Az ember tragédiája

címke rss
Egy felejthetetlen előadás: tíz ország színészhallgatói adják elő Az ember tragédiáját

Egy felejthetetlen előadás: tíz ország színészhallgatói adják elő Az ember tragédiáját

A Hajógyári sziget egyik csarnokában, elképesztő díszletben mutatják be pénteken Madách Imre: Az ember tragédiája című művét a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai, valamint tíz külföldi ország színészhallgatói. Az előadást Vidnyánszky Attila rendezi. Az egyedülálló produkció a Színházi Olimpia keretén belül valósul meg. Vidnyánszky Attila az Origónak úgy fogalmazott: a diákok fantasztikusak, nagyon komolyan dolgoznak. Hatalmas lehetőség ez nekik, hogy már most kialakuljanak a nemzetközi kapcsolataik. "Fontos a kommunikáció, az egész Színházi Olimpia erről szól" – mondta. A hallgatók az Origónak azt mondták: bárcsak minden évbeen ...

4 kontinens, 11 ország, 200 hallgató: zajlik a Madách Projekt 2023

Tévé2023.06.19, 12:03

A Madách Projekt 2023 az év egyik legfontosabb nemzetközi felsőoktatási kulturális eseménye, mely alkalommal egy közös nagyprodukció keretében, négy kontinens tizenegy országának színművész szakos hallgatói bemutatják Madách Imre legismertebb alkotását, Az ember tragédiáját. A Vidnyánszky Attila által életre hívott projektben a dráma tizenöt színét egy-egy ország színművészet szakos hallgatói adják majd elő saját anyanyelvükön, saját rendezésben, az általuk megálmodott díszletben. Videónk az első, bemutatkozó napon készült az Eiffel Műhelyházban.

Szombaton mutatják be Az ember tragédiája 2.0 című darabot Székesfehérváron

Itthon2021.09.21, 18:08

Szombaton mutatja be Az ember tragédiája 2.0 című produkciót a székesfehérvári Vörösmarty Színház: a grandiózus színháztörténeti vállalkozás a teljes társulat közreműködésével folytatja a Madách-i gondolatmenetet, végigkalauzolva a nézőt a 20-21. század mérföldkőnek számító történésein. A premierhez kapcsolódva a darab négy írója fogalmazta meg gondolatait a magyar dráma napján.

A héten ingyen nézhető meg Jankovics Marcell Az ember tragédiája című filmje

Film2021.06.01, 15:31

Június 7-ig ingyen nézhető meg a Cinego videótárában Az ember tragédiája című film a hétvégén életének 80. évében meghalt Jankovics Marcell rendezésében. 

Müller Péter: A boldogság felé sötét, nehéz út vezet

Life.hu2020.09.28, 20:55

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 457. rész.

Müller Péter: A szerelemben eggyé kell válni a másikkal

Life.hu2020.06.29, 17:49

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 444. rész.

Müller Péter: Értelmet kaphat az értelmetlenség

Life.hu2020.05.25, 18:32

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 439. rész.

Itt vannak Az ember tragédiája szpotverseny győztesei

Kultúra2019.05.08, 10:33

A Nemzeti Színház 13-23 éves diákok számára indított egy szpotversenyt „Ember küzdj, és bízva bízzál” címmel. Hatvannégy pályamű érkezett. A néhány másodperces kisfilmeket a színház által felállított zsűri nézte meg, és a legjobbakat hétfőn este, Az ember tragédiája című előadás után jutalmazták. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója azt mondta: remek pályaművek érkeztek, kidolgozott, átgondolt kisfilmeket küldtek a fiatalok, így a zsűri nagyon nehezen választotta ki a legjobbakat. 

