aviatika

címke rss

Tudja-e, melyik volt a világ első sugárhajtású repülőgépe?

Tudomány2018.10.24, 21:41

A repülésben a második világháború évei jelentették a dugattyúmotoros meghajtás fénykorát, és egyben a csúcspontját is. A háborús igények miatt addig soha nem látott tempóban fejlődött a belső égésű motorok fejlesztése. Nem véletlen, hogy ezekben az években alkották meg a technikatörténet legfejlettebb és legnagyobb teljesítményű dugattyús repülőgépmotorjait, ám a lóerőkért és a sebességért folytatott versenyből a sugárhajtómű került ki győztesen, ami új fejezetet nyitott az aviatika történetében.

Történelmi égi seregszemle Börgönd felett

Tudomány2018.09.18, 19:10

Szeptember 14-én immár sokadszorra népesedett be a nagy múltú börgöndi repülőtér füves felszállópályája. A hazai és nemzetközi aviatika több mint egy évszázados múltjának öreg gépmadarai adtak egymásnak randevút a 20. századi történelmünk részévé lett repülőtér légterében. Az 1936-ban eredetileg katonai repülőtérként megnyitott bázis fontos szerepet játszott a második világháború hazánk felett tomboló légi ütközeteiben: a Magyar Királyi Honvéd Légierő és a Luftwaffe számos repülőszázada innen emelkedett a magasba, hogy egyenlőtlen küzdelembe bocsátkozzon a magyar légtérbe berepülő angolszász bombázóarmadákkal. Ma már sokkal békésebbb ...

Legendás légi matuzsálemek parádéztak Budaörs egén

Tudomány2018.09.05, 13:45

Múlt és jelen adott egymásnak randevút a hazai aviatika szeptember első hétvégéjén megrendezett nagy seregszemléjén, a Budaörs Air Show 2018 légi parádén. A rendkívül nagy érdeklődéssel kísért légi és haditechnikai bemutató sztárjai – a sok különleges látnivaló mellett – kétségkívül azok a magasba emelkedett veterán repülőgépek voltak, amelyek ma már az egyetemes és hazai repüléstörténet egy-egy fontos korszaka eleven szimbólumainak számítanak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő