áruház

címke rss

Csak a legolcsóbb árukat kapkodják az Electro Worldben

Itthon2002.11.21, 16:23

Az első vásárlók, akik az Electro World áruház előtt éjszakáztak, tizenhat órát álltak sorba, de csak perceket töltöttek az épületben. Miután bejutottak, azonnal az előre összeállított kívánságlistán szereplő termékekhez siettek, felpakolták a különösen olcsó porszívót, videót, mikrósütőt, és már indultak is fizetni. A porszívókat tíz perc alatt elkapkodták a polcokról, igaz, ezt a raktárkészletből még pótolni tudták. A februári áruháznyitáshoz hasonló botrány és közlekedési káosz most elmaradt, délutánra a reggel még egy kilométer hosszú sor is megrövidült.

Kitart a tömeg az új Electro World áruháznál

Itthon2002.11.21, 10:58

Nem csökken a kilométeres sor Soroksáron a ma reggel megnyílt második Electro World áruháznál. Legalább négyórás sorban állásra lehet számítani. A 8 órai nyitáskor azok jutottak be, akik az áruház parkolójában töltötték az éjszakát - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója. A műszaki áruház és a környező hipermarketek parkolói is megteltek, csak szabálytalanul lehet megállni a környéken.

Eladná áruházait a Metro

Archívum2002.10.28, 10:21

Német sajtóértesülések szerint Európa második legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca, a Metro AG a közeljövőben megválik ingatlan-portfóliójától. A csoport mintegy 3-4 milliárd euró bevételt remél az egyik legnagyobb eddigi németországi ingatlanügyletből - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.

Forgalom-növekedés a Tesco-nál

Archívum2002.06.14, 11:03

A brit Tesco élelmiszeráruház-lánc üzleti évének május közepén zárult első negyedében 11 százalékkal növelte eladásait. Nagy-Britanniában 7,4 százalékkal, külföldön pedig 32 százalékkal nőtt a forgalom. A Tesco idén a tervek szerint 235 ezer négyzetméternyi áruházat nyit meg külföldön.

Bizakodóak a hazai online áruházak

Archívum2002.07.08, 10:43

A magyarországi internetes áruházak 84 százaléka úgy ítéli meg, hogy nyereségesen zárja az idei évet és várakozásaik a következő évre is pozitívak, annak ellenére, hogy a verseny erősödésére és az általános költségek növekedésére számítanak - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. és a Westel Rt. felméréséből.

Áruházi akció az árvízkárosultak javára

Archívum2002.08.30, 16:44

Az árvízkárosultak javára hirdetett akciót az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Miniszterelnöki Hivatal (MEH). Az akció lényege, hogy különböző (a programban résztvevő) áruházakban történő vásárlás esetén, ha vevő meghatározott összeget ajánl fel az árvízkárosultak javára, ezt az áruház gyűjti, és még ebben az üzleti évben továbbítja a károsultak megsegítésére, akkor az nem minősül árbevételnek, hanem kötelezettségként kell nyilvántartani.

Elindult a szakkönyv.hu

Tudomány2002.08.29, 14:09

Az internetes áruházat a Wolters Kluwer holland kiadóvállalat két hazai leányvállalata, az Akadémiai Kiadó, és a KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó hozta létre 2002. júniusában.

Ingyen mozi a beázás miatt

Itthon2002.07.19, 16:07

A csütörtök esti hatalmas vihar miatt beázott Westend áruház mozijában egy előadás elmaradt, de kárpótlásul a következőre ingyen lehetett bemenni. Az áruház felső emeletére egy eldugult lefolyócső miatt folyt be a víz.

Újabb árháború a műszaki cikkek piacán

Archívum2002.05.07, 07:50

Ősszel, várhatóan októberben- novemberben nyitja meg második áruházát az Electro World. A cég már toborozza az új áruház alkalmazottait. Mintegy 150, elsősorban a műszaki kereskedelemben jártas szakemberre tart igényt. A február 20-án megnyílt budaörsihez hasonló méretű és kialakítású létesítmény átadásával várhatóan újabb árháború veszi kezdetét.

