balta

címke rss

Börtönbe kerülhet egy férfi, aki baltát vágott a mentőautóhoz

Itthon2021.07.07, 18:09

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 24 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki drogok és gyógyszerek hatása alatt baltával támadt a kiérkező mentősökre.

Baltát kapott elő egy sofőr, akire rádudáltak Kecskeméten

Itthon2021.06.21, 11:51

Év elején két férfi összeveszett egy kecskeméti utcán, mert az egyikük akadályozta a haladást, amiért a másik rádudált. A következő piros lámpánál a korábban az út közepén álló férfi kirángatta a volán mögül a dudáló sofőrt és ököllel megverte. Az utasok is kiszálltak,az autóból, a járókelők is a megtámadott emberek segítségére igyekeztek. Ekkor került elő a balta. A rendőrök hamar elfogták a garázdákat.

Halottnak hazudta magát egy férfi, hogy megmeneküljön a rendőrök elől, miután majdnem megölte barátnőjét

Nagyvilág2021.06.01, 13:18

Hat éven keresztül sikeresen bujkált a rendőrök elől az Oklahomában élő Christopher Tomberlin, miután majdnem meggyilkolta élettársát. A napokban azonban elfogták és letartóztatták.

Baltát dobott a mentősök felé egy kazincbarcikai férfi

Itthon2021.05.31, 14:42

Egy 43 éves a hozzá érkező mentősökre támadt rá. Szidni kezdte őket, aztán egy baltát dobott az autójuk felé. Csak a szerencsének köszönhető, hogy senki sem sérült meg.

Féltékenységből gyilkolta meg a barátját egy Tolna megyei férfi

Itthon2021.04.30, 13:38

Egy 60 éves, Tolna megyei férfi azzal a barátjával italozott, akihez a korábbi barátnője odaköltözött. Részegen féltékeny lett, és egy baltával halálra verte a barátját.

Fejszével kergette el barátait egy tatabányai férfi

Itthon2021.04.25, 17:56

A rendőrség honlapján azt írták, hogy a tatabányai nyomozók egy 23 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Megölte az apját egy férfi Pakson

Itthon2021.04.22, 09:51

Családi tragédia lett a vége egy tegnap esti vitának. Egy fiú a saját apját szurkálta halálra a gyanú szerint, igaz, az is lehet, hogy önvédelemből. Ami biztosnak tűnik, hogy az apánál balta volt.

Három hét házasság után egy baltával végzett feleségével a férj

Life.hu2021.04.02, 13:05

Három kiskorú gyermeket hagyott magára az az édesanya, akit a férje három hét házasság után kegyetlenül meggyilkolt. 

Fel akarták gyújtani a gödöllői templomot - Videó

Life.hu2021.03.18, 08:11

Baltával törte be az ajtót, festékkel locsolta össze a szentképeket, majd fel akarta gyújtani a gödöllői templomot egy férfi hétfőn este.

Nem szabadulhat a borsodi férfi, aki gyújtogatott és robbantott, miután összeveszett feleségével

Itthon2021.03.17, 20:19

Letartóztatásban marad az a gyilkossági kísérlettel vádolt járdánházi férfi, aki miután összeveszett feleségével, bezárkózott a lakásba, felgyújtotta a berendezést, és kinyitotta a gázcsapot, ami robbanáshoz vezetett. Ezzel a szomszédok és a kiérkező rendőrök életét is veszélyeztette.

Baltával verte halálra barátját egy Tolna megyei férfi

Itthon2021.03.16, 16:12

Egy Tolna megyei férfi féltékenységből brutális kegyetlenséggel, egy baltával halálra verte a barátját. A bíróság első fokon 11 év börtönbüntetésre ítélte, azonban az ügyészség súlyosításért fellebbezett. A gyilkos továbbra is letartóztatásban maradhat.

Kukába rejtett holttestet cipelt két marosvásárhelyi nő, amikor lebuktak

Nagyvilág2021.02.19, 11:36

A román rendőrök elfogtak két marosvásárhelyi nőt, akik csütörtökön a Meggyesfalvi negyedben egy szemeteskukába rejtett holttestet cipeltek a közeli erdő felé. Az elsődleges jelentés szerint a férfit egy baltával ölték meg - írja a MASZOL erdélyi hírportál.

