banda

címke rss

Több mint 100 millió forintot szerzett meg egy csaló banda

Archívum2023.08.15, 17:13

Egy budapesti banda idősek jóhiszeműségét használta ki, különféle okokra hivatkozva négy embertől megközelítőleg 120 millió forintot szereztek meg.

Németh Lojzi: Atomhatalmak vitatkoznak a fejünk felett

Archívum2023.07.11, 11:19

Németh Alajost egy pillanat alatt beszippantotta a rockzene. Amint meghallotta az újpesti házuk közelében próbáló bandát, amely a Who'll Stop The Rain című nótát játszotta, és ha nem is teljesen, de hanyagolta a hegedűt és Mozartot, Lojzi élete értelme a rock lett. Most is az, hiszen a negyvenedik születésnapját ünneplő Bikini együttes „szülőatyja" máig aktívan koncertezik a bandával. Mellette aktív szereplője a közéletnek, markáns véleménye van szűkebb és tágabb értelemben vett világunkról. Amit az alább megosztunk a 888 olvasóival.

Hárman vertek meg egy férfit egy budapesti aluljáróban – videó

Archívum2023.06.20, 14:41

Egy háromfős banda rátámadt egy férfira az egyik XIII. kerületi aluljáróban. Az első verés után még kétszer visszamentek oda és újra megverték a férfit.

Több ezer embert vertek át a csalók kedvező hitelt ígérve

Archívum2023.06.13, 16:47

Egy több mint 20 fős banda, több cégen keresztül úgy vert át embereket, hogy újságokban kedvező hiteleket hirdettek, amiket BAR listások és nyugdíjasok is felvehettek. A valóságban azonban az ügyfelek egyik esetben sem kaptak pénzt, a jobbik esetben is csak váráslói jogot kaphattak. Ennek ellenére a törlesztő részletet fizetniük kellett.

Hét gyereket erőszakolt meg 13 férfi és 8 nő

Archívum2023.04.11, 14:22

Brutális kegyetlenséggel bántalmaztak, és erőszakoltak meg gyerekeket Angliában. A pedofil bandának összesen 21 tagja volt, akik 7 gyereket kényszerítettek szexre másokkal és egymással is közel egy évtizeden át. A bíróság eddig 13 pedofilt ítélt el összesen 145 évnyi börtönbüntetésre. A bandában voltak nők is.

Hármas gyilkosság miatt vettek őrizetbe egy 12 és egy 17 éves fiút

Archívum2023.04.08, 16:29

Letartóztattak egy 12 éves és egy 17 éves fiatalt Floridában három tinédzser megölése miatt, egy 16 éves ellen pedig körözést adtak ki. A hatóságok közlése szerint a három fiatal a gyilkosság mellett rablásokat és betöréseket követett el - írja a Blikk.

Újabb sztárorvosokat és ismert cégvezetőket tartóztattak le a gyógyászati segédeszközökkel csaló bandából

Archívum2023.02.22, 13:50

A banda az egész országban tevékenykedett, a legnagyobb állami támogatású gyógyászati segédeszközöket írták fel a pácienseknek, akkor is, ha nem volt rá szükség. Ezek után az állami támogatást illegálisan visszaigényelték. A bíróság most további orvosokat és cégvezetőket tartóztatott le az ügyben.

Egy csoport fiatal tart rettegésben egy brit lakótelepet

Archívum2023.02.20, 12:10

A rendőrség sem tart vissza egy fiatalokból álló bandát attól, hogy terrorizálják egy brit lakótelep lakóit. A vandál fiatalok megtámadják a járókelőket, betörnek az ingatlanokba és mindent visznek, amit csak tudnak. A helyiek úgy érzik, hogy a rendőrség megfeledkezett róluk – írja a DailyStar.

Letartóztatták az antifa banda több tagját

Archívum2023.02.15, 11:48

Egy, akár 15 fős banda pár nap alatt összesen 8 embert támadott meg Budapesten. Hirtelen, hátulról rontottak rá az áldozataikra, majd maszkban, viperával és kalapáccsal ütötték őket, és elmenekültek. Mint kiderült, a támadók a ruhájuk miatt támadtak rá az emberekre. Úgy gondolták, hogy jobboldali nézetűek, és a kitörés napjára jöttek Budapestre. A rendőrök eddig a banda négy tagját fogták el, a bíróság most három támadót letartóztatott.

Telephelyről lopott egy banda Nógrádmegyerben

Archívum2023.02.10, 15:41

Egy nógrádmegyeri banda betört egy telephelyre, ahonnan a javításra váró autókból loptak alkatrészeket, amiket egy lopott autóval vittek el onnan.

