Barcelona

címke rss

Van Gaal visszatérhet a Barcelona kispadjára

Sport2002.05.07, 18:20

Spanyol lapértesülések szerint biztosra vehető, hogy a következő idénytől ismét Louis van Gaal lesz a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Dobogós helyre tör 2002-ben az Arrows

Gphírek2002.05.07, 16:16

Miután Barcelonában az Arrows-csapat megszerezte idei első pontját, Mike Coughlan technikai igazgató magasabbra tette a mércét: immár dobogóra igyekszik a leafieldi alakulat.

Tomasson aláírt a Milanhoz

Sport2002.05.02, 12:30

A Feyenoord együttese hazai pályán játszhatja majd az UEFA-kupa döntőjét május 8-án a Borussia Dortmund ellen, és a csapat dán csatárának, Jon Dahl Tomassonnak ez lesz az utolsó meccse a rotterdamiak színeiben. A támadó korábban a Barcelona csábította, de végül is az AC Milan igazolta le a következő szezonra.

Baumgartnernek csak egy körig tartott a verseny

Auto2002.04.29, 06:56

Nem sikerült jól Baumgartner Zsolt számára az F-3000-es versenysorozat Barcelonában megrendezett versenye. Az első magyar F-3000-es versenyző az edzések során csak a 16. helyet tudta megszerezni, a versenyen pedig az első körben balesetet szenvedett, és kiesett.

Győzelmi kényszer a Realon

Sport2002.04.27, 15:52

A Real Madrid a hét közben nagy győzelmet aratott a Barcelona ellen a Bajnokok Ligájában idegenben, de a fővárosiak nem örülhetnek túlságosan sokáig, hiszen máris itt a következő feladat a számukra: a bajnokságban a Real Sociedad otthonába kell látogatniuk. A királyi gárda számára a három pont megszerzése létfontosságú, hiszen a Primera Divisiónból már csak három forduló van hátra, és a nagy rivális Valencia (amely a hét végén az Espanyolt fogadja) egypontos előnnyel rendelkezik.

Pole pozíció Michael Schumachernek Barcelonában is

Gphírek2002.04.27, 20:53

A Forma-1-es Spanyol Nagydíj időmérő edzését végig Rubens Barrichello uralta, illetve majdnem végig: az utolsó percekben ugyanis ferraris csapattársa, Michael Schumacher elhalászta előle a pole pozíciót. A két Williams a gyengébb szabadedzések után megszerezte a második rajtsort. Mivel szabálytalan üzemanyagot használt, ezért csak a mezőny végéről rajtolhat Eddie Irvine, a Jaguar ír pilótája.

Kurnyikova becsapta a hamburgi szervezőket

Sport2002.04.26, 09:13

A múlt heti, monte-carlói tenisztorna két döntőse, a spanyol Ferrero és Moya már biztosan nem ismételheti meg remek teljesítményét, miután hazai pályán, Barcelonában már a harmadik fordulóban búcsúra kényszerültek. A houstoni viadal negyeddöntőjébe öt amerikai jutott, csütörtökön minden összecsapást hazai versenyző nyert meg. A hölgyeknél Anna Kurnyikova bejelentette, ígérete ellenére nem indul Hamburgban.

Christanval nem akar csere lenni

Sport2002.04.26, 10:21

A Real Madrid elleni hazai vereség nem tett valami jót a hangulatnak a Barcelona háza táján, és különösen a francia középhátvéd, Philippe Christanval volt elégedetlen. A játékos azt nehezményezte, hogy a királyi gárda ellen csak a kispadon kapott helyet, és kijelentette: ha ez így folytatódik, akkor elhagyja a klubot.

