Bajnai Gordon
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Együtt 2014
- MSZP
- gazdasági válság
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Már Bajnai is Orbánt védi
Védelmébe vette Bajnai Gordon miniszterelnök Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, akit egyik májusi kampánybeszéde miatt több ország vezetői is kritizáltak. Bajnai szerint méltatlanul nevezték Orbánt neofasisztának, bár valóban nem kellett volna provokatív és félreérthető megjegyzéseket tennie.
Óvatos még a kormány a Fico-találkozóval
Robert Fico szlovák kormányfő arról beszélt egy külpolitikai találkozón, hogy július elején találkozik Budapesten Bajnai Gordon miniszterelnökkel. A magyar kormányszóvivő ennél óvatosabban fogalmazott, Budai Bernadett szerint még csak a tervek közt szerepel a kormányfői megbeszélés, és még az időpontot is egyeztetik. Fico azt mondta, örül a találkozónak, amelyen elsősorban a gazdasági válságról eshet szó.
Der Standard: Bajnai a válság mellett a szélsőségesektől is tart
A belső problémákat emelte ki Bajnai Gordon miniszterelnök az osztrák Der Standard című lapnak adott interjújában. Bajnai támadta az országot hátráltató két nagy pártot, viszont megvédte a kormány takarékossági intézkedéseit. Az is kiderült: Bajnai az 1930-as évek megismétlődésétől tart.
A pártpénzek megtisztítását ígéri Bajnai
Tarthatatlannak tartja a pártfinanszírozás jelenlegi rendszerét Bajnai Gordon miniszterelnök, ezért kormánya újra nekifut az átalakításnak. Bajnai több korrupcióellenes intézkedést tervez a közeljövőben.
Megörült egymásnak Fodor és Bajnai
Elégedett a Bajnai-kormány első öt hetében meghozott válságkezelő intézkedésekkel Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke. A politikus szerint jó döntés volt támogatni Bajnai Gordon kormányát, amely bő egy hónap alatt lekörözte a kisebbségi Gyurcsány-kormány egyéves teljesítményét. Bajnai azt ígérte, a jövőben sem puhul fel a válságkezelés szigora.
Két Gordon, két bocsánat
Bajnai Gordon és Gordon Brown is elnézést kért hazája polgáraitól az elmúlt napokban. Milyen kulturális és emberi különbségekre világít rá a brit kormányfő és magyar miniszterelnök megnyilvánulása?
Válsághíradó: adócsomag, hullámzó forint, zuhanó OTP
Elfogadta a kormány a 2010-es adócsomagot. Bajnai Gordon szerint a vagyonadó a lakosság 5 százalékát érinti majd. A Mol vezére szerint az orosz Szurgutnyeftyegaz nem lopakodó felvásárló, az OTP nagyot esett a tőzsdén. Pénteken EU-orosz csúcs lesz Szibériában, brit GDP-adatokat tesznek közzé és megalakulhat az egységes kárpát-medencei magyar református egyház. Hajnali válsághíradó.
A németekben bízik a két válsággal küzdő Bajnai
Magyarország súlyos gazdasági helyzetéből nem önállóan, hanem egész Európa, különösen Németország helyreállása révén lábalhat ki - fejtette ki a magyar miniszterelnök a londoni Financial Times-nak adott interjújában.
Bajnai: a gazdaságpolitika csökkenő kamatokhoz vezethet
A kormány kiadáscsökkentései és adómódosításai stabilizálják a forintot, és hozzájárulhatnak az alacsonyabb kamatokhoz a jövőben, idézte Bajnai Gordon miniszterelnököt csütörtökön a Bloomberg hírügynökség.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- kamatdöntés
- Címkefelhő »
Bajnai: A lakosság öt százalékát érinti a vagyonadó
Bajnai Gordon szerint Magyarországon az emberek félnek az ingatlanadótól, de nagyon sokan megnyugodhatnak, mert a kormány olyan vagyonadót vezet be, amely a lakosság 95 százalékát nem terheli majd. Erről a miniszterelnök a Magyar Televízió Este című műsorában beszélt csütörtökön. A miniszterelnök szerint a vagyonadó csak a lakások 5 százalékát érinti majd.
