Gazdaság2019.07.07, 20:17

Július elsejével több fontos változás is történt, többek között az otthonteremtési programmal kapcsolatban, de változott a parlagirtásra vonatkozó törvény is. A KSH friss adatai szerint továbbra is tarol a magyar építőipar, a Takarékbank pedig növelte a GDP-előrejelzését. A Tesla második negyedéves jelentéséből pedig azt tudhattuk meg, hogy az elektromos autógyártó 92 ezer kocsit szállított le, ez pedig rekordnak számít. A hét gazdasági összefoglalója.

Enyhén emelkedik a benzin ára pénteken

Gazdaság2019.07.03, 14:26

A Mol emeli 2 forinttal a benzin nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolajé nem változik.

Emelkedik a benzin ára

Gazdaság2019.07.01, 15:03

Piaci források szerint, a Mol emeli 5 forinttal a benzin nagykereskedelmi árát szerdán. A gázolajé nem változik.

Emelkedett az üzemanyagok ára

Gazdaság2019.06.28, 09:35

A Mol pénteken 2 forinttal emelte a benzin, és szintén 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát.

Újabb árváltozás jön az üzemanyagoknál

Gazdaság2019.06.26, 14:47

Piaci források szerint, a Mol pénteken újabb 2 forinttal emeli a benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát.

Enyhe emelkedés jön az üzemanyagok árában

Gazdaság2019.06.24, 14:45

Piaci források szerint, a Mol 3 forinttal emeli a benzin és 5 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán.

A héten másodszor csökkent a benzin ára

Gazdaság2019.06.21, 11:16

Legutóbb a 95-ös benziné 5 forinttal, a gázolajé 2 forinttal lett kevesebb. Most tovább csökkent az üzemanyag ára.

Tovább esik a benzin ára, újabb csökkentés jön

Gazdaság2019.06.19, 12:42

Piaci források szerint, a Mol 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolajé nem változik.

Újabb európai ország tiltja ki a benzines és dízel autókat

Gazdaság2019.06.18, 16:16

Az ír kormány egy 180 pontból álló környezetvédelmi tervezetet mutatott be, amelynek részeként 2030-ig betiltanák a benzines és dízelautók értékesítését az országban,

Újabb csökkenés jön a héten az üzemanyagok árában

Gazdaság2019.06.17, 14:14

Piaci források szerint, a Mol 5 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán.

9-9 forinttal csökkent az üzemanyagok ára

Gazdaság2019.06.14, 11:24

A Mol 9 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát pénteken. A változást követően a benzin literenkénti átlagára 382 forintra, a gázolajé 388 forintra csökkent.

Átmenetileg drágult a nyersolaj, de nem biztos, hogy megáll a csökkenés

Gazdaság2019.06.13, 15:22

Feltehetőleg torpedótámadás miatt megsérült két tanker az Ománi-öbölben, ennek következtében pedig 4 - 4,5 százalékot emelkedett az olaj ára. A két tanker súlyosan megsérült, kigyulladtak. A legénységet sikerült evakuálni, de az újabb támadás - egyelőre - véget vetett az olajár hosszan tartó csökkenésének.

Pénteken ismét jelentősen csökken az üzemanyag ára

Gazdaság2019.06.12, 17:58

A Mol 9 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát pénteken.

Tovább csökkent az üzemanyagok ára

Gazdaság2019.06.07, 04:07

A Mol csökkentette 9 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát pénteken.

Sokkal olcsóbb lett a tankolás

Gazdaság2019.06.05, 08:47

A Mol szerdán csökkentette 9 forinttal a 95-ös benzin és 7 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát.

Szerdán sokat csökken az üzemanyagok ára

Gazdaság2019.06.03, 17:01

Piaci források szerint a Mol 9 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 7 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán.

Csökkent a benzin és a gázolaj ára

Gazdaság2019.05.29, 11:28

A Mol csökkentette 3 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán.

Csökken az üzemanyagok ára

Gazdaság2019.05.27, 15:34

A Mol csökkenti 3 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán.

Újabb óriásberuházások, új állampapír és kedvező OECD-prognózis

Gazdaság2019.05.26, 21:13

Fontos tájékoztatás érkezett arról, hogy vénykötelessé tesznek több, széles körben alkalmazott, eddig recept nélkül kiváltható gyógyszert, és kiderült az is, a villanyszámla körül sem marad minden a régiben. A héten is érkeztek új beruházásokról hírek, míg a nemzetközi színtéren idén is kihirdették, melyik a világ legértékesebb márkája. Vevő akadt egy nagy kozmetikai világcégre, és a héten dőlt el az is, nem menekül meg a csődtől egy ismert brit séf étteremlánca. Heti gazdasági összefoglaló.

Változott a benzin és a gázolaj ára is

Gazdaság2019.05.22, 05:55

A Mol szerdán 5-5 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj ár nagykereskedelmi árát.

Drágulnak az üzemanyagok

Gazdaság2019.05.21, 10:10

A Mol szerdán 5-5 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj ár nagykereskedelmi árát.

Csökkent a benzin ára

Gazdaság2019.05.10, 06:17

A Mol pénteken 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolaj ára nem változott. A változással a benzin átlagára literenként 403 forintra mérséklődött.

Csökken a benzin ára

Gazdaság2019.05.08, 18:24

Piaci források szerint a Mol pénteken 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolaj ára nem változik.

