Aranykéz utcai robbantás

címke rss

Vádat emeltek az Aranykéz utcai robbantás ügyében

Itthon2014.09.18, 10:30

Két ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az Aranykéz utcai robbantás ügyében. Jozef Rohácnak és Portik Tamásnak is előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt kell felelnie. Életfogytiglanit kaphatnak. 

Szeptemberre halasztották az ítéletet a Fenyő-gyilkosság ügyében

Itthon2014.07.10, 18:53

Csak a védőbeszédek vannak hátra a Fenyő-gyilkosság tárgyalásából, de ítélet már csak szeptemberben várható. Lezárták az Aranykéz utcai gyilkosság nyomozását is, ha abban is vádat emelnek Josef Rohac ellen, tovább csúszik az ítélet.

Gyanúsítottként hallgatták ki Josef Rohácot

Itthon2013.03.04, 20:54

Az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatban gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda Jozef Rohácot.

A volt kémfőnökkel is tárgyalt Portik

Itthon2012.12.05, 08:19

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Laborc Sándor kétszer is találkozott a Prisztás-gyilkosságra és az Aranykéz utcai robbantásra való felbujtással gyanúsított volt Energol-vezérrel. Tárgyalásaikat a lap szerint hanganyagok bizonyítják.

Találkozókat tartott Portik és a volt kémfőnök

Itthon2012.11.20, 10:57

2007 és 2008 környékén kétszer is találkozott egymással Laborc Sándor, a polgári elhárítás korábbi vezetője és a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő volt olajos vállalkozó - írja a Magyar Nemzet.

Karácsonyig börtönben marad Portik Tamás

Itthon2012.09.26, 07:40

A Prisztás-gyilkosságra és az Aranykéz utcai robbantásra való felbujtással gyanúsított volt Energol-vezért a szegedi Csillagból Budapestre hozzák.

November közepéig börtönben marad a volt Energol-igazgató

Itthon2012.08.17, 15:21

P. Tamást az Aranykéz utcai robbantásra való felbujtással, valamint Seres Zoltán vállalkozó meggyilkolására való felbujtással is gyanúsítják.  

Meghosszabbították P. Tamás előzetesét

Itthon2012.08.16, 17:01

Meghosszabbították P. Tamás előzetes letartóztatását, P. a rendőrség gyanúja szerint felbujtóként vett részt a Seres-, a Prisztás- és a Boros-gyilkosságban is. P. korábban az olajügyekben elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója volt.

A Seres-gyilkosságra is Portik bujthatott fel

Itthon2012.08.13, 22:16

Seres Zoltán vállalkozót 1999-ben lőtték le Tahitótfalun. A Nemzeti Nyomozó Iroda azzal gyanúsítja a volt Energol-vezért, hogy nemcsak az Aranykéz utcai merényletet és a Prisztás-gyilkosságot, de Seres meggyilkolását is ő rendelte meg.

Belső vizsgálat indult Portik-ügyben az NNI-nél

Itthon2012.08.01, 11:18

Nagy felháborodást okozott a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI), hogy állítólag kikerült a sajtóhoz Radnai László egyik, Portik Tamás ellen tett rendőrségi vallomásának jegyzőkönyve - írja a Népszabadság. A lap szerint azonnal belső vizsgálat indult az NNI-nél.

Az Aranykéz utcai robbantás miatt kérhetik Rohác kiadatását

Itthon2012.07.26, 10:45

Gyanúsított lehet az Aranykéz utcai robbantásban Jozef Rohác, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene az NNI.

Vizsgálják Portik titkosszolgálati kapcsolatait

Itthon2012.07.25, 11:07

Több forrás szerint is kiváló rendőrségi és titkosszolgálati kapcsolatokkal bírt az Aranykéz utcai robbantás miatt letartóztatott Portik Tamás, ezért a belügyminisztérium vizsgálatot rendelt el az ügyben - írja a szerdai Népszabadság.

Az első utcai kivégzéstől a leghírhedtebb robbantásig

Itthon2012.07.18, 14:06

Közel húsz éve megoldatlan, már eltemetett ügyeket vett elő a hétvégén a Nemzeti Nyomozó Iroda, amikor elfogott öt férfit, akiket a Prisztás-gyilkossággal és az Aranykéz utcai merénylettel gyanúsított meg.

Portik utasítására robbanthatott Jozef Rohác

Itthon2012.07.17, 07:42

A Fenyő János meggyilkolásával gyanúsított szlovák bérgyilkos hajthatta végre az Aranykéz utcai robbantást, Portik Tamás parancsára. Rohác ellen újra elfogatóparancsot adtak ki, hogy meggyanúsíthassák a robbantással is.

