Bajnai Gordon
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Együtt 2014
- MSZP
- gazdasági válság
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csalódott LMP-seket környékez meg Bajnai mozgalma
Tudomásul veszik, hogy az LMP nem akar belépni a soraikba, de ettől csak még nagyobb felelősséget éreznek az összefogásra - írta vasárnapi közleményében a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 mozgalom. A szervezet kijelentette, hogy 2014-ben a most csalódott LMP-sek számára is alternatívát akarnak kínálni.
Kibújt Bajnai öleléséből az LMP
Az LMP szombat éjszakai kongresszusán elutasították, hogy a párt csatlakozzon a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 mozgalomhoz. A döntés után lemondott a párt frakciójának vezetője és helyettesei is, mert hibás, végzetes döntésnek tartják a Bajnaival való szakítást. Az LMP együttműködési tárgyalásokat ugyan kezdene az Együtt 2014-gyel, de kimondta, hogy a parlamenti pártok közül senkivel sem fog összeállni a választásokra.
Tökös LMP? Tökfej LMP?
Az, hogy Orbán Viktor a hatalomban maradjon-e, vagy sem, 2014 tavaszának dilemmája lesz, 2012 novemberében nem annyira égető ez a kérdés. Az LMP úgy döntött, megpróbál még élni egy kicsit. Sok esélye nincs, de másfél év alatt rengeteg fordulat jöhet a magyar belpolitikában. Első körben mindenesetre nem léptek az SZDSZ útjára.
Bajnaiék összefogásra kérték az LMP-t
Az Együtt 2014 választói mozgalom felkérte az ellenzéki pártot, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat.
Ázsiai törzsek miatt akadt ki Selmeczi Bajnaira
A volt miniszterelnök kedden azt mondta, hogy ázsiai törzsek viselkedéséhez hasonló vándorlást lát a Fidesz és a Jobbik szavazói között. A Fidesz szóvivője erre reagálva kikérte magának, hogy Bajnai szerinte pakisztáni törzseknek nevezte a párt szavazóit, Bajnai szerint azonban szó sem volt erről.
Az MSZP ki van zárva
Nagyon nagy a feszültség az LMP-n belül a szombati kongresszus előtt - állítják a párt képviselői. Az alapításuk óta legfontosabb gyűlésen döntenek arról is, hogy megkíséreljék-e az együttműködést az Együtt 2014-gyel. A két év után még mindig az útkeresésnél tartó pártban csak egyben biztosak: az MSZP-vel nem akarnak közösködni, így összellenzéki összefogás nem lesz.
Aki Orbántól állt át Bajnaihoz
Majdnem pénzügyminiszter lett Orbán Viktor kérésére 1998-ban, most viszont Bajnai Gordon csapatát erősíti. A Fidesszel való viszonyát az őszintesége törte ketté, és az, hogy megmaradt az elvnél, amelyet a Fidesz és első embere is vallott 1990-ben: hisz a kicsi és hatékony államban. Végigdolgozta Magyarország és a világ több csúcscégét, közel 15 év után visszatér a politika közelébe. Ki az az Urbán László, és mit keres Bajnai Gordon mellett?
Fékezni akart, mégis gázt adott az orosz biznisznek Orbán
Orbán Viktor tettre készsége még a Gazprom vezetőit is meglepte annak a gigantikus gázvezeték-projektnek az előremozdításában, amelyet a miniszterelnök néhány éve még az ország érdekeivel ellentétes puccsként jellemzett. Az orosz gázóriás nagyon nyomul és egyre valószínűbb, hogy ő nyeri az Európa biztonságos gázellátásáért folyó versenyt. Az [origo] a Gazprom moszkvai központjában és a Fekete-tenger partján nézte meg, mit remélhet Budapest a régió egyik legnagyobb stratégiai játszmájának végjátékától.
És ha mégis kormányváltás lesz?
Bajnai Gordonnak elég volt várnia. Arra, hogy egyre jobban akarják, hogy ne várjon tovább. Akarták: az Együtt 2014 huszonkét százalékon nyitott, ami nagyon sok. Bajnainak most már csak óvatosnak és okosnak kell lennie, tényleges teljesítménnyel előjönni ráér később. Ha képes rá. Nemrég még úgy volt, hogy 2014-ben biztosan nem lesz kormányváltás. Most már nem úgy van, a biztosan kikopott ebből az állító mondatból.