Kafelnyikov decemberben visszavonulna

Sport2002.04.25, 15:46

Potyognak a kiemeltek a hét két férfitornáján. Barcelonában a másodikként rangsorolt orosz Kafelnyikov a selejtezőből felkerült olasz Galvani ellen búcsúzott, s bejelentette, továbbra is fenntartja visszavonulási szándékát. Houstonban is csupán egy kört ért meg Tommy Haas, az első helyen kiemelt németet a döntő játszma rövidítésében az ausztrál Arthurs múlta felül.

A nap játékosa: Steve McManaman (Real Madrid)

Sport2002.04.24, 15:56

A királyi gárda világraszóló győzelmet aratott a Barcelona ellen idegenben, és a 2-0-s diadalnak köszönhetően a visszavágó tulajdonképpen lefutottnak tekinthető. Ebből a szempontból a második gól sorsdöntő fontosságúnak számít, és minden bizonnyal a szerzője, az angol McManaman is nagyon örült neki, hiszen ezzel bizonyította: helye lenne a kezdő tizenegyben.

Emelték a wimbledoni pénzdíjakat

Sport2002.04.24, 08:12

Barcelonában a visszalépők, Houstonban pedig a kiemeltként induló Ferreira és Gambill kiesése jelentette a kedd meglepetését a férfi teniszezők két ATP-tornáján. A hölgyeknek csupán a tiltakozás jutott: az idei wimbledoni tornán emelték, de nem egységesítették a pénzdíjakat, azaz a férfiak továbbra is több pénzt kapnak, mint a gyengébb nem képviselői.

Szerencsés Valencia-siker a Deportivo ellen

Sport2002.04.22, 12:10

Kétszereplősre módosult a spanyol bajnoki címért folytatott küzdelem, miután a Primera División vasárnapi rangadóján a Valencia egy szerencsés találattal legyőzte a Deportivót, amivel visszavette a vezetést a tabellán. A corunaiak hátránya így a listavezetővel szemben már öt pont, ami a hátralévő három fordulóban behozhatatlannak látszik. Élesedik viszont a harc a negyedik helyért, hiszen a Betis egy pontra felzárkózott a Celta Vigo és a Barcelona mögé.

A hét futballprogramja (április 22-28.)

Sport2002.04.22, 12:33

Már a hét második napján igazi futballcsemegére van kilátás, hiszen a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Barcelona és a Real Madrid találkozik egymással. Persze a szerdai mérkőzés, a Manchester United és a Bayer Leverkusen között is igazi rangadót ígér. Ami a nemzeti bajnokságokat illeti, itt már a célegyenesbe fordul a küzdelem, és az eredmények kedvező alakulása esetén akár mindenhol eldőlhet az aranyérem sorsa.

Indul a teniszezők Fed-kupája

Sport2002.04.22, 08:33

Nem sikerült magyar teniszezőnek tornagyőzelmet aratni a Budapest Openen. A vasárnapi döntőben a Gubacsi, Bovina páros három szettben vereséget szenvedett az ausztrál Barclay, Loit kettőstől a Római Teniszakadémián. A héten megrendezésre kerülő tornák közül csupán a férfiak válogathatnak. Az ATP szervezésében Barcelonában és Houstonban is rendeznek salakpályás versenyt, míg a hölgyek a hétvégén a Fed-kupa első fordulójában léphetnek pályára. A Világcsoportban érdekelt magyar válogatott Spanyolországban szerepel majd.

A Real nyert, a Barca kikapott

Sport2002.04.21, 12:45

A Bajnokok Ligája keddi elődöntőjének két spanyol résztvevője, a Real Madrid és a Barcelona meglehetősen eltérően készült a nagy rangadóra: míg a királyi gárda sima győzelmet aratott a Tenerife ellen, és ezzel visszavette a vezetést a táblázaton, addig a katalánok kikaptak a Celta Vigo otthonában, és ezzel a BL-t érő negyedik helyük is veszélybe került.