Csak elméletileg járhatnak jobban a nyugdíjasok
Jövőre egy átlagos öregségi nyugdíjjal rendelkező pénztárcájában 6700 forinttal kevesebb lehet havonta a 13. havi nyugdíj eltörlése miatt, az új nyugdíjemelési módszerrel viszont elméletileg akár még nyerhetnek is - a mostani kilátások alapján azonban a gyakorlatban nem nagyon fognak. A korhatáremelés végére a bruttó hazai össztermék egy százalékát spórolja meg a költségvetés.
Komoly benzinár-emelkedés várható
Nyáron az üzemanyagok ára a Bajnai-kormány adóemelései miatt nagyjából 15 forinttal emelkedik, és ehhez jó eséllyel hozzáadódik a kőolaj drágulása és a forint gyengülése is. Van olyan szakember, aki szerint a nemzetközi hatások inkább lefele viszik majd a benzin árát, de a számok alapján érdemes lehet felkészülni a 300 forint feletti benzinárakra.
Nyár közepétől él az állami cégvezetők fizetéscsökkentése
Július 1-től lépnek hatályba az állami cégek vezetői, illetve felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjai javadalmazásának csökkentését célzó intézkedések. Bajnai Gordon kormányfő hétfőn kezdeményezte az érintettek fizetésének 50 százalékos csökkentését. A lépés csak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezelésében lévő cégek esetében havi több mint 75 millió forintos megtakarítást jelent.
Szárnyaló Mol, homályos ingatlanadó, ellenálló forint - válsághíradó
A vártnál ugyan jobb, de így is elkeserítő lett a pénteken közzétett magyar GDP-adat, amely szerint 6,4 százalékkal zsugorodott a magyar gazdaság. A forintnak nem ártott a recessziós adat, a Mol pedig csaknem 10 százalékot drágult pénteken zárásra. A pénzügyminiszter szerint egyelőre korai lenne meghatározni az euró bevezetésének céldátumát, a kormányfő szerint pedig nem időszerű az IMF-hitel módosítása, de ez változhat. Hajnali válsághíradó.
Megszavazta a parlament a miniszteri fizetéscsökkentést
Rábólintott a parlament Bajnai Gordon miniszteri fizetéseket csökkentő javaslatára hétfőn. A miniszteri fizetések mellett csökkennek a külföldi napidíjak, a jubileumi jutalmak és az állami vezetők nem feltétlenül válthatják majd ki pénzben a ki nem vett szabadságukat.
Bajnai: Nem időszerű az IMF hitel módosítása
Bajnai Gordon miniszterelnök szombaton azt mondta: egyelőre nincs napirenden az IMF-hitel módosítása. A kormányfő szerint a forintárfolyam a Magyarország iránti bizalom növekedését jelzi.
Jöhet a vagyonadó, jól zárt a tőzsde - válsághíradó
Bankrablás Zuglóban, jól zárt a tőzsde, a forint kissé gyengült. Bajnai javaslata szerint 30 millió forint felett kezdődne a vagyonadó, veszíthet vonzerejéből az eva. Amerikában negyvenéves rekordon a munkanélküliség, Bokros szerint paradigmaváltásra lenne szükség. Válsághíradó - csütörtök.
Lehetünk-e Cipruson offshore nyugdíjasok?
A magyar politikai és gazdasági közélet szereplőiről gyakran kiderül, hogy Cipruson bejegyzett üzleti vállalkozásokkal állnak vagy álltak kapcsolatban. Vajon elegendő magyarázat-e ezekre a kapcsolatokra, hogy Ciprus az EU tagja és hogy önmagában nem törvényellenes, ha valaki minél kevesebb adót akar fizetni?
Bajnai: A kormány kiterjesztheti az IMF hitelprogramot
A magyar kormány jövőre megvizsgálhatja az IMF hitelprogram kiterjesztését, amennyiben továbbra is kedvezőtlenek lesznek a piaci feltételek - jelentette ki pénteken Bajnai Gordon.
