árfolyamrögzítés

címke rss

Az árfolyamrögzítés jobb lesz a végtörlesztésnél

Gazdaság2012.01.13, 14:53

A forint gyengülése és a kamatok emelkedése miatt már rosszabb helyzetben van az, aki forinthitelt vett vagy vesz fel, hogy végtörlesztéssel szabaduljon devizahitelétől, mint az, aki az áprilistól élő új árfolyamgát rendszerébe lép be a Bankszövetség alelnöke szerint.

PSZÁF: Várhatóan 15-20 százalék lesz a végtörlesztők aránya

Gazdaság2012.01.05, 10:13

Az eddigi adatok alapján a végtörlesztők fele nem a saját bankjától kérte a hitelt, ami azt mutatja, hogy több bank és takarékszövetkezet is jó üzletet lát a kölcsönnyújtásban - mondta a PSZÁF szóvivője egy csütörtök reggeli interjúban. Binder István szerint az árfolyamrögzítés lehetősége az eddigi feltételekkel nem volt túl sikeres.

Bankszövetség: A devizaadósok fele szállhat be az árfolyamrögzítésbe

Gazdaság2012.01.03, 18:40

A Magyar Bankszövetség azzal számol, hogy a végtörlesztési lehetőség januári lezárulta után a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezők legalább ötven százaléka fogja választani az árfolyamrögzítés új konstrukcióját - mondta az [origo] kérdésére Gyuris Dániel, a szervezet alelnöke egy keddi sajtóbeszélgetésen.

Év végéig elérheti a 725 milliárdot a végtörlesztett hitelek értéke

Gazdaság2011.12.22, 07:41

A Világgazdaság által megkérdezett kilenc nagy bank arról számolt be, hogy az árfolyamrögzítés iránt kevesen érdeklődnek, a végtörlesztés viszont még mindig népszerű, év végéig akár százhúszezer főre is nőhet a végtörlesztők száma. A végtörlesztők által törlesztett hitelek értéke 725 milliárd forint körül alakulhat.

Így mentik ezentúl a devizahiteleseket

Gazdaság2011.12.16, 08:59

Meghosszabbítják és olcsóbbá teszik az árfolyamrögzítést, feszesebbé teszik a végtörlesztést, és módosítják a Nemzeti Eszközkezelő programját is a kormány és a Magyar Bankszövetség által aláírt közös megállapodás értelmében.

Századvég: A devizahitelesek fele biztos nem él a kormányzati segítséggel

Gazdaság2011.10.19, 16:48

A Századvég közvélemény-kutatása szerint a megkérdezett devizahitelesek több mint a felének tetszik a végtörlesztés lehetősége, negyedük azonban sem a végtörlesztéssel, sem az árfolyamgáttal nem kíván élni.

Érdektelenségbe fullad az árfolyamrögzítés

Gazdaság2011.10.14, 16:27

Ezernél is kevesebb devizaadós kötött szerződést a kormány által augusztusban indított árfolyamrögzítésre, több bankban legfeljebb napi 1-2 érdeklődővel találkoznak. A kudarc okát abban látják a bankok, hogy a kormány menet közben bevezette a végtörlesztést, újabb mentőcsomagot lebegtet, az adósok pedig belátták, hogy "hülyék lennének" még jobban eladósodni.

Hvg.hu: Nem készít újabb mentőcsomagot a devizahiteleseknek a kormány

Gazdaság2011.09.30, 14:21

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a Nemzeti Eszközkezelő jelentős segítség, és több olyan lehetőség is van, amelyekkel a devizahiteleseket segíti a kormány, ezért nem valószínű, hogy a végtörlesztésből kimaradó adósok mentőcsomagot kapjanak.

Világgazdaság: A végtörlesztés miatt nem vonzó az árfolyamgát

Gazdaság2011.09.19, 08:07

A nyolc nagyobb hazai banknál egyelőre kevesebb mint 2300-an kérték eddig az árfolyamrögzítést. A pénzintézetek szerint a végtörlesztés hírére sok adós a kivárás politikáját választotta - írja a Világgazdaság.

