Baja Ferenc

címke rss

Vizsgálóbizottságot kezdeményez az ex-kisgazda

Molnár Róbert volt kisgazda képviselő a Központi Környezetvédelmi Alap 1994 és 1998 közötti gazdálkodását átvilágító vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi. A tárcát akkor az MSZP-s Baja Ferenc vezette.

Az LB ma határoz a kastélyperben

Itthon2002.04.19, 06:43

Köteles-e visszafizetni a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Társaság azt a 300 millió forintos támogatást, amelyet még 1997-ben kapott a környezetvédelmi tárcától a Grassalkovich-kastély felújítására. Erről dönt ma a Legfelsőbb Bíróság (LB), ha a minisztérium meg nem szünteti a pert. A támogatást még Baja Ferenc idején ítélték oda, majd Pepó visszakövetelte. Közben az Orbán-kormány tavaly december 29-ei határozatával hozzájárult ahhoz, hogy a kht. bankhitelt vegyen fel 1 milliárd 300 millió forintos állami kezességvállalással.

Három új kormánybiztost nevezne ki Medgyessy

Itthon2002.05.17, 15:37

Három új kormánybiztos kinevezése valószínű a Medgyessy-kormány megalakulása után. Csabai Lászlóné feladata az állami lakásépítések felügyelete lesz, Baráth Etele a Nemzeti Fejlesztési Terv kidolgozásáért felel, Baja Ferenc pedig a kormányzat társadalmi kapcsolataival foglalkozhat.

Nyílt kormányülést tartanak a Városligetben

Itthon2002.05.28, 21:34

Az új kormány péntek délelőtti első ülését követően délután a Városligetben "nyílt kormányülést" tart - erősítette meg a hírt Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős politikai államtitkára.

Nyílt kormányülést tartanak a Városligetben

Itthon2002.05.28, 21:35

Az új kormány péntek délelőtti első ülését követően délután a Városligetben "nyílt kormányülést" tart - erősítette meg a hírt Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős politikai államtitkára.

Lemondhat az MSZP pártigazgatója

Itthon2002.06.03, 11:39

Elképzelhető, hogy lemond pártigazgatói posztjáról Baja Ferenc szocialista politikus. Baja ugyanis a Miniszterelnöki Hivatal egyik politikai államtitkára lett.

Tóbiás lehet Baja utóda az MSZP-ben

Itthon2002.06.19, 18:08

Várhatóan Tóbiás József, országgyűlési képviselő váltja Baja Ferencet az MSZP pártigazgatói posztján - tudta meg az [origo]. A tisztségről a szocialista párt csütörtöki elnökségi ülésén szavaznak az elnökségi tagok.

Egységesíteni kell a kormányzati informatikát

Techbázis2002.11.13, 16:33

Többek közt az államigazgatási informatikai rendszer fejlesztése és egységesítése, illetve a távközlési díjak csökkentése járulhat hozzá nagy mértékben a magyarországi informatikai állapotok javulásához - közölte Kovács Kálmán és Baja Ferenc.

Céges buli helyett kampánybemutató a Parlamentben

Itthon2002.11.26, 12:44

Baja Ferenc szerint nem céges rendezvény, hanem ügyhöz köthető az a vacsora, amelyet a Parlament épületében tart a McCann-Erickson. Ez az ügy pedig a reklámcég közcélú nemzetközi elidegenedés-ellenes kampányának bemutatása. Az európai uniós kommunikációért felelős miniszterelnöki hivatali államtitkár szerint korábban is tartottak már hasonló rendezvényeket a Parlamentben.

Előző
Következő