Tarkovszkijt idéző intim kamaradarab a MITEM-en

Kultúra2019.05.07, 16:48

A Stockholmi Királyi Színház Egy nyári éj Svédországban című előadása olyan volt, mint amikor az eső elől a fedél alá húzódó emberek között egy rendkívül bensőséges beszélgetés alakul ki. A párhuzamot erősíti, hogy Eirik Stubø rendezését is áthatotta egy nem sürgető, nem feszült, inkább meditatív várakozás. A norvég rendező a svéd Dramaten igazgatójaként alighanem érzékeny a különböző kultúrák találkozására. Az Egy nyári éj Svédországban éppen erről szól: a pályája végén járó orosz filmrendező, Andrej Tarkovszkij elhatározza, hogy egy olasz produkció, a Nosztalgia után a kortárs klasszikus, Ingmar Bergman stábjával és az ő kedvenc fforgatási ...

Diákoknak hirdet vetélkedőket a Nemzeti Színház

Archívum2019.02.25, 16:30

Március 10-éig meghosszabbította a Nemzetiszínháztörténeti elnevezésű, 10. és 11. osztályos diákcsapatoknak szóló vetélkedője jelentkezési határidejét a Nemzeti Színház, amely Ember küzdj, és bízva bízzál címmel egy új pályázatot is kiírt 13-23 éves diákok számára.

A Fővárosi Nagycirkuszban tartják a MITEM nyitóelőadását

Kultúra2019.02.19, 11:27

Szlava Polunyin előadásával nyílik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM), amelyet április 11. és május 5. között rendeznek meg Budapesten.

Különleges pályázatot hirdet a Nemzeti Színház diákoknak

Kultúra2019.02.04, 14:18

A Nemzeti Színház Ember küzdj, és bízva bízzál címmel pályázatot hirdet 13-23 éves diákok számára, amiben saját gyártású, telefonos videókat várnak a diákoktól. 

Az öngyilkos kétségbeesés feltétlen bizalommá vált

Kultúra2018.12.06, 09:33

Október végén mutatták be a Nemzeti Színházban hihetetlen sikerrel Az ember tragédiáját, Vidnyánszky Attila rendezésében. A főbb szerepekben – mások mellett – Berettyán Sándor, Ács Eszter, Berettyán Nándor, Csurka László, Szalma Tamás, Rubold Ödön, Tóth Auguszta, Fehér Tibor, Nagy Mari és Schnell Ádám látható. Gondolatok az előadásról.

Nem elég hosszú az élet ahhoz, hogy az ember megfejtse saját magát

Kultúra2018.11.25, 12:12

Az ember tragédiája az a mű, amellyel ha komolyan foglalkozik az ember, nemhogy kimerítené önmagát, de újabb és újabb kérdéseket és gondolatokat szül – mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, aki 1997 óta már több verzióban rendezte meg Madách művét. Ezúttal a Nemzeti Nagyszínpadának egészét (a nézőteret is) arénászerűen „bejátszó", látványos előadás született. Október közepén mutatták be, de a rendező és a szereplők szerint is előadásról előadásra mindig tovább formálódik. Az ember tragédiájában Évát Ács Eszter, Ádámot Berettyán Sándor játssza, főbb szerepekben Berettyán Nándort, Csurka Lászlót, Farkas Dénest, Fehéér ...

Büszkének kell lenni, hogy ez egy magyar ember agyából pattant ki

Kultúra2018.10.17, 17:41

Több mint 20 éve szinte folyamatosan rendezi, és még mindig keresi a fogást rajta. Olyan csodaműnek tartja, amilyenből világviszonylatban is csak néhány akad. A mű nagyszerűsége mellett a figurák folyamatos fejlődésből is inspirálódik, miközben kompromisszumokat is köt. Vidnyánszky Attila főigazgató rendezi Az ember tragédiájá-t, amit pénteken mutat be a Nemzeti Színház.

Sas Tamás nem kér az Oscarból

Film2012.08.24, 14:45

Múlt pénteken írtuk, hogy az Andy Vajna által verbuvált Oscar-bizottság szeptember elején választja ki azt a magyar filmet, amelyik hazánkat képviselheti a legjobb idegen nyelvű film kategóriában a jövő évi versenyben. Az Oscar-díj szabályzata szerint azok a magyar filmek versengenek a nevezésért, amelyek magyarországi mozibemutatója 2011. október 1. és 2012. szeptember 30. között volt. Sas Tamás A korábban nyilvánosságra hozott, hat filmből álló lista most kiegészült a Drága besúgott barátaim és Az ember tragédiája című filmekkel, valamint lekerült róla az S.O.S. Love! - Az egymillió dolláros megbízás című vígjáték,, ...

