amerikai külügyminiszter

címke rss
Meghalt Henry Kissinger

Meghalt Henry Kissinger

Meghalt Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter - írta a BBC.

Itt van az amerikaiak drámai bejelentése

Nagyvilág2023.11.05, 20:05

Az amerikai külügyminiszter szerint, ha Izrael most tûzszünetet kötne a Gázai övezetben, az lehetõséget adna a palesztin Hamász iszlamista szervezetnek arra, hogy rendezze sorait, és az október 7-ihez hasonló újabb támadásokat kövessen el.

Soros György az amerikai külügyön keresztül próbálta érvényesíteni érdekeit Obama idejében

Nagyvilág2019.08.09, 09:42

Soros György az amerikai külügyminisztériumon (State Department) keresztül próbálta érvényesíteni érdekeit az Obama-kormányzat idején – közölte a fõként washingtoni belpolitikával foglalkozó The Hill címû lap. Ez a dolog egyébként eddig is eléggé nyilvánvaló volt, miután a Citizens United nevû konzervatív szervezet kikérte a külügy erre vonatkozó dokumentumait, még egyértelmûbbé vált a helyzet. Eddig ugyanis csak a Thomas J. Fitton vezette konzervatív kötõdésû, washingtoni székhelyû oknyomozó szervezet, a Judicial Watch hozott nyilvánosságra bírósági úton arra vonatkozó konkrét dokumentumokat, amikbõl kiderült, hogy Soros a Hillary ...

Trump-Orbán csúcstalálkozó: a két kormány viszonya még sohasem volt ilyen jó

Nagyvilág2019.05.13, 08:09

Donald Trump meghívására az Egyesült Államokba látogat Orbán Viktor miniszterelnök. A két ország kapcsolatai a rendszerváltás óta nem voltak ennyire jók, mint Trump választási gyõzelme óta (elõtte, a kommunista rezsimben hidegháborús ellenfelekként nem is volt értelme errõl beszélni). Pedig Trump elõtt az Obama-kormány mindent elkövetett azért, hogy megtörje a polgári-konzervatív magyar kormányt, sikertelenül.

Ma megnevezik az amerikai külügyminisztert

Nagyvilág2016.12.13, 07:11

A republikánusokhoz közel álló Fox News hírcsatorna tudni véli, hogy a megválasztott amerikai elnök valóban a világ legnagyobb energiavállalata, az ExxonMobil vezetõjét, Rex Tillersont jelöli a külügyminisztérium élére. 

Az amerikai külügy nem ismeri az orosz zászlót

Nagyvilág2016.01.21, 11:04

Egy szemfüles operatõrnek köszönhetõen nem került kínos helyzetbe John Kerry amerikai külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval tartott zürichi találkozóján.

Goodfriend is beszállt a nemzeti konzultációba

Itthon2015.07.13, 17:05

A washingtoni külügyminisztérium eDiplomácia hivatalában dolgozik André M. Goodfriend - tudta meg az Origo. A hivatal nemrég nemzeti konzultációt indított arról, hogyan tehetné nyitottabbá és átláthatóbbá az amerikai kormányzatot. 

Blikk: Egy egész szállodát bérelt ki a Budapestre látogató amerikai külügyminiszter

Itthon2011.06.30, 17:18

Nemcsak néhány szállodai szobát, hanem egy egész budapesti ötcsillagos luxushotelt bérelt ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter budapesti látogatására - értesült a Blikk. A lap úgy tudja, a volt first lady és kísérete az Erzsébet téri Le Meridien mind a 218 szobáját lefoglaltatta.

Kiverte a biztosítékot Washingtonban az izraeli telepesprogram

Nagyvilág2010.03.15, 17:04

Az Egyesült Államok kemény feltételekhez kötötte az Izrael iránti bizalmát. Ezekre azért volt szükség, mert a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi telepesprogram kiverte a biztosítékot Washingtonban, ami miatt az helyi izraeli nagykövet az elmúlt 35 év legmélyebb válságáról beszélt.

