BBC
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tévé
- média
- szórakozás
- Egyesült Királyság
- internet
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Óriásit égett a BBC a lepedofilozott lorddal
Az áldozat egy volt jobboldali politikust vélt felismerni a zaklatóját ábrázoló képen, az angol közszolgálati televízió pedig hírmûsort készített róla. Az áldozat beismerte, hogy hibázott, a politikus pert akar indítani, a BBC vezetõje pedig bocsánatot kért, és vizsgálatot indított.
Te jó ég, megfogta a mellét!
Milliók nézték a tévében, Diana hercegnõnek házassági tanácsokat adott, közben viszont állítólag több száz fiatalt molesztált a brit köztévé egykori sztárja. Jimmy Savile-nak kórházakba, iskolákba is bejárása volt, gyerekek ezrei leveleztek vele. Az állami tévé még a halála után is megpróbálta eltussolni a pedofília vádját, de nem sikerült. A több mint háromszáz áldozat azzal vigasztalódhat, hogy megpróbál kártérítést kiperelni magának a sztár tetemes hagyatékából.
Adócsalási ügybe keveredett a BBC
Egy parlamenti bizottság szerint a brit BBC adóelkerülésre nyújtott lehetõséget több ezer alkalmazottjának, és ezzel a szervezet is adót tudott megtakarítani.
- címkék:
- adócsalás
- BBC
- Címkefelhõ »
Gary Glittert ismét pedofíliával vádolják
A korábban gyerekpornó birtoklásáért és pedofíliáért is börtönbüntetésre ítélt énekes mellett a Top Of The Pops egykori mûsorvezetõjét, Jimmy Savile-t és még egy meg nem nevezett énekest is azzal vádolnak, hogy a hetvenes években iskoláslányokat rontottak meg.
- címkék:
- Jimmy Savile
- Gary Glitter
- pedofília
- BBC
- Címkefelhõ »
Magyarországon forgatták egy Hitchcock-film remake-jét
Szeptember 21-én ért véget a Lady Vanishes címû tévéfilm forgatása, amely teljes egészében Budapesten és környékén zajlott. Az utolsó forgatási napon az [origo] tudósítója is kint járt, a forgatási riportot a premier elõtt közöljük.
3D-s rádióadáson dolgozik a BBC
A rádióadások háromdimenziós sugárzásának kifejlesztésén tevékenykednek a BBC mérnökei. A térbeli adáshoz nem kell majd speciális vevõkészülék.
- címkék:
- 3D
- rádió
- rádiózás
- BBC
- Címkefelhõ »
Alázzák a nõket a virtuális játéktérben
Menj vissza a konyhába, és vedd le az istenverte kezed az irányítóról","hülye p*csa", "dagadt k*rva" - ehhez hasonló inzultusok érik az online játékok világában a nõket. Egy nõi gamer, Jennifer Hanniver külön blogot indított, amelyen gyûjti a bunkó, szexista üzeneteket, amelyeket idegen játékosoktól kap az internetes akciójátékokban.
Súlyos allergiás roham miatt került kórházba a BBC riportere
Lee Mckenzie, a BBC Forma-1 tudósítója munkájából adódóan hozzá van szokva az izgalmakhoz, de arra azért õ sem számított, hogy egy heves allergiás roham miatt kórházi ápolásra fog szorulni, miután a 2007-es Monacói Nagydíj közvetítése után egy étteremben rákot evett.
- címkék:
- riporter
- rák
- BBC
- ételallergia
- Címkefelhõ »
Károly herceg meteorológust alakít
Ki az ördög írta ezt a szöveget? - mondta Károly herceg a BBC skóciai tévéstúdiójában, ahol alkalmi meteorológust alakított. A walesi herceg Skócia csütörtök délutáni idõjárását ismertette abból az alkalomból, hogy feleségével a megalapításának hatvan éves évfordulóját ünneplõ tévéstúdióba látogatott.
A függetlenségrõl szónokoltak a BBC versenyén induló magyar diákok
Lasancz Eszter nyerte a BBC, az ESU és az [origo] közös retorikai versenyét. A szombati eseményen, két kategóriában induló diákok érveltek angolul egy általuk választott témában, többek között a Facebook kapcsolatteremtõ és -romboló hatásáról, az alkohol és drogok csoportképzõ, káros voltáról, illetve a számítógépes játékok nyelvtanulásban érzékelhetõ jótékony hatásáról. A nyertes Londonba utazik a nemzetközi döntõre.
- címkék:
- retorika
- verseny
- BBC
- Címkefelhõ »
Ki lesz Magyarország legjobb ifjú angol szónoka?
