Marc Wilmots
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- belga fociválogatott
- foci-Eb
- Foci-Eb 2016
- foci-vb 2014

Sáros térddel, csúszva-mászva nyert UEFA Kupát az a csapat, amely most eltűnik a német élvonalból
Egy sport témájú vetélkedőben is nehéz kérdés lenne megválaszolni, hogy mikor nyerte meg legutóbb német csapat az Európa-ligát, illetve annak elődjét, az UEFA Kupát. Mert ez bizony nem ebben az évezredben volt. Lassan negyedszázada nem ünnepelhetett német csapat azzal a kupával. Ugyanis az legutóbb 1997-ben került Németországba. Ahhoz a Schalke 04-hez, amely idén végig szánalmas produkciót nyújtva már öt fordulóval a Bundesliga zárása előtt kiesett az első osztályból.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A FIFA szerint több mint 6 millió euró jár Marc Wilmotsnak az Iráni Labdarúgó Szövetségtől
Marc Wilmotsnak, az iráni labdarúgó-válogatott decemberben menesztett szövetségi kapitányának a nemzetközi szövetség (FIFA) szerint 6 137 500 euró (2,1 milliárd forint) kártérítés jár a közel-keleti ország sportági szövetségétől (FFI), de az irániak a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordulnak az ügyben.
A Chelsea kapusa bepereli a korábbi belga szövetségi kapitányt
Pert indított a belga labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya, Marc Wilmots ellen a csapat kapusa, Thibaut Courtois és édesapja, Thierry.
Az Elefántokkal lemaradt a vb-ről, távozik a korábbi belga kapitány
A sikertelen világbajnoki selejtezősorozat után közös megegyezéssel távozik az elefántcsontparti labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Marc Wilmots.
Kolo Touré másodedző lett az elefántcsontparti válogatottnál
Kolo Touré másodedző lett az elefántcsontparti labdarúgó-válogatottnál. Az afrikai ország sportági szövetsége csütörtökön jelentette be a három világbajnokságon szereplő, korábbi 120-szoros válogatott játékos kinevezését. Toure így már pénteken ott ülhet a kispadon a belga szövetségi kapitány, Marc Wilmots oldalán a Mali elleni vb-selejtezőn.
Sztáredzőt kapott az elefántcsontparti válogatott
A belgák exkapitánya, Marc Wilmots lett az elefántcsontparti labdarúgó-válogatott szakvezetője.
Nyilvános álláshirdetésben keresik a belgák Wilmots utódját
A belga futballszövetség a hivatalos honlapjára tette föl a kritériumokat. Ha ezeket Marc Wilmots munkássága alapján állították föl, az elég rossz fényt vet az Eb-negyeddöntőig jutó szakemberre.
A Wales elleni zakó volt Wilmots utolsó meccse
A Belga Labdarúgó Szövetség menesztette a válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Marc Wilmotsot, akinek irányításával a csapat negyeddöntős volt a franciaországi Európa-bajnokságon.
Courtois nekirontott edzőjének
Már az öltözőben elmondta markáns véleményét Thibaut Courtois, a belga futballválogatott kapusa, aki edzői hibának állította be azt, hogy csapata sima 3-1-es vereséget szenvedett Walestől, és nem jutott be az Európa-bajnokság legjobb négy csapata közé.
Ez már színtiszta foci fantasy
A walesi lapok el vannak ájulva az Eb-elődöntőbe jutó futballválogatottól, amelyik az ország sporttörténelmének legnagyobb sikerét érte el péntek este. Az angolok ugyancsak leborulnak a szomszéd nagysága előtt, miközben a franciák és a belgák is kritizálják Marc Wilmotsot a rossz döntései miatt.