Hillary Clinton is felhívta Mahmúd Abbász palesztin elnököt

Nagyvilág2009.01.22, 23:11

Hillary Clinton új amerikai külügyminiszter csütörtökön felhívta Mahmúd Abbász palesztin elnököt, és Cipi Livni izraeli külügyminisztert. Az izraeli-palesztin béketárgyalások újrakezdését szorgalmazta.

Elszigetelõdik az agresszív Moszkva Rice szerint

Nagyvilág2008.09.19, 20:09

Hevesen kritizálta Oroszországot Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter. Rice szerint Moszkva külföldön agresszív, belföldön önkényuralmi, ami miatt el fog szigetelõdni. Az orosz külügyminisztérium válaszában bírálta Rice beszédét, a tények elferdítésével vádolta az amerikai külügyminisztert.

Condoleezza Rice nem zárta ki alelnökjelöltségét

Nagyvilág2008.04.08, 20:02

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter kedden nem cáfolta határozottan azt a híresztelést, hogy fontolgatja a republikánus alelnökjelöltséget.

Sürgõs hívás szakította meg a Sólyom-Abbász találkozót

Nagyvilág2008.03.05, 15:07

A palesztin hatóság elnökével, Mahmúd Abbásszal is találkozott szentföldi körútján Sólyom László. A köztársasági elnök és Abbász Ramallahban tárgyalt, de a beszélgetést meg kellett szakítani, mert az amerikai külügyminiszter sürgõsen akart telefonon beszélni a palesztin elnökkel.

Rice elérte az izraeli-palesztin tárgyalások folytatását

Nagyvilág2008.03.05, 16:37

Folytatódnak az izraeli-palesztin béketárgyalások Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szerint. Az egyeztetés Abbász palesztin elnök függesztette fel az izraeli hadsereg gázai támadásai miatt.

Csak mosolyogtak az izraeli-palesztin tárgyalásokon

Nagyvilág2007.04.15, 17:06

Kezet fogtak, mosolyogtak a kameráknak, de lényeges kérdésekrõl nem tárgyalt Ehud Olmert izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnapi, jeruzsálemi találkozójukon. A megbeszélés - a várakozásoknak megfelelõen - elsõsorban a párbeszéd újrakezdésére szolgált. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter márciusban jelentette be, hogy az izraeli kormányfõ és a Palesztin Hatóság elnöke ezentúl kéthetente megbeszélést tart.

Rice aggódik az egyiptomi népszavazás miatt

Nagyvilág2007.03.24, 09:44

Az amerikai külügyminiszter Asszuánban kezdi meg az Arab Liga jövõ heti csúcstalálkozója elõttre idõzített közel-keleti körútját. Elsõként az egyiptomi elnökkel találkozik, az ottani népszavazási konfliktus kellõs közepén.

Olmert-Abbász-Rice-találkozó lesz február 19-én

Nagyvilág2007.02.06, 20:46

Február 19-én találkozik egymással Ehud Olmert izraeli kormányfõ, Condolezza Rice amerikai külügyminiszter és Mahmúd Abbász palesztin elnök. A találkozót Olmert jelentette be kedd este Jeruzsálemben amerikai zsidó vezetõk elõtt mondott beszédében.

Rice tudni akarja a gyilkos nevét

Nagyvilág2006.10.11, 07:30

A nemzetek közössége nagy figyelemmel követi Anna Politkovszkaja orosz újságíró meggyilkolásának kivizsgálását - jelentette ki Condoleezza Rice egy tévéinterjúban. Az amerikai külügyminiszter szerint "túl sok" esetben maradt ismeretlen a gyilkos neve.

Újragondolná a Közel-Keletet Rice

Nagyvilág2006.07.25, 18:06

Nem állta útját a Libanont két hete sújtó kemény izraeli válaszcsapásoknak a térségbe érkezõ Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter. Rice kiemelte ugyanakkor a civilek szükségleteinek fontosságát. Közben folytatódott az ellenségeskedés. Izrael bejelentette, hogy megszállja Libanon déli részének egy sávját.

