Ázsia
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megállt az amerikai tőzsdék lejtmenete a nagy zuhanás után
A tőzsdeindexek csütörtöki zuhanása után pénteken délelőtt is folytatódott a lejtmenet, de a nap végére erősödtek az amerikai tőzsdék, bár így is az elmúlt két év legrosszabb hetét zárták a New York-i értéktőzsde vezető mutatói. A nap végi javulásban annak is szerepe volt, hogy Silvio Berlusconi olasz államfő ígéretet tett a megszorítások felgyorsítására. Közel kétéves mélyponton, 20 ezer pont alatt zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe is. A magyar piac pénteken is együtt mozgott az európai indexekkel, a svájci frank a reggeli, 255 forintot közelítő rekord után újra 250 forint alatt járt. Beszámoló a pénteki tőzsdei mozgásokról.
A vártnál nagyobb nyereséget érhetnek el a légitársaságok
A világ légitársaságainak összesített profitja majdnem kétszer akkora lesz az idén, mint amire korábban a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség számított.
Afrikai asztroturizmustól a bakancsos milliomosokig - a jövő utazási trendjei
A londoni World Travel Market (WTM) vásárra időzítve a napokban jelent meg a globális utazási trendeket prognosztizáló jelentés. Ennek tükrében a jövő nagy meglepetése Afrika és az űrturizmus kapcsolata, illetve Irak előretörése lehet. Nincs ugyanakkor semmi meglepő az okostelefonokra szánt utazási alkalmazások népszerűségében, a bakancsosok köre azonban a luxusutakon ellustult üzletemberekkel bővülhet.
Ázsia készül az erősebb valutára, féléves csúcson az olaj ára
Az ázsiai nemzetek készülnek az erősebb valutákra és az infláció erősödésére a Fed döntése után; az amerikai jegybak döntése után gyengült a dollár, ami féléves csúcsra röpítette az olaj árát; a vártnál nagyobb nyereséget közölt a legnagyobb francia bank - külföldi gazdasági lapszemle.
- címkék:
- Franciaország
- Ázsia
- dollár
- olaj
- profit
- valutakosár
- Fed
- Címkefelhő »
Trópusi vihar a Bermudákon, áradások Ázsiában
A Bermuda-szigetvilágot egy trópusi vihar fenyegeti, miközben Ázsiában a monszunesők okoznak gondokat.
Az ázsiai szupergazdagok lenyomták az európaiakat
A Financial Times hasábjain közzétett felmérés szerint az ázsiai milliomosok vagyona az elmúlt évben utolérte, sőt, meg is haladta az európai milliomosok vagyonát.
Erőteljes emelkedés az ázsiai tőzsdéken
Egy havi csúcson zárt hétfőn a tokiói tőzsde Nikkei225 indexe. Az emelkedést a bejelentett kínai intézkedések váltották ki, amelyek szerint a rugalmasabb árfolyampolitika erősíteheti a jüant.
Phenjan és Szöul viszálya mélybe küldte a koreai pénzt - gazdasági lapszemle
Az Észak-Korea és Dél-Korea között kirobbant vita miatt zuhant a dél-koreai valuta, a won árfolyama. Spanyolországnak mielőbb hozzá kell látnia az átfogó reforomokhoz az IMF jelentése szerint és több modell eladását leállította a Toyota Amerikában - derül ki a külföldi gazdasági lapokból.
Ázsiát is megrengette a New York-i zuhanás
Egészen a G7-ig érnek a feltehetően a görög válsággal összefüggő, csütörtök esti New York-i tőzsdezuhanás hullámai. A japán jegybank pénzt pumpál a piacokra, az amerikai tőzsdefelügyelet vizsgálódik. Gazdasági lapszemle.
Másképp látja az arcot egy kínai és egy magyar
A kaukázusiak és ázsiaiak más szempontok szerint vizsgálják meg az arcokat, derül ki egy új kutatásból.
- címkék:
- Ázsia
- pszichológia
- arc
- kísérlet
- Címkefelhő »