Az eredményes szóbeli kommunikációs készség jelentõsége nem lebecsülendõ. Még egy globális közösségben is, ahol a kommunikációt a Google, a Facebook, a Twitter és a YouTube uralja, a nyilvánosság elõtti magabiztos megszólalás képessége az élet minden területén felbecsülhetetlen értékkel bír. A világ politikai, jogalkotási, vallási, üzleti, tudományos, technológiai és szórakoztatóipari vezetõi mind rendelkeznek egy fontos készséggel: magabiztosan beszélnek. Kimondott szavaikkal meggyõznek és inspirálnak, sokszor az online és az egyéb elektronikus kommunikáció határait is átlépve.
- címkék:
- nyelv
- angol
- szónok
- BBC
- retorika
- kommunikáció
- verseny
- Címkefelhõ »
Autokratikus hajlamú Orbánról ír egy lengyel lap
A magyar kormány politikáját elemzi a Gazeta Wyborcza lengyel lap. Orbán Viktort "autokratikus hajlamú populistának" írják le, aki egyrészt megszegi az íratlan európai sztenderdeket, másrészt többször is visszakozott már. A BBC Magyarországgal foglalkozó írásában Sólyom Lászlót emlegeti, akinek a személyére biztosítékként hivatkozik.
Rolling Stonest idézett Orbán a külföldi újságíróknak
Európa mumusa, kalóz, autoriter - ilyen jelzõkkel írták le külföldi lapok Orbán Viktor miniszterelnököt. A héten külföldi újságírókkal beszélgetett a miniszterelnök, ahol a BBC tudósítója szerint az egyik Rolling Stones-slágert, az 1965-ös I can't get no satisfactiont idézte frusztrációjának leírására.
A brit sztrájkolók agyonlövését javasolta a Top Gear mûsorvezetõje
A családtagjaik szeme láttára végezte volna ki az elmúlt harminc év legnagyobb brit közalkalmazotti sztrájkjához csatlakozókat a BBC csatornán futó Top Gear autósmagazin mûsorvezetõje. Jeremy Clarkson élõ adásban javasolta a sztrájkolók agyonlövését. Késõbb bocsánatot kért szavaiért, a brit miniszterelnök szerint a tévés biztos nem gondolta komolyan, amit mondott.
Az azeriek szerint hazugság a megvett olimpiai aranyakról szóló vád
Hazugságnak nevezte Azerbajdzsán rendkívüli helyzetekért felelõs minisztere a BBC egyik múlt csütörtöki mûsorában elhangzott azon állítást, amely szerint egy ismeretlen azeri személy kilencmillió dollárt adott a Nemzetközi Amatõr Ökölvívó Szövetség (AIBA) félprofi bajnokságára (WSB) két londoni olimpiai aranyéremért cserében.
- címkék:
- Azerbajdzsán
- London 2012
- boksz
- olimpia
- BBC
- Címkefelhõ »
A BBC szerint az azeriek lezsírozták a londoni bokszaranyakat
A Nemzetközi Amatõr Ökölvívó Szövetség (AIBA) belsõ vizsgálatot indít annak nyomán, hogy a BBC állítása szerint két garantált londoni olimpiai aranyéremért cserében nyújtott támogatást a szervezetnek egy azeri befektetõ. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság üdvözli az eljárást, egyben jelezte, hogy adott esetben maga is vizsgálódik az ügyben.
- címkék:
- ökölvívás
- korrupció
- olimpia
- London 2012
- BBC
- Címkefelhõ »
Bajba került a BBC a Forma-1-közvetítés miatt
A brit alsóház egyik bizottsága is beidézte a BBC vezetõit, amiért 2012-tõl az elõfizetéses rendszerû Sky-nak adták át a közvetítési jogot, de közben azt állították, hogy Bernie Ecclestone döntött így.
Ultranagy felbontásban is közvetíti majd az olimpiát a BBC
Két ultramodern technológiát is bevetne a BBC a jövõ évi londoni olimpia közvetítése során: egyes versenyszámokat 3D-kamerákkal fognak rögzíteni, a fontosabb eseményeket pedig a a full-HD-nál tizenhatszor nagyobb felbontást kínáló Super Hi-Vision technológiával fognak közvetíteni, amelynek minõsége már képes megközelíteni a kivetítõkön az élõ látványt.
Véget ér a bojkott, Ferguson visszatér a BBC mûsoraiba
A Manchester Unitedet irányító Sir Alex Ferguson beszüntette hét éve tartó bojkottját a BBC-vel szemben.
Egy sorozatban szerepel Liam Neeson és Johnny Depp
Az Office készítõje, Ricky Gervais sorra szerzõdteti a világsztárokat új sorozatához: legújabban Helena Bonham Carter és Liam Neeson csatlakozott a Life's Too Short-hoz.