A jól keresőknek nagy lehetőség a kormány hitelváltási terve

Gazdaság2011.09.13, 10:20

Több mint százmilliárd forintot nyerhetnek a kormány hétfőn bejelentett hitelkiváltási tervével azok a devizahitelesek, akik saját forrásból tudják törleszteni majd a hitelüket. Ha megvalósul a terv, akkor a jobban keresők kapnak majd segítséget, míg elképzelhető, hogy a szegényebbek átmenetileg rosszabbul járnak. A kormány már az egykulcsos adóval és az árfolyamgáttal is a viszonylag jól kereső középosztályt célozta meg, és az eddig ismert részletek alapján így van ez most is.

Kockázatos, de hosszú távon működhet - külföldi lapok Orbán adósmentő tervéről

Gazdaság2011.09.13, 15:11

Veszélyezteti Kelet- és Közép-Európa egészének pénzügyi stabilitását, rendkívül kockázatos, pénzügyi fenyegetést hordoz magában, hosszú távon viszont kedvező hatásokkal is járhat külföldi elemzők, politikusok és közgazdászok szerint a magyar kormány elképzelése, amely 180 forintos frankárfolyamon és 250 forintos euróárfolyamon tenné lehetővé a devizahitelek végtörlesztését.

Jövő héten tárgyalhatja a parlament a végtörlesztésről szóló javaslatot

Gazdaság2011.09.13, 15:15

A miniszterelnök szóvivője szerint az ellenzéken múlik, hogy mennyi idő alatt fogadja el a parlament a devizahitelesek adósságának rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztéséről szóló javaslatot. Szijjártó Péter azt mondta, hogy az erős bankoknak semmilyen módon nem kell aggódniuk.

Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról dönt a parlament

Itthon2011.09.12, 07:13

Kezdődik az újabb törvényhozási sorozat a parlamentben, az alaptörvény életbe lépéséig közel kéttucat sarkalatos törvényt kell megalkotni. A hétfői ülésen az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akciótervet jelent be Orbán Viktor. Emellett arról is dönt a parlament, hogy felfüggeszti-e Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát.

Kiterjesztették az árfolyamrögzítést a fészekrakósokra is

Gazdaság2011.09.12, 21:12

A parlament hétfői ülésén megszavazták a képviselők, hogy a korábban a Fészekrakó programban részt vevő devizahitelesek számára is lehetővé váljon az árfolyamrögzítés.

Blikk: Engedné a devizában törlesztést az MNB javaslata

Gazdaság2011.09.08, 17:13

Simor András jegybankelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a hitelesek helyzetéről tárgyalt szerda délelőtt. A találkozóra vitt 10 pontos MNB-javaslatot nem hozták nyilvánosságra, de a Blikk azt írja, megtudta annak főbb pontjait. Eszerint a jegybank engedné a hosszabb kamatperiódust és a devizában történő törlesztést.

A kormány bővíti az árfolyamrögzítésre jogosultak körét

Gazdaság2011.08.31, 19:17

A kormány szerdán döntött arról, hogy a devizahitelek törlesztőrészletét ideiglenesen csökkentő fix árfolyamot igényelhessék azok az devizahitelesek is, akiknek a hitelszerződésük 2015-ig lejár.

Nem akar pluszterhet a bankszektor az "elhibázott devizahitelezés" miatt

Gazdaság2011.08.31, 16:39

A devizahitelesek veszteségeinek további felosztását és újabb otthonvédelmi lépéseket harangozott be őszre Orbán Viktor. A bankszövetség semmilyen további intézkedésre nem készül, extra tehervállalást pedig nem tart indokoltnak.

Egyszerűbb ügyintézést ígér a kormány

Gazdaság2011.08.30, 18:58

Az állampolgárok ügyintézésének egyszerűsítéséről tárgyal szerdai ülésén a kormány. Az intézkedések célja, hogy másfél év alatt három ütemben, összesen 232 ügycsoport esetében egyszerűsödjön a bürokrácia. A többi között könnyebb lesz építési engedélyt igényelni vagy anyasági támogatást kérni.

