árak

címke rss

Estek az ipari termelői árak

Archívum2002.09.30, 09:53

Az ipar termelői árainak színvonala augusztusban 1 százalékkal esett 12 hónap alatt, miközben a belföldi eladásoknál 1,4 százalékos áremelkedés, az exportértékesítési árak alakulásában pedig közel 3 százalékos csökkenés tapasztalható - áll a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentésében.

Jóval olcsóbb Nagy Britanniánál az USA

Archívum2002.09.23, 11:44

Az euró bevezetése után több monetáris unióhoz tartozó állam polgárai fejezték ki tiltakozásukat a közös valuta okozta drágulás miatt. Legutóbb Görögországban és Olaszországban tiltakoztak a drágulás ellen, a németek pedig egyenesen "teuro"-nak, vagyis drága eurónak (németül: teure euro) nevezik a közös pénzt. Nagy Britannia nem tartozik a monetáris unióhoz, a szigetország árait hagyományosan az amerikai árakhoz hasonlítják. Az utóbbi időben a brit vásárlók nem véletlenül érezték úgy, hogy aránytalanul sokat fizetnek: az árak jócskán az Egyesült Államok árai fölé szöktek.

Újabb euróbojkott Görögországban

Gazdaság2002.09.17, 13:27

Görögországban két héten belül másodszor kezdődött vásárlói bojkott, tiltakozásul az euró bevezetése óta emelkedő árak miatt. A héten négy napig a zöldség- és gyümölcskereskedőket bojkottálják a görög vásárlók.

Pang a lakáspiac

Archívum2002.09.09, 09:22

A tavaly nyári uborkaszezonhoz képest is jelentősen, mintegy 10-15 százalékkal kevesebb lakás cserélt gazdát idén a nyári hónapokban Budapesten - írja hétfői számában a Népszava. A lap által megkérdezett ingatlanszakértők szerint az árak is ennyivel csökkentek.

Júliusban 4,6 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak

Archívum2002.08.13, 12:02

A fogyasztói árak júliusban 0,1 százalékkal csökkentek júniushoz képest, és 4,6 százalékkal haladták meg a 2001 júliusi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Idén az első hét hónapban átlagosan 5,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

Eltérő árak a biztosítóknál

Archívum2001.12.27, 08:51

Annak ellenére, hogy az egyes biztosítók januártól érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifái még azonos "paraméterek" esetén is akár 30 százalékkal eltérhetnek egymástól, az "ügyfélmozgás" az idei év végén sem volt nagyobb a korábbiaknál. A közelmúltban csupán az ügyfelek néhány százaléka váltott biztosítót. Szakértők szerint idén a tavalyihoz képest 6-8 milliárd forinttal növekedett a "kötelező" piac. A jövő év elején végrehajtandó díjemelés mértéke átlagosan csak 4,8 százalék lehet.

Estek a mezőgazdasági termelő árak

Archívum2002.08.12, 09:57

A mezőgazdasági termelői árak az idén júniusban 7,8 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban, az első félévben pedig átlagosan 10,7 százalékkal csökkentek az árak az előző év azonos időszakához képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az euró miatt drágul az élet Ausztriában?

Archívum2002.08.09, 11:54

Fél évvel az euró bevezetése után az osztrákok 74 százaléka meg van győződve az euró stabilitásáról. A megkérdezettek 83 százaléka ugyanakkor úgy érzi, hogy az euró bevezetése oka az árak emelkedésének. A Szociáltudományi Társaság telefonos felmérést végzett Ausztriában, azt tudakolva, milyen az osztrákok hozzáállása az euróhoz, és hogyan értékelik az árak változását az euróéra kezdete óta.

5-10 százalékos tarifaemelés a Malévnál

Archívum2002.03.04, 09:56

A tavasz közepén útnak indulók már 5-10 százalékkal többet fognak fizetni a Malév járatain a jelenlegi árakhoz képest, ugyanis áprilist 1-től tarifaemelését hajt végre a magyar légitársaság. Az áremelkedés mellett március végétől érvénybe lép még a Malévnál a nyári, sűrített menetrend is, amelynek kiszolgálásába a holland KLM légitársas is részt vállal.