Tarr Béla kapta a filmkritikusok díját

Archívum2012.02.01, 16:39

Február 1-jén délután ötvenedik alkalommal adták át a magyar filmkritikusok díjait. A legjobb nagyjátékfilm díját Tarr Béla A torinói ló című filmje nyerte, a film operatőre, Fred Kelemen pedig a legjobb operatőr díját kapta meg. Bók Erika A torinói ló című filmben A legjobb rendező Fliegauf Benedek lett a Womb-mal, a legjobb dokumentumfilmnek Nagy Viktor Oszkár Két világ közt című filmjét választották. A legjobb rövidfilm díját megosztva kapta Till Attila Csicska és Reisz Gábor Külalak című filmje. A legjobb animációs film a Magyar népmesék-sorozat lett. Különdíjban részesítették Jankovics Marcell Az ember tragédiája című animációss ...

A túlélés művészete - A magyar film 2011-ben

Film2011.12.27, 16:32

Ma Magyarországon örülhet az a producer, aki bármilyen formában állami támogatáshoz jut. És ha már valahogy végigharcolta, hogy filmet készíthet, ujjonghat, ha tízezren megnézik. És mégis: készülnek filmek Magyarországon, mi több: jó filmek is akadnak közöttük. Mérlegre tettük az idei termést.

Csizmás kandúr még mindig a csúcson

Film2011.12.12, 16:41

A magyar mozilátogatók többsége a friss premierek helyett a korábban bemutatott filmeket választotta a hétvégén. A Csizmás, a kandúr úgy őrizte meg első helyét a nézettségi toplistán, hogy alig csökkent iránta az érdeklődés: a múlt hétvégén 52 ezer nézővel startoló animációs filmre most 47 527-en ültek be. Második helyen nyitott a 33 kópián forgalmazott Szilveszter éjjel című romantikus komédia, ami különböző életkorú sztárjaival (Ashton Kutchertől Robert De Niróig) 21 787 embert csábított mozizásra. Szilveszter éjjel A Pénzcsináló című baseballos Brad Pitt-film 10 kópiával szedett össze 3575 látogatót és a toplistaa ...

Brad Pitt pénzt csinál, Ashton Kutcher szilveszterezik - premierek

Archívum2011.12.08, 00:01

Az ember tragédiájából rajzfilm lesz, Brad Pitt rájön a baseballsiker nyitjára, a Kopaszkutya visszatér, fél Hollywood együtt szilveszterezik, Elle Fanning időutazáson vesz részt, a macedón nőknek sok a gondjuk a héten a mozikban.

"Nekem elég ennyi világhírnév" - interjú Jankovics Marcellel

Film2011.12.06, 13:02

Csütörtökön kerül a mozikba Jankovics Marcell huszonnyolc éven át készülő, két és félórás animációs filmje, Az ember tragédiája. A János Vitéz, a Magyar Népmesék, a Fehérlófia és az Ének a csodaszarvasról című rajzfilmek Oscar-díjra jelölt, Arany Pálma-díjas rendezője elmesélte nekünk, miért nem tudja komolyan venni az olyan műszőrmés rajzfilmeket, mint a Csizmás, a kandúr, hogy miért akart mindenáron megszabadulni a Gusztáv-sorozattól. Szóba került még az Orbán Viktorra emlékeztető Danton, valamint az is, hogy miért lenne rettenetesen unalmas egy jachton koktélt szopogatni.

Be van fejezve a nagy mű - Az ember tragédiája kritikája

Film2011.11.29, 18:25

Vizuális költészet és filozófia teszi még komplexebbé és rejtelmesebbé Madách monumentális színdarabját Jankovics Marcell nagy ívű adaptációjában - összeállt a korábban már részeiben itt-ott bemutatott nagy mű. Pazar képek, elgondolkodtató interpretációk láthatóak az életmű megkoronázásának szánt alkotásban. De - miként a tragédiában Lucifer szelleme - ott kísért folyamatosan a kérdés: megérte?

