Ben Bernanke

címke rss
Akár negatív kamatot is bevethet a Fed

Akár negatív kamatot is bevethet a Fed

A korábban tabunak számító negatív kamatszint bevezetését is megfontolhatja egy következõ recesszió idején az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed. Néhány jegybankár, köztük a korábbi elnök Ben Bernanke szerint a nemzetközi példák eloszlathatják a korábbi félelmeket.

Halálos döfést kaphat az amerikai export

Gazdaság2015.10.06, 23:26

Nem biztos, hogy az amerikai gazdaság megbirkózna egy 100 bázispontos emeléssel – nyilatkozta Ben Bernanke, a Fed korábbi elnöke.

Mitõl féljünk 2014-ben?

Gazdaság2014.01.02, 08:01

Viszonylag nyugodt évre számítanak az elemzõk 2014-ben, de mivel a válságból való kilábalás után még mindenhol törékeny a helyzet, bármikor jöhetnek kellemetlen meglepetések. Összeszedtük a legfontosabb folyamatokat.

A legesélyesebb jelölt nem lesz amerikai jegybankelnök

Gazdaság2013.09.15, 23:54

Nem akarja, hogy személye miatt eldurvuljanak a politikai viták, ezért visszalépett az amerikai jegybankelnöki jelöltségtõl Lawrence Henry Summers korábbi pénzügyminiszter.

Kínától kell tartani, nem a Fedtõl

Gazdaság2013.07.20, 10:55

A Nomura elemzõi szerint minden jel a kínai gazdaság gyengülése felé mutat és érdemes felkészülni a világnak egy korábbinál gyengébb kínai gazdasági aktivitásra. Jövõ évre a japán bankház elemzõi 7 százalék alatti kínai növekedést várnak. A Societe Generale legfrissebb elemzésében pedig egész egyszerûen arra a következtetésre jutott, hogy a kínai defláció nagyobb kockázatot jelent a világgazdaság számára, mint a Fed kötvényvásárlási programjának befejezõdése. A francia bankház elemzõje ugyanakkor úgy véli, hogy a fejlõdõ piacok az utóbbi idõben igen vonzóvá váltak ezért inkább ott érdemes befektetési lehetõségek után nézni és nem peedig ...

Másfél éve nem volt ilyen drága az olaj

Archívum2013.07.19, 11:51

Az amerikai WTI kõolaj árfolyama 108 dolláros szint fölé, tizenhat hónapja nem látott szintre emelkedett és ezzel párhuzamosan az északi tengeri Brent típushoz viszonyítva rég nem látott alacsony szintre süllyedt a két kõolajfajta közötti árkülönbözet. Egyrészt Ben Bernanke megnyugtató szavai, másrészt a nyári autózási szezonban megugró kereslet van a folyamatok hátterében.

Nincs kõbe vésve a pénznyomda üteme

Gazdaság2013.07.17, 17:21

Nincs konkrét ütemterv a Fed eszközvásárlási programjának jövõbeli alakulására vonatkozóan, azt az amerikai gazdaság javulásának függvényében határozza meg az amerikai jegybank. Többek között ez derült ki Ben Bernanke elõre megírt beszédébõl, melyet a kongresszus pénzügyi bizottsága elõtt fog tartani délután a jegybankelnök. Bernanke szerint az amerikai munkaerõpiaci folyamatok még messze nem kielégítõek, és komoly kockázatot jelent Amerikára a fiskális megszorító politika is.

Hogyan tovább Ben apó?

Gazdaság2013.07.15, 12:03

Fontos fordulópontokhoz közelednek a világ pénzügyi piacai, ahogy a Fed elnökén, Ben Bernankén egyre nõ a nyomás, hogy eldöntse: tényleg kellõen javult-e a munkaerõpiac és ezzel párhuzamosan a gazdaság, hogy lassacskán visszavonuljon a jegybank az élénkítéstõl. A felszínen egyértelmûen pozitívak a folyamatok, de ha kicsit a számok mögé nézünk, már nem triviális, hogy elérkezett az idõ a stimulus csökkentésére. Indul a kommunikációs tiki-taki, amire a tõzsdék pedig jojózással reagálnak.

