Andrej Babis

címke rss

Orbán Viktor ott sem volt, amikor a V4-Japán nyilatkozat lekerült a napirendrõl

Itthon2018.10.24, 14:35

Ismét álhírgyártáson kaptuk Soros György egyik propagandaoldalát. Az amerikai tõzsdespekuláns portálja azt írta, hogy Orbán Viktor kormányfõ ellenkezése miatt nem adott ki közös nyilatkozatot a V4 és Japán a csúcstalálkozójukat követõen. Az igazság ezzel szemben, hogy Andrej Babis cseh miniszterelnök kérte (ráadásul még korábban, mielõtt találkoztak volna a japán miniszterelnökkel), hogy ne legyen közös nyilatkozat, mert a V4-ek nem kompetensek világpolitikai kérdésekben. És hogy még teljesebb legyen a 444 hazugsága: amikor Babis ezt javasolta, Orbán Viktor ott sem volt, mert még tartott az Európai Néppárt ülése.

A kormány nagyra becsüli a cseh kormányfõ kiállását Magyarország mellett

Itthon2018.10.23, 13:44

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kormány nagyra becsüli Andrej Babis cseh miniszterelnök kiállását Magyarország mellett, és ezt tekinti irányadónak.

Babis szerint a választások eredménye nem lesz befolyással a kormánykoalícióra

Nagyvilág2018.10.07, 11:55

Andrej Babis cseh kormányfõ, az ANO-mozgalom elnöke szerint a hétvégi csehországi helyi önkormányzati és részleges szenátusi választások eredménye nem lesz befolyással a kormánykoalícióra.

Ezért hazug a Soros-Sargentini jelentés

Itthon2018.09.17, 09:58

Az utóbbi idõszakban egyértelmûen kiderült, hogy teljes valótlanságokra épült a múlt héten csalással elfogadott Soros-Sargentini jelentés. Az Európai Unió soros elnökségét adó Ausztria bejelentette: a soros elnökként éppen általa irányított, kormányközi Európai Tanács jogi szolgálatától kér iránymutatást a múlt heti szavazás lebonyolításának a jogszerûségérõl. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke arról beszélt, hogy Magyarország ügyében kettõs mércét alkalmaztak, ez pedig elfogadhatatlan. Andrej Babis cseh miniszterelnök pedig élesen kikelt az egész ügymenettel szemben.

A cseh miniszterelnök határozottan kiáll Magyarország mellett

Nagyvilág2018.09.14, 10:28

Andrej Babis cseh kormányfõ, a liberális, de bevándorlásellenes ANO mozgalom elnöke csütörtökön elhatárolódott pártja európai parlamenti képviselõinek szavazásától, akik szerdán igent mondtak a Sargentini-jelentésre.

Andrej Babis: Orbán Viktor az elsõ, aki megállította az illegális migrációt

Nagyvilág2018.09.04, 07:48

A jövõ májusi európai parlamenti választások eldöntik, milyen irányban fog elmozdulni a migrációs válság megoldása Európában - állítja Andrej Babis cseh miniszterelnök a Lidové Noviny címû prágai napilapban hétfõn megjelent interjúban.

Cseh kormányfõ: Orbán Viktor politikája inspiráló lehet számunkra

Nagyvilág2018.09.02, 14:59

Orbán Viktor nagyon tapasztalt politikus. A politikája számunkra is inspiráló lehet – jelentette ki Andrej Babis a Prima prágai kereskedelmi televízió vasárnapi vitamûsorában.

Magyarország támogatja a cseh miniszterelnök migrációs javaslatát

Itthon2018.09.01, 07:30

Észszerû Andrej Babis cseh miniszterelnök javaslata az európai migrációs krízis megoldására, és Magyarország boldogan támogatja azt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntek este Budapesten.

Babis: Ezek gazdasági migránsok, nem a háború elõl menekülnek

Nagyvilág2018.08.28, 11:52

A migránskvótákról folytatott vitával Európa feleslegesen elvesztegetett négy évet, és ez idõ alatt a kontinensen megváltozott a közhangulat, amely ma már bevándorlásellenes - minderrõl Andrej Babis cseh kormányfõ beszélt, mielõtt elutazott volna Rómába. A politikus kijelentette, a határokat le kell zárni a gazdasági migránsok elõtt.