Pénteki plakátok: Pofára esett a partiarc

Film2011.11.19, 10:42

Házi poszterszakértőnk, Kenczler Márton szemügyre veszi az elmúlt hét moziplakát-felhozatalát. Johnny Depp sandán néz, Ralph Fiennes arca tiszta vér és mocsok, Brad Pitt babatappancsot simogat, Kate Beckinsale bőrcuccban áll bosszút, Michael Fassbenderről csak úgy süt a szégyen, egy intenzíven bulizó fiatal pedig még a fél pár cipőjét is elveszítette.

Végre bemutatják Jankovics Marcell 23 éve készülő filmjét

Film2011.10.12, 21:11

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=v2MPlx8Ae3yMyIzz Jankovics Marcell: Az ember tragédiája (londoni szín) A Kossuth- és Balázs Béla-díjas Jankovics Marcell korábbi animációs nagyjátékfilmjei a János Vitéz (1973), Fehérlófia (1982) és az Ének a csodaszarvasról (2002), de dolgozott többek között a Gusztáv és a Magyar népmesék tévésorozatokon is. Sisyphus című 1974-es animációs rövidfilmjét Oscar-díjra jelölték, 1977-ben pedig a háromperces Küzdők-kel (nézd meg!) Aranypálma-díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon. Olvasnivaló: "Be van fejezve a nagy mű" - a Filmtett cikke Az ember tragédiája-filmről.

A negatív hős igazsága: interjú Ónodi Eszterrel

Kultúra2011.06.14, 15:45

Kisfia születése után, az elmúlt öt évben kevesebb szerepet vállalt, idén azonban ismét előtérbe került: a Vidnyánszky Attila-féle Az ember tragédiájá-ban játssza Évát, Péterfy Bori szerepét vette át a Nemzeti Színház Három nővér-ében, havi huszonkét előadása van. Ónodi Eszter a POSzT-on mesélt a túlterheltségről és a kor szaváról, Éva hálás-hálátlan szerepéről, gyereklemezekről, új tervekről.

A miniszterhez berendelt Alföldi szerint nincs mitől félnie

Kultúra2011.05.25, 14:29

Az orális szexről szóló mondata miatt támadások kereszttüzébe került Alföldi Róbert szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte, hogy "tiszta lelkiismerettel" megy meghallgatására csütörtökön Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez. Nem kért elnézést a kifogásolt mondatért, mivel szerinte nem történt verbális erőszak. Azt mondta, egyetlen dologban tévedett a múlt heti sajtótájékoztatón, Az ember tragédiája című dráma ugyanis nem 12 éveseknek való.

Tényleg szexelnek Az ember tragédiájában?

Kultúra2011.05.24, 20:33

Az Alföldi Róbert rendezésében május elején bemutatott Az ember tragédiája című előadás újabb vitát robbantott ki a Nemzeti Színház körül. Előbb egy újságíró, később a jobbikos Pörzse Sándor kifogásolta, hogy Madách Imre drámájának római színében a színészek orális szexet adnak elő. Valóban kiforgatta-e Madách Imre szavait Alföldi Róbert? Műelemzés és idevágó videórészlet az előadásból.

Radnótit idéz Magyarország fölött Simonyi

Tudomány2007.04.12, 12:56

2007. április 9-én este először hangzott el magyar beszéd a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről. A jelenleg is ott dolgozó Simonyi Károly blogjából a laikusok számára is világossá válik, amit a szakemberek nagy része már elfogad: Simonyi nem egyszerű űrturista, hanem joggal nevezhetjük a harmadik kiképzett magyar űrhajósnak.

Székhelyi a Nemzeti kulisszatitkairól

Szórakozás2002.03.26, 09:39

Székhelyi József első a közreműködő színészek közül, aki névvel vállalva megszólal Az ember tragédiája című Nemzeti-premier körülményeiről. A színművész szakmai szempontból ellenezte a tévéközvetítést. Úgy látja, liberális szemlélete ellenére azért vállalt szerepet a Nemzetiben, mert hídszerepet szeretett volna betölteni szakmájában.

Előző
  • 1
Következő