Bajnai Gordon
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Együtt 2014
- MSZP
- gazdasági válság
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Marihuána-adót javasol a kormánynak a Kendermag Egyesület
A kenderszármazékok legalizálásáért szervezett békés demonstrációt vasárnap délutánra a Kendermag Egyesület. A margitszigeti rendezvényre meghívták Bajnai Gordon miniszterelnököt, de a kormányfő nem ment el. Bajnait arról szerették volna meggyőzni, hogy a marihuána legalizálása és megadóztatása sokmilliárdos bevételt jelenthetne az államnak.
Felélhetjük a jövőnket a tűzoltásban
Magyarországnak nem csak a mostani pénzügyi és gazdasági válsággal kell megküzdenie, a krízis kirobbanása előtti fő strukturális probléma ugyanis továbbra is fennáll: a népesség öregszik, a gyermekvállalási kedv pedig csökken. A Bajnai-csomag most a rövid távú válságkezeléssel foglalkozik, aminek keretében a gyermekvállalási támogatásokhoz is hozzányúl. Sokak szerint félő, hogy hosszabb távon komoly gazdasági hatásai lehetnek, ha nem hatástalanítjuk a demográfiai bombát.
Bajnai szerint m�g t�r�keny, de f�l �v alatt stabiliz�l�dhat a forintpiac
A minisztereln�k szerint m�g nem szabad elb�znunk magunkat a forint er�s�d�se miatt, �s sz�m�tani kell tov�bbi ingadoz�sra.
Medián: a többségnek nem tetszenek a Bajnai-csomag intézkedései
A Medián közvélemény-kutatása szerint az emberek többsége elismeri, hogy az ország gazdaságának szüksége van a Bajnai-csomag megszorításaira, de a többségnek nem tetszenek az intézkedések - írja a szerdai Népszabadság. A felmérés szerint a pártszimpátia és az egyéni érdek együttesen határozza meg, ki mennyire ért egyet a megszorításokkal.
Magyarországot dicséri a Deutsche Bank szakértője
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) valószínűleg kielégítőnek tartja majd a Bajnai-kormány kiadáscsökkentő csomagját az IMF és az Európai Unió küldöttségének soron következő budapesti tárgyalásán, amelyen megvitathatják a korábbi megállapodásban szereplőnél valamivel nagyobb költségvetési hiány engedélyezését - jelentette szerdán szakértőkre hivatkozva a Reuters.
Üzemzavarrá minősítették a Pakson történt balesetet
A Paksi Atomerőműben hétfőn karbantartás közben a földre zuhant egy felaktiválódott mérőlánc. A balesetben senki sem sérült meg, a történteket kedden üzemzavarrá minősítették. Az esetről személyesen kért tájékoztatást a helyszínen Bajnai Gordon miniszterelnök.
Tarolt a Bajnai-kormány, megszűnik a 13. havi nyugdíj, sínen az adócsomag, száguldott a BUX - válsághíradó
Learatta elő sikerét hétfőn a Bajnai-kormány. Megszűnik a 13. havi nyugdíj, nem puhult az áfaemelés, sínen az adócsomag. Nagyot emelkedett a tőzsde és jól zárt a forint is. Mostantól a PM kimarad az inflációs cél meghatározásából. Amerikában is az optimizmus határozta meg a tőzsdei kereskedést, jók lettek a makroadatok. A Fiat-Opel tranzakció, ha létre is jön, csúszik. Obama adókedvezményeket vonna meg. Válsághíradó.
Bajnai már az idei télre olcsóbb távhőt ígér
Gázártárgyalásokon próbálja a kormány a lakosság számára is érezhetően érvényesíteni a világpiaci gázárak csökkenését. Emellett csökkenti a távhő áfáját, de a Fidesz szerint közel sem a kellő mértékben.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- áfa
- távfűtés
- Címkefelhő »
Sínen van az adócsomag
A parlament csak azokat az adócsomaghoz benyújtott módosító indítványokat szavazta meg, amelyeket a Bajnai-kormány is támogatott. Július 1-től megszűnik a 13. havi nyugdíj, ennek második, novemberben esedékes részletét idén már nem folyósítják.
A FIFA Puskás Ferenc-díjat alapít
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Puskás Ferenc-díjat alapít, amelyet a jövő januári FIFA-gálán adnak át először. Ezt Kisteleki István, a magyar szövetség elnöke mondta pénteken az MTI-nek. Az MLSZ vezetője jelen volt azon a Parlamentben tartott találkozón, melyen Bajnai Gordon miniszterelnök fogadta Joseph Blatter FIFA-elnököt.
Obama gratulált Bajnainak kinevezéséhez
Levélben gratulált Bajnai Gordon kormányfőnek Barack Obama amerikai elnök. Az elnök sok sikert kívánt Bajnainak, és azt írta, szorosan együtt akar működni Magyarországgal.
Gyurcsány 11 államtitkára kap végkielégítést
A Gyurcsány-kormány tizenegy államtitkára és szakállamtitkára kaphat végkielégítést. A pénz nem mindenkinek jár, aki nem dolgozott minimum egy évig e poszton, az nem számíthat egy fillérre sem.
Barroso helyesli a magyar válságprogramot
Magyarország helyes, megfelelő intézkedéseket tesz a gazdaság "megfordítására", vagyis a fellendülés irányába terelésére - mondta az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Durao Barroso kedden Brüsszelben, miután találkozott Bajnai Gordon miniszterelnökkel.