Az LMP-vel szövetkeznének Bajnaiék
Magánemberek támogató aláírását is várják Bajnaiék a választói mozgalomhoz. Az LMP természetes szövetséges, az MSZP-vel "még tisztázandó" a viszony, a DK-val pedig nincs dolga az Együtt 2014-nek.
Bajnai: Legalább 2,5 millió szavazat kell a kormányváltáshoz
A volt kormányfő szerint az MSZP döntő szerepet fog játszani abban, hogy leváltsák a kormányt, de önmagában valószínűleg nem lesz elég a váltáshoz. Bajnai a Haza és Haladás rendezvényén azt mondta: olyan megoldást kell találni jövő nyárra, hogy az identitását megőrizve mindenki csatlakozhasson a kormány leváltását célzó erőkhöz.
Medián: Bajnaiék verik az MSZP-t
A Medián felmérése szerint a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 Mozgalom máris a teljes választókorú népesség 14 százalékának támogatására számíthat, és ezzel a legjelentősebb ellenzéki erővé lépett elő. Bajnai Gordont a népszerűségi listán csak Áder János előzi meg.
Bajnai a legstílusosabb férfiak között
Az énekes SP mellett Bajnai Gordon is felkerült a legstílusosabb férfiak 2012-es listájára.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- divat
- szavazás
- Címkefelhő »
Bajnai a kommenisták között
Komlóra vezetett első kampányútja a politikába múlt héten visszatérő Bajnai Gordonnak, aki a bányászvárosban összegyűlt idős hallgatóság előtt a múlt héten elmondott beszédét ismételte, és óvatosan nyilatkozott arról, összekapaszkodna-e Gyurcsány Ferenccel.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- Komló
- kampány
- Együtt 2014
- Címkefelhő »
Nézőpont: Bajnai Gordon bejutna a parlamentbe
Az összes szavazó között 5 százalék, a biztos szavazók között pedig 6 százalék a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 egyesület támogatottsága - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Eszerint Bajnai szervezete átlépné a parlamenti bejutási küszöböt, de a támogatókat valószínűleg nem a Fidesztől, hanem az LMP-től és a DK-tól csábítaná el.
Lex Bajnai
Pár napja jelentette be Bajnai Gordon, hogy a következő választásokon a Haza és Haladás Egyesület összefogná az ellenzéki pártokat, mozgalmakat. A Fidesz pedig kizárná a választásokból az egyesületeket.
Bajnaiéknak három feltételük van
Három feltétellel csatlakozhatnak a politikai szervezetek Bajnai Gordonék összefogásához, el kell fogadniuk az elveiket, de elvárják azt is, hogy legyen szavazói bázisuk. Arra számítanak, hogy lassan fog menni az összefogás, jövő nyárra, őszre alakulhat ki a végleges formája. Személyi kérdésekről addig nem beszélnek.
Lesz pénze és története Bajnainak
Az új ellenzéki összefogásnak egyelőre szervezete, pénze és programja sincs, Bajnai Gordonék azonban biztosak benne, hogy mindent meg fognak oldani. Az előző választások előtt az LMP már megmutatta, hogy nem lehetetlen másfél év alatt szinte a semmiből indulva bejutni a parlamentbe. Igaz, akkor mások voltak a szabályok, az Együtt 2014 pedig nem egyszerűen bejutni szeretne, hanem kormányt akar váltani.
Nehezen emészti meg az LMP Bajnait
Karácsony Gergely elismerte, hogy a Bajnai Gordon volt kormányfő vezette Haza és Haladás Egyesület megjelenése új helyzetet teremtett. A párt frakcióvezető-helyettese azt mondta, az esetleges részvételről a novemberi kongresszuson döntenek, ha konkrét megkeresést kapnak.
