Belügyminisztérium

címke rss

300 ezer forintra is büntethetik a szabálysértőket

Itthon2011.11.04, 14:21

Megemelné a szabálysértési bírságok összegét a kormány az általa elfogadott új törvénytervezettel. A Belügyminisztérium államtitkára szerint cél az is, hogy lehetőleg a helyszínen felelősségre vonják a szabálysértőket.

"Az lesz polgármester, aki segélyhez szokott" - csökkennek a fizetések az önkormányzatokban

Itthon2011.10.28, 07:36

Több kisebb önkormányzatot vezető polgármester méltánytalannak tartja azt a kormányzati tervet, amely jelentősen lecsökkentené a fizetésüket. Van, aki elfogadná, hogy az ország gazdasági helyzete miatt kevesebbet keressen, mások szerint igazságtalan a döntés, mert a polgármesternek több felelőssége van, mint a "gombnyomogató" képviselőknek.

Már csak a péceli szakiskolában nincs fűtés Pest megyében

Itthon2011.10.24, 17:37

A korábban fűtés nélkül maradt Pest megyei iskolák szinte mindegyikében újraindította a szolgáltató a gázszolgáltatást - közölte az önkormányzat sajtófőnöke. Két oktatási intézményben keddtől kapcsolják vissza a fűtést.

"Nem tudom, miből lesz meg a főzés" - kirúgtak négy közmunkást Gyöngyöspatán

Itthon2011.10.25, 09:24

Kirúgtak négy közmunkást a gyöngyöspatai mintaprogramból, mert pár napra elmentek napszámba, de a jegyző szerint senkinek nem szóltak. Napszámban háromszor annyit keresnek, mint a közmunkával, a kirúgás miatt viszont három évig nem kaphatnak segélyt. A jegyzőnek a Belügyminisztérium is azt javasolta, hogy keressen más megoldást a kirúgások helyett, de szerinte ez pszichológia, "a lelkeknek is jót tett, mert sokat hiányoztak".

Elzárás helyett közmunkára küldené a Belügyminisztérium a rendszeresen szabálytalankodókat

Itthon2011.10.15, 10:55

Rosszabb elbánásra és nagyobb büntetésre számíthat januártól bizonyos esetekben a szabálysértő, mint egy bűncselekmény elkövetője, és fél éven belül elkövetett két gyorshajtás akár elzárással is büntethető lenne - az [origo] által megkérdezett jogászok ezeket a pontokat kifogásolták leginkább az új szabálysértési törvény tervezetében. A Belügyminisztérium azt állítja, olyan rendszert szeretnének, amelyben a büntetések többsége nem elzárás, hanem közérdekű munka.

A munkahelyeken is lesznek önkéntes katasztrófavédelmi mentőszervezetek

Itthon2011.10.15, 14:46

Önkéntes polgári védelemként határozza meg az új katasztrófavédelmi törvény az önkéntes mentőszervezetek védekezésbe való bevonását.

Messziről felismerhető egyenruhát adna a polgárőrökre Pintér Sándor

Itthon2011.10.13, 10:49

Országos nyilvántartást, új igazolványt és egységes formaruhát is előírna a Belügyminisztérium a polgárőröknek a jövő évtől egy most nyilvánosságra hozott törvénytervezet szerint. A minisztérium az új törvénnyel akarja kiszűrni "a polgárőrség nevével visszaélő szerveződéseket".

Engedett a fideszes polgármesterek unszolásának a Belügyminisztérium

Itthon2011.10.12, 14:28

Megmaradnak az erős kerületek, megtarthatják befolyásukat a nagyvárosok, és egyetlen településnek sem kell lemondania arról, hogy saját önkormányzata legyen - derül az önkormányzati törvény kedden nyilvánosságra hozott tervezetéből. A tervezetből az derül ki, hogy a Belügyminisztérium több olyan ötletet elvetett, amely ellen korábban tiltakoztak a kormánypárti polgármesterek.