Bajnai: Figyelembe veszik a kispénzűeket az ingatlanadónál
Figyelembe vennék az alacsony jövedelműek helyzetét a tervezett ingatlanadó bevezetése során - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Akinek nagyobb értékű ingatlana van, annak többet kell fizetnie, de lesz méltányosság például a nyugdíjasokra vonatkozóan.
Bajnai a nyertesek országát ígérte az MSZP-nek
A nyertesek országáról beszélt Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmányi ülésén, melyen a válságkezelő program első lépéseiről tájékoztatta a kormánypártot. A választmány elfogadja a párt jövő évi költségvetését, és döntenek az európai parlamenti választás kampányáról is.
Bajnai: Magyarország képtelen kifzetni a 13. havi nyugdíjat
Magyarországnak nincs pénze arra, hogy kifizesse a 13. havi nyugdíjat - mondta az Időskori Tanács ülésén Bajnai Gordon. A miniszterelnök hozzátette: a jövőben - ha a GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot -, akkor elképzelhető a nyugdíjprémium bevezetése.
Bajnai szerint üdítő volt tárgyalni az MDF-fel
Üdítő kivételnek nevezte az MDF vezetőivel folytatott csütörtöki megbeszélését Bajnai Gordon miniszterelnök. A kormányfő Dávid Ibolya pártelnökkel lényegi kérdésekről egyeztetett, így többek között új munkahelyek létesítéséről.
Kormánybiztosként megtartja Verest Bajnai
A Bajnai-kormány keleti gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztosa lesz Veres János. A volt pénzügyminiszter társadalmi munkában vállalta a feladatot, így a posztért nem jár fizetés.
Magyar Nemzet: Bajnai előtt megírták a megszorító csomag bemutatóját
A Magyar Nemzet szerint jóval Bajnai Gordon kormányfőnek jelölése előtt kész volt az a megszorításokat ismertető prezentáció, melyet a miniszterelnök vasárnap mutatott be. A McKinsey & Company tanácsadó cég március elején keltezett anyaga szinte szóról szóra egyezik a Bajnai által bemutatott prezentációval - írja napilap.
Visszanyesi a kormány az utazási kedvezményeket
Programiroda felügyeli majd a Bajnai-kormány válságkezelési terveinek végrehajtását - derül ki a vasárnap ismertetett kormányprogram részletes verziójából. Az anyag eddig ismeretlen intézkedéseket is tartalmaz, így például a jövőben rászorultság alapján járnának az utazási kedvezmények, amelyeket most több mint hatmillióan vesznek igénybe. A kormány azzal számol, hogy idén - átmenetileg - szinte minden gazdasági mutató romlani fog.
Homályos adóterv, ingatlanadó, zuhant az OTP, maradt az alapkamat - válsághíradó
Homályos a Bajnai-kabinet adóterve, bevezethető az ingatlanadó, az ekho már 2010-ben megszűnhet. Nem változott a jegybanki alapkamat pénteken, ami megosztotta a külföldi elemzőket. Gyengült a forint, a BUX az OTP-vel zuhant. Nem adnak önerő nélkül lakáshitelt a bankok és lejtőn az áramfogyasztás a válság miatt. A GM már ingyen is adná az Opelt, 8 éves csúcson az orosz munkanélküliség Ororszországban. Válsághíradó.
Már az OÉT-ülés előtt háborog a munkavállalói oldal
Várhatóan pénteken tarja következő ülését az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), amelyen Bajnai Gordon miniszterelnök is részt vesz. A szakszervezetek nehéz tárgyalásra készülnek, az MSZOSZ elnöke már most aggodalmainak adott hangot.
Bajnai óvatosabban szorít meg Bokrosnál
Több ponton is megköti az alkotmány Bajnai Gordon kezét a vasárnap kihirdetett megszorításokkal kapcsolatban. Nem véletlenül ismételte meg a miniszterelnök többször, hogy mindent alkotmányosan fog levezényelni: tizennégy éve a Bokros-csomag egyes elemei elbuktak az Alkotmánybíróságon. Az [origo] által megkérdezett alkotmányjogász szerint ugyan keresztülvihetőek a célok, de ez azt jelentheti, hogy néhány fontos lépésből egy évig nem lesz semmi.
Ellenzéki zúgolódás közben szólalt fel Bajnai
Minisztereinek eskütétele után a válságkezelő csomagja mellett érvelt a parlamentben Bajnai Gordon miniszterelnök, akinek mondandóját az ellenzék időnként hangos zúgolódással kísérte. A miniszterelnök életmentő műtéthez hasonlította a kormány programját, amely mindenkitől áldozatot követel. A parlamenttől azt kérte: hosszabbítsa meg ülésszakát, hogy minden intézkedést el tudjon fogadni még a nyár előtt. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint az őszinte beszéd jegyében Bajnainak is be kellene ismernie, hogy a kormányoldal elszúrta az elmúlt hét évet.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- Bajnai-kormány
- Címkefelhő »
Pozitívan fogadta a nemzetközi sajtó Bajnait
A Magyarország előtt álló gazdasági nehézségek és a Bajnai Gordon beiktatása alatt zajló utcai tüntetés volt leginkább a nemzetközi sajtó figyelmének középpontjában az új magyar kormány okán.
Mindenkit érintenek a megszorítások, esett a forint, szárnyalt a Richter - válsághíradó
Bajnai Gordon csomagjáról szólt a hétvége. Mindenkit érintő megszorítások jönnek. Az elemzők a legtöbb intézkedést helyesnek tartják, ugyanakkor keveslik az ország felemelkedéséhez. A forint esett pénteken, a tőzsde ugyanakkor jól zárt, szárnyalt a Richter. Válsághíradó péntektől hétfőig.
