Belgrád

címke rss

Négymilliárd dollárba kerül a jugoszláv újjáépítés

A Világbank szerint a teljesen padlóra került jugoszláv gazdaság újjáépítéséhez a következő 3-4 év alatt legalább négymilliárd dollárra lesz szükség - írta hétfőn a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A nemzetközi pénzintézet úgy véli, hogy a fenti összeg háromnegyedét vissza nem térítendő juttatásként kell majd folyósítani Belgrádnak.

Budapest még mindig a legolcsóbb városok között

Archívum2001.07.03, 15:45

A világ 133 nagyvárosának árait összehasonlító elemzés szerint Budapest a kilencedik hátulról, vagyis a legolcsóbbak között található. A budapestinél alacsonyabb árakkal már csak néhány indiai metropolisban - Bombayben és Új-Delhiben - vagy Kelet-Európán belül Bukarestben és Belgrádban találkozhatunk. A tíz legdrágább nagyvárosból öt az ázsiai kontinensen található, a legnagyobb költségekkel továbbra is a Tokióba, az Oszakába vagy a Hongkongba látogató utas számolhat.

Albán tömegsírokra bukkantak Szerbiában

Nagyvilág2001.07.05, 22:00

Dragan Karleusa, a szerb belügyminisztérium munkatársa szerint nyolcszázra tehető azoknak az albán áldozatoknak a száma, amelyeket Belgrád környékén több tömegsírban temettek el a milosevici időkben.

Milosevic felesége Hágába utazott

Nagyvilág2001.07.22, 01:38

Slobodan Milosevic felesége, Mirjana Markovic csütörtök reggel Belgrádból elindult Hágába, hogy a Nemzetközi Törvényszék börtönében meglátogassa a háborús bűnökkel vádolt férjét. Milosevic felesége múlt héten kapta meg a vízumot Hollandiába, és három napot tartózkodhat az országban.

Milosevic felesége elhagyta Hágát

Nagyvilág2001.07.23, 09:04

A volt jugoszláv elnök felesége hazautazott Belgrádba. Mira Markovic férjét, a három hete letartóztatott Slobodan Milosevicet látogatta meg, aki a Nemzetközi Törvényszék előtt fog felelni bűneiért. Három napos látogatás alatt Mira Markovic csak üvegfalon keresztül láthatta férjét, és telefonon beszélhettek egymással, amit lehallgattak.

Belgrádban tárgyal a boszniai szerb kormányfő

Nagyvilág2001.07.31, 20:38

A boszniai szerb kormányfő, Mladen Ivanic Belgrádban a kétoldalú együttműködés szorosabbra fűzéséről tárgyalt kedden jugoszláv és szerb vezetőkkel. A Bosznia-Hercegovina mintegy felén kialakított boszniai Szerb Köztársaság (RS) kormányfőjét külön-külön fogadta Vojislav Kostunica jugoszláv elnök, Dragisa Pesic jugoszláv és Zoran Djindjic szerb miniszterelnök.

Felelősségre vonják a szerb állami tévé volt igazgatóját

Nagyvilág2001.08.02, 21:43

Belgrádban a hatóságok csütörtökön vádat emeltek Dragoljub Milovanovic, az RTS szerb állami tévé volt igazgatója ellen, mert felelősnek tartják azért, hogy a tavalyelőtti NATO-légicsapások idején 16 alkalmazott életét vesztette a tévészékházat ért találat következtében.

A hágai törvényszék foglyainak lehallgatják a telefonjait

Nagyvilág2001.08.06, 14:48

A hágai nemzetközi törvényszék volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására felállított részlegének vádlottjai telefonálhatnak a börtönből, de beszélgetéseiket lehallgatják.

Több mint száz holttest a Belgrád melletti tömegsírban

Nagyvilág2001.08.09, 13:13

Eddig több mint száz holttestet hantoltak ki abból a tömegsírból, amit Belgrád közelében tártak fel, írja a Danas című napilap. A jelek szerint albán nemzetiségű civilekről van szó, akikkel a kosovói háború idején végeztek a jugoszláv fegyveresek. A holttesteket azért szállították Szerbiába, hogy elrejtsék a tömeggyilkosságok bizonyítékait.

Milosevic már beszélget gyanúsított-társaival

Nagyvilág2001.08.09, 19:17

Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök néhány napja rabtársai közé vegyül a hágai Nemzetközi Törvényszék börtönében.

Előző
Következő