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a cseh miniszterelnököt zsaroló hacker

Nagyvilág2018.08.24, 05:30

Egyéves, huszonnégy hónapra felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy 20 éves ostravai hacker, aki Andrej Babis cseh miniszterelnököt zsarolta.

Csehország drónokat ajánl fel Olaszországnak és Máltának a migráció elleni küzdelemhez

Nagyvilág2018.08.14, 13:38

Csehország pilóta nélküli repülõgépeket (drónokat) ajánl fel Olaszországnak és Máltának az illegális migráció elleni küzdelemhez. Ezeket a repülõgépeket a határok ellenõrzésekor lehetne hatékonyan felhasználni - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök Prágában, miután látogatást tett a repülõgépeket gyártó Primoco cseh cég székhelyén.

Csehország nem fogad be semmiféle migránsokat

Nagyvilág2018.07.15, 12:48

Csehország nem fogad be semmiféle migránsokat - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Kommunista segítséggel kormányozhat Andrej Babis

Nagyvilág2018.07.12, 08:51

Bizalmat kapott csütörtökre virradóra a prágai parlamenti alsóházban az Andrej Babis vezette új cseh koalíciós kormány.

A cseh kommunisták igent mondtak a második Babis-kormányra

Nagyvilág2018.06.30, 14:15

Cseh- és Morvaország Komunista Pártja (KSCM) lehetõvé teszi, hogy Andrej Babis miniszterelnök második kormánya bizalmat kapjon a parlamenti alsóházban - döntött a párt központi bizottsága szombaton Prágában.

Macron úgy beszél, mint Merkel egy évvel ezelõtt

Nagyvilág2018.06.28, 12:48

"Nem lehet az egész bolygót megmenteni" - mondta Andrej Babis cseh kormányfõ a migrációs válságról, utalva arra, hogy szerinte az uniós országokat nem terheli közös felelõsség a Földközi-tengeren keresztül Európába érkezõ bevándorlók sorsáért.

Sajtó: Zemannak és a kommunistáknak nagy befolyása lesz a cseh kormányra

Nagyvilág2018.06.28, 09:41

A cseh sajtó a második Babis-kormány megalakulását kommentáló csütörtöki írásai szerint Milos Zeman államfõnek és a kommunistáknak nagy befolyása lesz az új cseh kormányra, és az egyéni döntéshozáshoz szokott Andrej Babis miniszterelnöknek fel kell készülnie, hogy szociáldemokrata koalíciós partnerével is folyamatos vitái lesznek.

Zeman kinevezte az új cseh kormányt

Nagyvilág2018.06.27, 11:37

Milos Zeman köztársasági elnök kinevezése szerint szociáldemokrata vezetõje lesz a belügynek, külügynek, a kulturális, az agrár, valamint a munkaügyi és népjóléti minisztériumnak.

A cseh miniszterelnök szerint az illegális bevándorlás jelenleg az EU legnagyobb problémája

Nagyvilág2018.06.19, 17:00

Fontos beszédet mondott Andrej Babis cseh miniszterelnök Prágában. Szerinte az unió legnagyobb problémája a migráció, és fokozott szükség van a határok védelmére. A cseh miniszterelnök elutasította a kötelezõ kvótákat is.

A cseh kormány szerint elfogadhatatlan az EU tervezett költségvetése

Nagyvilág2018.06.18, 15:43

Kemény szavakkal bírálta a cseh miniszterelnök, Andej Babis az Európai Uniót és annak költségvetési tervezetét. Babis szerint az EU régi elképzeléseket akar az országra erõltetni, több mint 7 milliárd eurót venne el a közösség az országtól.

Babis várhatóan vasárnap ismerteti Zemannal az új kormány személyi összetételét

Nagyvilág2018.06.14, 19:55

Milos Zeman cseh államfõ vasárnap délután fogadja Andrej Babis miniszterelnököt, aki ismerteti vele az új koalíciós kormány tagjainak névsorát. Ezt maga az államfõ jelentette be csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján, amelyet szokatlan módon a Prágai Várhoz tartozó elnöki rezidencia kertjében tartott.