Fideszes városok cselezik ki a kormányzati szigort

Itthon2011.10.12, 14:54

Milliárdos kötvénykibocsátásokról döntött az elmúlt hónapokban több fideszes vezetésű önkormányzat, bár a kormány többször jelezte, hogy a mostaninál takarékosabb gazdálkodást vár az önkormányzatoktól. Az új önkormányzati törvény tervezete szerint jövőre csak kormányzati jóváhagyással juthatnának pénzhez a települések, néhány kormánypárti vezetésű város azonban résen volt, és megelőzték a szigorú intézkedést.

Radiátort, matracot és bilincstartót is gyártatna a rabokkal a BM

Itthon2011.10.08, 12:01

Bővülhet a fogvatartottak által gyártható termékek köre egy belügyminiszteri munkaanyag szerint. A tervezetben az áll, hogy a rabok hasított félsertés, hűtött baromfi, radiátor és szivacsmatrac előállításában is részt vennének. A fogvatartottak előállíthatnának különböző egyenruházati kiegészítőket, így bilincstartót is.

Az adótitkokat is feltárná a Terrorelhárító Központ előtt a Belügyminisztérium

Itthon2011.10.05, 13:13

Bővítené a Terrorelhárítási Központ (TEK) hatáskörét egy belügyminisztériumi jogszabálytervezet. A javaslat szerint a TEK a jövőben részt venne a külföldön veszélybe került magyarok evakuálásában, valamint igény szerint az adótitkoknak minősülő adatokba is betekinthetne. A törvénymódosítás kiterjesztené a megbízhatósági vizsgálattal érintett személyek körét is.

Pénzben dúskál jövőre a közmédia

Gazdaság2011.10.03, 11:03

A minisztériumok közül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium lesz a 2012-es költségvetés nagy vesztese. A Belügyminisztériumnak több pénz jut, de hozzá több feladatot is kap. A közmédia jövőre több mint hat milliárd forint pluszbevételhez jut a költségvetésből. A termékdíjakból az idei összeg háromszorosát akarja beszedni a kormány 2012-ben. Mire mennyit költ jövőre az állam?

Közmunkával is büntethetnék a kormány terve szerint a szabálysértőket

Itthon2011.09.30, 12:26

Elzárással is büntethető lenne az, aki bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruháját vagy formaruháját viseli, a közérdekű munka önálló, vagy mellékbüntetésként is kiszabható lenne, emelkedne a pénzbírságok legalacsonyabb és legmagasabb összege és tettenérés esetén legfeljebb egy óra időtartamra feltartóztathatnák a hatóságok a szabálytalankodókat az új szabálysértési törvény tervezete szerint.

Magyar Nemzet: Még nem döntött a kormány a korhatár előtti nyugdíjról

Itthon2011.09.30, 08:18

Az előzetes tervekkel ellentétben nem véglegesítette a kormány a korhatár előtti nyugdíj megváltoztatását célzó törvény tervezetét - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a tervet azért nem fogadták el, mert a gazdasági és a fejlesztési minisztérium nem támogatta a Belügyminisztérium javaslatait.

Eltüntetné a fővárosi piros lámpáknál koldulókat Pintér

Itthon2011.09.23, 15:50

Decemberig eltűnek a koldulók a piros lámpáknál - ígéri a belügyminiszter. A rendőrség határozott fellépést ígér a szórólapot osztogatók és szélvédőt mosók, illetve az őket megbízó vállalkozások ellen is.

Világgazdaság: Sok önkormányzat a csőd elkerülésére kér segélyt

Itthon2011.09.16, 07:21

A Világgazdaság szerint fennáll a veszélye annak, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak ígért támogatásokat a jelentkezők széles köre miatt ismét elaprózzák. A lap szerint a rendszerben feszültséget okoz az is, hogy nemcsak kistelepülések és közepes városok, hanem megyék is pályáztak a támogatásra.

Garamvölgyi Lászlót ismét kinevezték az ORFK szóvivőjének

Itthon2011.09.12, 20:35

Visszatér az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői posztjára Garamvölgyi László - derült ki hivatalosan is a Belügyminisztérium közleményéből. Feladata a közlemény szerint a közbiztonsági ügyek "elemző-magyarázó" bemutatása lesz.