Ami az MSZP nélkül történik, az nincs
Az MSZP nyitott arra az ellenzéki összefogásra, amelyet október 23-án hirdetett meg Bajnai Gordon, de azt szeretnék, ha a kormány leváltásán dolgozók hozzájuk igazodnának, hisznek nekik tapasztalatuk, támogatottságuk és szervezetük is van. Az [origo]-nak nyilatkozó pártvezetők szerint korai még azon gondolkodni, hogy ki legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, de van, aki szerint a pártban nagy az igény, hogy Horn Gyula után végre megint egy ízig-vérig szocialista politikussal fussanak neki a kampánynak.
Nem kedvez a magyar politika a tőzsdének
Számos olyan eseménynek és megnyilvánulásnak lehettünk tanúi a hosszú hétvégén, amelyek fontosak lehetnek a magyar politikai/makrogazdasági környezet megítélése szempontjából. Sajnos a sok kisebb hír közül egyik sem tűnik pozitívnak a magyar tőzsde szempontjából, mert több nagy és fontos magyar tőzsdei céget érinthetnek negatívan a fejlemények.
Erős garanciákat akar az LMP a Bajnaival való együttműködéshez
Az LMP novemberi kongresszusa fog dönteni arról, hogy célszerű-e csatlakoznia a pártnak a Milla, a Szolidaritás és a Bajnai Gordon vezette Haza és haladás Egyesület által alapított Együtt 2014 mozgalomhoz. Jávor Benedek frakcióvezető szerint együttműködésről csak akkor lehet szó, ha az LMP erős garanciákat kap arra, hogy megvalósulnak az általuk képviselt értékek. Bajnaival kapcsolatban szerinte már most vannak kérdőjelek.
A Bajnai 2014 mozgalom
A centrum vonzó lehet a határozott ellenzékieknek, és azoknak is, akik azért állnak középen, mert valójában semmilyenek.
Bajnai: Nem vagytok egyedül
Új mozgalmat hirdetett, és korszakváltást sürgetett október 23-ai beszédében Bajnai Gordon, aki a Milla tüntetésén jelentette be, hogy visszatér a politikába. A Szabad sajtó úton tízezrek hallgatták a beszédét, amelyre sokan csak kíváncsiságból mentek ki. Videoriport a tüntetésről.
Bajnai tényleg bejelentkezett
Új mozgalmat hirdetett, és korszakváltást sürgetett október 23-ai beszédében Bajnai Gordon, aki a Milla tüntetésén jelentette be, hogy visszatér a politikába. A volt miniszterelnök szerint 2014 sorsforduló lesz, és csak úgy váltható le a kormány, ha új politikai közép szerveződik, amelybe bal- és jobboldaliakat, szabadelvűket és zöldeket is vár. Ennek neve: Együtt 2014.
Az október 23-ai események képekben
Beindult a politikai nagyüzem október 23-án Budapesten: Bajnai Gordon összefogást hirdetett a kormány ellen, és mindenkit vár a mozgalmába, Orbán Viktor pedig rövid beszédében kikelt a pénzvilág és a teszetosza uniós politika ellen. A Jobbik a Deák téren ünnepelt, majd fáklyával vonult fel, Gyurcsány pedig meghallgatta Bajnait. Tele volt a város rendőrrel, de csak egyetlen embert állítottak elő antiszemita bekiabálás miatt. Tekintse meg az eseményeken készült képeinket! Tudósításunkat itt találja meg!
Már a Facebookon is toboroz Bajnai
Október 23-án a Milla tüntetésén jelentette be Bajnai Gordon, hogy alapítványa, a Haza és Haladás összefogott a Millával és a Szolidaritás mozgalommal, és Együtt 2014 néven indítanak mozgalmat. Ezzel egy időben már el is indult a mozgalom Facebook-oldala.
Nagy összefogást hirdetett Bajnai - az október 23-ai események percről percre
Beindult a politikai nagyüzem október 23-án Budapesten: Bajnai Gordon összefogást hirdetett a kormány ellen, és mindenkit vár a mozgalmába, Orbán Viktor pedig rövid beszédében kikelt a pénzvilág és a teszetosza uniós politika ellen. A Jobbik a Deák téren ünnepelt, majd fáklyával vonult fel, Gyurcsány pedig meghallgatta Bajnait. Tele a város rendőrrel, de eddig csak egyetlen embert állítottak elő antiszemita bekiabálás miatt. Kövesse az eseményeket percről percre az [origo]-n!