Homályosak az adótervek
Egyelőre nem tudni, hogy a szuperbruttósítás hatására hogyan változhat a magányszemélyek szja-terhelése az egyes jövedelemkategóriákban. Az [origo] által megkérdezett szakértők szerint a Bajnai-kabinet adópakkjában sok a gesztus értékű intézkedés. Oszkó Péter pénügyminiszter hétfői nyilatkozata szerint bevezethető az ingatlanadó.
Bajnai kinevezte a MeH új szakállamtitkárjait
Kinevezte a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkárait Bajnai Gordon miniszterelnök. A nyolc poszt betöltése keddtől hatályos.
Mindenkitől lemondást kér a csomagját bemutató Bajnai
Azonnali, mindenkit érintő megszorítások jönnek, és lesz ugyan könnyítés az adózásban, de főleg jövőre - derül ki a csomagból, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök vasárnap ismertetett. A kormány tervei szerint megszűnne a köszféra 13. havi illetménye, idén már nem fizetnék ki a 13. havi nyugdíj második felét, két évre csökkentik a kisgyermekkel otthon tölthető időt, és fokozatosan felszámolják a gázártámogatást. Ismerje meg a Bajnai-csomag részleteit!
"110 százalék Gyurcsány" - a Fidesz reakciója a Bajnai-csomagra
"110 százalék Gyurcsány" - mondta a Bajnai-kormány válságkezelő programjáról a Fidesz szóvivője, aki szerint a megszorítás családok százezreit hozza majd lehetetlen helyzetbe. Az MDF szerint a programról csak a konkrét parlamenti döntések alapján lehet majd nyilatkozni, de szerintük ez a programról a kormánypártoknak kell eldönteniük, támogatják-e.
Nézze meg a Bajnai-tájékoztató összefoglalóját!
Vasárnap délután nemzetközi sajtótájékoztatón mutatta be válságkezelő csomagját Bajnai Gordon miniszterelnök. Helyzetet értékelt és bejelentette egy sor fájdalmas intézkedést. Nézze meg videoösszefoglalóinkat!
Járai: Gyurcsány és Bajnai is felelős a válságért
Járai Zsigmond szerint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is felelős a Magyarországon kialakult mély válságért. A volt jegybankelnök a bankárokat is hibáztatta.
Ki tehet Bajnai Gordonról?
Magyarország új miniszterelnöke a "technokrata" szerepében léphet fel, pedig korábban egy óriási pénzeket kezelő, ám rosszul működő hivatalt irányított. Ki tehet arról, hogy az NFÜ működési zavarai alig ismertek a közvélemény előtt?
Megtartotta a négy kabinetet a Bajnai-kormány
A húsvét hétfőn aláírt rendelet szerint a Bajnai-kormányban is marad az a négy kabinet, amely a Gyurcsány-kormányban is működött. A legfontosabb testület továbbra is a kormánykabinet marad. Kiss Péter már kiköltözött a MeH-ből, az új kormány működést szabályozó rendelet szerint továbbra is ő vezeti a társadalompolitikai kabinetet.
Takarékossági csomaggal indított a Bajnai-kormány
A Bajnai-kormány első hivatalos ülésén pénteken elfogadta a már korábban bejelentett rendelkezéseket a miniszterek és az állami vezetők fizetésének a csökkentéséről. Új szabály, hogy az állami vezetők szabadságát nem lehet majd pénzben megváltani. A kormányfő megtartotta a Gyurcsány-kormány két kormánybiztosát, de egy új, válságkezelési intézkedésekkel foglalkozó biztost is kinevezett.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- Bajnai-kormány
- Címkefelhő »
Szonda: Nőtt a bizalom Bajnai programja iránt
A Szonda Ipsos közvélemény-kutatása szerint két hét alatt 28-ról 35 százalékra nőtt azok aránya, akik bíznak abban, hogy a Bajnai-kormány tevékenysége javítani fog az ország helyzetén - írja a Népszabadság. Bajnai eddig bejelentett intézkedései közül az állami vezetők bércsökkentése a legnépszerűbb, míg a szociális kiadások visszafogását elutasítja a többség.
Bajnai gondolkozik egy kedvezményes áfakulcson
Még mindig készül a Bajnai-kormány programja, amelyet várhatóan vasárnap fog bemutatni a miniszterelnök. A mögötte felsorakozó pártoknak tartott tájékoztatókból azonban kiderül, hogy Bajnai gondolkodik például azon, hogy az áfa 24 vagy 25 százalékra való emelésével együtt legyen egy kedvezményes kulcs a kenyér, a tej és a távhő számára.
Válsághíradó: Alig mozdult a forint, megaüzlet a tőzsdén, bedőlni készül a söripar
Pénteken feltehetően a Bajnai-csomagra irányul a figyelem, eddig azt lehet tudni, hogy 5,5-6 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak a program megalkotói. A forint gyakorlatilag a tegnapi napot is kihagyta, az árfolyam nem sokat mozgott, a pesti tőzsdén viszont egy OTP/Mol megaüzlet jelezte, hogy nem hagyja magát a nemzeti olajtársaság. A krízis betett a söriparnak is. Válsághíradó hajnalban.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- válsághíradó
- Malév
- Nokia
- Címkefelhő »
Visszalép a gazdasági miniszternek jelölt Vahl Tamás
Visszalépett Vahl Tamás a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszteri jelöltségtől. A döntést egy nappal azután jelentették be, hogy a Transparency International levélben hívta fel Bajnai Gordon miniszterelnök figyelmét arra, hogy a gazdasági tárca várományosa által korábban vezetett céget többször is megbüntették kartellezés miatt. A kormányfő elfogadta Vahl visszalépését, és azt ígérte, egy héten belül új embert jelöl.
