barátnő
címke rss- kapcsolódó címkék:
- szerelem
- párkapcsolat
- szakítás
- krimi
- fotó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Alekosz rájött, miért nem kell a nőknek: túl kifinomult a mai hölgyekhez
Alekosz akármennyire is vágyik rá, mégsem találja a hozzá illő hölgyet. Úgy tűnik azonban, hogy pár nappal ezelőtt a korábbi reality győztes megvilágosodott: már tudja, miért nem érkezik életébe a nagy Ő.
- címkék:
- Alekosz
- párkeresés
- barátnő
- önismeret
- Címkefelhő »
Rács mögött maradhat a barátnőjére késsel támadó fiatal
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a Kecskeméti Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatának helybenhagyását annak a fiatalnak az ügyében, aki ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség gyilkossűgi kísérlet miatt emelt vádat, miután késsel támadt barátnőjére.
Máig őrzi Pécsi Ildikó legféltettebb titkait barátnője: "65 év emléke kötött minket össze"
Dr. Kerezsiné Tomasovszky Katalin és Pécsi Ildikó barátsága gyerekkoruktól egészen a színésznő haláláig tartott.
A két barátnő, akik bebizonyították: a divatban nem a méret, hanem a stílus számít - Galéria
Egyre több plus size modell jelenik meg a közösségi médiában, akik azt hangsúlyozzák, hogy a túlsúlyos nők is lehetnek szexik.
Emiatt él rettegésben Szegedi Fecsó párja
Ahogy mi is megírtuk, kommandósok csaptak le az egykori valóságshow-szereplőre, Mandula Ádámra, miután életveszélyesen megfenyegette egykori párját, és annak új kedvesét, aki nem más, mint Szegedi Fecsó.
Döbbenet: konyhakéssel támadt gyermeke anyjára a 17 éves részeg fiú
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy fiatalemberrel szemben, aki 2021. január 1-én, egy Kunszentmiklós környéki községben ittas állapotban bántalmazta, majd egy konyhakéssel meg akarta ölni a barátnőjét.
Barátnőjét futtatta egy férfi Kecskeméten
Egy kecskeméti férfi kihasználta a barátnője rossz anyagi helyzetét és érzelmi kiszolgáltatottságát, így arra kényszerítette, hogy prostituáltként dolgozzon. Gyakran meg is verte a nőt, akitől az összes megkeresett pénzt elvette.
Barátnőjét kényszerítette szexmunkára a férfi: Szekszárdon vették őrizetbe
Emberkereskedelem és más bűncselekmények gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 55 éves férfit szerdán Szekszárdon.
- címkék:
- Szekszárd
- barátnő
- Címkefelhő »
Ököllel megütötte, kikötözte egy oszlophoz, majd a hídról a vízbe dobta terhes barátnőjét a profi ökölvívő
Nem mindennapi karrier előtt állt a könnyűsúlyú profi ökölvívó, Félix Verdejo Sánchez, aki részt vett a 2012-es olimpián, utána profinak állt, az eddigi 29 mérkőzéséből 27-et megnyert, közülük 17-et kiütéssel. Azonban minden összetört, miután kiderült, hogy hidegvérrel meggyilkolta terhes barátnőjét.
- címkék:
- gyilkosság
- barátnő
- várandós
- ökölvívó
- Címkefelhő »
Szegedi Fecsó egyszerre öt nővel járt: "Csodálatos volt”
Szegedi Fecsó bevallotta, volt olyan időszak az életében, amikor egyszerre öt barátnője volt az ország különböző pontjaiban
- címkék:
- Szegedi Fecsó
- párkapcsolat
- barátnő
- Címkefelhő »
Hogyan mondjam el a terhes barátnőmnek, hogy csalja a férje?
Janka és Timi gyerekkoruk óta barátnők voltak. Húsz éven át minden titkukat megosztották egymással, bármikor számíthattak a másikra, de csúnya vége lett. Egy ideje nem beszélnek, egyáltalán.
- címkék:
- magazin
- barátnő
- megcsalás
- kibeszélő
- Címkefelhő »
Nem engedte el a meccsre barátnője a magyar focicsapat egyetlen csatárát
A megyei II. osztályú bajnokság 23. fordulójában a Visonta hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett az Atkár együttesétől. A hazai csapat vereségében nagy szerepet játszott, hogy a klub egyetlen csatára rendhagyó ok miatt volt kénytelen kihagyni a találkozót.
- címkék:
- labdarúgás
- csatár
- barátnő
- edző
- Visonta
- Címkefelhő »
Késsel támadta meg barátnője Tom Hanks fiát - Videó (18+)
Tom Hanks fiát, Chet Hansket késsel megtámadta és meg is sebesítette a homlokán korábbi barátnője. A szörnyű esetről felvétel is készült.
Michael Jackson fia, Prince megmutatta barátnőjét - Négy éve vannak együtt
Michael Jackson fia nagyon vigyáz a magánéletére, ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt, ám most tőle szokatlan módon megmutatta a barátnőjét.
Elképesztő! 64 évvel fiatalabb Clint Eastwood barátnője - Fotó
Clint Eastwood idén tölti a 91. életévét, a csajozással azonban még mindig nem tud leállni...
- címkék:
- Clint Eastwood
- barátnő
- Címkefelhő »
Földhöz vágta, majd leköpte barátnőjét egy férfi
A Csongrád-Csanád megyei férfi összeveszett a barátnőjével, ezért a földhöz vágta, majd leköpte. A nőnek eltört a medencecsontja. A férfi ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárás, a bíró távoltartást rendelt el ellene.
Neked komolyan mindig az én exeim kellenek?
A szerelemért sokan sok mindenre képesek és a szerelem szinte bármit legyőz. Azt gondolom, hogy ez érthető, hiszen minden ember vágyik az igazi társra, de nem fura, amikor valaki állandóan az én – mondjuk úgy - exeimben véli felfedezni az új szerelmet?
- címkék:
- magazin
- párkapcsolat
- barátnő
- ex
- kibeszélő
- Címkefelhő »
Új barátnőjéről vallott Szegedi Fecsó: "Nagyon vagány, és laza a felfogása"
Szegedi Fecsó és új párja, Bea remekül egymásra találtak. Az üzletember egy interjúban azt is elárulta, mi az, amit igazán szeret kedvesében.
Elhunyt barátnője üzent Molnár Anikónak - az üzenetet egy halottlátó olvasta fel - Videó
Anikó életében nagy szerepet játszik a spiritualitás. Úgy érzi, elhunyt barátnője lett az őrangyala, aki fentről vigyáz rá.
- címkék:
- Molnár Anikó
- halál
- videó
- segítség
- barátnő
- Címkefelhő »
Reagált a vádakra! Jolly elárulta, hogy valóban vett-e 150.000 forintért luxus táskát a barátnőjének
Több rajongó azzal támadta a mulatós sztárt, Jollyt, hogy 150.000 Ft értékben vett luxus táskát a barátnőjének, Szuperák Barbarának. Az előadóművész most őszintén reagált az őt ért vádakra.
- címkék:
- Jolly
- luxus
- barátnő
- táska
- Címkefelhő »
Kisfia születésnapján lett öngyilkos a Bayer München sztárjának 25 éves barátnője: a szakításba őrült bele a lány
Holtan találták berlini lakásában a német világbajnok labdarúgó, Jérome Boateng korábbi barátnőjét, Kasia Lenhardtot
Megbukhatott a poligráfos vizsgálaton VV Fanni legjobb barátnője
VV Fanni több mint három éve eltűnt, a holttestét pedig azóta sem sikerült megtalálni. A Blikk információi szerint az egyik legjobb barátnője, B. Erika tudhatja az igazságot, mivel a hazugságvizsgálaton több fontos kérdésnél is megbukott.
- címkék:
- VV Fanni
- hazugság
- barátnő
- poligráf
- Címkefelhő »
Csak a pénzét akarta egy nőnek egy borsodnádasdi férfi
Az ózdi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két borsodnádasdi férfival szemben, aki egy helyi családi házból többmillió forintot elloptak. A fiatalabb férfi csak azért ismerkedett meg a lánnyal, mert tudta, hogy gazdag családból származik, és már az elejétől kezdve a pénzére pályázott.
Tíz évet kapott a lakótársát meggyilkoló kiskunfélegyházi férfi
Elsőfokon 10 év börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt az 55 éves kiskunfélegyházi férfit, aki leszúrta lakótársát. Ezt közölte a bíróság szóvivője pénteken.
Barátnője életét is veszélybe sodorta egy részeg motoros
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki tavaly márciusban okozott súlyos, többszörös töréssel járó sérüléseket a barátnőjének Makón.
Hoppá! Egy harmadik fél miatt ért véget Gillian Anderson és Peter Morgan kapcsolata, nem is akárki miatt
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy több év után szakított Gillian Anderson a Korona színésznője és Peter Morgan, forgatókönyvíró. Eddig azt lehetett tudni, hogy békében váltak el, ám nemrég kiderült, hogy a szakításuk óta egy harmadik fél volt, méghozzá a színésznő egyik barátnője.