Óvodát és focipályát is építene a kormány az ócsai szociális telepre

Itthon2011.09.01, 17:09

Óvodát, bölcsödét, focipályát és áruházat is telepítene a kormány az Ócsa mellé tervezett ötszázlakásos szociális otthontelepre. A belügyminisztérium ötletpályázatot írt ki a terület beépítésére, az első nyolcvan házhely tervét pedig már el is készítették.

Speciális kocsit kap a rektor is a titkos BM-es beszerzésen

Itthon2011.08.31, 08:39

A Belügyminisztérium szerint speciális felszerelés kell abba a több mint 700 kocsiba, amelyeket nyílt közbeszerzés nélkül akar bérelni a tárca 2,3 milliárd forintért. A készenléti rendőrségnek szánt járművek mellett a minisztérium szerint a rendőrtiszti főiskola rektorának és egy rendőr-szakközépiskolának szánt autó is ilyen. A tárca jövőre még 3000 kocsit bérel majd, mivel lejár a rendőrség flottaszerződése.

Közbeszerzés nélkül bérelhet autót 2,3 milliárdért a Belügyminisztérium

Itthon2011.08.25, 16:37

Jóváhagyta csütörtökön a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága, hogy a Belügyminisztérium a szervezeteinek majdnem hétszáz autót közbeszerzés nélkül bérelhessen 2 milliárd 339 millió forintért. A bizottság fideszes elnöke a nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva indokoltnak és törvényesnek tartja az eljárást, az MSZP a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordul.

Gyöngyösorosziban is elindult a kormány közmunkaprogramja

Itthon2011.08.23, 17:33

Gyöngyöspata után Gyöngyösorosziban is közmunkaprogramot indított a Belügyminisztérium. Kedden hatvan ember kezdett erdőt telepíteni a településen.

"Fájdalmakra" és konfliktusokra számít az államtitkár az önkormányzati finanszírozás átalakításánál

Itthon2011.08.19, 09:55

Erősebb kontroll várható az önkormányzati hitelfelvételnél, a helyi adók kivetésében viszont nagyobb szabadságot kapnak majd az önkormányzatok - jelentette be csütörtökön az önkormányzati törvény tervezett átalakításával kapcsolatban Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. A tájékoztatón kiderült: még nagyon sok a nyitott kérdés és a bizonytalanság a tervezetben. A legrázósabb kérdés a finanszírozás átalakítása lesz, amely az államtitkár szerint is "kemény és olykor fájdalmas munka lesz".

"Nincs itt semmi, csak a homok" - riport a bedőlt lakáshitelesek menedékhelyéről

Itthon2011.08.11, 16:20

Ócsától hat kilométerre, a vasúttól és a buszmegállóktól távol fekszik az az állami föld, ahova a Belügyminisztérium tervei szerint bérlakásokat épít az állam a fizetésképtelen devizahiteleseknek. A terület mellett harminc család él vezetékes víz és csatorna nélkül, ők boltot várnak az új teleptől. A helyiek szerint Ócsán is nehéz megélni, kevés a munkalehetőség, bajba jutott hiteleseket viszont itt is mindenki ismer.

Hatalmas költséget vesz a nyakába a kormány az ócsai modellel

Itthon2011.08.11, 17:24

Csak az első nyolcvan ház felépítése legalább félmilliárd forintba kerülne az első becslések szerint az ócsai modell elindításakor, miközben hivatalos adatok szerint több mint 140 ezer embernek van súlyos elmaradása a jelzáloghitelekkel. A kezdeti költségeket megemeli az is, hogy a kormány alacsony rezsijű házakat akar, ezek építése azonban többe kerül. A belügyminisztérium 4-6 milliárdosra becsüli a program összköltségét, az első ütemet jövő márciusra fejeznék be.

Már idén elkezdhetik az ócsai szociális családiházak építését

Itthon2011.08.10, 13:31

Ócsa az egyik lehetséges első helyszíne a fizetésképtelen lakáshitelesek számára tervezett házaknak - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, aki szerint akár az idén megkezdődhet az ingatlanok felhúzása. Kovács Zoltán higgadtságot és visszafogottságot kért mindenkitől, főleg a tervezett program kritikusaitól.