5,5-6 százalékos visszaeséssel számol a Bajnai-csomag
5,5-6 százalékos idei recesszióval számol Bajnai Gordon miniszterelnök válságkezelő programja, amelyet zárt körben, az MSZP- és SZDSZ-frakciók előtt ismertetett. A kormányfő ösztönző adórendszert képzel el, miközben bevezetné a vagyonadót és fenntartaná a magánszemélyek különadóját. A program megvalósítása csökkenteni kezdené az államadósságot, 2012-re visszafizethetővé tenné az IMF-hitelt, és 2011-től 2,6 százalékos gazdasági növekedést eredményezne Bajnai elképzelése szerint.
Kiegészítené a Bajnai-csomagot az MSZP
Már idén sem fizetnék ki a 13. havi nyugdíj második részletét, a közszférában pedig befagyasztanák a béreket és négynapos munkahetet vezetnének be - ilyen lépések szerepelnek a Bajnai-kormány válságkezelő programjában a Népszabadság szerint. A lap értesülései szerint az MSZP elnöksége kiegészítené a csomagot azzal, hogy az állami támogatásban részesülő cégek tulajdonosai mondjanak le osztalékukról és ahol csökken a dolgozók bére, ott kapjanak kevesebbet a menedzsment tagjai is.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- Bajnai-kormány
- Címkefelhő »
Bajnai: Ez a kormány nem lesz népszerű
Gyurcsány Ferenc nem tudta meggyőzni, végül a megyei elnökök beszélték rá Bajnai Gordont, hogy vállalja a miniszterelnök-jelöltséget. A kormányfő márciusban még arra készült, hogy kiszáll a kormányból, ha nem lesz szigorúbb válságkezelés - többek között erről beszélt Bajnai a Népszabadságnak adott interjújában. A miniszterelnök elégedett a kormányával, csak azt sajnálja, hogy egy női miniszter sincs.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- Bajnai-kormány
- Címkefelhő »
Látnak fantáziát a válságban az új miniszterek
Egy kivételével az összes minisztert támogatták a parlamenti bizottságok. Ficsor Ádámot megbuktatták, de Bajnai Gordon kormányfő továbbra is őt akarja látni a titokminiszteri poszton. A szerdai miniszterjelölti meghallgatásokon kiderült, hogy a kormány új tagjai lelkesek, és bíznak az együttműködésben, a régiek pedig úgy tudják, hogy az ő tárcájuk megússza a további elvonásokat. A honvédelmiminiszter-jelölt hazafias nevelést vezetne be, a leendő külügyminiszter nem utazna sokat, a rendészeti miniszter pedig mindenhová rendőrt állítana.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- Bajnai-kormány
- Címkefelhő »
Válsághíradó: erősödő forint, állami hitel az MFB-nek, szárnyalás rákgyógyszer miatt
Vegyesen regált a deviza- és az értékpapírpiac Bajnai Gordon keddi miniszterelnökké választására, közben az állam 170 milliárd forinttal ösztönzi az MFB hitelkihelyezéseit. IMF-hitelt vesz fel Lengyelország, és valószínűleg Bosznia is, Obama már látja a fényt az alagút végén. Elképesztő részvénydrágulás egy prosztatarákgyógyszer miatt. Hajnali válsághíradó.
Bajnai egyetlen esélye, ha valóban őszinte lesz
"Felnőttként kell kezelni a magyar embereket" - mondta a parlamentben Bajnai Gordon, akit ezután szinte azonnal miniszterelnökké szavazott 204 képviselő. Vajon a kormánytagok listája és Bajnai első bejelentett intézkedése alapján arra következtethetünk-e, hogy tényleg eljött a magyar politikában az egyenes beszéd kora?
A várható nyugtalanságról is beszélt Sólyom és Bajnai
Családpolitikáról, Kiss Péter szerepéről, a cigányság problémáiról és a várható társadalmi nyugtalanság kezeléséről beszélt szerdai találkozóján Sólyom László köztársasági elnök a kedden megválasztott új miniszterelnökkel, Bajnai Gordonnal. Sólyom azt ígérte: együttműködik a kormánnyal.
Bajnai gyorsan leváltotta Gyurcsányt a neten
A kormányfőváltást követően rögtön ki is került Bajnai Gordon miniszterelnöki honlapja, amely hasonlít Gyurcsányéhoz, de eltűnt róla a szocialistákat idéző piros szín. A Miniszterelnöki Hivatal weboldala azonban még a parlamenti szavazás után is azt hirdette, hogy Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök.
Bajnai az új kormányfő
A parlament keddi ülésén 204 igen szavazattal miniszterelnökké választotta Bajnai Gordont, Magyarországnak tehát új kormánya van. Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnök arról beszélt a parlamenti ülésen, hogy olyan volt, mint egy illuzionista, Bajnai felsorolta kormányának tagjait és miniszteri fizetéscsökkentést ígért. A miniszterjelöltek máris vizsgáznak az országgyűlési bizottságok előtt.
Új arcok jöhetnek Bajnaival - miniportrék
A Bajnai-kormánynak nem lesz egyetlen női minisztere sem, a legfiatalabb miniszter 29, a legidősebb 68 éves, és az új kabinet több tagja is dolgozott államtitkárként Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt. Nézze meg, ki kicsoda a Bajnai-kormányban!