Könnyebb lesz Amerikába utazni

[origo] utazás2008.02.05, 17:41

A washingtoni kormány meg akarja könnyíteni a külföldi állampolgárok beutazását az Egyesült Államokba Condoleazza Rice amerikai külügyminiszter szerint, aki szerdán egy washingtoni turisztikai tanácskozáson beszélt errõl.

Rice Nyugat-ellenes feszültségszítással vádolja Szíriát és Iránt

Nagyvilág2006.02.08, 20:08

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szerdán azzal vádolta meg Szíriát és Iránt, hogy Nyugat-ellenes feszültségszításra használja fel azokat a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat, amelyek egy dán újság után több európai lapban is megjelentek.

Izrael elismeréséhez köti az EU a Hamász támogatását

Nagyvilág2006.01.30, 17:35

Izrael nem utalja át a héten a palesztin hatóságot megilletõ pénzeket a radikális Hamász múlt heti választási gyõzelme miatt. A döntésrõl Ehud Olmert ügyvezetõ kormányfõ számolt be, aki szerint félõ, hogy a 200 millió sékelnyi összeg terroristák kezére juthat. A szélsõségesek gyõzelme miatt az EU is bejelentette: csak akkor folytatja a palesztinok segélyezését, ha a Hamász lemond az erõszakról. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a pénzcsapok elzárására szólított fel minden államot.

Powell szerint sem kizárt az Irán elleni akció

Nagyvilág2006.01.17, 09:29

Az eddigi nemzetközi nyilatkozatok többsége ugyan az iráni atomválság békés megoldásáról szól, az amerikaiak elõszeretettel emlegetik a fegyveres változatot. A közelmúltban a Fehér Ház, egy hétfõ éjjeli televíziós mûsorban pedig Colin Powell volt amerikai külügyminiszter fogalmazott úgy, hogy nem lehet kizárni a katonai beavatkozás lehetõségét az atomprogramját újra indító Iránnal szemben.

Amerika négy támaszpontot épít Romániában

Nagyvilág2005.12.06, 19:40

Romániai amerikai támaszpontok létrehozásáról írt alá megállapodást román partnerével kedden Bukarestben Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.

Váratlanul Irakba érkezett az amerikai külügyminiszter

Nagyvilág2005.11.11, 11:47

Meglepetésszerûen Irakba érkezett pénteken Condoleezza Rice. Az amerikai külügyminiszter gépe Moszulban szállt, le ahova Bahreinbõl érkezett.

Nem akar elnök lenni Condoleezza Rice

Nagyvilág2005.10.16, 19:07

Cáfolta Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, hogy elnöki ambíciói lennének. Rice egy TV mûsornak elmondta: megtisztelõnek tartja, hogy sokan gondolnak rá, de sosem mondott olyat, hogy pályázna a republikánus elnökjelölti posztra. Felmérések szerint ugyanakkor igen sokan Condoleezza Rice-ban látják a lehetséges új republikánus elnökjelöltet.

Irakba látogatott az amerikai külügyminiszter

Nagyvilág2005.05.15, 10:46

Vasárnap Irakba érkezett Condolezza Rice amerikai külügyminiszter. Rice a kurd felkelõk vezetõivel találkozik.

Elhalasztják az afgán választásokat

Nagyvilág2005.03.17, 13:55

Technikai okokból szeptemberre halasztják a tavaszra tervezett afganisztáni választásokat. Ez már a harmadik csúszás, a választást eredetileg 2004 júniusban akarták megtartani. Errõl Condoleeza Rice amerikai külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján számolt be Hamid Karzai afgán elnök.

Rice Iránt és Szíriát figyelmeztette

Nagyvilág2005.02.07, 01:07

Figyelmeztetést intézett Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter vasárnap Iránhoz és Szíriához: az elõbbit atomprogramjával kapcsolatban, ez utóbbit pedig többek között a terrorizmus támogatásával kapcsolatban "feddte meg".