Baltával akarta halálra verni a kutyáját egy hartai férfi

Itthon2021.02.17, 14:57

Egy hartai férfi kutyája átszökött a szomszédba, ahol megfojtott három tyúkot. A férfi ezért egy baltával végezni akart a kutyával, majd miután ez nem sikerült neki, a motorjához kötötte az állatot és húzta maga után. Végül egy tó szélénél hagyta.

Baltával kergette, és késsel is megvágta a Trónok harca színésznőjét Marilyn Manson

Kultúra2021.02.11, 14:30

Újabb egykori élettárs jelentkezett, és számolt be arról, hogy Marilyn Manson zaklatta, bántalmazta kapcsolatuk alatt. Ezúttal a Trónok harca színésznője, Esmé Bianco számolt be bizarr dolgokról. 

Brutálisan meggyilkolta párját egy budapesti nő: a szomszédok kitálaltak róluk

Life.hu2021.02.03, 06:45

Sokkolta a szomszédokat a Kapás utcában történt brutális gyilkosság: a nő egy baltával ütötte agyon a párját. Kiderült, hogy a veszekedések mindennaposak voltak náluk, de arra senki nem számított, hogy ilyen borzalmas tragédia fog történni. 

Hónapokig tartó veszekedés előzte meg a Kapás utcai gyilkosságot

Itthon2021.02.02, 20:51

Sokkolta a Kapás utca lakóit a hétfő esti gyilkosság, amit a szomszédok szerint egy baltával követett el egy 39 éves nő. Az élettársát megölte, majd magával is végezni akart, de ez nem sikerült neki. A környéken többen a rendőröktől és a hírekből tudták meg, hogy mi történt, de volt, aki már hónapok óta hallgatta, hogy veszekednek egymással. Azt is megtudtuk, hogy a párnak van egy 12 éves fia, aki tegnap a nagymamájánál volt. A helyszínen járt az Origo riportere. 

Baltával támadt rá a rendőrökre egy férfi Egerben

Life.hu2020.12.21, 16:08

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki baltával támadt rá a rendőrökre és megpróbálta őket megölni - jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik.

Baltával támadt a rendőrökre egy férfi Egerben

Itthon2020.12.21, 15:54

A férfi azt állította, hogy a rendőrök bántani akarják őt, ezért önvédelemből esett nekik a baltával. Az ügyészség vádat emelt a jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelt 44 éves férfival szemben.

Baltával verte a kutyáját, majd egy lánccal a motorja után kötötte

Itthon2020.11.24, 09:15

Állatkínzás miatt emelt vádat a Kalocsai Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki áprilisban Hartán a szomszédja tyúkjait megfojtó kutyáját egy baltával többször fejbe ütötte, majd az állatot egy lánccal a motorkerékpárja után kötötte, és kihúzta a közelben lévő tóhoz.

Maszkban, baseball-ütővel, és baltával támadt ismerőseire egy férfi

Itthon2020.11.23, 16:24

November 22-én egy hónapra elrendelték a letartóztatását annak a férfinak, aki a társaival együtt baseball ütővel, baltával, és karóval rátámadt három emberre Miskolcon.

Baltával verte fejbe feleségét egy hevesi férfi

Itthon2020.11.18, 16:41

A heves megyei férfi válófélben volt a feleségétől, majd az utolsó együtt töltött éjszaka egy baltával fejen ütötte a nőt. Erre felébredtek a kiskorú gyerekeik is, akik elsírták magukat.

Hatmillióért brutálisan kivégzett egy német üzletembert egy magyar férfi

Nagyvilág2020.11.12, 12:04

A 43 éves G. Krisztián és társa a vagyonáért gyilkolt meg egy német férfit a saját otthonában. A gyilkosság után 15 évig bujkált a rendőrök elől, de most sikerült elfogni – írja a Bors.

Baltával fenyegetőzött egy házibuliban a házigazda, az egyik vendég kocsiját a fia megrongálta

Itthon2020.11.08, 15:13

A rendőrök előállították azt a sályi férfit és fiát, akik a megalapozott gyanú szerint egy családi rendezvényen baltával fenyegették vitapartnereiket, majd az autójukat is megrongálták - olvasható a rendőrség honlapján.