Nehéz örökséget kap Bajnai
Leginkább az Antall-kormány megszűnésekor voltak olyanok a gazdasági mutatók, mint amilyenekkel most adja át az ország irányítását a Gyurcsány-kormány. Akkor azonban még az államnak jelentős eladható vagyona és jóval kisebb adóssága volt. Az [origo] összegyűjtötte, hogy Németh Miklóstól Gyurcsány Ferencig a miniszterelnökök leköszönésekor milyen mutatók jellemezték a magyar gazdaságot.
Válsághíradó: Nem estek neki a forintnak, mindenki a Bajnai-kormányra vár, nőtt a bizalom
A forint nyugodtan töltötte a húsvéti ünnepeket, a Magyarországgal szembeni bizalom jelentős növekedést mutat. Mindenki a Bajnai-kormányra vár, itt-ott komplett kormányévsor(ok) is megjelentek, a bizalmatlansági indítványt kedden terjesztik a törvényhozás elé. India vágtat, Kína visszatér a növekedéshez, az amerikai költségvetési hiány pedig soha nem látottra hízott. Válsághíradó húsvét után hajnalban.
"Személyem sokadlagos" - Bajnai beszéde
Bizalmat kért, nyitott ajtót és őszinteséget ígért Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt a parlamentben, a kormányfőcserét megelőzően elmondott beszédében. Bajnai szerint egy ideig most rosszabb lesz, mint eddig, de utána javul majd a helyzet.
Egy vérciki hét - így ment a kormányfőjelölés
Vérciki, borzalmas, őrjítő, kimerítő - így jellemezték utólag szocialista politikusok és kormányközeli források a Gyurcsány Ferenc lemondását követő hét történéseit, amikor néha úgy tűnt, senki nem vállalja a kormány vezetését, máskor órákon belül több miniszterelnök-jelölt is felbukkant. Az [origo] az utódkeresgélés folyamatát közelről végigkövető források segítségével járt utána, hogyan jutottak el Glatz Ferenctől Bajnai Gordonig, miért kellett Gráf Józseffel kihangosítón beszélni és hogyan szerették meg Bajnait mindössze hat nap alatt.
Nem lelkesedett az MSZP a kormánynévsorért
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt kedden, parlamenti beszédében ismertetette hivatalosan kormánya névsorát. Az MSZP elnökségéből több bírálat is érte a Bajnai-kormányt összetétele miatt, és az SZDSZ ülésén is kritizálták a listát. Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke, Ficsor Ádám titokminiszternek jelölését mindkét pártban támadták.
NOL: Vahl Tamás lesz a gazdasági miniszter
Molnár Csaba veszi át a kancellária irányítását, Vahl Tamás IT-szakember lesz a gazdasági miniszter, míg Veres János és Szilvásy György távozik a kormányból - írja a Népszabadság névtelen forrásokra hivatkozva. A lap szerint Draskovics marad, és biztosan Oszkó Péter lesz a pénzügyminiszter.
Kiss Péter tárca nélküli miniszter lesz a Bajnai-kormányban
Szombatra megállapodott Kiss Péter, az MSZP alelnöke és Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt: az MTI szerint Kiss a társadalompolitikáért felelős tárca nélküli miniszter lesz a Bajnai-kormányban.
Az MSZP már tud valamit, az SZDSZ-t keddig váratja Bajnai
Bajnai Gordon kormányfőjelölt pénteken az MSZP és az SZDSZ vezetőivel is ismertette programjának részleteit. A kormányfőjelölt az új kabinet végleges összetételét csak kedden közli a két párttal.
Még mindig alakul a kormánynévsor
Formálódik Bajnai Gordon kormányának szerkezete és végleges névsora, a lapokban azonban eltérő értesülések láttak napvilágot arról, kik lehetnek az új miniszterek. A Népszabadság szerint Oszkó Péter már biztosan elvállalta a pénzügyminiszteri posztot, a Magyar Nemzet viszont arról ír, hogy Oszkó még nem döntött. Több szocialista miniszter a helyén maradhat, de Kiss Péter a Népszabadság szerint nemet mondott a kancellária helyett felkínált szociális tárca vezetésére.
Fidesz-MSZP koalíciót javasol Szanyi Tibor
Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő szerint jobban járna az ország, ha a Fidesz a válságkezelés idejére, nagykoalícióra lépne az MSZP-vel. A politikus erről a Magyar Nemzeteknek beszélt.
Balra tekeri a kormányt az MSZP
A részleteit még nem is ismerik, mégis a kormányprogram módosítására készülnek az MSZP-sek. Az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusok szerint üzenni kell a társadalomnak, a szegényebbeknek, a jómódúaknak pedig komolyabb szerepet kell vállalniuk a terhekből. Azt állították, nem puhítani akarnak a programon, de azt szeretnék, ha érezhető lenne, hogy az MSZP áll a kormány mögött.
Két szocialista nem írta alá Bajnai nyilatkozatát
Két szocialista parlamenti képviselő nem írta alá azt a nyiltakozatot, amely Bajnai Gordon kormányfőjelölt tervezett intézkedéseit tartalmazza. Warvasovszky Tihamér mellett nem írta alá a dokumentumot Hárs Gábor sem - írja a Népszabadság.
Újabb miniszterekkel ül le Bajnai
Szerdán újabb miniszterekkel egyeztet a kormányfői posztot várhatóan jövő héten átvevő Bajnai Gordon. Az MTI szerint Göncz Kinga külügyminiszter, Draskovics Tibor igazságügyi miniszter és Gyenesei István, az önkormányzati tárca vezetője keresi fel szerdán Bajnait.