Keveseket ment meg a kormány devizaadós-csomagja

Gazdaság2011.08.30, 08:30

Sokat beszél a kormány a devizahitelesek számára indított programjáról, még reklámkampányban is népszerűsíti, de a jelenlegi feltételekkel valójában alig menthet meg vele valakit. A hitelesek többsége továbbra is csak magára számíthat, vagy a svájci frank gyengülésében bízhat.

"Hiba volt, hogy bíztunk a bankokban" - élőlánccal tiltakoztak a bajban lévő devizahitelesek

Gazdaság2011.08.26, 19:41

Élőlánccal vette körül a Bankszövetség épületét a bajba jutott devizahitelesek egy csoportja tiltakozásul a magasba szökött törlesztőrészletek miatt pénteken. Az [origo] által megszólaltatott résztvevők úgy vélték, hogy az árfolyamrögzítés nem oldja meg a problémát, volt aki 400-500 forint körüli svájcifrank-árfolyamról beszélt, mások elutasítják az alamizsnát, és tisztességes kamatokat szeretnének. Az eseményen szimpatizánsként megjelent Bíró Ica korábbi naptármodell is. Videó.

Hetvenöt év felett nem védi a kormány a devizahiteleseket

Gazdaság2011.08.25, 17:07

Az árfolyamrögzítésről szóló jogszabályban az életkori korlát és a törlesztőrészletre vonatkozó 15 százalékos plafon közül az előbbi az erősebb. Hetvenöt éves korig muszáj mindent visszafizetni, ha kell, a törlesztőrészletek lényeges megemelése árán is.

Nem számít a kormány a fogyasztás drámai csökkenésére

Gazdaság2011.08.24, 18:43

Az árfolyamrögzítés lehetőségétől várja a kormány, hogy nem fog csökkeni a magyar háztartások fogyasztásra fordítható jövedelme. A miniszterelnök szóvivője szerint az euróválság csillapodásával jelentős mértékben fog élénkülni Magyarországon a gazdasági szereplők számára fontos belső fogyasztás.

Reklámkampánnyal hirdeti az árfolyamrögzítést a kormány

Gazdaság2011.08.25, 09:30

Rádiós és TV-s hirdetésekben népszerűsíti az árfolyamrögzítési programot a kormány, de egy fontos részletről nem ejt szót.

Így lett Magyarország devizapokol

Gazdaság2011.08.22, 17:38

Orbán Viktor a múlt héten bejelentette, vizsgálatot vár a nemzetgazdasági minisztertől arról, hogyan szaporodtak el a devizahitelek Magyarországon. A kormányszóvivői iroda szerint a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok tehetnek róla. A baloldali kormányok valóban kockázatos piaci körülményeket hoztak létre, a Járai Zsigmond és később Simor András vezette jegybank, valamint a pénzügyi felügyelet pedig hagyta elszabadulni a frankhiteleket.

Megjelent a rendelet az árfolyamrögzítés utáni törlesztőrészlet számításáról

Archívum2011.08.22, 21:23

Csak a gyűjtőszámlára, nem pedig a devizahitel egészére állapít meg felső határt a kormány hétfőn megjelent rendelete az árfolyamrögzítés utáni törlesztőrészlet számításáról. A szerződésmódosításokhoz szükséges közjegyzői díjat a banknak kell fizetnie.

A francia Riviérán is aggodalmat okoz az erős svájci frank

Gazdaság2011.08.20, 15:48

A svájci frank erősödése miatt aggódnak több francia városban, köztük Saint-Tropez-ben is. A francia önkormányzatok hiteltörlesztő részlete ugyanis - magyar városokhoz hasonlóan - jelentősen megugrott az emelkedő svájcifrank-árfolyam miatt, és az így kialakult több millió eurós adósságok komoly problémát jelentenek.

A bankok fizethetik a közjegyzőt a devizahitelesek szerződésmódosításánál

Gazdaság2011.08.19, 12:35

Orbán Viktor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot olyan rendelet kidolgozására kérte fel, amely csökkenti az ügyfelek terheit - írja a Magyar Nemzet.

