belga foci
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Anderlecht
- Juhász Roland
- focivideók
- Genk
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tőzsér gólpasszai Európa Liga-indulást értek a Genknek
A Sint-Truiden idegenbeli 3-2-es legyőzésének köszönhetően a következő szezonban a Genk indulhat az Európa Ligában. A vendégcsapatban Köteles László végig a kapuban állt, Tőzsér Dániel pedig két gólpasszal járult hozzá a sikerhez a belga bajnokság rájátszásának utolsó körében.
Juhász Roland az év csapatában Belgiumban
A belga Het Laatste Nieuws című napilap Juhász Rolandot is beválasztotta az év csapatába. Az Anderlecht magyar hátvédjét nem csak védőmunkájáért, hanem gólerősségéért is dicsérik.
Megvan az új belga futballkapitány
Georges Leekenst nevezték ki a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányává.
- címkék:
- foci
- belga foci
- Címkefelhő »
Igazságtalan a belga, matematikust igényel a görög bajnokság
A labdarúgásban tradicionális módon egy bajnokság végeredményét a megszerzett pontok száma határozza meg, mégpedig azt követően, hogy minden együttes ugyanannyi mérkőzést játszott. Egyre több európai országban kezd azonban elterjedni a rájátszás, Belgiumban például egy kifejezetten bonyolult és szakmailag szinte védhetetlen rendszert vezettek be, de máshol is akadnak igazságtalannak tűnő megoldások.
Juhászék visszafoglalták a belga futballtrónt
Juhász Roland csapata, az Anderlecht nyerte - története során immár 30. alkalommal - a belga labdarúgó-bajnokságot.
Juhász jobbal levette, ballal betette - videó
Az Anderlecht szerdán 3-1-re győzött a Gent otthonában, így a belga bajnoki rájátszás felsőházában továbbra is magabiztosan, nyolc ponttal vezet a Club Brugge előtt. A brüsszeli csapat második gólját a magyar válogatott védője, Juhász Roland szerezte, aki idén már ötödször volt eredményes a bajnokságban.
Történelmet írt Juhász 16 éves csapattársa
Belga rekordot állított fel vasárnap Romelu Lukaku, a Juhász Rolandot is foglalkoztató Anderlecht labdarúgója, aki 16 évesen és 10 hónaposan minden idők legfiatalabb alapszakasz-gólkirálya lett.
Juhász Roland: A válogatottnak szüksége van Gerára
Juhász Roland csúcsformában van, a védő harmadik az Anderlecht házi góllövőlistáján, az idei szezonban negyedóra híján minden percet a pályán töltött klubcsapatában, amely nagy fölénnyel vezeti a belga bajnokságot, s az Európa Ligában csütörtök este már a nyolc közé kerülésért játszik. Az 51-szeres magyar válogatott védő szerint nem ő, hanem Dzsudzsák Balázs érdemelte volna meg tavaly a magyar Aranylabdát, és reméli, Gera Zoltán visszatér a válogatottba. Úgy érzi, itt az ideje, hogy öt év után klubot váltson, de most már nem Angliába, hanem a német bajnokságba vágyik.
Mellbe rúgták és még ki is állították a belga csatárt
Érdekes jelenet játszódott le a Mechelen-Kortrijk belga bajnoki 66. percében: Joachim Mununga, a hazaiak csatára indult el egy előrevágott labdára, majd a 16-oson kívül ütközött a kifutó kapussal, Glenn Verbauwhede-del. A felvételen jól látszik, hogy a kapus egy kungfu-mozdulattal mellbe rúgja Munungát, a játékvezető mégis a csatárt állította ki, aki ugyan szintén nyújtott lábbal ment a labdáért, de nem tűnt olyan durvának, mint ellenfele. Mivel a Mechelenből a 64. percben már kiállított a bíró egy játékost, a hazaiak 9 emberrel fejezték be a meccset, és végül kénytelenek voltak beérni 1-1-es döntetlennel.
- címkék:
- foci
- focivideók
- belga foci
- Címkefelhő »
Mosolyogva vitték el a félpucér drukkert
Újabb félmeztelen drukker a futballpályán - ezúttal egy Borat-hasonmás fanatikus rohant be a gyepre a belga Genk-Standard Liége bajnokin. A biztonságiaknak is tetszett a poén, a nagy kergetőzés el is maradt, a szurkolót mosolyogva vezették le a gyepről. A Köteles Lászlóval felálló vendéglátók egyébként 1-0-ra megnyerték a mérkőzést Bölöni László címvédő együttese ellen.
- címkék:
- Belgium
- foci
- focivideók
- belga foci
- Címkefelhő »
Lemondott Bölöni László, a Standard edzője
Lemondott posztjáról Bölöni László, a belga élvonalban szereplő Standard Liege vezetőedzője.
Tisza két gólt lőtt Belgiumban
A belga másodosztályú Antwerpen magyar légiósa, Tisza Tibor két gólt lőtt az FC Brussels elleni, 3-3-ra végződött szerdai bajnoki mérkőzésen.
- címkék:
- Tisza Tibor
- belga foci
- Antwerpen
- Címkefelhő »
A legnézettebb videók közé került Juhász szétrúgása
Bekerült az elmúlt napok legnézettebb videói közé a YouTube-on Juhász Roland és Axel Witsel konfliktusa, amelyet két nap alatt több mint 250 ezren néztek meg. A Standard Liege-Anderlecht (0-4) belga rangadón a hazaiak játékosa csúnyán beleszállt Juhászba, amiért piros lapot kapott, a magyar védő szerencsére megúszta komolyabb sérülés nélkül az esetet, folytatni is tudta a játékot.