A közszférán és a nyugdíjasokon spórolna Bajnai
A Bajnai-csomag kiadáscsökkentő elemeinek tételeiből a nagyobb megtakarítást a közszférát és a nyugdíjasokat érintő lépések jelentik - tudta meg az MTI szerdán kormányzati forrásból.
Az SZDSZ módosítana a Bajnai-csomagon
Az SZDSZ szerint a rászorultság elvének jobban meg kellene jelennie a miniszterelnöki posztot várhatóan hamarosan elfoglaló Bajnai Gordon által tervezett megszorító csomagjában. A párt egyik ügyvivője szerint Bajnai hajlik a változtatásokra.
Könnycseppeket kapott búcsúzóul Gyurcsány munkatársaitól
Búcsúajándékkal lepte meg a távozó kormány tagjait Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szerdai utolsó kormányülésen. A nők egy ezüsttollat, a férfiak pedig egy ezüst mandzsettagombot kaptak. Gyurcsány a blogjában arról írt: kisebb ajándékot adott legközelebbi munkatársainak is, ő pedig könyvet, tollat, könnycsepeket és ölelést kapott.
Fodor: Az SZDSZ-nek erős elvárásai vannak a Bajnai-csomaggal szemben
Három erős elvárásról beszélt a készülő Bajnai-csomaggal szemben Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke ATV Egyenes beszéd című műsorában. Ezek a jogállam becsületének visszaállítása, a szociálpolitikai juttatásokban a rászorultsági elv érvényesítése és az ügynökakták megismerhetősége. Mint mondta, nem koalíciót, hanem "támogatói partnerségi" viszonyt alakított ki a szocialistákkal az SZDSZ.
Kikosarazta Bajnait a Fidesz, az MDF hajlandó egyeztetni
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt egyeztetést kezdeményezett a Fidesszel, a KDNP-vel és az MDF-fel, hogy ismertesse velük válságkezelő programját - tudta meg az MTI. Az MDF elfogadja a meghívást. A Fidesz és a KDNP jelezte, nem hajlandó egyeztetni Bajnaival.
Bajnai lett Gyurcsány helyettese az utolsó napokra
A kormányfőváltásig hátralévő napokban Bajnai Gordon fogja helyettesíteni Gyurcsány Ferencet egy friss rendelet szerint. Gyurcsány még egy hétig teljes jogú miniszterelnök, de blogjában jelezte, hogy már most több ideje jut például sportolásra.
Benyújtották a Gyurcsány leváltásáról szóló indítványt
Formálódik Bajnai Gordon kormánya, a miniszterelnök-jelöltnél hétfőn négy miniszter járt, kedden hárommal találkozik, miközben azokkal is tárgyal, akiket meghív majd a kabinetjébe. A Népszabadság szerint Szekeres Imre, Kiss Péter és Hiller István megtarthatja miniszteri székét. Gyurcsány Ferenc kormányfő leváltásáról szóló indítványt kedd reggel nyújtották be.
Válsághíradó: G-20 után, kormányfői programra várva
Rég nem látott jó hetet zárt a pesti tőzsde pénteken, vasárnap pedig egy lépéssel közelebb került a kormányválság megoldása. Felemás eredményeket hozott a G-20-csúcs, az eurózónában deflációtól tartanak. Fontos európai gazdasági adatok jelennek meg hétfőn. Hajnali válsághíradó.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- gazdasági válság
- G20
- Címkefelhő »
Szigetvári Viktor lesz Bajnai kabinetfőnöke
Szigetvári Viktor lesz Bajnai Gordon miniszterelnöki kabinetfőnöke, az erre vonatkozó felkérést pár napja fogadta el. Szigetvári korábban Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc kommunikációs tanácsadója is volt, ahogy az elmúlt évben Bajnai minisztériumának is dolgozott.
Bajnai: Már az sem elég, ami tegnap sok volt
A válság közös ügyünk, még akkor is, ha a politika mára mindenhová beszivárgott és mindent megoszt - jelentette ki az MSZP kongresszusán Bajnai Gordon kormányfőjelölt. Bajnai szerint az út végén az euró van.
Programja alapján ítél Bajnairól az SZDSZ
Jelentős támogatást kapott Bajnai Gordon kormányfőjelölt az SZDSZ országos tanácsától, de a testület furcsa döntést hozott. Megerősítették ugyan Bajnai támogatását, de a végső szót még nem mondták ki: a párt legszűkebb vezetése Bajnai programja és a kormánynévsor ismeretében dönt arról, hogy megszavazza-e a kormányváltást. A bokaszalag-szakadást szenvedett Kóka János levelében kudarcokkal érvelt Bajnai mellett.
Bajnait és Lendvait is megszavazta az MSZP-kongresszus
Nagy többséggel támogatták az MSZP rendkívüli konresszusának résztvevői, hogy Bajnai Gordon legyen az új miniszterelnök, Lendvai Ildikó pedig a párt új vezetője. Bajnai arról beszélt, hogy a focikapusok hálátlan szerepét szeretné betölteni, Gyurcsány elbúcsúzott.
Nyolc nap múlva lehet kormányfő Bajnai
Hétfőn vagy kedden benyújtják a kormányváltást kimondó bizalmatlansági indítványt, amiről április 14-én szavaz majd a parlament. Ha semmi nem jön közbe, aznap kormányfővé válik a vasárnap hivatalosan is az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé választott Bajnai Gordon. Valószínűleg a következő hét lesz a Gyurcsány-kormány utolsó hete - menetrend.