Bajnai: Négy cél a válságkezelésre
A kormány válságkezelő programja négy célt tűzött ki, a válságkezelést, az egyensúlyteremtést, a gazdasági növekedés beindítását, a bizalom visszaszerzését - hangsúlyozta Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön, a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) soros ülésén.
Vagyonadó jöhet, zuhant a forint és az OTP - válsághíradó
Bajnai Gordon miniszterelnök bocsánatot kért egy ingatlandóval kapcsolatos korábbi kijelentéséért, de pénzügyminisztere máris meglebegtette a vagyonadó lehetőségét. A forint és az OTP esett, a Wall Street rossz napot zárt szerdán. Csütörtökön a magyar ipari termelésről publikálnak adatot, a válság során eddig e területről kevés jó hír érkezett. Hajnali válsághíradó.
Bocsánatot kért Bajnai az ingatlanadós kijelentéséért
Bocsánatot kért Bajnai Gordon miniszterelnök azért a hétfői kijelentéséért, miszerint váljanak meg lakásuktól azok, akik az új ingatlanadó miatt nem tudják fenntartani nagy értékű ingatlanjukat. Bajnai közölte: sajnálja, hogy olyanokat is megbántott, akiket nem akart. A Fidesz a mondat miatt lemondásra szólította fel a kormányfőt.
Gyurcsány népszerűségéhez közelít Bajnai
A szocialista szavazók körében égbe szökött, a fideszes szavazóknál padlóra zuhant Bajnai Gordon népszerűsége a miniszterelnöki cím megszerzése után - áll a Szonda Ipsos legfrissebb felmérésében. Bajnai mindkét tábor megítélésében Gyurcsány Ferenc szintjéhez közelít.
Válsághíradó: gyengült a forint, kanyarodott a BUX, idén nagy lesz a GDP visszaesése
Estére áttört a forint a 280-as eurószinten. Visszatért a reggeli startvonalra a BUX. Megszavazta az idei adócsomagot az Országgyűlés, ami tartalmazza az áfaemelést, az szja alsó sávhatárának emelését és a munkálatói járulék csökkentését. A GDP 6 százalékkal is visszaeshet idén a kormányfő szerint. Hajnali válsághíradó.
Újabb információk a 2010-es adómódosításokról
Sávos, 0,2 és 1 százalék közötti ingatlanadó, 17 százalékos alsó szja-kulcs, amelynek sávhatára 5 millió forint lenne, 32 százalékos felső szja-kulcs és 30 százalékos eva szerepel a 2010-es adótervekben, az MTI szocialista forrásból származó értesülése szerint.
Végleges az adócsomag
Megszavazta az idei adócsomagot az Országgyűlés, ami tartalmazza az áfaemelést, az szja alsó sávhatárának emelését és a munkálatói járulék csökkentését. A parlament váratlan fordulatok nélkül bólintott rá végleg a nyugdíjszigorításokra és az idei adóváltozásokra. A szocialisták és a szabad demokraták is támogatták Bajnai Gordon kormányának elképzeléseit.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- adózás
- nyugdíj
- Parlament
- Címkefelhő »
Bajnai: Több mint 6 százalékos visszaesés lehet
Idén akár a 6 százalékot is meghaladhatja a gazdaság visszaesése, de a 7 százalékot nem éri el - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn. A kormányfő szerint az idei év még nagyon nehéz lesz Magyarországnak, de 2010 már jobb év lehet.
Itt a 2010-es adójavaslat első verziója
Elkészült a kormány 2010-es adójavaslata, amely tartalmazza többek közt az értékalapú ingatlanadó bevezetésének módját, az szja alsó sávhatárának 5 millió forintra emelését, és az evakulcs ötszázalékos növekedését.
Babakocsikkal tüntetett Bajnai ellen a Fidesz
A Bajnai-kormány családokat érintő megszorításai miatt tartott babakocsis tüntetést vasárnap délután a Fidesz a Kossuth téren. A résztvevők pelenkákat akasztottak a Parlamentet körülvevő láncra.
