Ang Lee

címke rss
Ang Lee Will Smith nélkül is csak ötszörös sebességű 3D-ben forgatna

Ang Lee Will Smith nélkül is csak ötszörös sebességű 3D-ben forgatna

A Gemini Man Magyarországon tartott világpremierje kapcsán Budapesten járt Will Smith, a kétszeres Oscar-díjas Ang Lee rendező (Tigris és sárkány, Pi élete) és Jerry Bruckheimer producer. A filmben Will Smith egy profi bérgyilkost játszik, akit úgy akarnak nyugdíjazni, hogy a fiatalabb klónját küldik a megölésére. Lee és Bruckheimer interjút is adtak nekünk, amin elsősorban a film fő különlegességéről kérdeztük őket: a számítógéppel generált, fiatal Will Smithről és a HFR-ről (high frame rate), ami annyit tesz, hogy a filmet másodpercenkénti 120 képkockában vették fel, ami ötszöröse a szokásos 24-nek.

Werkfilm mutatja be a Gemini Man forgatási helyszíneit - videó

Film2019.09.30, 11:27

Bár a Gemini Man-t elsősorban a számítógéppel létrehozott, fiatal Will Smith és a másodpercenkénti 120 képkockás technológia miatt övezi nagy érdeklődés, a projektben fontos szerepet játszottak az eredeti helyszínek, köztük Budapest, erről beszél az Oscar-díjas rendező, Ang Lee (Tigris és sárkány, Pi élete), a főszereplő Will Smith és a producer, Jerry Bruckheimer egy most közzétett werkfilmben. 

Will Smith és Ang Lee visszatértek a Gemini Man forgatási helyszínére

Film2019.09.27, 14:38

Will Smith, Ang Lee rendező és Jerry Bruckheimer producer a Budai Vár Savoyai teraszán találkoztak a magyar közönséggel új filmjük, a Gemini Man bemutatója alkalmából. Az úttörő technológiával (másodpercenkénti 120 képkockával) készített filmet részben Budapesten forgatták (a magyar fővárosban játszódó jelenetek nyitóképét pont a Savoyai teraszon vették fel), és hazánkban volt a film világpremierje is, szintén az alkotók jelenlétében. Az Oscar-díjas Ang Lee és Jerry Bruckheimer az Origo stábjának meséltek a filmről és Budapestről. 

Will Smith: Budapest egy titkos kis ékszer

Film2019.09.26, 20:15

A részben Budapesten forgatott Gemini Man rendezője, Ang Lee, főszereplője, Will Smith és producere, Jerry Bruckheimer tartott nemzetközi sajtótájékoztatót csütörtökön az október 10-én mozikba kerülő akciófilmről a Four Seasons Hotelben.

Az Oscar-díjas Ang Lee-nek már törzshelye van Pesten

Film2019.09.26, 15:17

A tajvani származású rendező hazánkban forgatta a Gemini Man című, Will Smith főszereplésével hamarosan megjelenő filmet - amely miatt napok óta fel van fordulva a város - és most visszatért. Ha pedig már így alakult, akkor újra beszaladt Wang Mesterhez egy könnyű vacsorára. Meg persze némi borra. 

Will Smith Budapesten ünnepli a Gemini Man bemutatóját

Film2019.09.11, 14:08

Will Smith, valamint a film rendezője, Ang Lee és producerei, Jerry Bruckheimer és David Ellison szeptember végén visszatérnek Budapestre a Gemini Man megjelenése alkalmából - a film október 10-étől látható majd a hazai mozikban.

Nézze meg, hogyan fiatalították meg Will Smitht Budapesten - videó

Film2019.07.26, 10:47

Új werkfilm és trailer érkezett Will Smith Budapesten forgatott filmjéhez, a Gemini Man-hez, utóbbiból ráadásul már a magyar szinkronos változat is debütált. A film rendezője az Oscar-díjas Ang Lee (Tigris és sárkány, Pi élete), a további szerepekben Mary Elizabeth Winstead, Clive Owen és Benedict Wong láthatóak. A film október 10-én érkezik a magyar mozikba.

Will Smith magyarul próbálja megölni magát Budapesten - videó

Film2019.05.06, 16:32

Befutott a részben Budapesten forgatott Gemini Man első magyar nyelvű előzetese. 