Jövő héten kaphatják meg az útilaput a miniszterek
Jövő héten véglegesedik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt kormányának a névsora, egyben a jelenlegi miniszterekkel és államtitkárokkal is közli, kire számít közülük a felálló kabinetben - mondta az [origo]-nak egy névtelenséget kérő szocialista vezető. Egy másik MSZP-s politikus úgy tudja, hogy egyvalaki már el is fogadta a felkérést, hogy miniszter legyen a Bajnai-kormányban, de más jelöltekkel is folynak a tárgyalások.
Válság, adósság és az EU közt lavírozott Bajnai
Budapestre költözött az EU agya, tarolt a panelprogram, csordogáltak az uniós fejlesztési pénzek, viszont a foglakoztatottak vészesen alacsony aránya nem moccant, az önkormányzatok fizetőképessége javult valamelyest, de az eladósodásuk nem torpant meg - változóan alakultak Bajnai Gordon kormányfőjelölt politikai pályafutása alatt a rá bízott ügyek. Az [origo] összeszedte Bajnai néhány sikeres és félresiklott munkáját.
Csak az új lakáshitelektől vonnák meg a kamattámogatást
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt tervezett intézkedései már 5,5-6 százalékos idei gazdasági visszaeséssel számolnak. A lakáshitelek kamattámogatásának változása nem visszamenőleges, az intézkedés csak július 1-jétől lép életbe.
Bajnai hozzászokott az MSZP-s gyomrozáshoz
Karsai József beszólásától eltekintve békésnek tűnhetett az elmúlt három évben az MSZP és a miniszterelnökségre javasolt Bajnai Gordon viszonya, de a háttérben voltak feszültségek. Az uniós fejlesztésekkel kapcsolatos gondok miatt sokszor bírálták a frakcióüléseken az egykori üzletembert, aki a kemény kritikát "türelmesen és ütésálló módon" viselte. A megszorítások levezénylésére az egyik szocialista szerint azért is alkalmas, mert "nagyon kimért és kemény".
Válsághíradó: ezermilliárdos csomagok, száguldó forint, csaló brókerek
Csütörtökön kiderült, hogy nagyjából 1000 milliárd forintnyi állami kiadást érint Bajnai Gordon csomagja, és 1000 milliárd dollárral sietne a bajba jutott államok segítségére a G20-országcsoport. A forint és a budapesti tőzsde is remekelt, az OTP visszavett nyereségéből, a magyar külkereskedelmi forgalom pedig zuhant. Az amerikai tőzsdezárás alapján jó napja lehet pénteken a pesti parkettnek. Hajnali válsághíradó.
Ezermilliárd forintról szól Bajnai csomagja
Az [origo] számításai szerint hozzávetőleg 1000 milliárd forintnyi kiadást érintenek azok a viszonylag konkrétan körülírt intézkedések, amelyek Bajnai Gordon kormányfőjelölt csütörtökön nyilvánosságra került tervében szerepelnek. A becslés nehéz, hisz a részletek nem ismertek, és sok olyan általánosan körülírt intézkedés szerepel a dokumentumban, amely akár jelentős tétel is lehet.
Finomhangoláson túl nem enged terveiből Bajnai
A hétvégéig alá kell írnia a válságkezelő intézkedések listáját rögzítő politikai nyilatkozatot annyi MSZP-s és szabad demokrata képviselőnek, amennyi a parlamenti többséghez kell - ezt a feltételt szabta információink szerint Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt, aki másképp nem vállalja az átmeneti kormány vezetését. Ha nincs elég aláírás, már a hétvégi MSZP-kongresszusra sem megy el.
Uniós kikötések köszönnek vissza Bajnai programjában
Többek közt a közszféra béreinek befagyasztása, a 13. illetmény és nyugdíj visszavonása szerepel abban a nyilatkozatban, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt alá akar íratni az MSZP és az SZDSZ képviselőivel. A tervezet csak általánosságban szól az adócsökkentésről, miközben utal arra, lehetnek további megszorítások is. A nyilatkozat bizonyos elemei megegyeznek egy márciusban az EU-val kötött kölcsönszerződésben szereplő vállalásokkal.
A régi MSZP-sekbe törhet bele Bajnai bicskája
Új vezér, régi kényszerek címmel írt elemzést a magyarországi politikai helyzetről az Economist Intelligence Unit. A brit piaci elemző társaság szerint Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltnek elsősorban az MSZP régi gárdájával gyűlik majd meg a baja programja végrehajtása során.
Mindenkitől elvehet valamit a Bajnai-csomag
Mindenkit érint, aki valamilyen jogcímen állami támogatást kap - mondta Bajnai Gordon kormányfőjelölt tervezett megszorító intézkedéseiről Bottka László szegedi polgármester. Az intézkedéseket az a nyilatkozat sorolja fel, amelyet csütörtökön kapnak kézhez az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselők. A Népszabadság szerint megszűnik a 13. havi bér és nyugdíj és fokozatosan a gázártámogatás is.
Cs�nyi: Magyarorsz�g nem Izland, az OTP nem a Citibank
Nincs f�jdalommentes �t Magyarorsz�gon a gazdas�gi v�ls�gb�l val� kil�bal�shoz - �rta a cs�t�rt�ki The New York Times, amely terjedelmes cikkben ecsetelte az orsz�g gondjait.
Félig vakon állt Bajnai mögé az MSZP és az SZDSZ
A miniszterelnöki posztra javasolt Bajnai Gordon programjának csak a főbb irányait ismerik az őt támogató MSZP és az SZDSZ képviselői is, akik szerint az eddigi háttér-tájékoztatókon nem volt szó konkrét intézkedésekről, így például a gázártámogatás állítólagos eltörléséről sem. Egy SZDSZ-es képviselő szerint Bajnai annyit azért jelzett, hogy a szocpolhoz, vagyis a gyerekek után járó lakásvásárlási kedvezményhez hozzá kell nyúlni.
