arab forrongások

címke rss

Megbukott szomszédok között mutathatja meg igazi arcát Líbia

Nagyvilág2011.02.18, 10:55

Összecsapásokról, tüntetőkre eresztett gyilkosokról és felgyújtott rendőrségről érkeznek töredékes információk, ahogy Líbiában is megkezdődött a "harag napja", a rendszer megdöntésére irányuló tüntetéssorozat. Észak-Afrika olajban gazdag országa azonban nem feltétlenül törik meg a tüntetők nyomására, akiknek számát még becsülni sem lehet. Líbia vezetőjének, Moammer Kadhafinak sokak szerint még most is több támogatója van, mint ellensége, pedig rendőrei éles lőszerrel lövik a demokráciát követelő fiatalokat.

Álmukban verték szét a tüntetőket a "bahreini Tahrír térre" támadó rendőrök

Nagyvilág2011.02.17, 13:28

Az éj leple alatt rohanta le a rendőrség a Bahrein fővárosában táborozó kormányellenes tüntetőket, akik a város egyik nagy körforgalmában állandó demonstrációra rendezkedtek be. Az egyiptomi Tahrír tér mintájára megszállt körforgalomban a rendőrök könnygázt és gumilövédeket is bevetettek, a brutális összecsapásokban legalább négy ember meghalt és mintegy háromszázan megsebesültek. Az utcákon csütörtök hajnalban megjelentek a hadsereg páncélos egységei is.

150 millió dollárral segíti az egyiptomi átmenetet az USA

Nagyvilág2011.02.18, 00:16

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy a demokratikus átmenet támogatására és a gazdaság fellendítésére 150 millió dolláros amerikai segélyt ad az Egyesült Államok Egyiptomnak.

Több tucatra teszik a líbiai tüntetések áldozatainak számát

Nagyvilág2011.02.18, 11:29

Az AFP szerint 45, egy emberjogi szervezet szerint legkevesebb 24 ember halt meg péntekig a líbiai tüntetésekben. A BBC szerint a tripoli kormány kőkemény eszközökkel igyekszik megtörni a "harag napjára" összegyűlt elégedetlenkedőket.

Tízezren ünneplik Kairóban az első Mubarak nélküli hetet

Nagyvilág2011.02.18, 18:17

Tízezrek ünneplik pénteken Kairóban azt, hogy egy hete mondott le hatalmáról Hoszni Mubarak. A demonstrációval nyomást akarnak gyakorolni az országot irányító katonai bizottságra, hogy a további követeléseik is teljesüljenek. A Tahrír téren fesztiválhangulat uralkodik, de vannak szomorkodók is: Mubarak hívei bocsánatkérő demonstrációt szerveztek.

Börtönből szökött rabok gyújtogatnak Líbiában

Nagyvilág2011.02.18, 15:48

Számos fogoly szökött meg a kelet-líbiai Bengázi börtönéből pénteken egy börtönlázadást követően, a kiszabadult foglyok több hivatali épületet is felgyújtottak.

Már öt halottja van a jemeni zavargásoknak

Nagyvilág2011.02.18, 11:25

A csütörtök éjjeli ádeni összecsapások során ötre emelkedett a jemeni utcai zavargások halálos áldozatainak száma. Közben a fővárosban, Szanaában az Ali Abdullah Szaleh elnök távozását követelő, eddig békés tüntetők is erőszakossá váltak. Jemenben várhatóak a legvéresebb események a forrongó arab világban.

Obama elítélte az arab tüntetőkkel szembeni erőszakot

Nagyvilág2011.02.18, 20:17

Barack Obama amerikai elnök pénteken elítélte a közel-keleti országokban a tüntetők ellen alkalmazott erőszakot. Obama Bahrein, Líbia és Jemen ellenzéki tüntetéseire utalt, és önmérsékletre szólította fel az érintett országok kormányait - jelentette az AP hírügynökség.

Az áldozatok temetésén folytatódik a kormányellenes tiltakozás Bahreinben

Nagyvilág2011.02.18, 11:27

Ezrek gyűltek össze pénteken Bahreinben azokon a temetéseken, amelyeken a csütörtöki tüntetések szétverésekor elhunyt áldozatoktól búcsúztak. A gyászolók kormányellenes jelszavakat skandálnak és utcai összecsapásokra készülnek. A legkisebb arab országban katonaság verte szét a kormány távozását követelő tüntetést.

Légvédelmi ütegekkel lőnek a bahreini tüntetőkre

Nagyvilág2011.02.18, 17:52

Légvédelmi ütegekkel is lőttek a bahreini katonák az ország fővárosában tüntetőkre pénteken. Az előző nap lelőtt tiltakozók temetéseiről érkező tömeg vissza akar térni a manamai Gyöngy térre, de a katonák könnygázzal és éles lőszerekkel lőnek rájuk, a CNN szerint négy ember életét vesztette. A tüntetők haragja a kormány mellett már az uralkodó felé fordult.