Az S and C bérbe venné az általa eladásra szánt Corvin áruház egy részét

Archívum2002.03.14, 19:04

Az S and C Áruházlánc Rt. bérbe venné az új tulajdonostól a Corvin áruház kereskedelmi részlegét, amennyiben az tervez ilyet kialakítani - mondta Vadász Gusztáv, a társaság vezérigazgató-helyettese.

Megbírságolják az Electro Worldöt

Itthon2002.04.12, 13:46

Megduplázódott az Electro World ügyében a fogyasztóvédőkhöz érkező panaszok száma, mióta vizsgálatot tartottak az áruházban. A kisebb szabálytalanságokat feltáró ellenőrzés után az áruház pénzbírságra számíthat.

Átmenetileg szünetel a külföldi utasok áfa-visszatérítése

Gazdaság2002.04.09, 07:55

Az április 1-jétől változó jogszabály szerint a kereskedő köteles visszaadni a külföldieknek a vásárolt áru általános forgalmi adóját, ám ez még a nagy áruházaknak is nehézségeket okozott. A nyomtatványboltokban nem lehet nyomtatványt kapni, csak a postán. A két áfa-visszatérítésre szakosodott cég még szünetelteti tevékenységét.

Kisebb szabálytalanságok az Electro Worldben

Itthon2002.04.03, 16:50

A fogyasztóvédők kirívó szabálytalanságokat nem, viszont kisebb szabálytalanságokat találtak az Electro World budaörsi műszaki áruházban. A fogyasztóvédőknél többek között arra panaszkodtak a vásárlók, hogy a műszaki cikkekhez nincs magyar leírás, és az áruház nagy késésekkel szállít.

Fogyasztóvédelmi vizsgálat az Electro Worldnél

Itthon2002.04.03, 07:36

A budaörsi elektronikai áruház több vásárlójának sem szállította időre a hetekkel ezelőtt kifizetett termékeket. A Népszabadság úgy tudja, ma vizsgálat indul a fogyasztók bejelentései alapján.

Az Electro World szerint a versenytársaknak is kedveztek az akcióval

Archívum2002.03.20, 09:35

Csitulni látszik az Electro World februári nyitása utáni láz az elektronikai cikkek piacán. A fogyasztói árak többé-kevésbé kiegyenlítődtek. Ám szakemberek szerint küszöbön áll egy újabb árháború, hiszen a Media Markt ma nyitja meg új áruházát az Árkád Bevásárlóközpontban. A nagy-britanniai Dixons csoporthoz tartozó Electro Worldben máris jelentősen csökkentették egyik-másik termék árát.

Beköszöntöttek a hétköznapok az Electro Worldnél

Itthon2002.02.28, 20:07

A február 20-i nyitás óta lecsillapodtak a kedélyek a budaörsi Electro World környékén. Az alacsony reklámárakkal magára figyelmet felhívó áruházat már nem rohamozzák a vásárlók, aminek az lehet a fő oka, hogy az áruház a körülötte lévő konkurenciához igazította árait.

Szándékos botrányokozással vádolják az áruházat

Itthon2002.02.22, 13:42

A rendőrség egyik tisztje szerint a tumultussal járó nagyobb hírverés érdekben kevés rendőrt kértek az Electro World vezetői, míg az áruház igazgatója szerint alulbecsülték az érdeklődést. A cég mindenesetre 3 millió forintos számlára számíthat a rendőrség munkájáért.

Kitart a tömeg a műszaki áruház előtt

Itthon2002.02.21, 18:07

Több száz méteres sorban álltak az emberek még csütörtök késő délután is az Electro World előtt. A tömeg nyugodt, de még mindig vannak kint rendőrök. A most bejutók is hosszú időre számíthatnak a hazaindulásig, azonban úgy tűnik, sem ez nem szegi kedvüket, sem az, hogy a korábbi slágercikkekhez - az akciós televízióhoz, porszívóhoz és mikrosütőhöz - már előjegyzés útján sem juthatnak hozzá.