Kommunikációs zavar az árfolyamgát 15 százalékos korlátja körül

Gazdaság2011.08.19, 23:22

A devizahiteleseknek kialakított árfolyamrögzítés végén a gyűjtőszámlán felhalmozódó hitel után fizetett törlesztőrészletre vonatkozik a plusz 15 százalékos törlesztési korlát, nem pedig az teljes részletre - derült ki pénteken. Az árfolyamrögzítésről szóló törvény eddig is így szólt, de a kormányzati kommunikációból nem derült ki egyértelműen, hogy pontosan mire vonatkozik majd a korlátozás. A "hamarosan megjelenő" miniszteri rendelet foglalja magában azt is, hogy az átváltásért nem kérhetnek díjat az ügyfelektől a bankok és a közjegyzők.

"Félnek az árfolyamrögzítéstől, mint a tűztől"

Gazdaság2011.08.18, 15:00

Banki tapasztalatok alapján a hazai devizaadósok többsége jobban tart az árfolyamvédelem utáni időszaktól, mint a most bivalyerős svájci franktól. Orbán Viktor tájékoztató kampánnyal kívánja népszerűsíteni az árfolyamrögzítést, a kormány pedig rendeletben biztosítja, hogy három év múlva se kelljen senkinek 15 százalékkal többet törlesztenie havonta.

NI: A magyarok bő fele büntetné az előző kormányokat a hitelek miatt

Gazdaság2011.08.18, 13:44

A lakosság közel fele arra számít, hogy a kormány az árfolyamgát után további intézkedéseket tesz a devizahitelesek helyzetének könnyítésére - mutatta ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása.

"Akármi is potyogjon az égből, tartani fogjuk a hiánycélt"

Gazdaság2011.08.18, 09:10

Orbán Viktor miniszterelnök az után tartott sajtótájékoztatót, hogy szerdán kiderült, nem tartható az idénre és a jövő évre tervezett háromszázalékos növekedési ütem. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy "komoly döntések" előtt áll a kormány, de konkrétumokat nem említett. Orbán Viktor szerint helyes döntés volt az árfolyamrögzítés bevezetése.

Horvátországban 210 forintos árfolyamon fixálják a frank árfolyamát

Gazdaság2011.08.17, 18:24

A magyarországihoz hasonló, árfolyamrögzítési megoldás született a devizahiteles horvátok megsegítésére. A horvát bankok 210 forintnak megfelelő árfolyamon fixálják a svájci frankot A kormány és a bankok közötti megállapodás értelmében a rögzítési időszak végére felhalmozódott összeget kedvezményes, közel négyszázalékos éves kamattal lehet visszafizetni.

Fészekrakó hitellel is kérhető az árfolyamrögzítés a kormány szerint

Gazdaság2011.08.16, 11:03

A Fészekrakó hitel nem minősül fizetéskönnyítő programnak, aki tehát megfelel a devizahitelesek megsegítésére hozott, az árfolyamgátról szóló törvény többi feltételének is, élhet az árfolyamrögzítés lehetőségével - derül ki a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság hétfői állásfoglalásából.

"Magyar fiatalok, családalapítók rákényszerültek a devizahitelre"

Gazdaság2011.08.12, 17:27

A magyar fiatalok, a családalapítók, akik tetőt szerettek volna a fejük fölé, egyszerűen rákényszerültek a devizaalapú hitelekre - állítja a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság az árfolyamrögzítési program indulásának napján. Az államtitkárság szerint a szocialista kormányok felelősek ezért.

Beindul az árfolyamrögzítés, de a váltás költsége még ismeretlen

Gazdaság2011.08.12, 10:30

Péntektől igényelhetik a devizahitelesek a 180 forintos frankárfolyamon rögzített törlesztés lehetőségét bankjaiknál. Egy rendelet azonban még hiányzik ahhoz, hogy kiderüljön, pontosan mennyibe is kerül a váltással járó adminisztráció. A legtöbben várhatóan októbertől fizethetnek majd alacsonyabb részletet.