Elfogadta Orbán a vesztegetéssel gyanúsított helyettes államtitkár lemondását

Itthon2011.08.09, 14:10

Augusztus 4-i hatállyal megszűnt Eiselt György helyettes államtitkár megbízatása, miután Orbán Viktor elfogadta Eiselt lemondását - derült ki a keddi Magyar Közlönyből. Eiseltet hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsították meg, ezért július közepén ajánlotta föl lemondását.

A bűnügyi statisztika romlása a rendőrségi munka javulását jelzi a BM szerint

Itthon2011.08.03, 14:15

A jogszabályi szigorítások, a hatékonyabb felderítés, illetve a jóval több feljelentés miatt emelkedtek a bűncselekmények statisztikai mutatói a Belügyminisztérium szerdai közleménye szerint.

Az autópálya-rendőrségek kapják az uniós elnökségre vásárolt motorokat

Itthon2011.08.02, 13:19

Többségében az autópálya-rendőrséghez kerülnek azok a motorok és autók, amelyeket a Belügyminisztérium a soros EU-elnökség feladatainak ellátásához vásárolt, mindegy 670 millió forintért.

Bozótirtással kezdik meg az első új közmunkát Gyöngyöspatán

Itthon2011.07.30, 10:20

Hétfőn indul az új közmunkaprogram Gyöngyöspatán, ahol negyven ember állhat munkába, hogy bozótot irtson és erdőt telepítsen - írja a Magyar Nemzet. A környéken főleg romákat toboroztak, a közmunkára pályázat helyett kormánydöntéssel ítéltek pénzt a településnek.

Magyar Nemzet: Augusztus közepén tárgyalja a kormány az új önkormányzati törvényt

Itthon2011.07.30, 10:39

A kormány augusztus 17-én tárgyalja első olvasatban az új önkormányzati törvény koncepcióját - írja a Magyar Nemzet szombati száma. A jelenlegi tervek szerint Magyarországon 150 és 250 közötti járás lesz, és ezek határai a jövőbeli választókerületek határaihoz igazodnak majd.

Nem tetszik a szakszervezeteknek a BM terve a béremelésre

Itthon2011.07.28, 11:58

A rendvédelmi és a tűzoltó-szakszervezet is közölte, hogy nem fogadja el a Belügyminisztérium által kidolgozott életpályamodellt, amely többek között a nyugdíjazás szabályait és a tervezett béremeléseket is tartalmazza. A tárca korábban azt mondta, hogy figyelembe veszi a szakszervezetek javaslatait.

Új balatoni minta-közmunkaprogramot indított a MÁV és a minisztérium

Itthon2011.07.21, 18:34

Minta-közmunkaprogramot indított a MÁV a balatoni vasútvonalak állomásainak karbantartására, a program a kormány közmunkaprogramjának egyik eleme - közölte a MÁV csütörtökön. A közfoglalkoztatás keretében jelenleg ötszázan dolgoznak a Balaton partján a vasút mellett, a cél az, hogy hosszú távon háromezren dolgozzanak hasonló feltételekkel az egész országban.

Történelmi példákkal érvel Pintér amellett, hogy a Belügyminisztérium felel a közmunkáért

Itthon2011.07.21, 11:32

A XIX. században, illetve a két világháború között levezényelt  hasonló akciók  is alkalmassá teszik a Belügyminisztériumot a közmunkaprogram felügyeletére, állítja Pintér Sándor. A belügyminiszter szerint a munkába visszatérő rendvédelmi dolgozók művezetők lehetnének a programban.

Pintér Sándor szerint senkit nem kényszerítenek közmunkára

Itthon2011.07.21, 09:44

A korkedvezményes nyugdíjjal leszerelt, rendőri szolgálatra alkalmatlan rendvédelmiseket "művezetőként" alkalmaznák a közmunkaprogramban - mondta a Népszabadságnak Pintér Sándor belügyminiszter. Hozzátette: senkit sem fognak közmunkára kényszeríteni és nem építenek bádogvárosokat a közfoglalkoztatási program résztvevőinek.