Öngyilkos merényletben életét vesztette a BBC egyik afgán tudósítója
Legalább 17 halottja és 37 sérültje van két öngyilkos merényletnek, valamint az azt követõ tûzharcnak Afganisztánban, Tarin Kowt városában. A csütörtöki robbantásban a BBC egyik tudósítója is életét vesztette.
Sztrájkolnak az elbocsátások miatt a BBC újságírói
Huszonnégy órás sztrájkot kezdtek a BBC brit közszolgálati médium dolgozói a BBC Világszolgálatánál tervezett leépítés miatt. A takarékossági programnak sok idegen nyelvû - köztük kelet-európai - adás is áldozatául esik.
- címkék:
- Nagy-Briannia
- sajtó
- leépítés
- sztrájk
- BBC
- Címkefelhõ »
Pippa Middletonra vadászik a brit Szombat esti láz
Pippa Middletont szeretné a show-ban a Strictly Come Dancing: abban bíznak a produkciónál, hogy sokkal jobb lenne a nézettség, ha Katalin hercegnõ húga is produkálná magát a táncparketten.
- címkék:
- Pippa Middleton
- táncmûsor
- tévé
- tánc
- tévéshow
- BBC
- Címkefelhõ »
Sorozat készül Claudius császár életérõl
A HBO és a BBC2 minisorozatot rendelt Claudius császár életérõl: a Róma producerei, Jane Tranter és Anne Thomopoulos készítik a szériát.
Két magyar lány indul a BBC londoni szónokversenyén
Két gimnazista lány képviseli Magyarországot a BBC retorikai versenyén Londonban, miután megnyerték a magyarországi elõdöntõt. A nyilvánosság elõtt tartott beszéd nemzetközi versenyén angolul kell szónokolni és érvelni.
Itthon is láthatja a tévézõ Vilmos herceg esküvõjét
A sok szolgáltatónál elérhetõ BBC Entertainment és a BBC World News április 29-én élõben, megszakítások nélkül közvetíti a brit királyi esküvõt, amelytõl televíziós nézettségi rekordot várnak. A Tv2 is sokat foglalkozik az eseménnyel, többek közt az Aktív-ban.
BBC-riporterek kivégzésével vicceltek líbiai katonák
Elfogták a BBC három tudósítóját Líbiában, majdnem egy teljes napig fogva tartották, és közben katonák ütlegelték õket, sõt a kivégzésüket is eljátszották velük, amelyen a líbiai fogva tartók csak nevettek. A hazatért újságírók arról számoltak be, hogy látták a megkínzott líbiai tüntetõket.
A BBC is beszámolt a Nyugati téri diszkótragédiáról
Három halott a budapesti pánikban - ezzel a címmel számolt be a szombat esti nyugati téri diszkótragédiáról vasárnap délután a BBC honlapja.
A BBC is foglalkozik a Tilos Rádió elleni vizsgálattal
Részletesen foglalkozik vasárnapi cikkében a BBC azzal, hogy a médiahatóság vizsgálatot indított a Tilos Rádió ellen egy rapszám lejátszása miatt. A cikk összefoglalja, hogy az új médiatörvény miatt milyen nemzetközi bírálatok érték az elmúlt hetekben a magyar kormányt.
3D-s rádiót fejleszt a BBC
Térhatású hangzást biztosító rádióadások megvalósításával kísérletezik a BBC: a 3D-s mûsorok hallgatásához a házimozirendszerekhez hasonló, speciális hangfalakra van szükség.
Zsoké az év sportolója a BBC-nél, életmûdíj Beckhamnek
Tony McCoy zsoké lett az év brit sportszemélyisége a BBC televíziós csatorna nézõinek szavazatai alapján.
- címkék:
- David Beckham
- sport
- BBC
- Címkefelhõ »
Sajtóperbe torkollhat a vb-szavazás
Ogura Jundzsi, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának japán tagja szerint az angol pályázat azért bukott el a 2018-as világbajnokság rendezési jogáért vívott versenyben, mert a brit média robbantotta ki a szervezet körüli korrupciós botrányt. Az afrikai vb-tagok dühösek, és pert fontolgatnak.
- címkék:
- FIFA
- BBC
- Sunday Times
- Címkefelhõ »
A BBC-n is hír lett az üres magyar címlapokból
A világsajtóban is visszhangot kapott, hogy több magyar lap üres címlappal tiltakozik a készülõ magyar médiatörvény ellen. A BBC csütörtökön a Magyar Narancs, valamint az Élet és Irodalom fõszerkesztõjét megszólaltatva számolt be a törvénytervezetrõl, amely a tiltakozó sajtótermékek szerint az újságíró szakma ellen irányul.