Kong az áruház - akció vasárnapig

Itthon2002.02.21, 16:25

A nyitási napon eltűntek a legkeresettebb akciós áruk az Electro World polcairól. Annak ellenére, hogy szerdán a vezetőség azt ígérte, hogy folyamatosan kapják a 100 ezer forintos Sony televíziót, csütörtök reggel már csak előjegyezni lehetett.

Egymástól marják el a tévéket - hisztéria Budaörsön

Itthon2002.02.20, 12:05

Több tízezer ember akar bejutni a ma megnyitott budaörsi műszaki áruházba. Az Electro World parkolójában 30 rendőr próbálja megfékezni az embereket. Az autópályák leálló sávjait teljesen elfoglalták az áruházba tartók autói. Van, aki már tegnap este óta várakozik, többen rosszul lettek, őket a tömeg felemelve juttatta be az épületbe. Az áruháziak teával és vízzel várják az elgyötört vásárlókat. Valószínűleg kezd kifogyni az árukészlet, mert egyre többen jönnek ki üres kézzel- jelentette az [origo] helyszíni tudósítója.

Nem tudnak magyarul az Electro World eladói

Itthon2002.02.20, 14:24

A megrohamozott műszaki áruház kiszolgálását jelentősen hátráltatja, hogy az eladók nagy része nem tud magyarul. Az állítólag norvég és svéd nemzetiségű eladókon kis jelvény van, mely szerint magyarul nem, csak angolul lehet megszólítani őket - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója.

Nem bírt az áruház a tömeggel

Itthon2002.02.20, 13:00

Összesen három órán keresztül volt nyitva a ma megnyitott Electro World műszaki áruház, ugyanis nem bírtak a rengeteg vevővel, ezért fél egykor inkább úgy döntöttek, hogy bezárnak. A még mindig kint várakozó tömeget hangosbemondón kérték a rendőrök, hogy menjenek haza, mert az akciós készlet elfogyott. Az eladók ásványvizes palackokat dobáltak az elgyötört várakozóknak, akik azonban visszadobták az ásványvizeket, majdnem betörték az üzlet bejáratát. Többen összeverekedtek, sokan monoklival távoztak - jelentette az [origo] tudósítója.

Helyreállt a rend Budaörsön

Itthon2002.02.20, 20:39

Minden sorszámmal rendelkező bejutott este hétig az áruházba, ezután már azokat is beengedik, akiknek nincs sorszámuk. Délután ötkor nyitották ki újra az Electro World kapuit. A sorszámos rendszert a rendőrök eleinte nem tudták fenntartani, de este hatra helyreállt a rend - jelentette az [origo] tudósítója. Az áruház üzletvezetője elmondta: nem számítottak ilyan rohamra, holnap jobban megszervezik a bejutást.

Videofelvétel az Electro World megszállásáról

Itthon2002.02.20, 16:43

Nézze meg felvételünket a budaörsi Electro World előtti területről, ahol több ezer ember próbált bejutni a megnyitó alkalmából jelentős kedvezményeket kínáló műszaki áruházba.

Vizsgálatot indít a Tesco a náci könyv miatt

Itthon2002.02.13, 19:33

A Tesco elnézést kért a székesfehérvári és miskolci áruházaikban árusított náci könyv miatt. Az áruház közleményében azt ígéri, hogy vizsgálatot indít annak tisztázása érdekében, miként kerülhetett a könyv a polcokra.

Beperelték a kecskeméti Tescót és a Baumaxot

Itthon2002.02.11, 21:09

Fogyasztói érdekeket sértő magatartásuk miatt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség beperelte a kecskeméti Tesco és Baumax áruházakat. Az ügyészség szerint a Baumaxban nem tájékoztatták megfelelően a vásárlókat, a Tescóban pedig lejárt szavatosságú termékeket is árultak.

A parkolóórák elől az áruházakba menekülnek az autósok

Itthon2002.01.30, 12:37

A drága utcai parkolás miatt gyakori, hogy az autósok az áruházak parkolóiban hagyják autóikat, majd órák múlva térnek vissza a városból. Csúcsidőben megtelnek az áruházak parkolói, a vásárlóknak már nem jut hely, ezért az áruházak kénytelenek az utcai parkolási díjakhoz igazítani saját parkolási díjaikat.