Elkapta a koronavírust Grimes, Elon Musk barátnője, és még élvezi is
A 32 éves énekesnőnek, Grimesnek pozitív lett a koronavírus-tesztje, amit Instagram oldalán osztott meg a követőivel.
Ő Kásás Tamás gyönyörű szerelme - Fotó
Kásás Tamás nem szokta közszemlére tenni magánéletét. Ezúttal azonban kivételt tett.
- címkék:
- Kásás Tamás
- szerelem
- fotó
- barátnő
- Címkefelhő »
Varga Viktor és kedvese így bújnak össze meztelenül: aktképeket tett közzé barátnőjéről - Fotó (18+)
Varga Viktor mindig arról volt híres, hogy szereti borzolni a kedélyeket, és meghökkentő tetteivel, képeivel sokkolni az embereket. Úgy tűnik, ebben barátnője is partner.
- címkék:
- Varga Viktor
- felnőtt
- barátnő
- akt
- meztelen
- pucér
- Címkefelhő »
Megszólalt Novozánszki Fanni barátnője: szerinte többen vettek részt a lány meggyilkolásában
Idén lesz négy éve, hogy eltűnt Novozánszki Fanni, akit a Való Világ című műsorból ismerhettek meg a nézők. A fiatal lány prostituáltként kereste kenyerét, majd egy napon hirtelen nyoma veszett. A rendőrök néhány héttel később megállapították, hogy Fanni már nem él. Több éve tart a nyomozás, de még mindig nem tudni, valójában ki ölhette meg a lányt.
Fogva tartotta lakásán volt barátnőjét egy pécsi férfi szilveszterkor
Január 1-én délelőtt tett bejelentést a rendőrségre egy férfi, mert az egyik ismerőse SMS-t írt neki, hogy a volt barátja fogva tartja őt. A rendőrök azonnal a helyszínre indultak, és a pécsi ház közelében meg is találták a lányt, akinek időközben sikerült kiszöknie.
Egy jet skivel kelt át a tengeren, hogy találkozzon a szerelmével
Öt órán keresztül hánykolódott a tengeren egy jet skivel egy skót férfi, hogy eljuthasson a barátnőjéhez. Dale McLaughlan azonben ezzel megsértette a járványügyi előírásokat, így most börtönbe került.
Kiderült, ki Szegedi Fecsó barátnője, aki kísértetiesen hasonlít Vivire: megszólalt a celeb - Fotó
Alig telt el pár hónap azóta, mióta Szegedi Fecsó szakított előző barátnőjével, Kiss Viviennel, de úgy tűnik, ismét megtalálta a boldogságot egy fiatal modell, Bea oldalán. A szerelmesek közös fotóval vállalták fel a kapcsolatukat.
- címkék:
- Szegedi Fecsó
- párkapcsolat
- modell
- barátnő
- új
- Címkefelhő »
Féltékenységből halálra verte a barátnőjét egy férfi
Halálra verte barátnőjét egy férfi Lajosmizsén még 2020. március 14-én. Azelőtt többször veszekedtek, mert a férfi féltékeny volt.
- címkék:
- Lajosmizse
- barátnő
- ittas
- halálra verte
- Címkefelhő »
Brutálisan meggyilkolta a nőt, akire féltékeny volt, majd felvette a személyazonosságát
Shanna Golyar kegyetlenül megölte egykori pasija, Dave Kroupa új barátnőjét. Majd miután meggyilkolta felvette a személyiségét és az elhunyt nő, Cari Farverként élte tovább mindennapjait.
- címkék:
- gyilkosság
- szerelem
- barátnő
- Címkefelhő »
A Jóbarátok sztárja, Matthew Perry eljegyezte barátnőjét
Matthew Perry megerősítette, hogy eljegyezte barátnőjét. Ő és Molly Hurwitz 2018 óta alkottak egy párt.
- címkék:
- Matthew Perry
- eljegyzés
- barátnő
- Címkefelhő »
Gyereket vár a Károly körúti balesetben meghalt fiú barátnője
Gyereket vár a Károly körúti balesetben meghalt 17 éves fiú barátnője. A szörnyű tragédia miatt a lány el sem tudta mondani a hírt az apának, Attilának.
- címkék:
- Károly körút
- baleset
- barátnő
- terhes
- Címkefelhő »
Rács mögé kerülhet a kaposvári kecskegyilkos
A Kaposvári Járási Ügyészség javasolta a letartóztatását annak a 28 éves, helyi férfinak, aki két évvel ezelőtt dárdával szúrta le a saját kutyáját, majd idén novemberben levágta egy állatvédő egyesület kabalaállatának, Rozi kecskének a fejét. Ugyanez a férfi megkötözte, és az erdőben meztelenül sorsára hagyta az élettársát tavaly tavasszal.