Egy pesti kínai étteremben vacsorázott a Will Smithszel forgató rendező

Film2018.07.27, 13:26

A tajvani kétszeres Oscar-díjas filmrendező, Ang Lee a jövőre mozikba kerülő Gemini Man forgatása miatt tartózkodik Budapesten. A Will Smith főszereplésével készülő film két forgatási napja között pedig beugrott Wang Mester zuglói éttermébe.

Több szex kellett volna a meleg westernbe

Unikornis2016.08.25, 11:47

A két cowboy szerelmi drámájáról szóló Túl a barátságon tíz éve vitt be egy alapos gyomrost a westernek macsó világának, a díjeső ellenére sokan ki is akadtak rá Amerikában. Pedig most kiderült, hogy lehetett volna ennél jóval provokatívabb is a film. Például ha a Pedro Almodóvar rendezi, akinek először ajánlották fel a lehetőséget.

Egész Amerika ünnepli őt, mégis szenved

Film2016.05.12, 17:10

Forrás: Tristar middle on 3000 2000 A Túl a barátságon és a Pí élete rendezője eklektikus szereplőgárdával dolgozott, feltűnik a filmben a vígjátékokhoz kapcsolt Steve Martin, Vin Diesel pedig a felettesét játssza a főszereplőnek. A Billy Lynn’s Long Halftime Walk-ot november 11-én mutatják be az amerikai mozik, hazai bemutatóról nincsen tudomásunk. Kristen Stewart mellre rakta a zsebét http://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/filmfesztival/20160511-kristen-stewart-mellre-rakta-a-zsebet-cannes-2016-julianne-moore-kirsten-dunst-blake-lively.html Ember embernek tigrise - kritikánk a Pí élete című filmről http://www.ori ...

Ang Lee 3D-s bokszfilmet csinál

Archívum2013.08.09, 12:43

Forrás: AFP  

Hoztam magammal vécépapírt

Film2013.03.05, 11:42

Az Evita forgatása idején panaszkodott a rossz minőségű magyar vécépapírra, a Filmalap és filmhu által rendezett hétvégi mesterkurzusra azonban már felkészülten érkezett. Sir Alan Parker szerint nem lehangolóak a munkái, és nem ő tehet róla, ha egy néző megöli magát a filmje megtekintése után. Az Angyalszív és A fal 69 éves rendezője elárulta, nem tetszett neki A nyomorultak, de a Kontroll annál inkább, mesélt arról, hogy miért bömböltet zenét a szexjelenetek forgatása alatt, és arról is, hogy tízévnyi szünet után szeretne-e újra filmet csinálni. Mivel szűkös idő állt rendelkezésünkre, megkértük Parkert, hogy minden kérdésünkre egy ...

Íme az Oscar-díj nyertesei

Life.hu2013.02.25, 10:45

Lezajlott a 85. Oscar-gála, amelyen nem született meglepetés. A legjobb film Ben Affleck alkotása, az Argo-akció lett.

Oscar 2013: Az Argo-akció a legjobb film

Film2013.02.25, 08:30

A 85. Oscar-díjkiosztón Ben Affleck Az Argo-akciója kapta a legjobb film díját. A színészi kategóriákban Daniel Day-Lewist, Jennifer Lawrence-t, Christoph Waltzot és Anne Hathawayt díjazták. A legjobb rendező Ang Lee lett.

Végre nem dögunalom az Oscar!

Archívum2013.02.24, 11:03

Emberemlékezet óta nem ígérkezett olyan izgalmasnak az Oscar-díj-kiosztó, mint az idén. Vajon komolyan veszik a szavazók Ben Afflecket? Az arabokat kínzó vörös szépséget értékelik, vagy inkább a legidősebb jelöltet köszöntik díjjal a születésnapján? Műsorvezetőként visszafogja-e magát a polgárpukkasztó Seth MacFarlane? És miért George Clooney máris az este legnagyobb királya? Összeszedtünk minden fontos tudnivalót a hétfő hajnali Oscar-gáláról.

Ember embernek tigrise

Film2012.12.25, 11:59

Ha csak egy filmet néz meg a moziban az egész család az ünnepek alatt, akkor a Pi élete legyen az. Csodálatos látvány, izgalmas és felemelő történet, és még a 3D sem tűnt soha ennyire jó ötletnek.

Összezárva egy éhes tigrissel

Life.hu2012.12.19, 21:38

Egy hollywoodi típusú filmben a válasz a küzdelem és a vadállat megölése lenne, de a Pi élete hiába készült amerikai pénzből, az ázsiai rendezője és az indiai főhőse révén másképp gondolkodik a világról. Kritika.