Powell lemondta athéni útját

Nagyvilág2004.08.28, 11:28

Colin Powell, amerikai külügyminiszter mégsem utazik szombaton Görögországba, hogy megtekintse az olimpiai játékok záróünnepségét - jelentette be az amerikai külügyi tárca illetékese. Pénteken több ezren tüntettek a görög fõvárosban az amerikai politikus tervezett látogatása ellen - írja a BBC News.

Az USA felgyorsítja az iraki újjáépítés segélyezését

Nagyvilág2004.07.30, 19:09

Felgyorsítja az Irak újjáépítéséhez nyújtott segélyeinek folyósítását az Egyesült Államok - ígérte meg pénteken Bagdadban Colin Powell amerikai külügyminiszter, de konkrét számadatokat nem említett. A társaságában lévõ Braham Száleh iraki miniszterelnök-helyettes közös sajtóértekezletükön azonban elmondta: Washington az idén még várhatóan 9 milliárd dollárt utal át az újjáépítési munkákra.

Powell Irakban hasznosítaná a magyar tapasztalatokat

Nagyvilág2004.07.27, 16:50

Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint a világ demokratikus átalakításához elengedhetetlenül szükségesek azok a tapasztalatok, amelyeket a Magyarországhoz hasonló államok szereztek a rendszerváltás során. Powell a magyar nagykövetek éves értekezletén tartott elõadásában kiállt az iraki és afganisztáni feladatok következetes teljesítése mellett, egyben megköszönte a magyar szerepvállalást.

Az USA-t meglepte az iraki felkelés hevessége

Nagyvilág2004.04.10, 09:58

Kemény hetet zártak az amerikai katonák Irakban, de végül felülkerekednek majd az ellenállókkal szemben - mondta pénteken Colin Powell amerikai külügyminiszter. Powell szerint az iraki síiták és szunniták között nincs tartós szövetség, csak stratégiai együttmûködés. Kijelentette: az Egyesült Államok továbbra is azt tervezi, hogy június 30-án átadja az ország irányítását az ideiglenes iraki hatóságnak.

Újabb város a haiti lázadók kezén

Nagyvilág2004.02.27, 00:25

A haiti lázadók elfoglalták az ország harmadik legnagyobb városát Cayest. A felkelõk Jean Bertrand Aristide, jelenlegi elnök távozását követelik már huzamosabb ideje. Az amerikai külügyminiszter is felvetette Aristide távozásának lehetõségét.

Powell a törvényességet kérte számon Putyinon

Nagyvilág2004.01.26, 18:30

Szokatlanul éles hangú levelet közölt a Moszkvában vendégeskedõ amerikai külügyminisztertõl az Izvesztyija orosz napilap. Colin Powell elsõsorban az orosz demokrácia állapotát kérte számon az orosz vezetésen, amely Powell szerint "nem mindig ragaszkodik a törvényességhez".  Putyin elnökkel találkozva Powell már jóval enyhébb hangot ütött meg, és vendéglátójával együtt az orosz-amerikai kapcsolatokat méltatta.

Colin Powellt megmûtötték

Nagyvilág2003.12.15, 21:41

Prosztatarákkal megoperálták hétfõn Colin Powell amerikai külügyminisztert. A Walter Reed katonai kórházban elvégzett kétórás beavatkozás sikeres volt - közölte Richard Boucher, a minisztérium szóvivõje.

Powell Arafatról és a béketervrõl

Nagyvilág2003.09.03, 21:23

Colin Powell amerikai külügyminiszter szerdán változatlanul érvényesnek nevezte a közel-keleti rendezés útitervét, amelyet Jasszer Arafat palesztin elnöknek korábban halottnak minõsített.

Powell veszélyesnek ítélte Bászájevet

Nagyvilág2003.08.08, 19:29

Colin Powell amerikai külügyminiszter pénteken az amerikai nemzetbiztonságra veszélyesnek minõsítette Sámil Bászájev csecsen gerillavezért.

Palesztin leszerelést sürget Powell

Nagyvilág2003.05.11, 15:31

Colin Powell amerikai külügyminiszter a palesztin terrorista csoportok mielõbbi leszerelésére szólított fel vasárnap, miután találkozott Ariel Sharon izraeli miniszterelnökkel. Powell még vasárnap találkozik a palesztin miniszterelnökkel, Mahmud Abbasszal is.