Odapörkölt a jegybankelnök a dollárnak is

Gazdaság2013.07.11, 17:07

Igencsak lehûtötte tegnap a Fed monetáris szigorítása miatti félelmeket Ben Bernanke, a jegybank elnöke szerint a gazdaságnak továbbra is támogató jegybanki politikára van szüksége. Nagyon jól idõzített szavak voltak ezek, a dollár grafikonja ugyanis már pont kezdett volna nagyon lekókadni, amikor hirtelen komoly gyengülés bontakozott ki. Látszólag a jegybank a dollárt nem szívesen hagyja az erõsödõ pályán, ami  rántja magával felfele az arany árfolyamát is.  

Nyári szünet a megszorításokban

Gazdaság2013.07.01, 09:44

Most már tényleg meghozhatja igen fontos határozatát a Kúria az egyik devizahiteles-perben, s az is kiderül, mennyire volt fellángolás a meglepõen jó tavalyi 2 százalékos hiányadat. Az Európai Központi Bank várhatóan nem piszkálja a kamatot, de Mario Draghi elnök mondhat fontosakat. Ez várható a gazdaságban a héten.

Zuhan a forint, majdnem 300 az euró

Gazdaság2013.06.20, 09:24

Szerda este óta szinte folyamatosan gyengül a forint árfolyama az euróval szemben, a befektetõk menekülnek a kockázatosabb devizáktól. Az ok: Ben Bernanke, az amerikai Fed elnöke most elõször jelezte konkrétabban, hogy akár már õsszel szûkítheti a pénzpumpaként értelmezett eszközvásárlási programját, 2014 közepére pedig pontot is tehet a végére.

Velünk marad a pénzpumpa

Gazdaság2013.05.22, 17:41

Ben Bernanke, a Fed elnöke alapvetõen a monetáris lazítás fenntartása mellett érvelt, de azért jelezte, hogy a leállítás közel lehet.

Rángatják az aranyat

Gazdaság2013.05.22, 17:03

1,8 százalékos pluszban jár a mai kereskedésben az arany árfolyama, mely 1400 dollár fölé szökkent azután, hogy Ben Bernanke a mai szenátusi meghallgatáson arról beszélt, hogy a lazítások befejezése veszélyeztetheti az amerikai gazdaság növekedését. Nem sokkal az 1410 dolláros szintek elérése után viszont esni kezdett a nemesfém, mely 1390 dollárig korrigált vissza. Nem tetszik a piacoknak, hogy a következõ üléseken akár már hozzá is nyúlhatnak a havi 85 milliárdos kötvényvásárlási programhoz.

290 forint alatt az euró

Gazdaság2013.05.27, 15:33

Lendületesen kezdett szerdán reggel a forint, az euróárfolyam háromhavi csúcsra került. 9 óra után 288,2 forinton is járt az euró.

A pénznyomtatást védte a gazdaság karmestere a Szenátus elõtt

Gazdaság2013.02.27, 09:19

Ben Bernanke, az amerikai Fed elnöke a jelenleg futó eszközvásárlási programjainak elõnye mellett érvelt tegnapi, a Szenátus Banki Bizottsága elõtt tartott meghallgatásán. Szerinte a program kockázatait ellensúlyozni tudják annak elõnyei. Az elnök viszont aggodalmát fejezte ki a megegyezés hiányában március elsején életbe lépõ automatikus kiadáscsökkentõ intézkedésekkel kapcsolatban, és közölte, hogy az komoly veszélyt jelent a gazdaság fellendülésére.

Gyengül a forint, 294 felett az euró

Gazdaság2013.02.26, 10:17

Hétfõn 293-294 forint között hullámzott az euró jegyzése, majd késõ este gyengülni kezdett, és kedden reggel sem tudott lendületet venni a hazai deviza. A forint árfolyamát a hét második napján a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése, valamint Simor András tájékoztatója mellett Ben Bernanke Fed-elnök szavai befolyásolhatják. Az új jegybankelnök személye és az európai adósságválság is a figyelem középpontjába kerülhet.

Folytatja a gazdaság élénkítését a FED

Gazdaság2012.11.29, 11:07

A FED Bézs Könyvébõl megtudhatjuk, hogy az október végén lezajlott FOMC megbeszélésen a jegybank még jobban aggódott a "fiscal-cliff" körüli bizonytalanságtól, ami egyes amerikai régiók gyenge gazdasági teljesítményén is meglátszik, illetve a munkaerõpiac is csak kis mértékben javult. A FED ennek javítása érdekében folytatja a QE3-at és átalakítja Operation Twist programját.

