Arnold Schwarzenegger
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kalifornia
- Sylvester Stallone
- Terminátor
- Andy Vajna
- tévé
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megkergette Schwarzenegger terepjáróját egy elefánt
A szafarizók közül többnek nadrágot kellett cserélnie.
Miley Cyrus a volt apósjelölttel, Arnold Schwarzeneggerrel szelfizget
Már Miley Cyrus fülbevalója is megérdemli a figyelmet, az pedig csak egy plusz, hogy az énekesnő Arnold Schwarzeneggerrel fotózkodott. Úgy tűnik, senkiben nem maradt tüske a múlt sérelmei miatt.
Schwarzenegger olyan idegesítő, hogy legszívesebben kinyírnák
Forrás: AFP/2015 Getty Images/Mark Davis middle on 3107 3083 Taran Killan a Saturday Night Live című népszerű szkeccsműsor oszlopos tagja, a Why We’re Killing Gunther lesz a rendezői bemutatkozása, amelynek a forgatókönyvét is ő írta, illetve az egyik főszerepet is eljátssza. Killan felesége, az Így jártam anyátokkal Robinjaként és a Bosszúllók-filmek Hill ügynökeként ismert Cobie Smoulders lesz a női főszereplő az akcióvígjátékban. Még egyetlen stúdió sem ölelte magához a projektet, úgy tervezik, hogy a jövő héten kezdődő cannes-i filmfesztiválon adják el a jogokat, a forgatást pedig júniusban kezdik el. Stallone és Scchwarzenegger ...
Arnold Schwarzenegger edzést tartott szerelemgyerekének
Nagyon ritkán mutatkozik együtt a színész az egykori házvezetőnőjüktől született gyermekével, de most testhezálló apa-fia programot szerveztek.
Felnőtt férfi lett Arnold Schwarzenegger szerelemgyerekéből
Úgy tűnik, apja nyomdokaiba lépett a sokáig eltitkolt gyermek, hiszen dagadó izmokkal fotózták Joseph Baenát.
Berki Krisztián: “A szerénység nem az erényem”
Az Édes élet sztárja még a hosszú hétvégén sem pihen. Ezt a kisportolt alakot akkor is karban kell tartani, és ő bizony rendületlenül izzad az edzőteremben, miközben még a rajongóit is motiválja.
Magyar lány nyerte Arnold Schwarzenegger fitneszversenyét
Újabb magyar sikerrel büszkélkedhetünk: Kocsis Alexandra első lett bikini fitness C kategóriában az Arnold Schwarzenegger nevével fémjelzett Arnold Classicon.
Arnold Schwarzenegger: "Nekem Stallone nyerte az Oscart!"
A színész barátságból jelesre vizsgázott! Megmutatta, hogy mennyire korrektek is egymással a hollywoodi nagyágyúk. Ilyen cuki videót talán még sosem láthattunk a sztárról!
Íme, minden idők legviccesebb képe Schwarzeneggerről
Elkészült Arnold Schwarzenegger legviccesebb fotója.
- címkék:
- Arnold Schwarzenegger
- kutya
- fotó
- vicces
- Címkefelhő »
Sikertörténet: Tibi életmódváltással fogyott 56 kilót
Az önutálat és az önbizalomhiány keserves állapotából lépett hatalmasat a 30 éves Tibi, aki mögött már három év kitartó munkája és 56 leadott kiló áll.