Baltával tört össze három autót egy férfi Tatabányán

Itthon2020.11.05, 11:44

Egy tatabányai férfi részegen összetört három autót egy baltával. A bíróság ma fegyházbüntetésre ítélte.

Baltával akarta visszaszerezni ismerőse szerelmét egy tiszaalpári férfi

Itthon2020.10.12, 11:01

Egy Tiszaalpáron élő román férfi részegen úgy döntött, hogy segít az ismerősén, és visszaszerzi neki a korábbi élettársát. Egy baltával rátámadt a nő új szerelmére, aki életveszélyesen megsérült.

Azzal fenyegette élettársát, hogy levágja a fejét

Itthon2020.09.04, 11:01

Zaklatás miatt emeltek vádat az ellen a férfi ellen, aki 2019 decemberében egy Kiskunhalas környéki községben egy baltával hadonászva többször azzal fenyegette meg a volt élettársát, hogy levágja a fejét.

Baltával vert szét három autót egy férfi Tatabányán

Itthon2020.08.10, 12:21

A férfi Tatabányán részegen egy közel egy méteres baltával a kezében kiabálni kezdett egy éve. Aztán három autónak a szélvédőjét kitörte, sárvédőjét, csomagtartóját behorpasztotta, megkarcolta, a gumikat pedig kiszúrta.  

Vasvillával akarta megölni ismerőse élettársát egy farmosi férfi

Itthon2020.08.08, 13:40

Egy nő Farmoson biciklizett, amikor egy férfi a lovaskocsijával leszorította az útról, majd rátámadt egy vasvillával és egy kisbaltával.

Félholtra verte volt élettársát egy nő

Itthon2020.07.22, 17:13

Életveszélyes testi sértés miatt emeltek vádat egy nógrádi nő ellen, aki részegen vascsővelesett neki volt élettársának, majd amikor a férfi egy vasvillával próbált védekezni, a nő kalapáccsal verte fejbe.

Nem szabadulhat a tatai gyilkos

Itthon2020.06.02, 10:34

Meghosszabbították a letartóztatását annak a férfinak, aki tavaly szeptember 1-én feleségére támadt, majd brutális módon végzett vele a vád szerint.

Baltával akarta meggyilkolni ismerősét egy Pest megyei férfi

Itthon2020.05.18, 11:08

Egy Pest megyei faluban összeveszett két férfi, miközben hazafelé tolták a biciklijüket. A támadó később egy kisbaltával akarta megölni az ismerősét.

Jason Momoa félmeztelenül baltákat dobál - Videó

Life.hu2020.05.12, 14:04

Jason Momoa napjaink egyik legszexibb hollywoodi színésze, tesz is erről, hogy így gondoljuk. Legutóbb egy rendkívül vagány, balta dobálos videót posztolt közösségi oldalán.

Kaszával terrorizálta családját a miskolci férfi, az utcára sem mehettek ki

Itthon2020.05.11, 13:41

Hónapokon keresztül tartotta rettegésben a családját egy férfi. Kaszával, borotvával fenyegette őket. Még az utcára se mehettek ki.

Megrázó részletek derültek ki a diósdi kettős gyilkosságról

Itthon2020.04.27, 16:06

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a 18 éves férfit, aki baltával megölte két lakótársát pénteken Diósdon. Ezt közölte a Budapest Környéki Törvényszék vasárnap.

Brutális részletek a diósdi kettős gyilkosságról

Itthon2020.04.25, 07:53

Brutális kettős gyilkosság történt pénteken Diósdon. A rendőrség korábbi közleménye szerint egy 18 éves, diósdi fiú hívta azzal, hogy két emberrel végzett. Azóta viszont nem beszél. A helyiek azonban igen. A Ripost brutális részleteket tudott meg tőlük.

Két embert megöltek Diósdon

Itthon2020.04.24, 11:53

Kettős gyilkosság történt Diósdon. Az emberölésekkel egy 18 éves férfit gyanúsítanak.

Baltával és vasrúddal támadt feleségére egy 81 éves férfi Borsodban

Itthon2020.03.03, 14:38

Gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat egy 81 éves, borsodi férfi ellen, aki feleségét olyan súlyosan bántalmazta, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy az asszony túlélte.