Felrobbant egy benzint szállító tartálykocsi Nigerben, ötvenöten haltak meg

Nagyvilág2019.05.06, 14:48

Felrobbant egy üzemanyagot szállító tartálykocsi Nigerben hétfőre virradó éjszaka, a hatóságok szerint a robbanásban 55-en haltak meg, 37-en megsérültek.

Drágultak az üzemanyagok

Gazdaság2019.05.01, 06:11

A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Szerdán emelkedik az üzemanyagok ára

Gazdaság2019.04.29, 20:42

Piaci források szerint, a Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

A drágulás ellenére több fogy az üzemanyagokból

Gazdaság2019.04.16, 05:43

Noha szerdától ismét jelentősen drágulnak az üzemanyagok, a legnagyobb hazai olajcégeket tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) friss adatai szerint tovább nő a kereslet a termékekre: az első negyedévben az üzemanyagok forgalma 8,1 százalékkal 883 millió literre, újabb rekordszintre ugrott - írta a Népszava kedden.

Emelkedik az üzemanyagok ára

Gazdaság2019.04.15, 12:33

A Mol bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Emelkedik az üzemanyagok ára

Gazdaság2019.04.08, 19:58

A Mol Nyrt. bruttó 3 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Fontos határidő jön a devizahiteleseknek, és indul a konvektorcsere-program

Gazdaság2019.04.07, 13:33

A héten bemutattuk, hogy miért drágult az olaj a világpiacon, valamint szó esett a Lyftről is, amelynek tőzsdére lépését rengetegen várták. Magyarországon szárnyalt a kiskereskedelem, és az ipari termelés is gyorsult, az MNB szerint pedig 2021-ra megszűnhet az ország nettó külső adóssága. A hét gazdasági összefoglalója.

Nem vette fel a telefont, felgyújtotta benzinnel

Itthon2019.04.05, 18:32

Elrendelték egy férfi letartóztatását, aki benzinnel lelocsolta, majd meggyújtotta lakótársát, másodfokú égési sérüléseket okozva ezzel - közölte a Budapest Környéki Törvényszék sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.

Drágult a benzin és a gázolaj is

Gazdaság2019.04.05, 06:03

A Mol 6 forinttal emelte a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken.

Az ország, ahol egy nap alatt 9 százalékkal emelték a benzin árát

Gazdaság2019.04.04, 09:42

Komoly áremelést hajtottak végre az üzemanyagok árában a Dél-Afrikai Köztársaságban.

Rég nem látott áremelkedés történt a benzinkutakon

Gazdaság2019.04.03, 09:25

A Mol 9 forinttal emelte a benzin árát szerdától, így az üzemanyag literenkénti ára 386 forintra nőt. 

Másfél éve nem látott benzinárdrágulás jön

Gazdaság2019.04.01, 14:06

Piaci források szerint, a Mol bruttó 9 forinttal emeli a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Drágultak az üzemanyagok

Gazdaság2019.03.29, 07:39

A Mol bruttó 6 forinttal emelte a 95-ös benzin, és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken.

Nagyot ugrik az egyik üzemanyagfajta ára

Gazdaság2019.03.27, 16:44

Pénteken a Mol bruttó 6 forinttal emeli a 95-ös benzin, és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát.

Tovább drágult a benzin

Gazdaság2019.03.27, 04:54

Az emeléssel a benzin literje 371 forint lett, a gázolaj literenkénti ára viszont csökkent múlt szerda óta.

Csökkent a gázolaj ára

Gazdaság2019.03.20, 07:57

A Mol bruttó 3 forinttal csökkentette szerdán a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a benzin ára nem változott. A változást követően a gázolaj ára literenként 389 forintra mérséklődött.

Változik az egyik üzemanyag ára

Gazdaság2019.03.18, 16:46

A Mol bruttó 3 forinttal csökkenti szerdán a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a benzin ára nem változik.

Újra drágult a benzin

Gazdaság2019.03.15, 08:18

A benzin literje így 366 forintra drágult péntektől, a gázolajé nem változott.

Megint drágul a benzin

Gazdaság2019.03.13, 11:17

A Mol bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti árát pénteken, a gázolajé nem változik.

Érdekesen változtak ma az üzemanyagárak

Gazdaság2019.03.13, 08:12

Szerdától olcsóbb lett a gázolaj, viszont a benzin drágult. Nagy eltérések lehetnek egyes kutak között.

Az egyik üzemanyag fajta ára csökken, a másiké nő a héten

Gazdaság2019.03.11, 15:50

Piaci források szerint, a Mol e hét szerdán módosítja mind a 95-ös benzin, mind a gázolaj árát.

Súlyosan megégett egy tinédzser, amikor benzinnel mosott hajat

Nagyvilág2019.03.08, 16:11

Súlyosan megégett egy török lány, miután benzinnel próbálta megmosni a haját – írja a Mirror.

Ismét változnak az üzemanyagárak

Gazdaság2019.02.25, 13:40

A Mol bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.

Drágult a benzin

Gazdaság2019.02.22, 13:06

A Mol bruttó 3 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát, a gázolaj ára nem változott.

Pénteken drágul az üzemanyag, de a dízelesek örülhetnek

Gazdaság2019.02.20, 14:29

A Mol bruttó 3 forinttal emeli a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolaj ára nem változik.

Előző
Következő