Marihuána-adót javasol a kormánynak a Kendermag Egyesület
A kenderszármazékok legalizálásáért szervezett békés demonstrációt vasárnap délutánra a Kendermag Egyesület. A margitszigeti rendezvényre meghívták Bajnai Gordon miniszterelnököt, de a kormányfő nem ment el. Bajnait arról szerették volna meggyőzni, hogy a marihuána legalizálása és megadóztatása sokmilliárdos bevételt jelenthetne az államnak.
Felélhetjük a jövőnket a tűzoltásban
Magyarországnak nem csak a mostani pénzügyi és gazdasági válsággal kell megküzdenie, a krízis kirobbanása előtti fő strukturális probléma ugyanis továbbra is fennáll: a népesség öregszik, a gyermekvállalási kedv pedig csökken. A Bajnai-csomag most a rövid távú válságkezeléssel foglalkozik, aminek keretében a gyermekvállalási támogatásokhoz is hozzányúl. Sokak szerint félő, hogy hosszabb távon komoly gazdasági hatásai lehetnek, ha nem hatástalanítjuk a demográfiai bombát.
Bajnai szerint m�g t�r�keny, de f�l �v alatt stabiliz�l�dhat a forintpiac
A minisztereln�k szerint m�g nem szabad elb�znunk magunkat a forint er�s�d�se miatt, �s sz�m�tani kell tov�bbi ingadoz�sra.
Medián: a többségnek nem tetszenek a Bajnai-csomag intézkedései
A Medián közvélemény-kutatása szerint az emberek többsége elismeri, hogy az ország gazdaságának szüksége van a Bajnai-csomag megszorításaira, de a többségnek nem tetszenek az intézkedések - írja a szerdai Népszabadság. A felmérés szerint a pártszimpátia és az egyéni érdek együttesen határozza meg, ki mennyire ért egyet a megszorításokkal.
Magyarországot dicséri a Deutsche Bank szakértője
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) valószínűleg kielégítőnek tartja majd a Bajnai-kormány kiadáscsökkentő csomagját az IMF és az Európai Unió küldöttségének soron következő budapesti tárgyalásán, amelyen megvitathatják a korábbi megállapodásban szereplőnél valamivel nagyobb költségvetési hiány engedélyezését - jelentette szerdán szakértőkre hivatkozva a Reuters.
Üzemzavarrá minősítették a Pakson történt balesetet
A Paksi Atomerőműben hétfőn karbantartás közben a földre zuhant egy felaktiválódott mérőlánc. A balesetben senki sem sérült meg, a történteket kedden üzemzavarrá minősítették. Az esetről személyesen kért tájékoztatást a helyszínen Bajnai Gordon miniszterelnök.
Tarolt a Bajnai-kormány, megszűnik a 13. havi nyugdíj, sínen az adócsomag, száguldott a BUX - válsághíradó
Learatta elő sikerét hétfőn a Bajnai-kormány. Megszűnik a 13. havi nyugdíj, nem puhult az áfaemelés, sínen az adócsomag. Nagyot emelkedett a tőzsde és jól zárt a forint is. Mostantól a PM kimarad az inflációs cél meghatározásából. Amerikában is az optimizmus határozta meg a tőzsdei kereskedést, jók lettek a makroadatok. A Fiat-Opel tranzakció, ha létre is jön, csúszik. Obama adókedvezményeket vonna meg. Válsághíradó.
Bajnai már az idei télre olcsóbb távhőt ígér
Gázártárgyalásokon próbálja a kormány a lakosság számára is érezhetően érvényesíteni a világpiaci gázárak csökkenését. Emellett csökkenti a távhő áfáját, de a Fidesz szerint közel sem a kellő mértékben.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- áfa
- távfűtés
- Címkefelhő »
Sínen van az adócsomag
A parlament csak azokat az adócsomaghoz benyújtott módosító indítványokat szavazta meg, amelyeket a Bajnai-kormány is támogatott. Július 1-től megszűnik a 13. havi nyugdíj, ennek második, novemberben esedékes részletét idén már nem folyósítják.