Őszi választásról győzködi az MDF Bajnait
Őszi előre hozott választások oldanák meg az MDF szerint a bizalmi válságot Magyarországon - derül ki Dávid Ibolya pártelnök szerdai közleményéből. Az MDF arra kérte Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltet, hogy csak a legsürgetőbb válságkezelő lépéseket végezze el, aztán tegye lehetővé az előre hozott választást.
Hamis meghívókat küldtek a Fidesz nevében
A Fidesz sajtófőnöke szerint április elsejei tréfa lehetett az a sajtótájékoztató-meghívó, melyet szerdán küldtek szét ismeretlenek. A hamis meghívóban az állt, hogy a Fidesz csatlakozni fog a Bajnai Gordon kormányfőjelölt villája előtt tartandó Jobbik-tüntetéshez.
Szombatig várja Bajnai a támogató nyilatkozatokat
Szombat délelőttig várja az aláírt támogató nyilatkozatokat Bajnai Gordon az MSZP-frakció tagjaitól. A képviselők az aláírással vállalják,hogy kiállnak az MSZP miniszterelnök-jelöltje által tervezett fájdalmas megszorító intézkedések mellett. Azt egyelőre nem tudni pontosan, mi van a több mint háromoldalas dokukmentumban, az MTI szerint például a 13. havi nyugdíj eltörlése szerepel benne.
Herald Tribune: Magyarország ostromlott vár
A címlapon kezdődő hosszú cikkben elemezte Magyarország helyzetét szerdai számában az International Herald Tribune (IHT). A Párizsban megjelenő angol nyelvű napilap - a The New York Times európai kiadása - szerint Magyarország ostrom alatt áll, és ostromolják legnagyobb bankját, az OTP-t is. Csányi Sándor a lap szerint azonban leszögezte: Magyarország nem Izland, az OTP pedig nem a Citibank vagy a Royal Bank of Scotland.
Bajnaira �s a doll�rra figyel a forint
Szerd�n nyugodt keresked�s v�rhat� a t�rs�gi devizapiacokon. A forintn�l jelent�sebb mozg�s nem v�rhat�, am�g a befektet�k nem kapnak vil�gosabb k�pet a most szervez�d� �j korm�ny v�ls�gkezel� k�pess�g�r�l.
Öt külső embert hozna kormányába Bajnai
Az MSZP egyik vezetője szerint a miniszterelnöki posztra jelölt Bajnai Gordon öt kulcsfontosságú minisztérium élére hozna külső embert. Bajnai korábban jelezte, nem pártpolitikai szempontokat akar követni kormányzása során, de kormányának tagjairól csak parlamenti megválasztása után beszélne.
Válsághíradó: fájdalom, forintesés, OTP-zuhanás és oroszok a Molban
Kedden folytatódik a kormány átalakítása. Bajnai Gordon eddig csak annyit mondott: fájni fog a programjának végrehajtása, ám a miniszterelnöki poszt várományosa részleteket nem árult el terveiről. Figyelni kell a fizetési mérleg alakulására kedden, erről a jegybank közöl adatokat. Hétfőn nem sok jó hír érkezett: leminősítették Magyarországot, vesztett értékéből a forint, 10 százalék fölött esett az OTP. A Molba beszálló orosz cég, a Szurgutnyeftyegaz leginkább ismeretlenségével okozhat bizonytalanságot a tőzsdén. Hajnali válsághíradó.
Biztosra akar menni Bajnaival az SZDSZ
Szombat helyett vasárnap ülésezik az SZDSZ országos tanácsa, amely hivatalosan is dönt arról, hogy a párt támogatja-e Bajnai Gordon kormányfővé választását. Egy SZDSZ-es politikus szerint a szabad demokraták meg akarják várni, hogyan dönt Bajnairól az MSZP-kongresszus. Azt ugyanakkor szabad demokrata és szocialista forrásaink is kizárták, hogy Bajnai támogatása Gyurcsány pártelnöki posztjától függne.
Bajnai "minimum-programja" csőd ellen lehet elég
A piacokra Bajnai Gordon kormányfői jelölése ellenére is semleges hatással van a belpolitikai helyzet változása - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők. A feltételezett Bajnai-féle "minimumprogram" a fizetésképtelenség elkerülésére lehet elég.
Az SZDSZ nem küld minisztert az új kormányba
Az SZDSZ nem lép koalícióra az MSZP-vel, így sem minisztereket, sem államtitkárokat nem fog küldeni az új kormányba - mondta hétfőn a párt frakcióülése után Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes. Az SZDSZ ügyvivő testülete hétfőre virradóra döntött úgy: támogatja Bajnai Gordon gazdasági miniszter jelölését a kormányfői posztra.
A német lapok szerint kaotikus a magyar politikai helyzet
Zűrzavarok, hektikus keresgélés, tűzfészek, káosz - így jellemzi a német sajtó a magyar belpolitikai helyzetet. A Süddeutsche Zeitung szerint szükség van előre hozott választásokra, de előbb a "kölcsönös gyűlölet által vezérelt táboroknak" egy közös munkaalapot kell találniuk. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a kis pártokért aggódik.
Draskovics elrendelte Bajnai személyi védelmét
Draskovics Tibor rendészeti miniszter elrendelte Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt személyi védelmét. Őrizni fogják Bajnai lakóhelyét is.