Ne játszadozzatok! - Bernanke üzent

Gazdaság2012.11.21, 13:01

Napról napra komolyabb fenyegetést jelent a világgazdaság számára az amerikai "fiscal cliff". Az év végén esedékes automatikus megszorító csomag recessziós hatása drámai lehet, ezért Ben Bernanke amerikai jegybankelnök figyelmeztette a politikusokat: játszadozás helyett fogjanak össze és álljanak elõ kreatív ötletekkel.

Újból beindulhat az amerikai pénzpumpa

Gazdaság2012.08.31, 16:59

Bár az amerikai jegybankelnök nem jelentette be a pénzpumpa beindítását, utalt arra, hogy kész erre a lépésre a gazdaság élénkítése érdekében. A befektetõk nagyon vártak a bejelentésre, de a forint szinte nem reagált.

Eljött a Fed-elnök várva várt beszédének a napja

Gazdaság2012.08.31, 10:24

Az év egyik legizgalmasabb napja augusztus 31. a devizapiacon, minden szem Jackson Hole-ra, a jegybankárok konferenciájára - és mindenekelõtt Ben Bernanke beszédére - figyel.

Jobban nõtt az amerikai gazdaság, mint várták

Gazdaság2012.08.30, 14:04

Mérsékelt ütemben, de a vártnál erõsebben növekedett az amerikai gazdaság a második negyedévben a Fed legújabb jelentése szerint. És bár a lakáspiac a pangás után ismét kezd lendületbe jönni, az amerikai cégek az európai gazdaság gyengélkedése miatt aggódnak.

Jegybanki hírek mozgatják a héten a forintot

Gazdaság2012.07.30, 08:44

Két fontos jegybanki bejelentés mozgatja majd a forint árfolyamát július utolsó hetében. Az Európai Központi Bank kamatdöntõ ülés tart, így az EKB elnöke beszélni fog a válságkezelésrõl is. A FED is meghatározza az alapkamatot és az amerikai munkaerõpiacról is megjelenik egy fontos adatsor.

Már készítik Amerikában az újabb pénzesõt

Gazdaság2012.07.25, 13:53

Az amerikai jegybankban arról vitatkoznak, hogy már a jövõ héten elindítsák-e az újabb pénzügyi élénkítést, vagy várjanak újabb adatokra szeptemberig.

Bernanke: Bátor és agresszív volt a Fed

Gazdaság2012.04.25, 22:52

 Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltõ Fed Nyíltpiaci Bizottsága szerdán a várakozásoknak megfelelõen a 0-0,25 százalékos sávban tartotta az alapkamatot. Az elsõ szigorításra - egyelõre úgy tûnik - csak 2014-ben kerülhet sor.

Nem indul újabb gazdaságösztönzõ program az USA-ban

Gazdaság2011.08.26, 16:57

Egyelõre elmarad az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed harmadik gazdaságösztönzõ programja, a Fed elnöke pénteken csak általánosságban beszélt a válságból való kilábalás segítésérõl. A New York-i tõzsde gyengülni kezdett a hírre, majd visszakapaszkodott és még erõsödni is tudott.

Újabb élénkítést jelentett be az amerikai fõbankár

Archívum2010.10.15, 15:24

A magas munkanélküliség és az alacsony infláció miatt újabb gazdaságélénkítõ lépéseket tesz az amerikai jegybank - jelentette be az intézmény elnöke. A csomag mértékérõl még nem született döntés, de a piac év végéig 500 milliárd dollárt valószínûsít.

Felfedezték a pozitívumot az amerikai fõbankár üzenetében a befektetõk

Archívum2010.08.27, 18:38

Az amerikai jegyban szerepét betöltõ Fed-elnöke, Ben Bernanke pénteken arról beszélt a Jackson Hole-i konferencián, hogy a kilábalás lassabb lesz, mint goldolták, de W-alakú recesszióra nem kell számítani, és a Fed készen áll arra, hogy lépéseket tegyen a további gazdasági élénkítés érdekében.

Gazdaságélénkítõ lépésekre készül az Egyesült Államok

Archívum2010.08.26, 17:14

A munkaerõ- és az ingatlanpiac által küldött figyelmeztetõ jelzések nyomán pénteken megszólal a nyilvánosság elõtt Ben S. Bernanke, az amerikai központi bank szerepét betöltõ Federal Reserve elnöke, aki várhatóan ismertetni fogja a banknak egy újabb recesszió elkerülése érdekében teendõ intézkedéseit - közölték az amerikai lapok csütörtökön.