Cseh miniszterelnök: A migrációs problémát Európán kívül kell megoldani

Nagyvilág2018.06.12, 09:18

A migrációs problémát az Európai Unión kívül kell megoldani, a Frontex határ- és partvédelmi ügynökséget pedig nagyobb jogkörökkel kell felruházni - mondta Andrej Babis cseh miniszterelnök.

A szlovák Legfelsõbb Bíróság elutasította a cseh államfõ keresetét

Nagyvilág2018.06.08, 11:59

Elutasította a szlovák Legfelsõbb Bíróság Andrej Babis cseh kormányfõ legújabb fellebbezését abban a hosszú évek óta húzódó perben, amelyet Babis az õt ügynökként számon tartó szlovák Nemzeti Emlékezet Hivatala (ÚPN) ellen indított.

Babis újra miniszterelnöki és kormányalakítási megbízatást kapott

Nagyvilág2018.06.06, 14:49

Milos Zeman cseh államfõ szerdán ismét kormányfõvé nevezte ki Andrej Babist, a tavaly októberi választáson gyõztes ANO mozgalom elnökét, és megbízta második kormánya megalakításával.

A cseh miniszterelnök a migránskérdésben elutasította Angela Merkel javaslatát

Nagyvilág2018.06.04, 19:31

Andrej Babis ügyvezetõ cseh kormányfõ nem ért egyet azzal, hogy az Európai Unióban olyan kompenzációs rendszert vezessenek be, amelynek keretében a migránsokat be nem fogadó államok bizonyos támogatást, kompenzációt nyújtanának a migránsokat befogadó államoknak.

Zeman június közepéig újra kormányfõnek nevezi ki Babist

Nagyvilág2018.05.28, 20:40

Milos Zeman cseh államfõ még június közepe elõtt, második alkalommal is Andrej Babist nevezi ki miniszterelnöknek, és hivatalosan megbízza az új kormány megalakításával. Ezt maga Zeman közölte hétfõn este a közszolgálati Cseh Televízió által sugárzott rövid interjúban.

Másodszor is Babist nevezik ki cseh kormányfõnek

Nagyvilág2018.05.23, 16:19

Milos Zeman cseh államfõ szerdán megerõsítette, hogy másodszor is Andrej Babis ügyvezetõ kormányfõt, a tavaly októberi választáson gyõztes ANO mozgalom elnökét nevezi ki miniszterelnöknek és bízza meg a kormányalakítással.

Az illegális migráció problémáját Európán kívül kell megoldani

Nagyvilág2018.05.11, 14:52

Az illegális migráció problémáját Európán kívül kell megoldani, s a kötelezõ bevándorlási kvóták Csehország számára továbbra is elfogadhatatlanok - állapította meg Andrej Babis ügyvezetõ cseh miniszterelnök.

Ömlenek a gratulációk Orbán Viktor gyõzelme után

Itthon2018.04.10, 09:46

Németországtól Csehországon át Oroszországig folyamatosan érkeznek a gratulációk a magyar kormányfõ gyõzelméhez. 

Orvosa miatt vissza kell fognia magát a cseh miniszterelnöknek

Nagyvilág2018.02.19, 17:01

A 2018. január 17-én lemondott, jelenleg ügyvezetõ cseh kormányfõ a múlt hétvégén azért volt kénytelen lemondani utolsó pillanatban a müncheni biztonságpolitikai konferencián való részvételét, mert a magas vérnyomása miatt bevérzett a szeme, és komoly fejgörcsök gyötörték. Andrej Babis hétfõn a közösségi oldalán írt egésszégügyi problémáiról, amirõl részletesen beszámolt a Cseh Távirati Iroda (CTK) is.

Babis: A kötelezõ kvóta megosztja Európát

Nagyvilág2018.01.30, 00:27

Andrej Babis ügyvivõ cseh miniszterelnök azt mondta, az Európai Uniónak a migránsok kötelezõ kvóták szerinti elosztását célzó rendszere problémát jelent és megosztja Európát.

Orbán Viktor: Babis új színt hoz a V4-együttmûködésbe

Itthon2018.01.26, 19:47

Andrej Babis új színt és új lehetõséget hoz a visegrádi tagállamok együttmûködésébe - mondta Orbán Viktor kormányfõ a cseh ügyvivõ miniszterelnökkel folytatott péntek esti budapesti tárgyalása utáni sajtótájékoztatón, a Parlamentben. Babis nagyon jónak nevezte a két ország közötti együttmûködést, szerinte Csehország és Magyarország sok kérdésben hasonlóan gondolkodik.