"Ez az életünk, imádjuk csinálni!" - Erős Antónia 13 éves fia Czutor Zoli fiával, Simonnal játszik egy bandában

Archívum2023.01.02, 16:07

Erős Antónia fia, Matyi kétéves kora óta dobol, és egyre nagyobb sikereket ér el a Street Sixteen nevű zenekarral, ahol többek között Czutor Zoliék fiával, Simonnal zenél együtt.

28 felnőttet és gyereket ölt meg egy sorozatgyilkos banda Belgiumban

Archívum2022.12.17, 14:37

1986 óta folyik a nyomozás a nijveli bandaként is elhíresült brabanti gyilkosságok ügyében. Az elvetemült bűnözők néhány év alatt 28 embert, köztük gyerekeket is kivégeztek. A nyomozás kezdete óta közel 40 év eltelt, ám sem az elkövetőket nem fogták el, de még okokra sem derült fény, annak ellenére, hogy a több olyan nyomot is találtak, amely közelebb vitte a rendőröket a rejtélyes ügy megoldásához. Az idő egyre kevesebb, három év múlva végleg elévülhet az ügy.

A világ legostobább gyilkosa: elrappelte és slágerként árulta a gyilkosságait

Archívum2022.12.08, 17:48

A rapszámok jelentős része az erőszakról, a drogról és a gyilkosságokról szólnak. Sok rapper maga is bandatag. Nem véletlen, hogy többen közülük valóban gyilkoltak is. Persze van olyan is, aki miután megénekelte, amit tett, a bíróság előtt már azt mondta, hogy a dal nem róla, csak az utcai életről szól. Öt olyan rappert mutatunk most, akik gyilkoltak.

Elfogták a rettegett pest megyei bandát - félelemben tartották a gazdag külvárosi külföldieket

Archívum2022.11.30, 11:21

Egy négyfős Pest megyei banda összesen 16, távol-keleti emberhez tört be, és több mint 30 millió forint értékben loptak táskákat, órákat, ékszereket és valutát. A banda luxusautók rendszámait figyelte az utcán, majd megszerezték a tulajdonos címét. Ezután precízen megtervezték a betörést, majd megvárták, amíg a tulajdonos elutazik valahova.

Elfogták a rettegett, fiatalokból álló kistarcsai bandát

Archívum2022.11.25, 12:30

A rendőrök elfogták egy fiatalokból álló bűnbandát. A gyanú szerint kocsikat törtek fel, építkezések másztak be és vitték, amit csak bírtak.

Machetével levágták a diáklány fejét az utcán, a barátnőjét baseballütővel verték agyon

Archívum2022.11.13, 17:15

A világ egyik legkegyetlenebb bűnbandája egy polgárháború miatt alakult ki, kezdetben azért, hogy az El Salvadorból kivándorolt emberek megvédjék egymást az Egyesült Államokban. Mára a banda céljai teljesen megváltoztak, alig van a szervezett bűnözésnek olyan ága, amiben nem vesznek részt. A Mara Salvatrucha, amelynek tagjai rendszeresen kerülnek börtönbe, nem riadnak vissza a szexuális erőszaktól és a gyilkosságtól sem. Azoknak, akik ki akarnak lépni a bandából, halál a büntetésük. Egyik legborzalmasabb akciójuk az volt, amikor egy diáklány fejét levágták machetével az utcán, a barátnőjét pedig agyonverték.

"Borzalmas és elítélendő" - Megszólalt L.L. Junior, akinek letartóztatták a zenésztársát

Archívum2022.10.11, 08:19

Tegnap érkezett a hír, miszerint egy bűnbanda tagjait fogta el a rendőrség a szlovák fővárosban. A gyanú szerint a csapat tagjai nagy akcióra, a feltételezések szerint egy bankrablásra készültek, ám az ügy azért robbant ekkorát, mert az egyik résztvevő két hazai rapper zenésztársa.

Letartóztatták LL. Junior és G.w.M zenésztársát: bilincsben vitték el a rendőrök

Archívum2022.10.10, 22:34

A parameter.sk azt írja, hogy V. B.-t a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) kapcsolta le.

Migránsokat akart átcsempészni az országon egy banda

Archívum2022.09.22, 15:35

Egy háromfős embercsempész banda két tagját fogták el a rendőrök, akik 10 migránst akartak Nyugat-Európába csempészni. Az ügyészség javasolta a letartóztatásukat. A harmadik társukat már korábban elfogták.

14 fős unokázós bandát fogtak, el ezeket foglalták le tőlük - fotók

Archívum2022.08.09, 10:50

Egy 14 fős, telefonos, unokázós csalásokra specializálódott bandát fogtak el a rendőrök. A férfiak és nők a gyanú szerint kilenc megyében és Budapesten loptak meg idős embereket. Napokon belül vádat emelhetnek ellenük.

