baloldal

címke rss

Puch Lászlónál gyűlnek össze a kibukott szocialisták

Itthon2014.05.05, 17:24

A jövő héten Puch László volt pártpénztárnok harkányi házában tartanak összejövetelt azok az MSZP-sek, akik kikerültek a parlamentből. A régi MSZP-sek a választások óta többször is élesen kritizálták Mesterházy Attilát és a párt jelenlegi irányvonalát. Nyakó István szerint nem szervezkednek, de a bulin biztosan szó lesz a nagypolitikáról.

Nem akar sarat dobálni, de nem kér többet Gyurcsányékból - interjú Bajnai Gordonnal

Itthon2014.05.12, 10:33

Hiányzott a baloldalon a hitelesség, háttérbe szorult a korszakváltás, az Együtt–PM rossz kompromisszumokat kötött az MSZP-vel és a DK-val – Bajnai Gordon szerint emiatt is vesztett csúfosan a baloldal április 6-án. Az Együtt–PM vezetője az Origónak azt mondta, belátja, hogy többször hibázott, ezért mostantól csak hiteles politikusokkal hajlandó összefogni, Mesterházyra és Gyurcsányra viszont nem akar sarat dobálni. Az EP-választáson szerinte eldől az is, hogy Orbánnak lesz-e kormányzóképes baloldali ellenzéke, vagy a szélsőjobb következik utána. Május 25-e után mindenképp új szakasz kezdődik az életében.

Egy szurkapiszka itt, egy lágy arclegyintés ott

Itthon2014.05.14, 08:38

Visszafogottan, de folyamatosan kritizálják egymást a baloldal pártjai az EP-választás előtt. Az MSZP-s, Együtt–PM-es és DK-s politikusok mindannyian a másik két pártot hibáztatják az áprilisi csúfos vereség miatt, ráadásul tudják, hogy ugyanazokért a baloldali szavazókért versengenek május 25-én. Keményen senki nem támad, mert októberig meg akarják őrizni a látszatot, hogy elviselik egymást.

Beállhat Hunvald György mögé az MSZP

Itthon2014.05.14, 14:06

Nem kizárt, hogy az MSZP Budapest VII. kerületében Hunvald Györgyöt támogatja majd az októberi polgármester-választáson - tudta meg az Origo. A szocialisták budapesti vezetői már egyeztettek is erről a volt polgármesterrel, aki tavaly nem jogerősen másfél év börtönt kapott. Hunvald és az MSZP döntése ugyanakkor függ a Kúria júniusi jogerős ítéletétől is. Hunvald azt mondta az Origónak, "érdemben" addig nem is foglalkozik a kérdéssel.

Gyurcsány-poszterek között anekdotázott az MSZP nagy öregje

Itthon2014.05.14, 21:05

Ugyan az MSZP és a DK külön indul az EP-választáson, szerda délután mégis Kovács László egykori MSZP-elnök volt a győri DK-fórum díszvendége. A politikus az EU-ról anekdotázott, és közben arra biztatta a jelenlévőket, hogy szavazzanak a szocialistákra, de mint mondta, megérti, ha valaki inkább a DK-t választja. Mesterházytól nem kapott dorgálást, de szerinte nincs is olyan távol egymástól a két versengő párt, ami kizárna egy ilyen rendezvényt.

Nem puccsolni, újjáépíteni akarnak a régi MSZP-sek

Itthon2014.05.15, 18:19

Főleg Mesterházy Attilát kritizálták, és nosztalgiáztak Harkányban azok az MSZP-sek, akik áprilisban kibuktak az Országgyűlésből, és Puch László meghívására gyűltek most össze. A résztvevők szerint nem alakítottak semmilyen belső ellenzéket, nem akarják puccsal leváltani Mesterházyt, a jövőben azonban többen nem hajlandóak háttérben maradni, és szerepet kérnek a párt újjáépítésében.

Nagy taktikai csata áll Molnár Zsolt lemondása mögött

Itthon2014.05.16, 15:59

Váratlanul lemondott a budapesti elnöki posztról csütörtökön Molnár Zsolt, a döntést az őt ért támadásokkal indokolta. Több budapesti MSZP-s szerint azonban nemcsak ez áll a háttérben. Állítólag megelégelte, hogy az Együtt–PM-esek és a DK-sok rajta keresztül próbálják gyengíteni az MSZP-t, márpedig a baloldal számára a budapesti helyek a legértékesebbek az önkormányzati választásokon. A lemondás időzítése összefüggésben lehet azzal is, hogy a héten Ron Werber kritizálta.

Mindegy, mi lesz, Mesterházy nevetve túléli

Itthon2014.05.21, 07:41

Hiába számít a legtöbb MSZP-s nagy vereségre a vasárnapi EP-választáson, és hiába törődött bele a legtöbb szocialista, hogy a Jobbik megelőzi őket, Mesterházy Attila posztja sosem volt még ennyire biztos. Egyrészt senki nem akar a helyébe lépni, másrészt párttársai azt várják tőle, hogy lenyomja Bajnait és Gyurcsányt, és minél több önkormányzati helyet alkuszik ki a pártnak.

A hátamra kérem az aláírást, Gyurcsány úr!

Itthon2014.05.23, 09:50

A kecskeméti és szegedi DK-s rajongóknak szerzett örömet Gyurcsány Ferenc csütörtökön, amikor ezekben a városokban tartott utcai fórumot, Szegeden pedig még a borfesztiválon is bárki készíthetett vele fotót. Gyurcsány Ferenc hónapok óta tartja a fórumokat, amelyekbe ő azért kezd belefáradni, rajongói viszont egyáltalán nem unják, szüntelenül kérik a puszikat, öleléseket, aláírásokat.

Miért lenne nehéz megszabadulni Mesterházytól?

Itthon2014.05.26, 13:29

A vasárnapi súlyos vereség után az MSZP elnöksége ugyan felajánlotta a lemondását, de egyelőre nem biztos, hogy szombaton véget ér a Mesterházy-korszak. Az eredmények miatt sokkban lévő szocialisták szerint "piszokul nehéz helyzetben" vannak, mert ha meg is szabadulnának Mesterházytól, nem látszik, ki vehetné át a pártelnöki posztot, és hogy lehetne leváltani a frakcióvezetésről. A helyi szocialista vezetők szeretnék elkerülni a több hónapos tisztújítási hercehurcát.