Nem foglalkozik a FIFA a korrupciós üggyel
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) nem foglalkoznak a brit BBC Panorama címû mûsorában hétfõn elhangzottakkal, melyek szerint a szervezet végrehajtó bizottságának három tagja is érintett lehet a legújabb korrupciós botrányban.
- címkék:
- FIFA
- korrupciós ügy
- BBC
- Címkefelhõ »
Hazafiatlansággal vádolják a FIFA-tagok leleplezésére készülõ BBC-t
Hétfõ estére újabb korrupt FIFA-tagok leleplezését ígérte a BBC. Az angolok attól tartanak, hogy a bejelentés árthat az ország vb-pályázatának, amelyrõl csütörtökön dönt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség.
- címkék:
- korrupciós vád
- foci
- FIFA
- BBC
- Címkefelhõ »
Dél-amerikai és afrikai FIFA-tagokat leplezett le a BBC
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságából a brazil Ricardo Teixeira, a paraguayi Nicolas Leoz és a kameruni Issa Hayatou volt a fõszereplõje a brit BBC televíziós csatorna filmjének, amely állítólag korrupt tagokat leplezett le.
- címkék:
- foci
- FIFA
- BBC
- Címkefelhõ »
Jövõre itthonról is nézhetjük a BBC netes adását
A BBC tévé- és rádiócsatornáinak mûsorát jelenleg csak a brit internetezõk érhetik el, jövõre azonban a brit közszolgálati média az iPlayer világ bármely pontjáról nézhetõ változatát is be fogja indítani.
Sztrájkra készülnek a BBC újságírói
Sztrájkolni fognak novemberben a BBC újságírói, mert nem tudtak megegyezni nyugdíjukról a munkáltatóval. A munkabeszüntetés kétszer két napig fog tartani, de késõbb további napokra is kiterjedhet.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- nyugdíj
- média
- sztrájk
- BBC
- Címkefelhõ »
A kritikusok leszólták az RTL Klub új sorozatát
Az RTL Klubon szeptember 4-én indult a külföldön jelentõs visszhangot kiváltott Merlin kalandjai, amely az eddigi adaptációktól igencsak eltérõ módon ábrázolja Arthur király és varázslója legendáját.
Stig leleplezése miatt perel a BBC
Egy angol kiadó hamarosan megjelenõ könyvében leleplezné a Top Gear legendás pilótáját, a fehér overál és bukósisak mögé rejtett Stiget. A brit közszolgálati televízió bíróságra viszi az ügyet.
- címkék:
- Stig
- Top Gear
- autós hír
- BBC
- Címkefelhõ »
Ferguson hallgatása 60 ezer fontjába kerülhet a MU-nak
Sajtóértesülések szerint a Manchester United labdarúgócsapatának vezetõi készek kifizetni azt a 60 ezer fontos bírságot, amelyet abban az esetben szabnak ki a klubra, ha Sir Alex Ferguson vezetõedzõ továbbra sem hajlandó nyilatkozni a BBC televíziónak.
Gillian Anderson újra képernyõn
Az X-akták Scullyja, Gillian Anderson új sorozatban szerepel, mely a viktoriánus kor prostituáltjairól szól.
- címkék:
- Gillian Anderson
- X-Akták
- BBC
- Címkefelhõ »
Tévésorozat készülhet Nick Cave regényébõl
Nick Cave minisorozatot tervez legújabb regényébõl, a Bunny Munro halálá-ból, jelenleg brit tévétársaságoknál házal a mûvel.
- címkék:
- Nick Cave
- adaptáció
- BBC
- Channel 4
- Címkefelhõ »
Rendkívüli felvétel egy hárpia emberre támadásáról
A BBC filmesei a Venezuelában található Orinoco esõerdõben forgattak filmet az itt élõ hárpiák életérõl. A csodálatos felvételek készítése közben az egyik madár rátámadt a csapat egyik tagjára, miközben õ éppen egy kötélen mászott a fán található, távolról irányítható kamerához.
- címkék:
- hárpia
- népszerû tudomány
- Venezuela
- BBC
- Címkefelhõ »
A BBC is beszállt a vuvuzela elleni harcba
Nézõi panaszok százai futottak be a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság kezdete óta a BBC televízióhoz a vuvuzelák folyamatos zaja miatt.
- címkék:
- vuvuzela
- foci
- foci-vb
- BBC
- Címkefelhõ »
Újabb számlák a BP-nek, Finnország másodszor is recesszióban - gazdasági lapszemle
Összesen akár 33 milliárd dollárba is kerülhet a Mexikói öbölben bekövetkezett olajszennyezés felszámolása, a számlát a BP-nek címeznék. A finn gazdaság közben másodszor esett vissza a recesszióba a világválság 2008-as kezdete óta.