Mûködik az Iszlám Dzsihád Damaszkuszban

Nagyvilág2003.05.05, 17:01

Nem zárt be az Iszlám Dzsihád damaszkuszi irodája, állítja a radikális palesztin csoport. Powell amerikai külügyminiszter korábban azt mondta, Szíriában úgy tájékoztatták, hogy bezárták az Izrael-ellenes csoportok képviseleteit.

Szíriában bezárták az Izrael-ellenes szervezetek irodáit

Nagyvilág2003.05.03, 17:14

Colin Powell amerikai külügyminiszter szombaton Bejrútban tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: a szíriai hatóságok bezárták az országban mûködõ Izrael-ellenes szervezetek irodáit.

Powell: Franciaország számíthat a következményekre

Irak2003.04.23, 11:46

Nem marad következmények nélkül, hogy Franciaország ellenezte az Irakkal szembeni háborút - közölte Colin Powell amerikai külügyminiszter. Nem sokkal Powell kijelentése elõtt még éppen olyan hírek érkeztek, hogy javulni kezdett a két ország viszonya.

Szíria, és nem Szaddám miatt izgul az USA

Irak2003.04.13, 13:59

Colin Powell amerikai külügyminiszter vasárnap délelõtt kijelentette, hogy a háborút úgy is meg lehet nyerni, ha Szaddám Huszein sohasem kerül elõ. Szíria miatt sokkal jobban aggódik a washingtoni vezetés, mert szerintük oda menekült az iraki elit több fontos embere is.

EU: az ENSZ-nek kell újjáépíteni Irakot

Irak2003.04.03, 16:24

Megnyílt Brüsszelben az EU és a NATO képviselõinek tárgyalássorozata. A Colin Powell amerikai külügyminiszter részvételével zajló tanácskozáson az iraki rendezésrõl lesz szó. A találkozósorozat elõtt Jeórjiosz Papandreu, a soros EU-elnök Görögország külügyminisztere kijelentette: az Unió rá akarja bírni az Egyesült Államokat, hogy az ENSZ-nek engedje át a kulcsszerepet Irak háború utáni újjáépítésének minden fontos szakaszában.

Powell: Meglesznek a szavazatok a BT-ben

Nagyvilág2003.03.05, 02:14

Derûlátónak mondta magát kedd este Colin Powell amerikai külügyminiszter az Irakkal kapcsolatos újabb ENSZ biztonsági tanácsi határozat megszavazását illetõen.

Fél évet kértek a fegyverzetellenõrök

Nagyvilág2003.02.15, 11:36

Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) fõigazgatója szerint az ENSZ fegyverzetellenõreinek hozzávetõleg még hat hónapra van szükségük annak megállapítására, hogy Irak teljesen felszámolta-e nukleáris programját. Az amerikai külügyminiszter ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy az iraki kérdés megoldása hetek kérdése.

Tizenkét ország ENSZ-határozat nélkül is támadná Irakot

Nagyvilág2003.01.25, 22:18

Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint tizenkét ország akár az ENSZ Biztonsági Tanácsának engedélye nélkül is hajlandó lenne az Egyesült Államok szövetségeseként megtámadni Irakot. Ellenzi viszont a katonai akciót Franciország és Oroszország, amelyek szerint nem szabad elsietni semmilyen Irak-ellenes katonai lépést.

Powell: Vannak bizonyítékaink Irak ellen

Nagyvilág2003.01.17, 21:21

Az amerikai vezetés a hónap végéig nyilvánosságra hozza az Irak elleni bizonyítékait, amelyekkel bizonyítani tudják, hogy Szaddám nem mûködik együtt az ENSZ fegyverzetellenõreivel - nyilatkozta Colin Powell amerikai külügyminiszter a müncheni Süddeutschen Zeitungnak.