Díjazzák a pisilő Nicole Kidmant

Film2012.12.13, 18:10

A hollywoodi külföldi újságírók szövetsége kihirdette a Golden Globe-jelöltek névsorát. A leginkább saját maguk által sulykolt "Oscar előszobája" becenév a díjvadász kampány szempontjából igaz: minden sztár ott toporog ebben az előszobában, akinek költöttek az Oscar-kampányára idén: Daniel Day-Lewis, Ben Affleck, Quentin Tarantino, Nicole Kidman, Hugh Jackman, Bradley Cooper, Anne Hathaway és még sokan mások.

Evezz egy csónakban egy tigrissel!

Film2012.12.18, 16:11

Ha szeretnéd megtudni, mi történik, amikor egy kissrác és egy bengáli tigris mintegy kétszáz napra kettesben marad a tengeren, játssz velünk, hogy premier előtt láthasd Ang Lee Pi élete című filmjét az [origo] filmklubban.

Mindenki döglik a tigrisért

Archívum2012.10.01, 16:43

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=s4RoYzcQq97TZEeT   A Guardiannek író Tom Shone kicsit ironizál a filmen, például megjegyzi, hogy az eleje kissé vontatott a sok merev mosolyú szereplővel, akik úgy festenek, mint akik "megvilágosodtak vagy fejbe verték őket egy rézedénnyel". Viszont arra jut, hogy "míg A leleményes Hugo hideg volt, a Pi élete meleg", és azzal a lelkes zárással fejezi be a cikkét, hogy "Hollywood erre a filmre várt. Készülj fel a Tigris évére!". Amit több szerző is kisebb hibaként említ meg, az a film keretes szerkezete a történetet mesélő felnőtt Pivel. Ez különösen az Indiewire kritikusát, Eric Kohnt zavarta, aki szeerint ...

Hogy lehet ilyen nyálas egy tigris?

Archívum2012.09.24, 11:22

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=s4RoYzcQq97TZEeT

Pi giccses élete

Film2012.07.26, 16:54

http://www.youtube.com/v/kG2VV6Z01jQ?version=3&hl=hu_HU

Gérard Depardieu a Pi életében

Archívum2010.12.10, 15:36

Ang Lee októberben egy ismeretlen indiai fiú személyében találta meg a jövő év elején forgó 3D-s Pi élete főszereplőjét, most viszont már ismert színészek is csatlakoztak a csapathoz. A Playlist blog szerint Gérard Depardieu, a Gettómilliomos-ból ismert Irrfan Khan, valamint egy Adil Hussain nevű színész is leszerződött a filmre. Depardieu egy séfet alakít majd, Khan - aki az új Pókember-ben is szerepel, az egyik gonoszt alakítja - a felnőtt Pit játssza, Hussain pedig Pi apját formálja meg. Gérard Depardieu december 1-jén Berlinben

Megvan, ki száll be a tigrissel egy csónakba

Archívum2010.10.26, 12:20

Április végén jött a hír, hogy Ang Lee rendezi 3D-ben a Pi élete évek óta tervezett filmadaptációját, de azóta csak arról lehetett hallani, hogy a büdzsé nem akar összeállni. Most a 20th Century Fox mégis zöld utat adott a projektnek, Lee pedig megtalálta a főszereplőjét: egy tizenhét éves, Suraj Sharma nevű, indiai középiskolás alakítja majd Pit, a főhőst, aki egy tutajon hánykolódik az óceánon négy vadállat társaságában. Suraj Sharma A háromezer jelentkezőből kiválasztott Sharmának mindössze annyi színészi tapasztalata van, hogy szerepelt egy iskolai előadásban, de Lee a USA Todaynek lelkesen ecsetelte, hogy a meghallgatáson mennyyire ...

Ang Lee rendezi meg Pi háromdimenziós életét

Film2010.04.30, 11:56

Ang Lee Yann Martel Pi élete című sikerregényét nagyon rég óta szeretnék megfilmesíteni Hollywoodban: először M. Night Shyamalan, aztán Jean-Pierre Jeunet, végül Ang Lee neve merült fel rendezőként. A tutaját egy hiénával, egy zebrával egy orangutánnal és egy oroszlánnal megosztó, hajótörött kisfiúról szóló történet megfilmesítése nem olcsó mulatság, ezért már többször dugába dőlt a projekt, de most a 3D-mániának köszönhetően mégis megvalósulhat a filmadaptáció. Ang Lee-ék azt tervezik, hogy hatalmas, 3D-s vizuális trükkparádéként dolgozzák fel a történetet, CGI-oroszlánnal és pompázatos tengeri lényekkel. Alig fog többe kerülnni, ...