Baltával gyilkolta meg a feleségét, továbbra is letartóztatásban marad

Itthon2020.03.02, 14:53

Minden ok nélkül, baltával gyilkolta meg feleségét a férfi Tatán. Továbbra is letartóztatásban marad.

Újabb őrület: baltadobálással lazítanak a bárokban

Gazdaság2020.01.23, 20:53

A 2017-ben nyitott New York-i bár, a Kick Axe igen kedvelt a millenniumi generáció (1981 és 1996 között születettek) körében: hangulatos hely, ahol kellemes italokat szolgálnak fel, azonban abban különbözik a többi bártól, hogy itt a vendégek egy elzárt részen fejszét dobálnak a céltáblákba – összegzi a Business Insider.

Baltával gyilkolta meg ismerősét egy miskolci férfi

Itthon2020.01.16, 19:51

Egy miskolci férfi egy baltával halálra verte a társát, mert összeveszett a barátnőjével. A bíróság ma jogerősen elítélte.

Baltával fenyegette az eladókat a gyöngyösi férfi

Itthon2020.01.16, 16:49

A férfi egy baltával a kezében járta az utcákat. Mindenkiben félelmet keltett, akivel találkozott. 

Megtalálták egy májusban eltűnt nő holttestét, és egyik gyilkosát

Nagyvilág2019.11.18, 18:15

Múlt héten találták meg egy májusban eltűnt, fiatal anyuka holttestének maradványait Kentuckyban. Egy 33 éves, helyi nőt vádolnak a gyilkossággal, akit csütörtökön őrizetbe vettek, és letartóztattak. 

Fejbe lőtték a rendőrök a baltával tomboló migránst

Nagyvilág2019.11.05, 17:08

Egy német kisvárosban kezdett ámokfutásba, baltával megfenyegetett egy helyit, majd az erdőbe menekült. Órákkal később találták meg a rendőrök az agresszív migránst.

Baltával ölte meg nővére barátját egy hajléktalan férfi

Itthon2019.10.09, 17:49

Összevesztek azon, hogy elfogyott az alkohol, ezért kellett meghalnia annak a hajléktalan férfinak, akit barátnője öccse egy baltával többször is fejbe vert. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Gyilkosa élettársával együtt menekült el. 

Megelégelte a szakmári nő, hogy férje veri, ezért egy baltával ütött vissza

Itthon2019.10.01, 15:28

A 38 éves nő és férje hét éve éltek együtt, kapcsolatuk azonban két éve megromlott. A férj ugyanis egyre sűrűbben ivott, részegen pedig agresszíven viselkedett. Rendszeresen verte az asszony, pénzt pedig alig adott haza. A nő egy idő után meg is csalta a férfit. Miután ez kiderült, még agresszívebbé vált a férfi, még többet ütötte a nőt, aki egyik este nem bírta tovább.

Baltával törte be haragosa autójának ablakát

Itthon2019.09.22, 13:12

Tegnap este három verpeléti férfi összeverekedett az utcán egy korábbi vitájuk miatt. A rendőrök garázdaság miatt indítottak ellenük eljárást. 

Bosszúból verte szét szomszédja padját

Itthon2019.09.20, 11:51

A 16 éves külsővati fiú összeveszett a szomszédjával, ezért egy baltával szétverte az utcán felállított padját.

Nem haragszik a nő, akit párja egy baltával hatszor vert fejbe

Itthon2019.07.17, 12:40

Azért akarta megölni barátnőjét, hogy ne kelljen öngyilkosnak lenni, és kiszabadítsa a lelkét a testéből- állítja a férfi, aki hatszor sújtott le egy baltával a nő fejére. Azt hitte, hogy végül megölte, és feladta magát a rendőrségen, de a nő túlélte a nem mindennapi támadást. 

Baltával vágta fejbe feleségét egy tarnabodi férfi

Itthon2019.07.04, 10:25

Négy gyerek nézte végig, ahogy egy válófélben lévő pár egyik tagja rátámad a másikra. A férfi egy baltával vágta fejbe a feleségét, aztán késsel is meg akarta szúrni, de az asszonynak volt annyi lélekjelenléte, hogy kicsavarja a kezéből. Horrorfilmbe illő jelenet játszódott le egy kis magyar faluban. 

Előző
Következő