Gyurcsány most már akarja Bajnait
A demokratikus ellenzék összefogására szólított fel a Demokratikus Koalíció október 23-ai budapesti megemlékezésén Gyurcsány Ferenc, aki szerint az ellenzéki együttműködés miniszterelnök-jelöltjének Bajnai Gordonnak kell lennie. A bejelentés azért volt meglepő, mert néhány nappal ezelőtt Gyurcsány még végzetes hibának tartotta Bajnai mostani fellépését, és szerinte Bajnai rossz színpadot választ, ha ellenzéki együttműködést akar.
Összefogást teremtene Bajnai egyesülete
Széles választói összefogás megteremtője, "társszervezője" kíván lenni a csütörtökön Bajnai Gordon volt kormányfő vezetésével megalakult Haza és Haladás Egyesület.
Orbán volt embere dolgozik Bajnainak
Egyesületet alakít és fideszes pénzügyminiszter-jelöltet igazol Bajnai Gordon - értesült az Atv.hu. Urbán László a Haza és Haladás Alapítvány gazdaságpolitikai kabinetjének egyik vezető koordinátora.
Bajnai a tanulatlanok tömegére is építene
A volt miniszterelnök szerint Magyarország több fontos tartalékát is felélte az elmúlt években. A gazdasági kilábaláshoz bizalom, hitel kell, az IMF-megállapodás pedig fel van fújva.
Annyira érdekli a Fideszt Bajnai, mint Kiszel Tünde
Az IMF miniszterelnökének, bukott embernek és elfuserált libapásztornak nevezik a Fideszben Bajnai Gordont, legalábbis azok a képviselők és kormánytagok, akik egyáltalán hajlandóak kiejteni a nevét. A visszatérésre készülő volt miniszterelnökről hivatalos fórumon még egyetlen szó sem esett a kormánypártokban, és Orbán Viktor sem hajlandó foglalkozni vele, de azért vannak olyan fideszesek, akik attól tartanak, hogy ha a kormány nem tud eredményeket felmutatni, Bajnai mögé pedig beáll az ellenzék, akkor 2014-ben akár veszélyes is lehet rájuk.
Bajnai Orbánnal szurkolta ki a sikert
A teljes politikai elit képviseltette magát a Magyarország-Törökország labdarúgó világbajnoki selejtezőn: ahogy képünk bizonyítja tiszteletét tette a Puskás-stadionban Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök mellett Bajnai Gordon volt kormányfő is.
Bajnai Gordon nevében irkál valaki e-maileket
Ismeretlenek e-maileket küldtek ki Bajnai Gordon és alapítványa nevében, amelyek szerint a korábbi miniszterelnök személyes találkozóra hívja a címzetteket - közölte Bajnai titkársága.
Az LMP nem megy el a Milla-tüntetésre
A párt tagjai és szimpatizánsai maguk döntik el, hogy elmennek-e a tüntetésre.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- tüntetés
- október 23.
- LMP
- Milla
- Címkefelhő »
Féltékenykedők és lelkes amatőrök várják Bajnai Gordont
Az MSZP nem örül, hogy cikizik, az LMP maga sem tudja, hogy mit akar, Gyurcsány Ferencből senki nem kér, a kormányt kritizáló civilek viszont nagyon örülnek. Bajnai Gordon október 23-i visszatérése felbolygatta az összefogásról sokat beszélő, de azért eddig keveset tevő ellenzéki pártokat és csoportokat. Ki kivel lesz október 23-án?
Bajnai és az összeférhetetlenek
Az ex-miniszterelnök kormányt váltana, de az ahhoz szükséges ellenzéki összefogás még a kanyarban sincs. Nem véletlenül.
Egyesületté alakult, de nem lesz párt a Milla
Egyesületté alakult a Milla, amelynek október 23-i rendezvényén Bajnai Gordon volt miniszterelnök is felszólal.
Bajnai végzetes hibájáról ír Gyurcsány
Sokra tartja Bajnai Gordont Gyurcsány Ferenc, de szerinte hibát követ el Bajnai Gordon azzal, hogy felszólal a Milla tüntetésén.