Előzetes letartóztatásba helyezték az olajügyek főszereplőjét

Itthon2012.07.15, 19:40

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) előzetes letartóztatásba helyezte Portik Tamást, illetve azt a további négy férfit, akiket a Terrorelhárítási Központ (TEK) szombaton fogott el.

Magyar Nemzet: Egy szemtanú látta a Fenyő-gyilkosság gyanúsítottját az Aranykéz utcában

Itthon2011.05.19, 08:09

A Magyar Nemzet szerint a napokban jelentkezett a Fenyő-gyilkosság egyik szemtanúja, aki eddig azért hallgatott, mert félt az elkövetőktől.

Szlovákia kiadta Magyarországnak Rohác állítólagos bűntársát

Itthon2009.10.22, 14:57

A szlovák legfelsőbb bíróság úgy döntött, kiadja Magyarországnak a többek között az Aranykéz utcai robbantással gyanúsított Jozef Rohác állítólagos bűntársát, Zs. Imrét.

Panaszt tett a kiadatás ellen Rohác feltételezett bűntársa

Itthon2009.09.22, 15:57

Panaszt tett kiadatása ellen Jozef Rohác állítólagos bűntársa, a magyar állampolgárságú férfit ezért egyelőre nem adják ki hazánknak. A férfit zsarolásért ítélték el.

Hibás bizonyítékra hivatkoznak Rohác védői

Itthon2009.09.11, 07:19

Megkérdőjelezik a védők a gyilkossági kísérlettel vádolt Jozef Rohác elleni legfontosabb bizonyíték, a részleges ujjlenyomat hitelességét - írja a Magyar Nemzet. Az 1990-es években készült szakértői véleményt ma már nem lehet újra ellenőrizni, mivel a bomba burkolata, illetve a Szlovákiából kapott dokumentumok eltűntek.

Rohác bűntársa beleegyezett, hogy kiadják Magyarországnak

Itthon2009.08.07, 14:47

Az Aranykéz utcai merénylettel is összefüggésbe hozott Jozef Rohác állítólagos bűntársa beleegyezett abba, hogy Szlovákia kiadja őt Magyarországnak. A magyar férfit korábban zsarolásért és testi sértésért már ítélték.

Szlovákiában fogták el Jozef Rohác magyar bűntársát

Nagyvilág2009.07.27, 19:01

Elfogtak egy magyar férfit Szlovákiában, akit azzal gyanúsítanak, hogy az 1990-es évek magyarországi robbantásaival is kapcsolatba hozott Jozef Rohác bűntársa volt. A két férfinak köze lehetett az Aranykéz utcai robbantáshoz is.

Magyarországra hozták Jozef Rohácot

Itthon2009.02.13, 14:44

Az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatba hozott szlovák férfit, Jozef Rohácot pénteken Magyarországra hozták. A férfit tavaly ősszel fogták el Prágában. 

Pénteken jöhet Magyarországra Jozef Rohác

Nagyvilág2009.02.12, 20:33

Várhatóan pénteken adják át a cseh rendőrök a magyar hatóságnak a szlovák Jozef Rohácot. A férfit többrendbeli gyilkossággal vádolják, és kapcsolatba hozható a budapesti Aranykéz utcai robbantással.

Kiadhatják Jozef Rohácot Magyarországnak

Nagyvilág2009.02.06, 15:03

Kiadható Magyarországnak az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatba hozható szlovák Jozef Rohác. A jelenleg egy prágai börtönben fogva tartott férfi pontos Magyarországra érkezéséről az Interpol cseh és magyar részlegének kell megegyeznie.

Lexának Pozsonyban kell felelnie a bűneiért

Itthon2002.12.11, 15:47

Ha be is bizonyosodna, hogy Ivan Lexa volt szlovák kémfőnök állt az 1998-as Aranykéz utcai merénylet mögött, kicsi az esélye, hogy Magyarországon állítanák bíróság elé. Lexát a múlt héten tartóztatták le, mert azzal gyanúsítják, hogy felbújtóként felelős egy gyilkosságért. Az ellene valló tanúk azt is állítják, hogy ő rendelte meg az 1998-ban végrehajtott Aranykéz utcai merényletet. A magyar rendőrséghez szerdáig nem érkezett ezzel kapcsolatos bizonyíték.

Eredménytelen nyomozás az Aranykéz utcai robbantás ügyében

Itthon2002.09.25, 09:04

Budapesti Rendőr-főkapitányság eredmény nélkül befejezte a nyomozást a négy évvel ezelőtt történt Aranykéz utcai robbantás ügyében. A négy halálos áldozatot követelő merénylet szlovák tetteseit ismerik a nyomozók, ám a széles körű nemzetközi együttműködés ellenére sem sikerült elfogni őket a hatóságoknak.

Előző
  • 1
Következő