Ang Lee nehezen talált fanszőrzetet

Film2009.05.16, 15:43

A hét elején még azon méláztam, hogy két, munkájuk alapján annyira különbözőnek tűnő ember, mint Ang Lee (Jégvihar, Tigris és sárkány, Brokeback Mountain) rendező és Demetri Martin komikus milyen benyomást tesznek majd a Taking Woodstock című cannes-i versenyfilm sajtótájékoztatóján, de most, hogy túlvagyok rajta, evidensnek tűnik a közös pont: a világ legkedvesebb tekintetű emberei közé tartoznak mindketten. Imádnivalók voltak, mint ezt remélhetőleg a lenti fotó is tanúsítja. A film főszerepét játszó Martin az újságírók nagy derültségére sok vicces választ rögtönzött, többek közt az én kérdésemre is: amikor azt firtattam, hogy ő iss ...

Meztelenkedős, betépős hangulatban

Archívum2009.05.15, 21:16

Ang Lee cannes-i filmfesztiválon versenyző Taking Woodstock-ja éppen olyan kevéssé Ang Lee-s, amilyen az előzetese volt, viszont sokkal kevésbé idétlen. Utólag érthető a dolog: a trailer-rendező az önmagukban nem túl értelmes vicces pillanatokat vágta bele a klipbe egyéb kiemelkedő jelenet híján. Nincsenek ugyanis igazi csúcspontok, ez egy szuper kis hangulatfilm, ami kellemesen elandalít és szórakoztat két órán át. Lee-nek szemmel láthatóan nem is voltak nagyobb ambíciói, csak annyi, hogy elmesélje, hogyan segített egy szülei lepukkant moteljében dolgozó, Elliot Tiber nevű srác az 1969-es legendás Woodstocki fesztivál megszervezéséében, ...

Ang Lee nem azonosult a hippikkel

Film2009.03.26, 15:25

http://www.youtube.com/v/7Iq8z2WDbKo&hl=en&fs=1   A film megtörtént eseményeken és a srác, Elliot Tiber önéletrajzi könyvén alapul. A főhőst az amerikai stand-up komikus, Demetri Martin alakítja, aki az előzetes tanúsága szerint pont ugyanazt a kissé béna figurát (saját magát?) hozza a filmben, mint a színpadon, ami elképzelhető, hogy az első tíz perc után irritálóvá válik. A további szerepekben láthatjuk Liev Schreibert, Emile Hirsch-t, Jeffrey Dean Morgant, Paul Danót, Tiber anyjának szerepében pedig Imelda Staunton (Vera Drake) tűnik fel. A Taking Woodstock-ot Amerikában augusztus 14-én mutatják be.

Egy ágyban az ellenséggel

Film2008.03.05, 03:14

Ang Lee szinte soha nem hibázik és minden műfajban magabiztosan leteszi a névjegyét. Új filmjét, az Ellenséges vágyakat a Brokeback Mountainnal a gazdag érzelmi világ, a Tigris és sárkánnyal a briliáns kínai színészek és a közös nyelv, az Értelem és érzelemmel pedig az izgalmas, sokdimenziós női karakterek kötik össze. És még valami: a felsoroltakhoz hasonlóan zseniális film, amit mindenképpen látni kell.

766 perc mozi

Film2008.03.04, 15:31

A héten bemutatásra kerülő hat filmből három is maratoni hosszúságú, így a premierfilmek összesen csaknem 13 órányi mozizásra adnak lehetőséget. Itt van végre Paul Thomas Anderson zseniális olajfilmje, Jesse James meggyilkolása Pittel és az ifjabb Affleckkel, illetve Ang Lee legújabb szépséges alkotása sok szexszel. Egy rémisztő dokumentumfilmet is kapunk, aki viszont könnyebben szeretné megúszni a mozilátogatást, nézhet kedves randifilmet vagy animált mesét is.

Veszedelmes viszonyok

Film2008.02.27, 18:16

Ang Lee gyönyörűen kidolgozott, lassan csordogáló filmet rendezett egy kémlányról, aki beleszeret áldozatába. Ha szeretnéd megnézni az Ellenséges vágyak című filmet, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az [origo] filmklub premiernapi vetítésére.