Orvvadász banda lőtt ki több állatot Siófoknál

Archívum2022.07.20, 15:46

Egy siófoki férfi, mindig valamelyik beosztottja segítségével járt ki vadászni a környező erdőkbe illegálisan. Elejtett többek vaddisznókat és szarvasokat is, ezzel több mint 1 millió forintos kárt okozott.

Négy belga nőt támadott meg egy banda Borsodnádasdon

Archívum2022.06.08, 16:02

Egy három nőből és egy férfiból álló banda Borsodnádasdon iszogatott egy kocsmában, majd hazafelé belekötött négy belga nőbe, akik szintén városban laktak.

Tragikus: elhunyt a 90-es évek fiúbandájának sztárja

Archívum2022.04.20, 21:27

Fertőzés következtében hunyt el a 90-es évek fiúbandájának sztárja, Roderick "Pooh" Clark. 

Drogdílereket fogtak Szegeden - videó

Archívum2022.04.14, 15:06

A Csongrád-Csanád megyei rendőrök tegnap fogták el egy dílerekből álló bűnbanda öt tagját, akik hónapok óta árulták a kábítószert a megyeszékhelyen.

Majonézes tubusba rejtették a drogot Szombathelyen - videó

Archívum2022.03.26, 16:22

Egy szombathelyi banda rendszeresen árult különféle kábítószereket. Amikor elfogták őket, többek között majonézes tubusba elrejtett kábítószert találtak náluk, amit a börtönbe akartak becsempészni.

Festményeket és porcelánedényeket loptak egy tiszaderzsi házból – videó

Archívum2022.01.20, 12:09

Több millió forint értékű festményeket, porcelánedényeket és műszaki cikkeket lopott el egy több fős banda egy tiszaderzsi házból.

Időseket fosztott ki egy budapesti banda

Archívum2021.09.08, 15:50

Egy fővárosi banda több idős embert is kifosztott úgy, hogy elterelték a figyelmüket, összezavarták őket majd elvették a pénzüket.

Munkagépek eladásával szerzett meg több tízmillió forintot egy bűnbanda

Archívum2021.08.26, 17:48

Egy Heves megyei bűnbanda munkagépeket hirdetett meg az interneten, amikért a vevőknek több milliós előlegeket, foglalókat kellett fizetniük, de volt, hogy az egész vételárat előre kérték. A pénzükért cserébe a vevők azonban semmit nem kaptak, a banda tagjai luxus terepjárókra költötték a pénzt.

Közel 80 banditával végzett a nigériai légierő

Archívum2021.08.06, 14:00

Több mint 78 bandita halt meg az északnyugat-nigériai Zamfara államban a légierő csapásaiban.

Négyen támadtak meg egy férfit egy encsi parkolóban

Archívum2021.05.18, 14:55

Vádat emelt az ügyészség négy férfi ellen, akik rátámadtak az ismerősükre az egyik encsi parkolóban. Az ismerős úgy tudta elijeszteni a támadóit, hogy elsütötte a gázpisztolyát.

Elraboltak és összevertek egy budapesti vállalkozót, majd váltságdíjat követeltek

Archívum2021.04.16, 11:10

Az utolsó két, még szökésben lévő tagját is elkapták annak a bandának, akik tavaly nyáron elraboltak és összevertek egy vállalkozót Budapesten, majd váltságdíjat követeltek érte. A férfinek több csontját is eltörték, de mivel pénzt így sem kaptak, végül elengedték. A banda egyik tagját Olaszországban fogták el és szerdán szállították Magyarországra.

Állomáson várakozó tehervonatokat fosztogatott egy banda

Archívum2021.04.08, 08:31

Újabb két embert fogtak el a rendőrök a pályaudvarokon kifosztott tehervonatok ügyében. A banda több állomáson tört fel várakozó szerelvényeket, a zsákmányt pedig az autójukba pakolták.

Koronavírus elleni oltásra hivatkozva csapott be több embert egy banda

Archívum2021.03.23, 14:15

A koronavírus elleni oltás elfogadásáért az önkormányzatra hivatkozva pénzt ígértek, majd elkérték a bankkártyaadatokat, így károsítottak meg több idős embert csalók Dombóváron; a bűncselekménnyel négy embert gyanúsítanak - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján hétfőn.

Több száz rendőr razziázott Berlinben, rivális külföldi bandák voltak a célpontok

Archívum2021.02.18, 14:15

Nagyszabású razziát tartott a német rendőrség csütörtökön Berlinben. A célpontok rivális bandák voltak, melyek még tavaly ősszel estek egymásnak. Két embert őrizetbe vettek. A berlini média szerint a hírhedt arab Remmo-klán is a hatóságok célpontja volt.