Pár szavazaton múlhat Csehország jövõje

Nagyvilág2018.01.26, 15:02

Nagyon mocskos kampány után választ új elnököt magának Csehország pénteken és szombaton. A felmérések szerint Milos Zeman jelenlegi államfõ és Jiri Drahos fej-fej mellett áll, így szinte lehetetlen megjósolni, ki nyer majd. Az államfõválasztás mellett a fõ kérdés továbbra is, hogy ki tud majd stabil kormányt alakítani Prágában.

Orbán Viktor: Újratervezésre van szüksége Európának

Itthon2018.01.26, 15:47

Újratervezésre van szükség Európában, mivel a korábbi nagy terveket nem sikerült végrehajtani – mondta Orbán Viktor a visegrádi négyek miniszterelnöki találkozóján Budapesten. A magyar kormányfõ kijelentette a migrációt nem kell elfogadni, és hazánk nem lesz bevándrolóország. Robert Fico arról beszélt, hogy a visegrádi négyek Európa mellett állnak. Gazdaságilag és katonailag is erõs Európa, amelyet közös céllal rendelkezõ szuverén államok alkotnak - így vázolta "Európa-vízióját" Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a visegrádi tagállamok kormányfõinek budapesti panelbeszélgetésén. Andrej Babis szerint meg kell hallgatni a tagálllamok ...

A cseh államfõ elfogadta Babis lemondását

Nagyvilág2018.01.24, 13:54

Milos Zeman cseh államfõ szerdán elfogadta az Andrej Babis vezette kisebbségi kormány lemondását, és az új kabinet megalakulásáig felkérte a politikust az ügyvivõi teendõk ellátására.

Felfüggesztették a cseh miniszterelnök mentelmi jogát

Nagyvilág2018.01.19, 14:00

A parlamenti testület ezzel Andrej Babist kiadta a rendõrségnek, amely büntetõjogi eljárást indított ellene, mert a gyanú szerint visszaélt európai uniós támogatásokkal.

Lemondott az Andrej Babis vezette cseh kormány

Nagyvilág2018.01.17, 11:02

Lemondott szerdán az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány, amely egy nappal korábban nem kapott bizalmat a parlamentben.

A cseh miniszterelnök sorsáról is döntenek a jövõ hétvégén

Nagyvilág2018.01.17, 10:12

Óriási küzdelem várható a csehországi elnökválasztás második fordulójában, és gyakorlatilag lehetetlen megjósolni, hogy Milos Zeman, vagy Jiri Drahos örül-e majd. Bár az elnöknek nincsen túlságosan nagy hatalma Csehországban, azonban a mostani helyzet annyiban más, mint a korábbiak, hogy az országnak egyelõre nincsen kormánya. A gondot az okozza, hogy Andrej Babis nem tud többséget létrehozni a parlamentben, de a vele szemben lévõ pártok sem tudnak egységesen fellépni. Az államfõ joga, hogy kit javasol kormányfõnek. Ha Zeman nyer, akkor õ továbbra is Babishoz ragaszkodik, míg Drahos vélhetõen más személyt jelölne.

Nem kapott bizalmat a parlamentben Andrej Babis kisebbségi kormánya

Nagyvilág2018.01.16, 16:21

Nem kapott kedden bizalmat a cseh parlamenti alsóházban Andrej Babis kisebbségi kormánya.

Mentelmi jogának felfüggesztését kéri a cseh miniszterelnök

Nagyvilág2018.01.16, 09:50

Andrej Babis cseh kormányfõ kedden bejelentette: kérni fogja a parlamenti alsóházat, hogy vonja meg mentelmi jogát, és adja ki a rendõrségnek, amely büntetõjogi eljárást indított ellene, mert gyanúja szerint európai uniós támogatásokkal élt vissza.

Andrej Babis továbbra is Milos Zemant támogatja

Nagyvilág2018.01.14, 14:37

Amennyiben Milos Zeman ellenfelei az elnökválasztás második fordulójában összefognak, akkor "valóban olyan erõsek lehetnek, hogy veszélyeztethetik a jelenlegi államfõ pozícióját" – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök vasárnap a Prima kereskedelmi televízióban közvetített interjújában, hangsúlyozva, hogy az elnökválasztás második fordulójában is Zemant támogatja.