Mûsorvezetõnek áll a herceg
Mûsorvezetõi szerepben mutatkozik be Károly walesi herceg, a BBC új dokumentumfilmjét fogja prezentálni.
- címkék:
- Károly herceg
- dokumentumfilm
- BBC
- Címkefelhõ »
Megalakulhat világ legnagyobb légitársasága - gazdasági lapszemle
Formálódik a világ legnagyobb légitársasága, elkelt a világ legnagyob alumíniumbányája, a németek és a franciák adják a legtöbbet a görögöknek - derül ki a hétfõi külföldi lapokból.
Szigorú fogyókúrán a BBC
Hivatalosan is ismertette kedden a sajtó által már megszellõztetett radikális karcsúsítási terveket a BBC vezérigazgatója. A tervezett lépéseket máris szakszervezeti és politikai bírálatok érik.
- címkék:
- céghírek
- televízió
- BBC
- Címkefelhõ »
Elhunyt az elsõ fekete tévés
Kilencvenéves korában elhunyt Cy Grant, aki a feketék közül elsõként szerepelt rendszeresen a brit televízióban.
- címkék:
- Cy Grant
- Nagy-Britannia
- haláleset
- BBC
- Címkefelhõ »
Gondban a pénzpiacok, kiábrándultak a befektetõk - gazdasági lapszemle
Az eurózóna, azon belül is az úgynevezett prefériaországok problémáiról és a rossz befektetési hangulatról cikkeznek a világ vezetõ gazdasági lapjai.
Film készült a világ legnagyobb gipszkristályairól
A világ legnagyobb ásványai közé tartoznak a mexikói Naica-barlang 2000-ben felfedezett gipszkristályai, amelyek némelyike 10 méternél is hosszabb. Egy új kutatási eredmény szerint a száraz és nedves idõszakok váltakozása miatt nõhettek ilyen hatalmasra. A BBC egyik új sorozata kedden este mutatja be a csodálatos föld alatti világot.
- címkék:
- Mexikó
- ásványok
- gipsz
- óriáskristályok
- BBC
- Címkefelhõ »
Blair mindenképp lerohanta volna Irakot
Tony Blair volt brit miniszterelnök egy, a BBC-nek adott interjúban kijelentette: akkor is helyes döntésnek tartotta volna Szaddám Huszein eltávolítását a hatalomból, ha annak idején biztosan tudja, hogy Iraknak nincsenek tömegpusztító fegyverei. Szerinte az elég ok volt, hogy a diktátor veszélyt jelentett a térségre.
Ronan Keating meglepõ váltása
A BBC új irodalmi mûsorának egyik házigazdája a Boyzone egykori énekese, Ronan Keating lesz.
- címkék:
- Ronan Keating
- irodalmi mûsor
- BBC
- Címkefelhõ »
Sokan még fekete-fehérben nézik a tévéadást
A digitális televíziózás korában még mindig akadnak fekete-fehér készülékek: Nagy-Britanniában még 28 ezer mûködik.
A zsebre vágható Wikipédia és elõdei
A Galaxis Útikalauz elsõ megjelenése óta többen próbálkoztak meg a zsebre vágható világenciklopédia létrehozásával. A legújabb pályázó, a WikiReader a Wikipédia teljes szöveges anyagát teszi elérhetõvé egy tenyérnyi készülékben.
Elõször vették filmre a jelenkor legnagyobb állatcsatáját
A BBC természetfilmeseinek elõször sikerült filmre vennie, amint 15 méteres, 40 tonnás hím hosszúszárnyú bálnák viaskodnak egymással, hogy végül eldõljön, melyik monstrum párosodhat a kiszemelt nõsténnyel.
Tüntetõk törtek be a BBC székházába
Mintegy kéttucatnyi tüntetõ jutott be a BBC székházába csütörtökön, de az õrség végül kivonszolta õket. A töntetõk az ellen tiltakoztak, hogy a tévé meghívta egyik vitamûsorába Nick Griffint a szélsõjobboldali Brit Nemzeti Párt vezetõjét.
Új sorozat: igen furcsa lények egy lakásban
Október 2-tõl péntek esténként az AXN-en lehet rettegni, jön a Being Human, A vámpír, a vérfarkas és a szellem címmel.
- címkék:
- tévésorozat
- AXN
- BBC
- Címkefelhõ »
Prémiummegvonás a BBC vezetésében
Azonnali hatállyal megvonta a BBC irányító testülete a brit közszolgálati médiatársaság felsõ vezetésének prémiumát, arra hivatkozva, hogy az igazgatók fizetése egyébként is elég magas, és a hatalmas jutalmak kifizetése dühíti a közönséget, amely az elõfizetési díjakkal eltartja a céget.