Árfolyamgát: bizottság ellenőrzi, hogy ne nyerészkedjenek a bankok

Gazdaság2011.08.12, 12:55

Az árfolyamgát-konstrukcióhoz csatlakozó devizahiteles adósok már a szeptemberi törlesztő részletet a rögzített árfolyamon fizethetik - jelentette ki Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.

Árfolyamgát: az első napon alig voltak érdeklődök a bankokban

Archívum2011.08.12, 13:34

Az MKB Bank 87 fiókjában összesen mintegy kétszáz devizahiteles ügyfél érdeklődött péntek délelőtt a most először kérhető árfolyamrögzítési konstrukció iránt, tudta meg a pénzintézettől az [origo]. Az OTP-nél kérdésünkre "néhány tucat" érdeklődőről számoltak be. Magyarországon megközelítőleg 100 ezer devizahiteles maradt el a törlesztésével és lenne jogosult az árfolyamrögzítésre.

Saját fixárfolyamos programot indít az OTP a devizahiteleseknek

Gazdaság2011.08.11, 14:32

Az OTP az állami árfolyamrögzítési program indulásával párhuzamosan saját fixárfolyamos ajánlatot is kialakított. A bank programjában nem 180 hanem 200 forintos frankárfolyamon törleszthetnek a devizahitelesek.

"Fájdalmas lesz a válság megoldása" - interjú Zolnai Györggyel, a Budapest Bank vezérigazgatójával

Gazdaság2011.08.11, 16:39

Válság kell ahhoz, hogy a döntéshozók gyorsan reagáljanak egy krízishelyzetre - mondta az [origo]-nak Zolnai György, a Budapest Bank egy hónapja kinevezett vezérigazgatója. A lengyel- és oroszországi bankvezetői múlttal rendelkező bankár szerint az eurózóna válságára megoldást jelenthet a közös kötvénypiac létrehozása. Zolnai úgy véli, hogy bár a kelet-európai országokban máshol is vannak devizahitelesek, Magyarországon jelenti a legnagyobb gondot.

Árfolyamrögzítés: Tíz- és húszezer forint között legyen a közjegyzői díj

Gazdaság2011.08.11, 12:02

Csütörtökön délután ül tárgyalóasztalhoz a kormány, a bankszövetség és a közjegyezői kamara képviselője, hogy a pénteken induló árfolyamrögzítéshez szükséges szerződésmódosítás közjegyzői díjáról tárgyaljanak.

PSZÁF: Az árfolyamváltozás miatt várhatóan többen fognak késni a törlesztéssel

Gazdaság2011.08.11, 06:22

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete arra számít, hogy a svájci frank árfolyamának változása miatt nőni fog a késedelmesen törlesztő hiteladósok száma, a késedelemmel és súlyos késedelemmel rendelkezők között ugyanis felülreprezentáltak a devizaadósok. A devizahelyzet miatt várhatóan többen vesznek majd részt a rögzített árfolyam konstrukcióban.

Lesz törlesztési korlát az árfolyamrögzítés után, de még mindig nincs róla rendelet

Gazdaság2011.08.10, 12:47

A kormány szerint időben elkészülnek az árfolyamrögzítésről szóló törvényt kiegészítő rendeletek, köztük az, amelyik maximálja a fix árfolyam lejárta után a törlesztőrészlet mértékét. Ez a megoldás azonban jelentősen meghosszabbíthatja a hitel futamidejét.

Pénteken életbe lép a devizahiteleseket segítő árfolyamrögzítés

Gazdaság2011.08.09, 18:28

Készen áll a jogszabályi háttér, hogy augusztus 12-én, pénteken életbe lépjen a devizahiteleseket segítő árfolyamrögzítés - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság kedden. Korábban a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke úgy nyilatkozott, hogy a devizahitelesek szerződésének módosításához hiányzik az a rendelet, amely a módosító szerződésblankettát tartalmazza.