Juhászt választották a belga bajnokság legjobb védőjének
A legnagyobb példányszámú belga napilap, a Het Laatste Nieuws (HLN) olvasói Juhász Rolandot, az Anderlecht magyar labdarúgóját választották a bajnokság legjobb védőjének.
- címkék:
- Juhász Roland
- belga foci
- Címkefelhő »
Nem fociztak, inkább sztrájkoltak a belga bajnokságban
Nem léptek pályára a belga bajnokság élvonalának szombati, 20. fordulójában az Excelsior futballistái, akik sztrájkkal tiltakoztak az ellen, hogy hosszú ideje nem fizet nekik a klubjuk.
- címkék:
- foci
- belga foci
- Címkefelhő »
Vercauteren lett Tőzsérék új edzője
Franky Vercauterent nevezték ki a belga labdarúgó-bajnokságban szereplő RC Genk vezetőedzőjévé.
- címkék:
- foci
- belga foci
- Címkefelhő »
Pókfocizva rúgott öngólt a kapus
Az Anderlecht a hét végén magabiztosan győzte le a Roeselare együttesét a belga bajnokságban, és a találkozón a magyar középhátvéd, Juhász Roland is betalált. A külföldi híradásokban azonban nem ezért szerepelt a mérkőzés összefoglalója, hanem azért, amit a Roeselare kapusa, Jürgen Sierens művelt Mark Busszufa lövése után...
- címkék:
- foci
- focivideók
- belga foci
- Anderlecht
- Címkefelhő »
Advocaat elhagyja Husztiékat a belga kispadért
Január elsejétől Dick Advocaat lesz a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Beültetett defibrillátor mentette meg a 20 éves belga focistát
Hátborzongató jelenet játszódott le a Roeselare-Antwerp belga futballmeccsen, a hazaiak jobbhátvédje, Anthony Van Loo ugyanis előzmények nélkül hirtelen összeesett a pályán az első félidő 43. percében. A társak és a csapat orvosai is egyből a segítségére siettek, úgy tűnt, nagy a baj, aztán a másodpercek óta eszméletlenül fekvő játékos teste összerezzent, mintha áramütés érte volna, majd Van Loo felült és később hordágyon vitték be az öltözőbe.
- címkék:
- foci
- focivideók
- belga foci
- Címkefelhő »
Juhászék kikaptak, Bölöni csapata a belga bajnok
Bölöni László vezetőedző csapata, a Standard Liége nyerte meg a belga labdarúgó-bajnokságot, miután a döntő visszavágóján 1-0-ra legyőzte a Juhász Rolandot végig a soraiban tudó Anderlechtet.
Juhász Roland: Bozsik-rekord helyett vb-részvétel
Sok drukker attól fél, hogy az Albánia elleni vb-selejtezőn Juhász Roland nélkül kevés esélye lesz Erwin Koeman csapatának, a 26 éves védő azonban mindenkit megnyugtatott, hogy nem az ő hiánya dönt majd a végeredményről. Cserébe csak annyit kér a szurkolóktól, hogy legyenek ott a nemzeti csapat hazai meccsein, mert telt ház előtt igenis megverhető nemcsak Málta, de akár Portugália vagy Svédország is. Az MTK-ban nevelkedett játékos csatárként is szerepelt pályafutása elején, 2009-ben azonban már Európa-szerte keresett hátvédnek számít - ha nem marad az Anderlechtben, akkor nyáron vélhetően az angol vagy a német első osztályban folytatja.
Juhász új szerződést kapott karácsonyra
Három és fél évvel meghosszabbította szerződését a belga labdarúgó-bajnokságban szereplő RSC Anderlechttel Juhász Roland. A magyar válogatott védőnek az új kontraktusa 2011-ben jár le.
Juhász Roland már kétszeres belga bajnok
Juhász Roland csapata, az Anderlecht nyerte a belga labdarúgó-bajnokságot.
Juhász Roland bajnok az Anderlechttel
Juhász Roland csapata, az Anderlecht nyerte - története során huszonnyolcadszor - a belga labdarúgó-bajnokságot.
Bundabotrány Belgiumban
Az idei szezonban a belga labdarúgó-bajnokság első osztályában hét mérkőzés végeredményét is manipulálták - közölte vasárnap az egyik belgiumi, flamand tévécsatorna.
- címkék:
- foci
- belga foci
- Belgium
- Címkefelhő »
Kirúgták Hajnal Tamásék edzőjét Belgiumban
A rossz eredmények miatt menesztették Marc Wilmotsot, a belga labdarúgó-bajnokságban szereplő St. Truiden vezetőedzőjét.
Megosztja a belga focit a kapus adóvevője
Ahogy az várható volt, Belgiumban vita alakult ki arról, hogy fülében rádió adó-vevővel védett a legutóbbi labdarúgó-bajnoki mérkőzésen Jan Moons, a Genk kapusa. A parányi készülék segítségével a hálóőr a mérkőzés alatt utasításokat kapott a kapusedzőtől, illetve Sef Vergoosen tréner üzeneteit is továbbította csapattársainak.
- címkék:
- Genk
- foci
- belga foci
- Belgium
- Címkefelhő »