anya

címke rss

Kiszerettem belőled - már nem vagy nő, csak anya!

She2021.11.23, 14:50

Minden gyereknek az anyja mellett a helye, mondta a férjem, amikor már tudtuk, hogy el fogunk válni. Ezt úgy értettem, hogy nem lesz semmi vita, a lányom továbbra is velem él majd.

Mindenre emlékszem kicsi koromból, arra is, amire a szüleim nem szívesen

She2021.11.25, 21:09

Egészen kicsi voltam még, járni sem tudtam... Emlékszem a körfolyosós házra, a szögre akasztott palacsintasütőkre a zöldre festett aprócska konyha falán. Apukám angol-kockás sapkájára a fogason, a bundás kenyér illatára, a kávégőzre, és az öreg nénire a nagyszobában. Az öreg nénire, akit szüleim ápoltak a lakhatásért cserébe, és aki nekem olyan idegennek tűnt. Emlékszem. Anyukám szerint ez elég különös, csodálkozik is rajta nagyon, hiszen még egy éves sem voltam akkor.

Kényszerítette a kislányt a rendőr, nézze végig, milyen perverz dolgokat művel az anyjával

Nagyvilág2021.11.19, 12:02

Öt év börtönre ítélték azt a rendőrt, aki úgy szexelt egy édesanyával, hogy az aktust a nő gyerekének is végig kellett nézni.

Ha soha nem lehetek anya, azt is el kell fogadnom!

She2021.11.16, 11:40

Születésemkor komplikációk léptek fel, olyan súlyosak, hogy mindenki összefutott az osztályon, hogy megmentsék az életemet. Megmaradtam. Talán azért, mert látni akartam édesanyám arcát, hiszen a kedves hangját már ismertem.

Shane Tusup hosszú idő után újra találkozik élete nőjével

Life.hu2021.11.17, 15:48

A neves amerikai úszóedző, Shane Tusup már évek óta Magyarországon él. Ritkán van alkalma találkozni azzal a nővel, aki az életében a legfontosabb szerepet tölti be. Most erre is sor kerül.

Anya nézd, találtam neked egy jó pasit!

She2021.11.10, 20:59

Ugye előfordult nálad is, hogy az interneten kerestél társat magad mellé? Mondjuk, mert nem találtál odakint egy normálisat sem az utcán, vagy mert „aki a diszkókba jár az olyan is" alapon, ott nem keresgélsz. És különben is, most komolyan! Mikor mennél el randizni? Neked arra nincs időd, mert anya vagy és nincs, aki vigyázzon a kicsire. Aztán egyszer csak belépsz a szobádba és azon kapod a gyerekedet, hogy bújja a randioldalt és épp válaszol egy pasinak, aki neked írt.

A jó ÉDES ANYÁDAT! - Pedig én annyira igyekeztem

She2021.11.08, 21:02

Vannak a jó és a rossz anyák. Legalábbis a gyerekek fejében így áll össze a kép. Sajátos szemléletük és elképzelésük alapján kerülünk skatulyákba. Dobozba, amit valamelyik korai, ám annál meghatározóbb élményük alapján hajtogattak keményre. Pedig szerintem csak anyák léteznek. És leszámítva egy-egy kegyetlen kivételt, mind jók vagyunk.

Tehetetlenül, idegenekkel körülvéve sötétült el számára a világ

She2021.12.10, 14:50

Nagyon nehéz nekem beszélni a gyászról. Kisgyerekként rettegtem a haláltól, attól a gondolattól, hogy ha már nem leszek, a világ akkor is megy tovább. Ebbe belegondolni még most is rossz érzés.

10+1 dolog, amit soha ne mondj egy örökbefogadónak!

She2021.11.04, 12:28

Az örökbefogadásról ma is csak szélsőséges véleményeket hallani. Az emberek vagy Teréz anyaként tekintenek az örökbefogadókra, akik hősként megmentettek egy kitaszított kis árvát, vagy - keverve a dolgot a nevelőszülőséggel - pénzéhesnek tartják őket.

Hat gyermeke közül ötöt megölt a gyilkos anya: elaltatta, majd egyesével vízbe fojtotta őket (18+)

Life.hu2021.11.06, 13:59

Életfogytiglani börtönbüntetést kapott az anya, aki hat gyermeke közül ötöt különös kegyetlenséggel meggyilkolt. A német származású nő, Christina K. borzasztó módszerrel végzett a kicsikkel: elaltatta, majd egyesével vízbe fojtotta őket.