Az árfolyamrögzítés kockázatait erősíti a drága frank

Gazdaság2011.08.04, 08:53

A kormány korábban bejelentett árfolyam-rögzítési tervének a negatív oldalát domborítja ki, ha a jelenlegi magas frankárfolyam hosszú távon is megmarad. Egy rögzített árfolyamon havonta 77 ezer forint törlesztésű hitel három év múlva akár 133 ezer havi törlesztéssel is járhat. Ha a kormány valóban korlátozni fogja a törlesztőrészletek nagyságát 2015-től, ahogy ezt tervezi, akkor viszont radikálisan meghosszabbodhat a hitel futamideje.

Szijjártó: Nincs tervben az árfolyamrögzítés átalakítása

Gazdaság2011.08.02, 15:35

A svájci frank erősödését a miniszterelnök szóvivője szerint az árfolyamrögzítéssel lehet ellensúlyozni. Szijjártó Péter szerint nem igaz az a kritika, amely szerint az aktuális és a rögzített árfolyam különbségéből adódó - 2015-től törlesztendő - hitelt kiszámíthatatlan módon kell majd kifizetni. Az MNB közölte: korábbi tesztjeik alapján 257 forintos árfolyamszintig stabil a magyar bankrendszer

A legtöbb devizahiteles csak októberben törleszthet majd rögzített árfolyamon

Gazdaság2011.08.02, 09:48

Az [origo] által megkeresett bankok szerint az érintett ügyfelek tizede fogja kérni az átmeneti tehercsökkenést jelentős megoldást. Az árfolyamrögzítést szabályozó jogszabály és a papírmunka miatt a legtöbben csak októberben számíthatnak alacsonyabb törlesztőrészletre.

Online árfolyamrögzítési kalkulátorral segít a devizahiteleseknek a PSZÁF

Gazdaság2011.08.01, 15:34

Árfolyamrögzítő kalkulátort indított honlapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A programban az ügyfél által korábban felvett devizahitel fő jellemzőinek megadásával számított értékek alapján lehet összehasonlítani a feltételezett piaci, valamint a rögzített árfolyamon számolt törlesztőrészletek várható alakulását.

Erős frank: rövid távon már 25 százalékot spórol, aki az árfolyamfixálást választja

Gazdaság2011.07.19, 15:22

Három évig 25 százalékot tud spórolni az a svájcifrank-lakáshiteles, aki él az árfolyamrögzítés nyújtotta lehetőséggel, amennyiben hosszú távon marad a 240 forinthoz közeli svájci frank árfolyam. A kedvezmény lejárta után viszont sok-sok évig 10 százalékkal magasabb lesz a törlesztőrészlete egy olyan személyhez képést, aki nem lépett be az árfolyamrögzítési programba. Szakértők kiszámolták az [origo]-nak, mivel jár az árfolyamfixálás, ha továbbra is erős marad a svájci frank.

Minden hatodik devizahiteles kimarad az árfolyamrögzítésből

Gazdaság2011.06.29, 16:30

Kétszázezer deviza-lakáshiteles csak álmodik arról, hogy részese legyen a kormány mentőcsomagjának, a szabályok szerint nem kaphat kedvezményes lehetőséget. A maradék körülbelül egymillió embernek is kevesebb mint a fele lép majd be a programba a jegybank becslése szerint. Az igazán nehéz helyzetben lévők az adatok szerint 90-110 ezren lehetnek, mégis arról van a legkevesebb információ, hogy ők milyen segítséget kapnak.

Devizahitelek: hiába a csomag, még két hónapig fáj az erős frank

Gazdaság2011.06.28, 16:06

Hiába lép hatályba néhány nap múlva a kormány otthonteremtő csomagjában szereplő árfolyamrögzítés, ez a változás csak szeptembertől mérsékelheti a családok kiadásait. Közben azonban a forint értékvesztése miatt nehezedik a helyzet: egy havi ötvenezer forintos deviza-lakáshitel törlesztőrészlete például két-három ezer forinttal is magasabb lehet júliusban. A szabad felhasználású hiteleknél még nagyobb lehet az emelkedés.