A FIFA Puskás Ferenc-díjat alapít
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Puskás Ferenc-díjat alapít, amelyet a jövő januári FIFA-gálán adnak át először. Ezt Kisteleki István, a magyar szövetség elnöke mondta pénteken az MTI-nek. Az MLSZ vezetője jelen volt azon a Parlamentben tartott találkozón, melyen Bajnai Gordon miniszterelnök fogadta Joseph Blatter FIFA-elnököt.
Obama gratulált Bajnainak kinevezéséhez
Levélben gratulált Bajnai Gordon kormányfőnek Barack Obama amerikai elnök. Az elnök sok sikert kívánt Bajnainak, és azt írta, szorosan együtt akar működni Magyarországgal.
Gyurcsány 11 államtitkára kap végkielégítést
A Gyurcsány-kormány tizenegy államtitkára és szakállamtitkára kaphat végkielégítést. A pénz nem mindenkinek jár, aki nem dolgozott minimum egy évig e poszton, az nem számíthat egy fillérre sem.
Barroso helyesli a magyar válságprogramot
Magyarország helyes, megfelelő intézkedéseket tesz a gazdaság "megfordítására", vagyis a fellendülés irányába terelésére - mondta az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Durao Barroso kedden Brüsszelben, miután találkozott Bajnai Gordon miniszterelnökkel.
Bajnai: Figyelembe veszik a kispénzűeket az ingatlanadónál
Figyelembe vennék az alacsony jövedelműek helyzetét a tervezett ingatlanadó bevezetése során - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Akinek nagyobb értékű ingatlana van, annak többet kell fizetnie, de lesz méltányosság például a nyugdíjasokra vonatkozóan.
Bajnai a nyertesek országát ígérte az MSZP-nek
A nyertesek országáról beszélt Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmányi ülésén, melyen a válságkezelő program első lépéseiről tájékoztatta a kormánypártot. A választmány elfogadja a párt jövő évi költségvetését, és döntenek az európai parlamenti választás kampányáról is.
Bajnai: Magyarország képtelen kifzetni a 13. havi nyugdíjat
Magyarországnak nincs pénze arra, hogy kifizesse a 13. havi nyugdíjat - mondta az Időskori Tanács ülésén Bajnai Gordon. A miniszterelnök hozzátette: a jövőben - ha a GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot -, akkor elképzelhető a nyugdíjprémium bevezetése.
Bajnai szerint üdítő volt tárgyalni az MDF-fel
Üdítő kivételnek nevezte az MDF vezetőivel folytatott csütörtöki megbeszélését Bajnai Gordon miniszterelnök. A kormányfő Dávid Ibolya pártelnökkel lényegi kérdésekről egyeztetett, így többek között új munkahelyek létesítéséről.
Kormánybiztosként megtartja Verest Bajnai
A Bajnai-kormány keleti gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztosa lesz Veres János. A volt pénzügyminiszter társadalmi munkában vállalta a feladatot, így a posztért nem jár fizetés.
Magyar Nemzet: Bajnai előtt megírták a megszorító csomag bemutatóját
A Magyar Nemzet szerint jóval Bajnai Gordon kormányfőnek jelölése előtt kész volt az a megszorításokat ismertető prezentáció, melyet a miniszterelnök vasárnap mutatott be. A McKinsey & Company tanácsadó cég március elején keltezett anyaga szinte szóról szóra egyezik a Bajnai által bemutatott prezentációval - írja napilap.
Visszanyesi a kormány az utazási kedvezményeket
Programiroda felügyeli majd a Bajnai-kormány válságkezelési terveinek végrehajtását - derül ki a vasárnap ismertetett kormányprogram részletes verziójából. Az anyag eddig ismeretlen intézkedéseket is tartalmaz, így például a jövőben rászorultság alapján járnának az utazási kedvezmények, amelyeket most több mint hatmillióan vesznek igénybe. A kormány azzal számol, hogy idén - átmenetileg - szinte minden gazdasági mutató romlani fog.