- címkék:
- prémium
- brit gazdaság
- BBC
- Címkefelhõ »
Michael Schumacher a Top Gear rejtélyes pilótája
A világ egyik legnépszerûbb autós mûsorában meglehetõsen értenek a hírveréshez: a Top Gear legújabb évada azzal indított, hogy a Stig nevû rejtélyes pilótájukról kiderült, õ Michael Schumacher.
Megérkezett a Top Gear
Végre egy magyar kereskedelmi televízió is mûsorára tûzte a világ talán legjobb autós tv-mûsorát. Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May kalandjait minden hétköznap este vetítik a TV6-on, a sorozat 2002-es újraindulástól kezdve.
A Jobbik és az 1930-as évek párhuzamáról beszéltek a BBC-n
Vona Gábor, a Jobbik vezetõje beszélt a BBC Newsnight címû mûsorában, kedden késõ este. A mûsor az ultranacionalizmus európai térnyerésével foglalkozott, és erre hozta fel példaként a Jobbikot. Vona szerint a baj az, hogy a külföld hamis képet alkot a pártról, holott annak van egy programja is, amirõl kevés szó esik a médiában. Göncz Kinga, az MSZP EP-listavezetõje azt mondta a mûsorban, bízik az európai politikai vezetõkben, akik úrrá lehetnek az erõsödõ szélsõségeken.
A zaklatott szülõk kedvenc mûsora
A BBC egy olyan mûsor ötletével állt elõ, amely hallgatásra neveli az egyébként szívesen zajongó gyerekeket.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- gyerekmûsor
- BBC
- Címkefelhõ »
Indiai gyereklaptop huszonötezerért
Olcsó, csupán mintegy huszonötezer forintnak megfelelõ összegbe kerülõ laptoppal rukkol elõ az indiai ipar: a Sakshat márkajelzésû, filléres konfigurációt kedden mutatják be az Ándra Prades állambeli Triupatiban.
- címkék:
- notebook
- konfiguráció
- BBC
- Címkefelhõ »
Az Aston Martinnál háromnapos a munkahét
Az autóipar hanyatlása miatt az Aston Martin termelését heti három napra csökkentette - áll a BBC honlapján.
- címkék:
- hanyatlás
- autóipar
- Aston Martin
- BBC
- Címkefelhõ »
Megúszhatja a kiadatást a brit NASA-hacker
Fellebbezhet az Egyesült Államokba való kiadatás ellen a NASA hálózatát feltörõ brit hacker. A kutakodásai közben Solo nevet használó Gary McKinnon ügyét márciusban vizsgálják felül - adta hírül a BBC.
- címkék:
- hacker
- NASA
- BBC
- Címkefelhõ »
Irodai robotzsaru Japánból
Két japán cég közös fejlesztése a T-34 típusjelzésû biztonsági robot, amely hálóval teríti le az illetéktelen behatolókat - számolt be a BBC.
- címkék:
- fejlesztés
- robotzsaru
- BBC
- Címkefelhõ »
Életfogytiglant kapott a facebookos gyilkos
Életfogytiglani börtönbüntetésre, de minimum 17 év letöltendõ szabadságveszésre ítéltek egy férfit Angliában, aki azért gyilkolta meg feleségét, mert az asszony "egyedülállóra" változtatta családi állapotát a Facebookon - írja a BBC.
- címkék:
- gyilkosság
- gyilkos
- kékfény
- BBC
- Címkefelhõ »
A PC csábította el a tévétõl a gyerekeket
Egy brit felmérés szerint egy átlagos gyerek közel hat órát ül naponta képernyõ elõtt: tévét csak ennek kevesebb mint fele alatt néz, a maradék idõt internetezéssel és videojátékokkal tölti - számolt be a BBC.
- címkék:
- internetezés
- brit felmérés
- gyerek
- BBC
- PC
- Címkefelhõ »
Egyiptomi hõs lett Afrika legjobb focistája a BBC-nél
Az egyiptomi Mohamed Abutrikát választották az elmúlt év legjobb afrikai labdarúgójának a BBC rádió világszolgálatának hallgatói.
- címkék:
- Mohamed Abutrika
- foci
- Ázsia
- Afrika
- BBC
- Címkefelhõ »
Gordon Brown becsületes bankokat akar
Gordon Brown brit miniszterelnök arra szólította fel a bankokat, hogy fedjék fel rossz adósággal terhelt eszközeiket - írja a BBC.
