Bajnai Gordon

címke rss

Bajnai: Magyarország most háborúzik

Gazdaság2012.05.17, 17:48

Előadást tartott Bajnai Gordon volt miniszterelnök, amelyben az Orbán-kormány több, főleg gazdasági intézkedését hibásnak nevezte, felvázolta, hogy mit kellene tenni, és gyökeres, gyors fordulatot sürgetett.

Újraindul a Bajnai kontra Pesty per

Itthon2012.05.10, 14:44

Első fokon bűnösnek találták rágalmazásban Pesty László újságírót, ezt az ítéletet azonban most hatályon kívül helyezték. A bíró szerint rossz irányba ment a bizonyítás.

Támogatja Bajnai javaslatait Lázár János

Itthon2012.03.29, 21:38

Több olyan - a mélyszegénységben élők helyzetén javítani akaró - javaslatot is jónak talált Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, amelyet a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány dolgozott ki.

A dolgozó szegényeknek is adna segélyt Bajnai alapítványa

Itthon2012.03.22, 19:43

Alapvető fordulatot javasol a szociálpolitikában Bajnai Gordon alapítványa: a csütörtökön bemutatott kutatás szerint le kell építeni a jelenlegi kormány által felfuttatott közmunkát, és nem csak a munkanélkülieket, hanem a dolgozó szegényeket is támogatni kell. A korábbi miniszterelnök szerint figyelemmel kell lenni a közvéleményre is, az emberekben pedig zsigeri ellenérzések vannak a segélyezéssel szemben.

Bajnai: Orbánék elkótyavetyélték a családi ezüstöt

Itthon2012.01.18, 12:55

Bajnai Gordon szerint a magyar államcsőd valós veszély, és meg kell állapodni a Valutaalappal egy készenléti hitelről a bizalom visszanyerése érdekében. A volt miniszterelnök a német Handelsblattban megjelent kommentárjában arról is írt, hogy a magyar kormánynak nem lett volna szabad felélnie az ország tartalékainak egy részét.

Nem akar árnyékkormányt alakítani Bajnai Gordon

Itthon2012.01.18, 10:07

"Egy néptribun vagy egy ravasz pártpolitikus" is alkalmas ellenzéki kormányfőjelöltnek - mondta kedd este egy budapesti előadásán Bajnai Gordon, aki hozzátette, hogy neki nincsenek ilyen tervei. A volt miniszterelnök kijelentette, nem akar árnyékkormányt alakítani, de segítené terveivel a következő kormányt. Bajnai Gordon arról, hogy az EU kedden három eljárást indított Magyarország ellen, azt mondta, "mintha kívülről akarnák felhívni az érdekeinkre a figyelmet".

Új párt élén térhet vissza a nagypolitikába Bajnai Gordon

Itthon2012.01.17, 15:25

Az [origo] információi szerint új párt létrehozásában gondolkodik Bajnai Gordon volt miniszterelnök, ahelyett, hogy ellenzéki pártok és civilek meglévő szervezeteiből alakuló esetleges összefogás élére készülne. Bár a politikus eddig nem beszélt arról egyértelműen, lenne-e miniszterelnök-jelölt a következő választáson, a hozzá közel állók szerint ez nem kérdés, csak a megfelelő formáció hiányzik hozzá. Bajnai Gordon cikkünk megjelenése után közleményt adott ki, amelyben tagadta, hogy új párt alapítását tervezné.

Modern Bajnairól és önelégült Orbánról írt az Economist

Itthon2012.01.12, 13:57

Az online kiadásában az Economist címlapján gyűjtötte össze a magyarországi értékeléseit. A legújabb blogbejegyzés főleg Bajnai Gordon megszólalásával foglalkozik, akit a szerző modernnek és nemzetközileg elismertnek írt le. A cikk szerint Bajnai vezethetne egy piacbarát centrista erőt, amely hiányzik a magyar politikai térből. Közben Orbán önelégülten nyilatkozónak, a Fideszt önsajnáltatónak tartotta a szerző.

Bajnai még nem döntötte el, hogy vállalja-e a miniszterelnök-jelöltséget

Itthon2012.01.10, 21:47

Szeretne segíteni a jelenlegi, szerinte rossz rendszer megváltoztatásában, de még nem tudja, hogy milyen szerepben teheti ezt - nyilatkozta Bajnai Gordon az ATV-nek. A volt miniszterelnök így azt sem döntötte még el, hogy vállalna-e egy esetleges későbbi miniszterelnök-jelöltséget.

Bajnai: Magyarország kifelé halad Európából

Itthon2012.01.09, 15:59

A volt miniszterelnök szerint az ország ma nagyobb bajban van, mint a 2008-ban kitört válság idején. Bajnai Gordon szerint csak akkor van esély az IMF-megállapodásra, ha a kormány megreformálja a közösségi közlekedést, az állami vállalatok támogatását, és hatékonyabbá teszi a közszférát. A volt kormányfő szerint csökkenteni kell a bérterheket az alsó jövedelmi szegmensben, és ki kell vezetni a különadókat.