A Vas megyei főkapitány lett az ORKF új rendészeti főigazgatója

Itthon2011.07.18, 11:03

Halmosi Zsoltot nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatójának Pintér Sándor - derül ki az ORFK honlapjáról. A pozíció azért üresedett meg, mert az előző főigazgatót a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkárának nevezte ki Orbán Viktor.

Felajánlotta lemondását a vesztegetéssel gyanúsított államtitkár

Itthon2011.07.14, 13:56

Önként felajánlotta a lemondását Eiselt György, a belügyminisztérium vesztegetéssel gyanúsított helyettes államtitkára - jelentette be Pintér Sándor. A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy Eiselt fenntartja azt, hogy ártatlan és semmilyen bűncselekményt nem követett el.

Titkos állami megbízásokon kaszáló cég tűnt fel a gyanúsított helyettes államtitkár mögött

Itthon2011.07.14, 14:39

Milliárdos állami megbízásokat nyert el titokban az elmúlt években az a cég, amelynek az ügyészség szerint köze van Eiselt György, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának vesztegetés miatti meggyanúsításához. Az Eclipse Zrt. számos megbízását korábban nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva titkosították, pedig a cég nem rejtőzött a nyilvánosság elől: vezetői luxus sportkocsik egész sorát gyűjtötték össze, a cég egyik legnagyobb állami megbízásánál pedig felbukkan Pintér Sándor lánya is.

Gyanúsítottként hallgatták ki a Belügyminisztérium egyik helyettes államtitkárát

Itthon2011.07.13, 11:35

Hivatali vesztegetés gyanújával hallgatták ki az ügyészségen a Belügyminisztérium egyik helyettes államtitkárát. Az MTV Híradója úgy tudja, hogy Eiselt Györgyről van szó. Az ügyészség és a minisztérium is megerősítette, hogy kihallgattak egy helyettes államtitkárt, nevet azonban nem közöltek.

Pintér: Öt év lenne a rendvédelmisek nyugdíjkedvezménye

Itthon2011.07.05, 18:22

Elképzelések szerint a jövőben is ötéves nyugdíjkedvezményt kaphatnak a rendvédelmi dolgozók - mondta Pintér Sándor kedden, az országgyűlés önkormányzati bizottsága előtt. A belügyminiszter kifejtette, hogy a már nyugdíjazott rendvédelmiseket nem kényszerítik vissza dolgozni, a visszatérők viszont választhatnak könnyített szolgálatot is. Pintér Sándor szerint nincs szükség sem önkormányzati rendőrségre, sem pedig csendőrségre a meglévő fegyveres szervezetek mellé.

Csak ügyeleti ellátás van pénteken a kórházakban a Semmelweis-nap miatt

Itthon2011.07.01, 08:17

A Semmelweis-nap miatt csak ügyeletet tartanak pénteken a kórházakban, rendelőintézetekben, nem dolgoznak a köztisztviselők sem, de nyitva lesznek az ügyfélszolgálatok a közigazgatásban. Nem munkaszüneti nap a Semmelweis-nap a rendőrségen, és a rendészeti szerveknél dolgozó orvosoknak sem - írja a pénteki Népszabadság.

Gyöngyöspatán indul a minta-közmunkaprogram

Állás 20112011.07.01, 14:51

Minta-közmunkaprogramokat indít a Belügyminisztérium a nyáron. Az MTI szerint az első program Gyöngyöspatán valósul meg.

Nehéz lesz kibújni az állam által ajánlott munka alól

Itthon2011.06.20, 13:06

Magáncélra is bérbe lehetne venni a közmunkásokat, akik bizonyos feltételek megléte esetén nem is utasíthatnák vissza a nekik felajánlott munkát, különben elesnek az állami segélyektől. Ez várható a jövőben, ha megvalósulnak a kormány által kezdeményezett jogszabályokban, nyilatkozatokban és a Széll Kálmán-tervben megjelenő ötletek. A jelek szerint a kormány szigorúan szűrni fogja a szándékos munkakerülést, amiben még a nyugdíjból visszatérő rendőrök is hasznára lehetnek.