A Fed elnöke szerint folytatni kell a gazdasági növekedés támogatását

Gazdaság2010.08.02, 21:26

Az amerikai pénzügyi politikának a növekedést támogatónak kell maradnia mindaddig, amíg a gazdasági kilábalás fenntartható útra kerül, és a munkahelyteremtés felfelé ível, jelentette ki Ben Bernanke az amerikai Fed elnöke hétfõn. 

Ügyes befektetõnek bizonyult az aranyhalmozó egykori portugál diktátor

Archívum2010.07.22, 07:51

A Salazar egykori portugál diktátor uralma alatt felhalmozott arany a 2008-as válságban jó befektetéssé vált; Bernanke amerikai jegybankelnök szerint a Fed kész további élénkítésre; az adósság-átütemezést fogadtatná el a kisebb válságot kavaró Dubai World - gazdasági lapszemle.

Megvédte az eurót az amerikai jegybankelnök

Archívum2010.06.08, 08:53

Ben Bernanke Fed-elnök védelmezi a közös európai devizát; német és brit megszorítások a láthatáron; sztrájkolnak a spanyol közalkalmazottak a bércsökkentés miatt; obstrukcióval vádolják a válság egyik okozójának tartott Goldman Sachs bankot; Obama hamarosan újra engedélyezheti a tengeri olajfúrást. Külföldi lapszemle.

Fed: Az amerikai kamat a lassú Európára vár

Archívum2010.05.31, 07:59

Két helyi Fed-elnök is arról beszélt, hogy az USA nem tud kamatot emelni addig, amíg Európa gazdaságai szenvednek; az amerikai jegybanki hálózat és az Európai Központi Bank elnöke szerint a fejlõdõ országok kulcsszerepben vannak a világ gazdasági fejlõdésében; Franciaország elismerte, hogy le fogják minõsíteni, ha nem végez megszorításokat a költségvetésén - gazdasági lapszemle.

Araboké lehet az egyik amerikai óriásbank állami része

Archívum2010.05.26, 07:45

Alacsony szinten van, ezért nem is vár elszabaduló inflációs ütemet az amerikai jegybankelnök, nagybankok átmenetileg szabadulnak az adósságaiktól beszámolási idõszakban, Katar szerezné meg a Citigroup állami részesedését - külföldi gazdasági lapszemle.

Bernanke: A görög válság elérheti az amerikai bankokat

Gazdaság2010.05.11, 18:52

A Fed elnöke szerint az amerikai bankokra is hatással lehet a görög válság, ezért lépniük kell. Bernanke keddi meghllgatásán közölte: a válság megállítása érdekében szükség volt arra, hogy a Fed dollárt pumpáljon az európai rendszerbe.

OECD: Ebolaként terjed a görög válság - lapszemle

Archívum2010.04.29, 07:54

Elkezdõdhet a vita csütörtökön Barack Obama banki felügyeletet szigorító pénzügyi reformjáról, Roubini szerint Görögország csak a jéghegy csúcsa, az OECD fõtitkára arról beszélt, hogy a görög gondok ebola módjára terjednek - külföldi gazdasági lapszemle.

Fed-elnök: Nem fenntartható a magas költségvetési hiány

Archívum2010.04.27, 17:38

Hosszú távon nem fenntartható a magas költségvetési hiány, a kormánynak lépéseket kell tenni annak lefaragására - közölte Ben Bernanke Fed-elnök.

Bocsánatot kért a bankvezér, újabb csaló kerül börtönbe - gazdasági lapszemle

Archívum2010.04.09, 07:53

Bocsánatot kért a Citiroup elnöke, amiért nem készült fel idõben a válságra. Bernanke szerint határozott fellépésre van szükség a válságból való kilábaláshoz. A Fed elnöke szerint a központi bank is hozzájárult a krízis kialakulásához. Újabb milliárdos károkat okozó amerikai csaló került börtönbe. Petters 50 éves börtönbüntetést kapott. Gazdasági lapszemle.