Bankot államosítanak Írországban
- címkék:
- Írország
- internet
- államosítás
- euró
- devizapiac
- bank
- BBC
- Bánk
- Címkefelhõ »
Az internetre is kiterjedt a gázai konfliktus
A palesztin vagy az izraeli oldalt támogató hackerek elsõsorban weboldalak feltörésével igyekeznek felhívni magukra a figyelmet, és újabban a Facebook közösségi oldalon belül is megindultak a támadások.
- címkék:
- hacker
- internet
- BBC
- Címkefelhõ »
Már háromszázmillióan neteznek Kínában
Az ázsiai országban egy év alatt majdnem másfélszeresére nõtt az internetezõk száma, ami mostanra megközelíti a 300 milliót, és töretlenül terjed a mobilnet is.
- címkék:
- internetezõ
- BBC
- Címkefelhõ »
Kiszámolták, mennyit szennyez a Google
Két Google-keresés már annyi energia felhasználásával, vagyis ugyanakkora szennyezéssel jár, mintha felforralnánk egy kanna vizet - állapította meg a Harvard egyik kutatója.
Zöld az isten - környezetbarát kütyük a CES-en
Sokan preferálnák, de legtöbben nem is tudjuk mitõl számít zöldnek egy elektronikai kütyü - olvasható egy friss felmérésben. A Las Vegas-i CES kiállítás legérdekesebb környezetbarát újításait gyûjtöttük össze.
- címkék:
- zöld
- technológiai újdonság
- CES
- Samsung
- BBC
- Címkefelhõ »
Soha nem fogyott ennyi videojáték a briteknél
A tavalyi évben 23 százalékkal növekedett a brit videojáték-piac, elérve a négymilliárd fontos (1200 milliárd forint) értéket - adta hírül a BBC. A növekedés az elmúlt négy évre vetítve számít igazán nagynak, mivel ennyi idõ alatt megnégyszerezõdött a forgalom.
- címkék:
- növekedés
- videojáték
- Nintendo
- BBC
- Címkefelhõ »
Meghátrálnak a pornó miatt bírált kínai weblapok
Elnézést kért a pornográf tartalmakra való linkelésért és a fiatalokra gyakorolt rossz hatásért a legnagyobb kínai keresõ, a Baidu. Hasonlóképpet tett másik két, a hét elején meghirdetett pornográfia ellenes akciók célpontjaként megjelölt nagy játékos oldal is - adta hírül a BBC.
- címkék:
- pornográfia
- pornó
- Google keresõ
- BBC
- Címkefelhõ »
Clint Eastwood a BBC-nek dolgozik
A neves színész-rendezõ, Clint Eastwood a tévé felé vette az irányt, a BBC egyik mûsorához forgat.
- címkék:
- dokumentumfilm
- BBC
- Címkefelhõ »
A gyenge font sem gyõzi meg a briteket az euróról
Változatlanul hallani sem akarnak az euróról a britek, annak ellenére, hogy pénzük, a font sterling mélységi árfolyamrekordokat döntöget a közös európai valutával szemben, alaposan megdrágítva az utazásokat és a kontinensen lakó több százezernyi brit életét. A BBC újévi országos felmérésébõl kiderül, hogy a brit választók 71 százaléka elutasítja a font feladását és az euró meghonosítását; a támogatók tábora alig 23 százalékos.
Korhatáros internetet terveznek az angolok
A brit kultuszminiszter a filmek korhatáros besorolásához hasonló rendszert dolgozna ki az internetre is, hogy a gyerekeket megvédjék a számukra káros tartalmaktól.
- címkék:
- internet
- BBC
- Címkefelhõ »
Már javítják az elszakadt netkábeleket
Kettõt már javítanak a Földközi-tengeren elszakadt interkontinentális távközlési vezetékek közül, a harmadikhoz pedig útban van a mentõcsapat. A hírek szerint egy kisebb, negyedik vezeték is megsérült múlt pénteken.
- címkék:
- távközlés
- tenger
- BBC
- Címkefelhõ »
Az oroszok fizethetnek a szmájliért
Egy orosz feltaláló sikeresen levédette a kacsintós szmájlit, és tizenezer dolláros jogdíjat akar szedni érte - vettük át a ComputerWorldbõl, de a hír úgy tûnik nem igaz.
- címkék:
- szabadalom
- oroszország
- BBC
- Címkefelhõ »
Hoy megelõzte Hamiltont a BBC-nél
Chris Hoy pályakerékpáros az év brit sportszemélyisége, míg Usain Bolt a jamaicai atléta a 2008-as esztendõ tengerentúli sportolója a BBC televíziós csatorna nézõinek szavazatai alapján.