Elhalasztották a parlamenti bizalmi szavazást az új cseh kormányról

Nagyvilág2018.01.10, 22:40

Több mint 7 órás vita után a prágai alsóház képviselõi jövõ keddre halasztották a parlamenti bizalmi szavazást az új cseh kormányról.

A cseh kabinet elfogadta Andrej Babis kormányprogramjának tervezetét

Nagyvilág2018.01.08, 20:58

Alkotmánytörvény elfogadását ígéri az országos népszavazás intézményének bevezetésérõl, továbbá bizonyos korhatáron belül ingyenes vasúti utazást nyugdíjasoknak és diákoknak Andrej Babis kisebbségi kormánya programnyilatkozatában, amelyet szerdán terjesztenek a parlamenti alsóház elé.

Robert Fico: Nem kényszeríthet minket Brüsszel a migránsok befogadására

Nagyvilág2018.01.05, 16:49

Semmilyen brüsszeli bürokrata nem kényszeríthet minket arra, hogy migránsokat fogadjunk be - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken azon a sajtótájékoztatón, amelyet az elsõ hivatalos útjára Pozsonyba látogató Andrej Babis cseh kormányfõvel együtt tartottak.

Magyarország és Lengyelország a legstabilabb pont

Nagyvilág2018.01.04, 15:58

Az osztrák és a cseh választások tovább erõsítették 2017-ben a térségben a bevándorlásellenes és Brüsszel politikájával szemben kritikus erõket. Emellett több országot kormányválságok sorozata rázott meg. A térségben egyértelmûen Magyarország és Lengyelország maradt a legstabilabb pont.

A cseh elnök újra elutasította a kvótákat

Nagyvilág2017.12.26, 17:27

A cseh államfõ felszólította a parlamenti pártokat, hogy hathatósabban folytassák tárgyalásaikat egy stabil kormány felállításáról, és elutasította az elõrehozott választások kiírását. Milos Zeman hagyományos karácsonyi televíziós üzenetének külpolitikai részében újra elutasította a Brüsszel által szorgalmazott bevándorlási kvótákat.

Babis: Mindenki maga döntse el, kit fogad be

Nagyvilág2017.12.21, 10:57

A kvótarendszer elutasításában teljesen egyetért Orbán Viktorral Andrej Babis. Csehország új kormányfõje a Figyelõnek adott exkluzív interjújában elmondta, a migrációt az EU külsõ határain kívül kell megállítani, és minden ország maga dönti el, hogy befogad-e valakit, vagy sem. Babis azt is elárulta, hogy milyen a kapcsolata Orbán Viktorral és a V4-ekkel.

Az embercsempészet megfékezése a megoldás a migrációs válságra

Nagyvilág2017.12.14, 15:11

Andrej Babis szerint az EU-nak fokoznia kell a fellépését az embercsempészek ellen, Robert Fico álláspontja pedig az, hogy hiba lenne az uniós migrációs politika konszenzus nélküli reformja. A cseh miniszterelnök és a szlovák kormányfõ az uniós tagországok állam- és kormányfõinek találkozója elõtt elõtt nyilatkoztak Brüsszelben.

Kinevezték az Andrej Babis vezette új cseh kormányt

Nagyvilág2017.12.13, 15:12

Milos Zeman cseh államfõ szerdán Prágában kinevezte az Andrej Babis miniszterelnök vezette új cseh kormányt.

Egy hét múlva nevezik ki az új cseh miniszterelnököt

Nagyvilág2017.12.06, 13:34

Milos Zeman cseh államfõ szerdán Prágában kormányfõvé nevezte ki Andrej Babist, az októberi képviselõházi választáson gyõztes ANO mozgalom elnökét.

A cseh államfõvel ma egyezteti kisebbségi kormányát Andrej Babis

Nagyvilág2017.11.28, 16:06

A cseh miniszterelnök-jelöltet, aki várhatóan kisebbségben lesz kénytelen kormányozni, ma délután fogadja a prágai várban Milos Zeman cseh köztársasági elnök. Andrej Babis 14 fõs kabinetjében 9 miniszter párton kívüli lesz.