arany
címke rss- kapcsolódó címkék:
- befektetés
- gazdaság
- dollár
- ezüst
- nemesfém
- Legfrissebb
- Legrégebbi
27 kiló aranyat találtak egy észak-koreai diplomatánál
Huszonhét kilogramm aranyat foglaltak le a bangladesi vámosok pénteken Dakka repülőterén egy észak-koreai diplomatától, aki poggyászában próbálta becsempészni az országba a mintegy 400 millió forint értékű nemesfémet.
- címkék:
- Észak-Korea
- arany
- Címkefelhő »
Fehér-arany vagy kék-fekete? Ezen a ruhán vitatkozik most az egész világ
Jelen pillanatban kétféle vélemény létezik most az egész Földön: fehér és arany illetve kék és fekete. Így kavart hatalmas port egyetlen ruha.
Bankok manipulálhatták a nemesfémek értékét
Legalább 10 nagy bank ellen nyomoz az amerikai igazságügyi minisztérium, akiket azzal gyanúsítanak, hogy törvénytelenül manipulálták a nemesfémek piaci árfolyamát. A minisztérium mellett az Árutőzsde-kereskedelmi Bizottság (CFTC) is nyomoz az arany, ezüst, platina és palládium árszabásának ügyében.
30,6 millió forint egy kiló kaviár
Kilónként százezer euróba, vagyis több mint harminc millió forintba kerül az arannyal dúsított kaviár, amelyet egy albínó tokhalféle ikrájából készít egy salzburgi halkereskedő.
- címkék:
- arany
- kaviár
- Címkefelhő »
Ördög Nóra ragyogóan szép volt a döntőben - melyik ruha volt a csinosabb?
Alig győztük kapkodni a fejünket a Rising Star döntőjében, ahol Ördög Nóra szebbnél szebb ruhákban kápráztatta el a tévénézőket. De melyikben volt a leggyönyörűbb?
Hogyan legyek jó nő? Így lesz romantikusan csábító a tekinteted
Arany és lila. A csábítás két színe, mai sminkünk főszereplői.
Hogyan legyek jó nő? Szépséges arany-lila báli sminket készítünk
Aranyból és lilából készítettem el az idei báli sminkemet, remélem, kipróbáljátok majd ti is!
Többen is aggódnak aranyrúdjaikért
Németország és Hollandia után Belgium és Ausztria is megvizsgálja, hogyan vihetné haza Londonból az aranyrúdjait. Egyre több ország szeretné tisztázni, megvan-e még a külföldön tárolt aranya – mondta Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.
- címkék:
- arany
- aranytömb
- Címkefelhő »
Elképesztő fotók: arany kezeslábasban tekereg a világ leghajlékonyabb nője
Elképesztő fotók készültek az orosz születésű kígyónőről, aki arany kezeslábasban tekereg a képeken. Zlata (vagy ahogy a szülei nevezték: Julia), arany kezeslábasban pózolt a kamera előtt.
- címkék:
- arany
- kígyó
- naptár
- hajlékonyság
- kígyónő
- Címkefelhő »
Ciki fiatalkori fotóval köszöntötte fel Jay-Z-t Rihanna
Ó, azok a nyolcvanas évek! Aranyfogú Jay-Z-vel köszöntötte fel főnökét Rihanna a rapper születésnapja alkalmából.