Új barátnőjével mutatkozott nyilvánosan Russel Crowe
Lesifotósok kapták lencsevégre Russel Crowet, miközben szenvedélyes csókot váltott újdonsült barátnőjével.
- címkék:
- Russel Crowe
- kapcsolat
- barátnő
- Címkefelhő »
Rendőrökre támadt egy fiatal pár
A férfi eleinte együttműködően viselkedett, de közben átváltott agresszív, támadó magatartásra, míg barátnője hangoskodásával akadályozta az intézkedést.
Horror: üvegszilánkkal vágta el barátnőjének nyakát egy 20 éves lány (18+)
A két lány éppen egy mallorcai klubban voltak bulizni, amikor összevesztek.
- címkék:
- gyilkosság
- felnőtt
- kés
- barátnő
- Címkefelhő »
Egy hét alatt több autót is ellopott egy kamaszfiú Tolna megyében
Több feljelentés is érkezett a rendőrségre Tolna megyében autólopás ügyében az elmúlt héten, a rendőrök megállapították, hogy mindegyik hátterében egy 15 éves, faddi fiatal áll.
Curtis kitálalt a magánéletéről: "Mindent ki kell próbálni a férfiakon kívül"
Szakítása óta Curtis magánélete nagyon foglalkoztatja a rapper rajongóit. Most kiderült, van-e barátnője.
- címkék:
- Curtis
- barátnő
- magánélet
- Címkefelhő »
Szörnyű tragédia! Elvesztette barátnőjét VV Lóri: "Örökké szeretni fogom"
VV Lóri fiatal barátnője, Dóri balesetet szenvedett, ami után körülbelül egy hetet feküdt kómában. Az orvosok úgy döntöttek, hogy lekapcsolják a lányt a gépekről.
- címkék:
- VV Lóri
- halál
- barátnő
- Címkefelhő »
Barátnője exével jött össze a csinos magyar műsorvezető
A Life TV-n futó Bréking 43. adásában vallotta be Holdampf Linda műsorvezető és stylist, hogy ő bizony egyszer összejött a barátnője exével. A barátságuknak természetesen végeszakadt.
Segítség! Férjhez megy a legjobb barátnőm
Szerencsés embernek mondhatom magam, mert már az óvodában találkoztam a legjobb barátnőmmel, akivel azóta is elválaszthatatlan támaszai vagyunk egymásnak. Sose felejtem el, mikor 4-5 évesen az óvoda egyik babakonyhájában szótlanul játszottunk egymás mellett. Sokszor nevetve idézzük vissza, hogy na, igen, már ott éreztük, hogy na, ez a kapcsolat biztosan egy életre szól. Nos, a legjobb barátnőm élete mérföldkőhöz érkezett, ugyanis egy évvel ezelőtt a pasija 10 év! után (végre valahára) megkérte a kezét és jövő nyáron hivatalosan is összekötik az életüket.
- címkék:
- esküvő
- barátnő
- barátság
- ruhapróba
- shemagazin
- Címkefelhő »
Ezért szakított Szegedi Fecsó a barátnőjével
Szegedi Fecsó a szeptember 24-i Glamour Women of The Year díjátadón 16 évvel fiatalabb párja nélkül jelent meg, ami igencsak szemet szúrt a sajtónak.
- címkék:
- Szegedi Fecsó
- szakítás
- barátnő
- Címkefelhő »
Brad Pitt barátnője extrém módon mutatta meg bájait - Fotó
Brad Pitt új barátnője, a 27 éves német modell, Nicole Poturalski nem rég a sármos színész volt feleségének üzent egyik posztjával, most pedig megmutatta, mit élvezhet Pitt.
Eljegyezte barátnőjét a várpalotai hintabaleset túlélője, aki három éve nyolc métert repült
Kis híján szörnyet halt az a fiatal férfi, aki 2017 szeptemberén, a Várpalatai Napokon kiesett a körhintából. Összesen 460 napot töltött kórházban, míg végül 2018 decemberében hazaengedték. A fiú állapota azóta rohamosan javul, ráadásul megismert egy lányt, Vandát, akinek néhány nappal ezelőtt a megkérte a kezét.
Shane Tusup és barátnője nyilatkoztak: így élnek Budapesten
Shane Tusup és barátnője először nyilatkoztak arról, hogyan érzik magukat Budapesten: elárulták, imádják a várost, és az is kiderült, hogyan ismerkedtek meg.
- címkék:
- Shane Tusup
- nyilatkozat
- barátnő
- Címkefelhő »