Valencia-Deportivo rangadó a spanyol bajnokságban

Sport2002.04.20, 11:58

Alaposan el vannak kényeztetve a spanyol szurkolók, hiszen pár napon belül két szuperrangadót is láthatnak, ám míg a Real Madrid-Barcelona találkozóra a BL-nek kerül majd sor, addig a Valencia-Deportivo összecsapás végeredménye a bajnoki aranyért folytatott küzdelmet befolyásolja majd. A győztes csapat nagy lépést tehet az elsőség felé, de a Real Madridnál és a Barcelonánál valószínűleg annak örülnének a legjobban, ha a két csapat döntetlenre végződne.

Zaccheroni lesz a Barca új mestere

Sport2002.04.18, 09:56

Elszólta magát egy interjú során Francesco Coco, a spanyol Barcelona olasz labdarúgója. A válogatott szélső szerint jövőre a Lazio jelenlegi mestere, Alberto Zaccheroni veszi át a klub irányítását, így ő is szívesen marad a katalán városban. Gaspart elnök szerint viszont az sem elképzelhetetlen, hogy továbbra is Carles Rexach dirigálja az együttest.

Riquelme nem szerződik a Barcelonához

Sport2002.04.17, 16:25

Joan Gaspart, a Barcelona elnöke kijelentette: a korábbi hírekkel ellentétben mégsem kívánják leigazolni Juan Roman Riquelmét, a Boca Juniors és az argentin válogatott kiválóságát.

Panuccit a Barca és a Real is vinné

Sport2002.04.16, 11:13

Egy évvel ezelőtt Christian Panucci még az AS Monacóban szerepelt, és meglehetősen messze állt attól, hogy tagja legyen az olasz válogatottnak. Amikor tavaly szeptemberben összekülönbözött a Monaco edzőjével, Didier Deschamps-pal, és átadólistára tették, akkor valószínűleg senki sem adott volna arra, hogy kevesebb, mint egy év múlta a Barcelona, a Real Madrid és az AS Roma verseng majd az aláírásáért, pedig jelenleg éppen ez a helyzet.

A hét világválogatottja (2002. április 8-14.)

Sport2002.04.15, 14:21

Végéhez közeledik a futballszezon Európában, és mind a nemzeti bajnokságokban, mind pedig a nemzetközi kupákban élesedik a küzdelem. Mindennek köszönhetően kevés olyan csapat van, ameyből több futbalista is bekerül a hét álomcsapatába, ezúttal például a 11 labdarúgó tíz különböző egyesületből került ki, egyedül a Barcelona képviselteti magát két focistával.

Nyert a Real, a Depor és a Barca

Sport2002.04.07, 00:16

A Primera División 33. fordulójában az éllovas Real Madrid, s a harmadik Deportivo La Coruna hazai pályán magabiztos győzelmet aratott. A Barcelona Saviola duplájával Bilbaóból hozta el a három pontot.

Biztató spanyol BL-főpróba

Sport2002.04.07, 13:07

Ha a spanyol csapatok úgy futballoznak a jövő héten a Bajnokok Ligájában, ahogyan szombaton a Primera Divisiónban tették, akkor akár az sem elképzelhetetlen, hogy mindhárom spanyol együttes bejut a legjobb négy közé. Igaz, a BL-ben nem a Rayo Vallecano, a Mallorca és a Bilbao lesz az ellenfelük, de a Real Madrid, a Deportivo és a Barcelona teljesítménye így is bíztató volt.

Javíthatnak a spanyol BL-résztvevők

Sport2002.04.06, 15:39

A spanyol csapatok a hét folyamán megrendítő erejű pofont kaptak a nemzetközi színtéren, hiszen a Bajnokok Ligájában a hispánok mindhárom képviselője vereséget szenvedett. A csorba kiköszörülésére ugyan van lehetőség, hiszen a visszavágók még hátravannak, de előbb még a Primera Divisiónban kell bizonyítani. A Real Madrid az ugyancsak fővárosi Rayo Vallecano, a Deportivo a Mallorca, a Barcelona pedig az Athletic Bilbao ellen lép pályára szombaton, és hibázásra nincsen lehetőség.