Ellenzéki összefogásról mond beszédet Bajnai
A Hvg.hu értesülései szerint Bajnai Gordon lesz a főelőadó a Milla október 23-i tüntetésén, ahol a hírportál szerint azt is bejelenti, hogy visszatér a politikába. Bajnai beszédében állítólag az ellenzéki együttműködés lehetőségeiről is beszélni fog.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- október 23.
- ellenzék
- Címkefelhő »
Október 23-án térhet vissza Bajnai
A Milla nevű szerveződés október 23-i rendezvényén mond majd beszédet Bajnai Gordon volt miniszterelnök, várhatóan ekkor jelenti be, hogy visszatér a politikába - írja a Hvg.hu. Bajnai visszatéréséről sokszor felröppent már a hír, de eddig mindig cáfolták.
Próbálja elkerülni a halálos ölelést Bajnai Gordon
Munkatársai szerint egyre jobban növekszik a nyomás Bajnai Gordonon, hogy döntse el, aktívan is visszatér-e a politikába. Az ilyen felvetésekre tudatosan nem reagálnak, hogy ne adjanak súlyt a találgatásoknak, Gyurcsány Ferenc vagy az MSZP felajánlkozásának káros hatásait pedig úgysem tudják kivédeni. Bajnait magánéleti dilemma is gyötri, próbál csak annyiszor feltűnni, hogy téma legyen, de megfogni ne lehessen.
Budainak bocsánatot kell kérnie Gyurcsánytól
A bíróság nem jogerős ítélete szerint Budai Gyulának sajtótátjékoztatón kell bocsánatot kérnie Gyurcsány Ferenctől és Bajnai Gordontól egy, a sukorói telekcsere ügyében tett nyilatkozata miatt. Budainak emellett 300-300 ezer forintot kell fizetnie a két volt kormányfőnek.
Medgyessy Bajnai Gordont akarja
Medgyessy Péter szerint Bajnai Gordon volt kormányfő az egyedüli személy ma a baloldalon, aki alkalmas a 2014-es miniszterelnök-jelöltségre. Medgyessy szerint Gyurcsány "megbocsáthatatlan hibát követett el", Mesterházy Attila MSZP-elnök pedig még "nem érett meg".
Rossz dolgok-e az intézmények?
Szinte más unalmas, ahogy rendszerint rámutatunk, hogy a magát objektívnek beállító személyek, intézmények valójában valamely világlátás elkötelezettjei, hisz nem létezik semlegesség, maximum kiegyensúlyozottság és méltányosság. Az intézmények nem önmaguktól jók vagy rosszak, hanem attól, hogy mit képviselnek, mit testesítenek meg, mit támogatnak.
Bajnai: Korszakváltás kell
Le kell zárni a Fidesz-kormányzás szakaszát, ez a feltétele annak, hogy tartósan sikeres Magyarország születhessen, hangsúlyozta Bajnai Gordon volt miniszterelnök egy konferencián tartott beszédében.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- kormány
- Címkefelhő »
Meddig marad Orbán?
Türelmetlen olvasóinknak a címben szereplő kérdésre a rövid válasz: sokáig. Addig ugyanis nincs alternatívája a miniszterelnöknek, amíg nem létezik érdemi választói igény a tárgyszerű, értelmes, őszinte párbeszédre, amíg a választási rendszer csírájában fojtja el az ilyen kezdeményezéseket, és amíg egy kormányváltó erőnek a Fidesz által létrehozott intézményi struktúrában kellene működnie.
Ősszel visszatér Bajnai
Döntött Bajnai Gordon volt miniszterelnök, ősszel, nem új pártot létrehozva, hanem egy lazább szerveződés élén, de visszatér - írja a Heti Válasz. A jobboldali lap azt írja, hogy ha a mozgalom sikeres lesz, akkor az ellenzéki szerveződések - leszámítva a Jobbikot - beállhatnak Bajnai alá, de Gyurcsány Ferencet senki nem akarja bevenni az összefogásba.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- párt
- Címkefelhő »
Oszkó: Bajnainak döntenie kellene a visszatéréséről
Nem halogathatja már sokáig a visszatéréséről szóló döntést Bajnai Gordon - mondta Oszkó Péter. A Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere ezt többször el is mondta neki, és arról is beszélt, nem tartja problémának, hogy a Fidesz bebetonozza az egykulcsos adót.