Próbára bocsátották az Orbán és Torgyán nevében vásárló férfit 

Itthon2002.01.22, 20:43

A Csongrád Megyei Bíróság - immár jogerősen - próbára bocsátásra ítélte azt a soltvadkerti férfit, aki még 2000 szeptemberében Orbán Viktor, illetve Torgyán József nevére kiállított vevőkártyákkal vásárolt a szegedi Metro áruházban.

Levetkőztettek egy vevőt a Corában

Itthon2002.01.11, 13:45

A szilveszteri bevásárláskor alsóneműre vetkőztettek a biztonsági őrök egy nőt a törökbálinti Corában, mert lopással gyanúsították. A 39 éves asszonynál végül nem találtak lopott árut. A nő egyelőre nem döntötte el, indít-e pert az áruház ellen.

Magyarok miatt bezárhatják a zágrábi Metro áruházat

Nagyvilág2001.12.11, 21:22

A horvát televízió kedd esti híradója szerint a horvát országos munkaügyi felügyelőség kedden késő délután ideiglenesen bezáratta a múlt héten megnyitott zágrábi Metro áruházat, és ha az igazgatóság szerdáig nem rendezi a hatóságok szerint munkaengedély nélkül fogalkoztatott 19 magyarországi dolgozó státusát, hosszabb időre becsukják az áruházat.

A recesszió nem befolyásolja a Tesco eredményét

Archívum2001.11.27, 12:19

A legnagyobb brit áruházlánc, a Tesco-csoport forgalma 12,2 százalékkal nőtt a november 17-én véget ért 14 hét alatt, éves összevetésben - közölte kedden a BBC. A forgalom növekedési üteme ugyan csökkenő trendet mutat, de jobb a szakértők által várt eredménynél. Néhány iparági elemző szerint a világgazdaság növekedési ütemének megtorpanása majd karácsony után érezteti hatását az áruházak forgalmában.

Bombamerénylet egy Tesco-áruház ellen

Archívum2001.11.14, 16:35

Bomba robbant egy thaiföldi Tesco áruházban. A brit lánc helyi leányvállalata ellen ez volt a harmadik merénylet július óta - írja a BBC News. A robbanószerkezet az áruház parkolójában robbant fel, és a rendőrség azonnal megkezdte a tettesek felkutatását. A robbanásban egyébként senki sem sérült meg.

A Tesco-t megbírságolták környezetszennyezésért

Archívum2001.09.10, 10:49

A Tesco szupermarket-láncot első fokon több mint 30 ezer fontos pénzbüntetés megfizetésére kötelezte egy nagy-britanniai bíróság, mert az áruházakban elhasznált bevásárlókocsikat a cég tudtával és engedélyével egy folyó mélyére dobták.

Rekordprofitot ért el a Tesco az elmúlt pénzügyi évben

Archívum2001.04.10, 10:59

A cég fennállása óta először egymilliárd font fölé emelkedett a legnagyobb brit kiskereskedelmi lánc, a Tesco Plc. profitja a február 24-én végződött pénzügyi évben, elsősorban az élelmiszeren kívüli magas árrésű termékek jó forgalma révén. A Tesco 2002-ig 130-ra tervezi növelni áruházainak számát Kelet-Európában és Ázsiában.

Online vásárlási szokások

Archívum2001.05.23, 08:52

Közös kutatást végzett a BellResearch és a Dotkom Internet Consulting, amelyben a hazai internetes vásárlási szokásokat kutatták. Az elemzés egyik fő célja az volt, hogy megfogalmazható legyen, a felhasználók oldaláról nézve melyek az internetes kereskedelem hazai terjedésének legnagyobb akadályai, mi a fogyasztók véleménye az internetes vásárlásról és az egyes áruházak használatáról, de a szakértők választ kerestek arra a kérdésre is, hogy mit tehetnek az online-áruházak a forgalom növeléséért. A kutatás során az úgynevezett vásárlói attitűdök feltárása mellett három online áruház vásárlói statisztikáinak részletes elemzésére is sor került.

Előző
Következő