Nagy Lászlóék az EHF-kupa döntőjében

Sport2002.03.31, 23:40

Spanyol-német döntő lesz a férfikézilabda-EHF-kupában - igaz, ez már eddig is biztos volt. Az egyik ágon ugyanis a Barcelona és a Gáldar, a másikon a Kiel és a Wallau Massenheim csatázott. A Barca továbbjutásához nem fért kétség, mert már az első mérkőzésen tizennyolc gól különbséggel (41-23) nyert, s ezt a visszavágón is győzelemmel fejelte meg.

A Barca és a Depor is botlott

Sport2002.03.31, 14:27

Úgy tűnik, végképp kétszemélyessé válik a bajnoki aranyért zajló küzdelem a spanyol bajnokságban, hiszen míg a két éllovas, a Valencia és a Real Madrid begyűjtötte a három pontot, addig a mögöttük álló Deportivo csak döntetlent játszott a Real Sociedad otthonában, és így hátránya immár négy pontra nőtt. A Barcelona a Las Palmas elleni hazai döntetlenjével meglehetősen messzire került a Bajnokok Ligáját érő helyektől.

Del Pieróért Kluivertet adná a Barcelona

Sport2002.03.29, 12:27

A húsvéti ünnepek miatt az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának összes mérkőzését szombaton rendezik. A slágermérkőzésnek a Roma-Bologna összecsapás ígérkezik, ám a szurkolók inkább Capello edző miatt aggódnak, aki még nem egyezett megjövő évi szerződését illetően. Sőt, a hírek szerint nemcsak a szakember, de a Juventus csatára, Del Piero is a Barcelonába tart.

A megtizedelt Milannál az Interről álmodnak

Sport2002.03.28, 18:15

Rájár a rúd az AC Milanra: az - esetleges - Inter elleni UEFA-kupa döntőről álmodozó együttesben Costacurta már nem játszhat ebben a szezonban, Ruí Costának minimum tíz napot kell kihagynia, Maldini visszatérését megint elnapolták az orvosok, akik szerint Redondo két teljes szezon kihagyása után ősztől talán már játszhat. A Juvés Ciro Ferrara bejelentette: a torinói alakulatnál kívánja befejezni pályafutását. A Serie B-ben második helyen álló Empolit lehetséges, hogy pontlevonással fogják sújtani a doppingellenőrzések akadályozása miatt. A Lazióhoz kapcsolódó hír, hogy Nesta és Crespo mindenképpen marad a római együttesnél, s egyikőőjük ...

Totózó Olaszország

Sport2002.03.25, 16:55

Olaszország össznépi totózásba fogott: a futballőrültek a három bajnokesélyes együttes hátralévő hat mérkőzésének lehetőségeit elemzik, s azt találgatják, hogy az 59 pontos Internazionale, az 56 pontos AS Roma vagy az 55 pontos Juventus jöhet-e ki legjobban a végén. A Barcelonától igazolt egykori válogatott spanyol középpályás, Josep Guardiola doppingvétségért kapott négy hónap eltiltás után játszhatott ismét.

Crespo és Nesta Barcelonába tart

Sport2002.03.24, 19:12

Az FC Barcelona általános menedzsere, Javier Perez Farguell a múlt héten Rómában járt, hogy találkozzon a Lazio elnökével, Sergio Cragnottival az argentin Crespo és az olasz Nesta leigazolása ügyében. A két játékos leigazolását a hírek szerint az AS Roma edzője, Fabio Capello szorgalmazza, aki állítólag nyártól már a Barcelonát irányítja.

Kiütéssel nyert a Vigo Bilbaóban

Sport2002.03.24, 22:47

A spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában az Athletic Bilbao kiütéses vereséget szenvedett a vendég Celta Vigótól. A listavezető Real Madrid könnyedén nyert a Zaragoza ellen, a Barcelona idegenben, a Valencia hazai pályán győzött.

A teszteken megy a McLarennek

Gphírek2002.03.20, 08:50

Keddtől négy Forma-1-es csapat gyakorolt Barcelonában, a legjobb időt Alex Wurz, a McLaren tesztpilótája érte el - vert mezőnybe kerültek tehát a Ferrarik és főleg a Williamsek.

Összehasonlító tesztet végez a Jaguar

Gphírek2002.03.19, 11:58

A komoly gondokkal küzdő Jaguar-istálló a héten Barcelonában egymás mellett teszteli a tavalyi R2-est és az idei, félresikerült R3-ast. Eddie Irvine ütközése után szócsatába keveredett Alex Yoonggal.

A Valencia kikapott a sereghajtótól

Sport2002.03.18, 08:18

Vasárnap kiderült, hogy a Barcelonában elért döntetlen mégiscsak sokat jelenthet a Real számára, hiszen az ott megszerzett egy ponttal a királyi gárda át tudta venni a vezetést a tabellán, mivel az eddigi listavezető Valencia nagy meglepetésre vereséget szenvedett a Rayo Vallecano otthonában. Mindez egyben azt jelenti, hogy ismét sűrűbb lett az élmezőny, hiszen a negyedik helyen álló Betisnek is csak három pont a lemaradása az élen állókkal szemben.

A nap játékosa: Xavi (FC Barcelona)

Sport2002.03.17, 13:57

A spanyol bajnokság szuperrangadóján sokáig úgy tűnt, hogy a Real Madrid mind a három pontot megszerezheti a Camp Nouban, ám a hazaiak legnagyobb örömére Xavi távoli lövésével sikerült kiegyenlíteni. A találat már csak azért is jelenthetett különös elégtételt a szurkolóknak, mert egy saját nevelésű futballista volt eredményes, márpedig az elmúlt években ilyenből meglehetősen kevés volt Barcelonában.

Utcai harcok a barcelonai EU-csúcs végén

Nagyvilág2002.03.16, 23:09

A barcelonai EU-csúcs szombati zárónapján az unió vezetői megállapodásra jutottak az energiapiac liberalizációjáról, az üzleti felhasználók részére az áram- és gázpiac 2004-től válhat szabaddá. A csúcs résztvevői emellett a vérontás beszüntetésére szólították fel a közel-keleti konfliktusban egymással szemben álló feleket. A tanácskozás befejezésekor negyedmillió globalizációellenes tüntető vonult fel Barcelonában, a rendőrség gumilövedékkel oszlatta szét a tiltakozókat, akik közül többen gyújtogattak és kirakatokat zúztak be.

Rangadók rangadója Barcelonában

Sport2002.03.16, 11:43

A spanyol bajnokságban természetesen ezen a hét végén is teljes fordulót rendeznek, vagyis tíz mérkőzésre kerül sor, de a hispán közvélemény csakis egy találkozóval foglalkozik. Ez persze nem véletlen, hiszen a rangadók rangadóját, a Barcelona-Real Madrid meccset rendezik, amely a bajnoki cím szempontjából is sorsdöntő lehet. A Barca csak egy győzelemmel tarthatja életben aranyálmait, de a madridiak számára is nagyon fontos a három pont, hogy tartsák a lépést a listavezető Valenciával.

Több ezer tüntetőre számítanak Barcelonában

Nagyvilág2002.03.15, 20:55

A legnagyobb biztonsági intézkedések között megkezdődőtt az Európai Unió vezetőneik ülése, amelyen részt vesznek a tagjelölt országok is. Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli a találkozón. A spanyol városban több mint 8000 rendőr, a légierő, sőt még hadihajók is bevetésre várnak. Barcelona vezetői ugyanis több ezer tüntetőre számítanak.