Bajnai Gordon
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Együtt 2014
- MSZP
- gazdasági válság
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Akasztófával várták Bajnait Oroszlányban
Bajnai Gordon Oroszlányban a Jobbik "bódító propagandáját" kritizálta, és azon örvendezett, hogy Orbán Viktor is elhatárolódott a náci kijelentésektől. Közölte, hogy a Jobbik vezetői nácik, a párt szavazóinak nagy részét azonban szerinte csak a válság sodorta a párthoz. A Jobbik szimpatizánsai Bajnai beszéde alatt akasztófát tartottak a magasba.
Hazaküldték a nácikat a Kossuth téri tüntetők
Tízezernél is többen voltak a Kossuth téren, ahol a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői felszólalása ellen tiltakoztak. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kis füttyöt és nagy tapsot is kapott, és azt mondta, hogy Magyarország megvédi polgárait. Bajnai Gordon arról beszélt, hogy a megosztottság és megbélyegzés meggyengít, Mesterházy Attila pedig keménykedett a Fidesszel.
Egy színpadon Rogán, Mesterházy és Bajnai
A Fidesz frakcióvezetője, az MSZP elnöke és a volt miniszterelnök is fellép a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői kijelentése ellen szervezett vasárnapi tüntetésen a Kossuth téren.
A számok szégyenteljes világa
A kutatók jobb helyeken azt is megkérdik, hogy a polgár mit gondol, ki fog győzni? A választás pedig azon dől el, hogy a választók elhiszik-e, hogy az ellenzéki pártok valamely szövetsége nyerhet.
Tárki: Bejutnának a parlamentbe Bajnaiék
Első alkalommal mérte a Tárki Intézet az Együtt 2014 Mozgalom népszerűségét. A Bajnai Gordon vezette szervezet a mérések szerint népszerűbb az LMP-nél, és bejutna egy választáson a parlamentbe.
Róna Péter: Hét ember felelős a devizahitelezésért
Róna Péter közgazdász szerint a magyar gazdaság vergődésének első helyen álló oka a devizahitelezés bevezetése volt, melyért hét embert tesz felelőssé: Járai Zsigmondot, Király Júliát, Simor Andrást, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, Oszkó Pétert és Felcsúti Pétert. Mindez abból a Schiffer Andrásnak címzett leveléből derül ki, amelyben bejelentette, hogy távozik az LMP alapítványának éléről és a magyar közéletből.
Bajnai és a jobboldali ikon
Bajnai Gordonnak nem lesz egyszerű meggyőzni a kiábrándult jobboldali szavazókat. A senkiföldje jobboldali lelkű árváit ugyanis nem Juhász Péter, nem Kónya Péter fogja megszólítani, hanem a Jobboldali Ikon.
Bajnai Gordon nem érti az LMP-t
Az LMP visszautasítása után az Együtt 2014 csak tavasszal tervez tárgyalni az együttműködésről más ellenzéki pártokkal - jelentette ki Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök azt mondta, minden értetlensége ellenére nem csalódott az LMP-ben.
Buszokon ekézik Bajnait
BKV-buszokon elhelyezett plakátokon szidja a Civil Összefogás Fórum Bajnait és Gyurcsányt. A plakátok üzenete szerint Bajnai és Gyurcsány együtt tette tönkre az országot, amit nem szabad elfelejteni. A szervezet korábban közölte, hogy a plakátok mellett minden magyar háztártasba tájékoztató kiadványt szeretnének eljuttatni az "elmúlt nyolc évről". A kampányt állításuk szerint adományokból finanszírozzák.
Mint Makó Jeruzsálemtől - LMP-s reakciók a bajnais döntésre
Gyors egymásutánban az LMP frakciójának három vezetője is lemondott vasárnapra virradó éjjel, miután a párt kongresszusa nem támogatta a Bajnai Gordon összefogásához való csatlakozást. Jávor Benedek frakcióvezető végzetes döntésről, Karácsony Gergely ártalmas tévedésről, Szabó Tímea a politikai realitások elvesztéséről beszélt, de volt olyan párttag, aki egyenesen "bűnnek" nevezte azt, ami a kongresszuson történt.