Kalózfelvételen menekült meg egy mûsor
Kalóz hangfelvételrõl nyerte vissza régen elveszett mûsorának egy részét a BBC. A Dad's Army hiányzó hangsávját 1969-es magnószalagról nyerték vissza - adta hírül a TorrentFreak.
- címkék:
- mûsor
- BBC
- Torrentfreak
- Címkefelhõ »
Feloldották a Wikipédia cenzúráját a britek
Megszüntetik a Wikipédia cenzúráját a brit internetszolgáltatók. A kifogásolt lemezborító azért maradhat az enciklopédián, mert a kép az interenet egyéb szegleteiben is szélesen hozzáférhetõ - adta hírül a BBC.
Mariza
Óvatosabb a Philips a válság miatt
Európa legnagyobb fogyasztói elektronika-gyártója, a holland Philips figyelmeztetést adott ki, melyben közzétette, hogy a válság miatt csökkennek bevételei - írja a BBC internetes oldalán.
A britek már egyre inkább mobilon neteznek
A Nielsen Online piackutató cég legfrissebb felmérése alapján az Egyesült Királyságban gyorsabban növekszik a mobiltelefonnal internetezõk tábora, mint a számítógéppel szörfölök száma.
Elkerülte a válság az Unilevert
Az Unilever harmadik negyedéves jelentésében 83 százalékos profitnövekedésrõl számolt be. Ez 2,5 milliárd eurós adózás elõtti eredményt jelent - írja a BBC internetes oldala.
- címkék:
- internet
- euró
- adózás
- devizapiac
- BBC
- Unilever
- Címkefelhõ »
Hatalmas áradások Hondurasban
Az elmúlt hét folyamatos, intenzív esõzése következtében kiterjedt áradások pusztítanak Hondurasban. A BBC híradásai szerint a csapadékos idõjárás következtében megáradt folyók és a többfelé elõforduló földcsuszamlások jelentõs károkat okoztak az országban.
Rekordon a dollár a fonttal szemben
A font majdnem 3 százalékot esett a dollárhoz képest, ezzel pedig ötéves rekordot döntött a két deviza árfolyamát tekintve - áll a BBC internetes oldalán.
A netezés jót tesz a nagyinak
Amerikai kutatók szerint középkorú és idõs emberek számára kifejezetten hasznos lehet az internetezés, ezzel ugyanúgy karbantartható az agymûködés, mint mondjuk keresztrejtvényekkel - írja a BBC.
- címkék:
- internetezés
- net
- nagy
- BBC
- Címkefelhõ »
Megsüketíthet az mp3 lejátszó
Egy Európai Uniós kutatás szerint tíz mp3 hallgató közül egyet maradandó halláskárosodás is érhet a túl hangos zene miatt. Az Európai Bizottság is foglalkozni fog a kérdéssel - adta hírül a BBC.
- címkék:
- hallás
- Európai Bizottság
- BBC
- Címkefelhõ »
Bejelenthetik az óriási brit bankmentést
A BBC szerint szerdán reggel bejelentik Nagy-Britanniában, hogy a kormányzat 80 milliárd dollárnak megfelelõ összeggel, 45-50 milliárd fonttal segíti ki a brit bankokat.
Mától mindenkibõl lehet digitális bliccelõ
Mindenki számára elérhetõvé tették a digitális jegyek feltörésének módját holland kutatók. A leendõ bliccelõknek száz dollárnyi felszerelésre van szükségük - adta hírül a BBC.
- címkék:
- törés
- BBC
- Címkefelhõ »
A Távol-Keleten már vágják a kamatokat
Ázsiában a központi bankok már elkezdték csökkenteni alapkamataikat, hogy ellensúlyozni tudják az amerikai pénzügyi krízis hatásait. Több ország gazdasága erõsen függ ugyanis az Egyesült Államoktól, ráadásul ezekben az államokban az infláció már tetõzött -írja a BBC internetes oldala.
- címkék:
- Ázsia
- Távol-Kelet
- USA
- alapkamat
- internet
- infláció
- kamat
- BBC
- Címkefelhõ »
Segélycsomag a japán gazdaságnak
A japán kormány 1810 milliárd jenes (17 milliárd dolláros) gazdaságélénkítõ programról döntött, hogy kihúzza az ország gazdaságát a kátyúból - írja a BBC internetes oldala.
- címkék:
- japán gazdaság
- Japán
- dollár
- internet
- BBC
- Címkefelhõ »
�jabb brit jelz�logbankot �llamos�tan�nak
�llamos�tan�k az egyik legjelent�sebb brit jelz�logk�lcs�n�kkel foglalkoz� bankot a BBC �rtes�l�sei szerint. Az elm�lt h�napok sor�n ez lenne a harmadik p�nzint�zet, amely hasonl� sorsra jut.