A bűncselekmények körébe tartozna a sporthuliganizmus

Itthon2011.06.07, 21:37

Elfogadta a kormány azt a javaslatot, aminek értelmében a bűncselekmények közé sorolnák a sporthuliganizmust. A tervezett módosítások a szigorítás irányába mozdulnak el, és szeretnék megteremteni a sportesemények rendezésében közreműködők nagyobb felelősségét.

Piroson áthajtásért is járhat 300 ezres bírság júliustól

Auto2011.06.02, 11:55

Júliustól határozathozatal nélkül is 300 ezer forintra büntethetik a rendőrök a szabálytalankodó autósokat. Sőt, ha a megállított külföldi sofőrnek korábbról bírságadóssága van (például gyorshajtás miatt), helyben visszatarthatják a kocsiját akár egy tízezres tartozás miatt is. A cél a közlekedésbiztonság javítása, a külföldi autósokra kiszabott bírság hatékonyabb behajtása, ugyanakkor a szlovák rendszámos, de magyar állampolgárságú sofőrök kocsijait nem lehet majd visszatartani.

"A kormány a tűzzel játszik" - videóösszállítás a rendvédelmi tüntetésről

Itthon2011.05.31, 10:26

A kormány intézkedései ellen harmadszor tüntettek Budapesten a rendvédelmi dolgozók hétfőn. A demonstrálók átvonultak a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium elé, majd visszatértek a Kossuth térre (a tüntetésről készült riportunkat ide kattintva olvashatja).

Megadóztatná a pluszmunkát vállaló rendőrök nyugdíját a Belügyminisztérium

Itthon2011.05.25, 18:52

A rendvédelmi dolgozóknak is 65 év lenne az általános nyugdíjkorhatár a belügyminisztérium kompromisszumos javaslata szerint. Megadóztatnák azoknak a rendvédelmi dolgozóknak a nyugdíját, akik nem térnek vissza dolgozni, akikről pedig kiderül, hogy feketén vállalnak munkát a nyugdíj mellett, elvesztik a járnadóságukat. 

Orbán is tárgyalni akar a rendvédelmiekkel

Itthon2011.05.24, 16:23

Orbán Viktor is tárgyalni akar a rendvédelmi érdekképviseletek küldötteivel, derült ki a kormány keddi ülése után. Korábban Pintér Sándor belügyminiszter és a szakszervezetek is azt jelezték, hogy egyeztetéseik után kialakult a tárca új elképzelése a rendőrök és tűzoltók korai nyugdíjba vonulásáról, és már csak a kormány beleegyezése hiányzik.

Bandaháborúk tanulságaiból okulhatnak a magyar rendőrök

Itthon2011.05.20, 17:24

Kiélezett etnikai konfliktusokon edződött és azok megoldására alaposan felkészített amerikai előadóktól tanulhatják meg a magyar rendőrök, hogyan kell kezelni a gyöngyöspataihoz hasonló feszültségeket. Bár a magyar rendőrtisztek is tanulnak roma népismeretet, az Egyesült Államokban a kormány külön békéltető szervezetet működtet, amely megpróbálja kiszúrni és csírájában elfojtani az etnikai konfliktusokat.

Átrajzolná Budapestet, összefogná a falvakat a kormány

Itthon2011.05.12, 08:11

Új helyre kerül a pénz, és új helyre kerül a hatalom az önkormányzati rendszerben, ha megvalósulnak a kormány átalakítási tervei. Az [origo] birtokába került belügyminisztériumi koncepció szerint a kétezres lélekszámúnál kisebb falvak önállósága jelentősen csökkenne, számos feladatot elvennének a településektől, és látványosan átalakulna Budapest felépítése is. A tervekről egy hónapig egyeztetnek, a kormány kemény vitákra készül.

"Ha leesik egy gombostű, azt is megtaláljuk" - Pintér sikeresnek tartja munkáját

Itthon2011.05.10, 12:07

Máris érezhetőnek tartja a közbiztonság javulását Pintér Sándor belügyminiszter, aki kedden számolt be egyéves munkájáról a parlament alkotmányügyi bizottságának. Az önkéntes rendfenntartókkal kapcsolatos ellenzéki kritikákra azt mondta: őt igazolja, hogy balról puhasággal, jobbról túlzott keménységgel vádolják.