A Fed-elnöknek is fejtörést okoz a munkanélküliség - gazdasági lapszemle

Archívum2010.03.29, 07:43

Izland abban reménykedik, hogy néhány héten belül lezárul az IMF-felülvizsgálata. Brernanke törheti a fejét, hogy a növekvõ amerikai gazdaság miért nem teremt munkahelyeket az országban. A Volvo eladása felvitte a Geely részvényeit - gazdasági lapszemle.

Bernanke az alacsony kamat mellett érvelt

Archívum2010.03.25, 17:41

Továbbra is szükség van a rekordalacsony kamat fenntartására az Egyesült Államokban - jelentette ki Ben Bernanke, az amerikai jegybank (Fed) elnöke csütörtöki kongresszusi meghallgatásán.

Soros az euró zuhanását látja - lapszemle

Gazdaság2010.02.26, 08:11

Görögország elhalasztotta a kötvénykibocsátását, mert elõbb újra megszorítana, Soros és más nagy alapkezelõk az euró gyengülésére játszanak, új vevõjelölje lehet a Hummernek - külföldi gazdasági lapszemle.

Uniós monopóliumvizsgálat alatt a Google

Archívum2010.02.24, 07:42

Kemény kérdésekre számíthat Ben Bernanke amerikai jegybankelnök, több megszorításról beszél a görög pénzügyminiszter, trösztellenes vizsgálat alatt a Google - külföldi gazdasági lapszemle.

Közel a globális banki adó - gazdasági lapszemle

Archívum2010.02.11, 08:21

Akár júniusban megállapodhat a G20 tagjai a globális banki adó bevezetésérõl; Görögország megmentése az EU-tagállamok saját és az IMF forrásaiból is történhet; olajárrobbanás valószínû a válság lecsengése után; újabb hitelkrízis várható az Egyesült Államokban; Ben Bernanke még vár a Fed kivonulásának bejelentésével.

Visszahívja autóit a Honda is - gazdasági lapszemle

Archívum2010.02.10, 07:55

Nobel-díjas is besegít a görög válság elleni harcba, robog Kína kereskedelme, 900 000 kocsit hív vissza a Honda - külföldi gazdasági lapszemle.

Szûk sávban ingadozik a forint

Archívum2010.02.10, 17:56

A délelõtti erõsebb szintekrõl a forint ismét gyengülésnek indult, miután a dollár erõsödött az euróval szemben. A Fed-elnök elhalasztott, de nyilvánosságra hozott beszéde lökést adott a dollárnak, ami miatt a forint is irányt váltott.

Meglökte a dollárt az amerikai jegybankelnök

Gazdaság2010.02.10, 17:05

Ben Bernanke megismételte, hogy az alacsony kamatrátákat hosszabb ideig tarthatják fenn; a történeti mélyponton lévõ kamatok emelése a gazdasági kilátásoktól függ. Amennyiben azok lehetõvé teszik a kamatemelést, a Fed nem habozik, de az emelés konkrét eszközeit tekintve is rugalmasságot ígért az amerikai jegybank.

Obama jelöltje marad a Fed elnöke

Gazdaság2010.01.29, 00:18

A washingtoni szenátus csütörtökön megerõsítette Ben Bernanke Fed-elnöki jelölését. Az amerikai szövetségi törvényhozás 70-30 arányú szavazással hagyta jóvá Barack Obama elnök jelöltjét, aki második négyéves periódusát kezdheti meg a központi bank élén. Bernanke megerõsítése gyõzelem Obama számára, aki szerint a Fed-elnöknek rendkívüli szerepe volt a recesszióból való kilábalásban.

A forint is figyeli az amerikai bankárválasztást

Gazdaság2010.01.27, 18:20

Csütörtökön eldõlhet, hogy a jövõben is Ben Bernanke lesz-e az amerikai jegybank elnöke. Bár a piac bízik abban, hogy a Fed-elnök posztján marad, ám az amerikai szenátusban vita robbant ki errõl, így nem teljesen biztos a szavazás kimenetele. Ha esetleg nem hosszabbítják meg az elnök mandátumát, akkor felfordulásra lehet számítani, ami a forint árfolyamát is próbára tenné.

Portugália lehet a következõ válsággóc

Archívum2010.01.27, 07:42

Elszaladt a portugál deficit, Görögország kínai pénzzel tömködné a költségvetési lyukakat, 2,3 millió autót hív vissza a Toyota - külföldi gazdasági lapszemle.

Elõzõ
Következõ