Fegyverrel rabolt Budapesten egy fiatal banda

Archívum2021.02.11, 09:19

Egy 14 és 16 éves fiúkból álló banda összesen 11 embert rabolt, vagy próbált meg kirabolni Újbudán. A rablásoknál használtak riasztó illetve légfegyvert is.

Az autópályák pihenőiben alvó autósokat fosztogatott egy hétfős banda - képek

Archívum2021.02.02, 11:21

Az autópályák pihenőiben fosztogató banda ellen emelt vádat a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség. A hétfős társaság éjszakánként feltörte az autókat és ellopták az álmukból felriadt sofőrök értékeit. Készpénzt, szerszámokat és gumiabroncsokat is zsákmányoltak.

Kiterjedt unokázós hálózat tagjai ellen emeltek vádat

Archívum2020.12.10, 13:27

Vádat emelt az ügyészség az egyik legnagyobb unokázos banda 20 tagja ellen. A bűnszervezetet az Egyesült Királyságból irányították. Kevesebb mint 1 év alatt 70 millió forintot csaltak ki az idős emberektől.

Megverték egy magyar sztárséf fiát Budapesten

Archívum2020.11.17, 13:34

Több járókelőt is megtámadhatott már az a tizenévesekből álló banda, amely a napokban egy népszerű magyar sztárséf gyerekét szemelte ki áldozatnak. Először csak beszólogattak neki a kamaszok, majd közös erővel nekiestek, és ütni-verni kezdték. Bár a sztárszakács a nyomozás folyamata, illetve fia védelme miatt nem akart nyilatkozni, a Blikk végül utánajárt a részleteknek.

Kaszával és vasvillával támadtak rá egy családra Nyírbátorban

Archívum2020.11.05, 11:26

Egy hatfős banda különböző szerszámokkal, többek között vasvillával és kaszával támadt rá egy nyírbátori családra. A családfő a házban próbált meg elbújni a támadók elől, de megtalálták és súlyosan megverték.

Egy banda szerszámokkal támadt rá egy nyírbátori családra

Archívum2020.11.02, 13:12

Hat férfi szerszámokkal felfegyverkezve támadt rá egy családra Nyírbátorban. A banda többek között kaszával és vasvillával verte a családfőt és a fiát.

Tojással dobálta az embereket egy salgótarjáni banda

Archívum2020.11.02, 11:15

A négyfős banda direkt azért vett tojásokat, hogy később az autóból dobálják velük az embereket. Ezen kívül egy biciklist is hátba vertek és meglöktek, aki emiatt majdnem elesett.

Kiraboltak és megvertek egy nőt Csongrádon

Archívum2020.10.28, 10:54

Egy férfi és két nő először cigit kért egy bicikliző nőtől, majd rátámadtak, megrángatták a hajánál fogva és ököllel arcon vágták, majd elvittek minden értékes tárgyat, ami nála volt. Letartóztatták a támadókat.

Ököllel ütöttek és megkéseltek egy férfit Budapesten, a támadókat felvette a biztonsági kamera - videó

Archívum2020.10.24, 11:13

A Rákóczi téri metrónál támadt rá egy ötfős banda egy férfira, miután összevesztek. A banda egyik tagja ököllel töbször megütötte, majd meg is késelte a férfit.

Ez a 19 éves fiú vezette a bandát, akik maszkban mentek betörni Cigándon – videó

Archívum2020.09.08, 15:57

Egy 19 éves fiú és a még nála is fiatalabb 15 és 14 éves társai szombaton este egy cigándi házba maszkot viselve betörtek. Az ott lakó férfit többször megütötték, és pénzt követeltek tőle. A tulajdonos a verés ellenére sem adott nekik pénzt, így végül ötszáz forinttal menekültek el.  

Letartóztatták a bandát, akik idősektől csaltak ki hatalmas pénzeket

Archívum2020.07.08, 17:11

A Budakörnyéki Járási Ügyészség indítványozta 3 nő és 3 férfi letartóztatását, akik szervezetten és rendszeresen időskorúaktól csaltak ki jelentős összegű készpénzt illetve ékszereket,

Országszerte vert át és rabolt ki időseket két nő

Archívum2020.06.10, 12:43

Két nő az ország egész területén becsapott és kirabolt idős embereket. Valamilyen ürüggyel bekéredzkedtek hozzájuk, majd az egyikük eltette a talált pénzt és értékeket. A társuk volt két férfi is, akik sofőrként segítették őket.

A Deák téri kettős gyilkosság előtt mást is fenyegetett a bűnbanda

Archívum2020.05.26, 16:18

Napokkal a történtek után sem mer utcára menni az a fiatalember, akire rátámadt a Cs. Krisztián vezette banda - tudta meg a Blikk. Egy 21 és egy 16 éves fiatalt késelt halálra a 18 éves támadó péntek hajnalban a Deák téren.

Előző
Következő