Hollywoodi agyelszívás

Film2007.11.03, 14:11

"Kedves Lajos/Alejandro/Michael/Oliver/Susanne! Láttuk a holokausztról/bosnyák menekültekről/anyagyilkosokról/hidegháborús ügynökökről/depressziós bakterről szóló filmedet, azonnal elvarázsolt bennünket és rögtön tudtuk, hogy te vagy a megfelelő ember az új Nicole Kidman/Halle Berry/Nicolas Cage/Jude Law thriller/sci-fi/romantikus eposz megrendezésére! Van rá 20 millió dollárunk, teljes kreatív szabadságot kínálunk, de a végső vágás joga a stúdióé. Várjuk válaszod!" - mit léptek Magyarország, Mexikó, Németország vagy Spanyolország legtehetségesebb rendezői a fenti hívásra? Összeállításunk bemutatja.

Velence: Érthetetlen érzelmi áramlatok sodrában

Film2007.09.02, 21:41

A Filmklub magányos tudósítója testi és lelki épségét nem kímélve halmozza az élvezeteket a velencei filmfesztiválon. De Palma iraki háborús filmje felért egy kamionos gázolással, Ang Lee viszont az utóbbi évek legizgalmasabb szexjeleneteivel rukkolt elő. Mindez persze semmi George Clooney érintéséhez képest.

Meleg cowboyok után jönnek a kémek

Film2006.07.18, 12:23

Ang Lee a Brokeback Mountain után második világháborús kémfilmet rendez, amelynek főszerepét a Szerelemre hangolva sztárja, Tony Leung alakítja majd.

A homoszexuális birkapásztorok a Filmklubban jönnek össze először

Film2006.03.27, 18:54

Végre hozzánk is megérkezik a film, amelytől hónapok óta hangos az amerikai sajtó: Ang Lee két cowboy szerelmi történetét elmesélő Brokeback Mountain című alkotása március végétől a hazai mozikban is megtekinthető. Ha mindenki másnál hamarabb szeretnéd látni a rendezői Oscarral díjazott filmet, játssz velünk, és nyerj jegyet az [origo] filmklub premier előtti vetítésére.

Oscar 2006: az Ütközések lett a legjobb film

Film2007.01.18, 13:41

Senki nem ájulhatott a széke alá az idei Oscar-díjkiosztón: különösebben nagy meglepetések nélkül zajlott le a gála. A két nagy esélyes a cowboy-fiúk szerelméről szóló Brokeback Mountain és a Los Angeles-i etnikai viszonyok bonyolultságát boncolgató Ütközések volt. Utóbbi vitte el a legjobb filmnek járó díjat, de előbbit ismerték el a legjobb rendezés kategóriájában, tehát úgyszólván igazságos leosztás érvényesült, egy film sem tarolta csupaszra a mezőnyt.

Az olaszok csalódtak, Clooney tarolt, de a meleg vadnyugat a legjobb

Film2005.09.12, 00:04

Egyenetlen - leginkább így jellemezhetjük az idei velencei filmmustrát. Míg az első 4-5 napban sztárok és illusztris világpremierek tömkelege fogadta a látogatókat, addig a hét közepétől már csak a legfanatikusabbak lézengtek az egyre esősebb Lidón. Aki pár napot késett, az lemaradt a díjazottak háromnegyedéről, aki hamarabb távozott, az viszont szinte csak Ralph Fiennes újabb afrikai kalandját bánhatja. Az Arany Oroszlán végül a rendező-kaméleon, Ang Lee kezeiben kötött ki rendhagyó, szerelmes westernjéért (Brokeback Mountain), de a fesztiválkedvenc Clooney-nak is érdemes volt visszatérni a díjátadóra. Helyszíni tudósításunk fájdallmas ...

Meleg cowboyok Ang Lee új filmjében

Film2004.01.14, 16:59

A meleg cowboyfilm műfaja eleddig meglehetősen háttérbe szorult, s bár a filmrajongók szerint a saját nemükhöz vonzódó férfiak ábrázolása megjelenik olyan filmekben is, mint a Top Gun és A Gyűrűk Ura, az amerikai préri első számú macsóit továbbra is olyan alakok után mintázzák meg, mint John Wayne és Gary Cooper. A Tigris és Sárkány rendezőjének filmje most megpróbálja megtörni a jeget.

Előző
  • 1
Következő