Madeleine Albright tanúskodott Hágában

Nagyvilág2002.12.17, 15:43

A hágai Nemzetközi Törvényszék elõtt tanúskodott Madeleine Albright Biljana Plavsic volt boszniai szerb elnök ügyében. A volt amerikai külügyminiszter megvédte a 72 éves Plavsicot.

Powell: közel a megegyezés Irakról

Nagyvilág2002.10.31, 00:14

Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint a Biztonsági Tanács közelebb került a megegyezéshez az iraki tömegpusztító fegyverek felszámolását elõíró határozat tervezetérõl.

AZ USA mielõbbi döntést vár Irakról

Nagyvilág2002.10.27, 15:09

Az USA egyre sürgeti az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntését Irak ügyében. Colin Powell amerikai külügyminiszter közölte: nem vitatkozhat a testület véget nem érõen, az alapvetõ döntéseket jövõ héten meg kell hozni. Geroge Bush ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy ha az ENSZ nem dönt, az USA maga veszi kézbe az irányítást.

Mégis lesz Arafat-Powell találkozó

Nagyvilág2002.04.13, 23:27

Colin Powell amerikai külügyminiszter bár lemondta szombatra tervezett találkozóját Jasszer Arafat palesztin elnökkel, vasárnap délelõtt mégis létrejön az egyeztetés. Ezalatt folytatódtak a harcok Ciszjordániában, Náblusznál lelõtték a Hamasz szélsõséges szervezet egy vezetõjét.

Izrael nem akadályozza a Powell és Arafat találkozót

Nagyvilág2002.04.10, 23:46

Izrael nem akadályozza meg, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter találkozzon Jasszer Arafat palesztin elnökkel a hét második felében esedékes közel-keleti körútján. Ezt Benjámin Ben-Eliezer izraeli védelmi miniszter közölte szerdán, amikor Ariel Saron izraeli kormányfõ kíséretében látogatást tett a ciszjordániai Dzsenín körzetében állomásozó izraeli katonáknál.

Kikapcsolták az áramot Arafat fõhadiszállásán

Nagyvilág2002.04.06, 11:18

Folytatódnak az összecsapások az izraeliek és a palesztinok között, szombat reggel újabb tíz halottról számolt be az izraeli rádió. Rámalláhban az izraeli hadsereg egységei kikapcsolták az áramot Arafat fõhadiszállásán. Colin Powell amerikai külügyminiszter hétfõn érkezik a Közel-Keletre, de hivatalos programjában nem szerepel találkozó Arafattal.

Powell a tálib foglyok jogaiért lépett fel

Nagyvilág2002.01.28, 01:26

Colin Powell amerikai külügyminiszter arra kérte George Bush elnököt, hogy változtassa meg döntését, és mégis nyilvánítsa hadifoglyoknak az Afganisztánban elfogott tálibokat, illetve al-Kaida-embereket - tûnik ki abból a négyoldalas emlékeztetõbõl, amely pénteken került a The Washington Times birtokába, és amelynek tartalmát a lap szombati száma ismertette.

Kabulban az amerikai külügyminiszter

Nagyvilág2002.01.17, 11:51

Az Afganisztánba látogató amerikai külügyminiszter megígérte, hogy az USA továbbra is kitart az ország mellett, és minden segítséget megad neki az újjáépítéshez.

Másfél ezer szélsõségest vettek õrizetbe Pakisztánban

Nagyvilág2002.01.15, 13:37

A múlt héten, a szélsõséges iszlám csoportok ellen indított hadjárata során a pakisztáni rendõrség közel 1500 aktivistát vett õrizetbe, és bezáratta a Musarraf elnök rendeletére betiltott szervezetek mintegy 400 irodáját. Idõközben Colin Powell amerikai külügyminiszter arra kérte Indiát és Pakisztánt, hogy további konfliktusok megelõzése érdekében vonja vissza csapatait a két ország határáról. Az indiai védelmi miniszter szerint ez csak úgy képzelhetõ el, ha a pakisztáni kormány határozottabban lép fel a terrorizmus ellen.

Moszkva kész megállapodni a fegyverzetcsökkentésrõl

Nagyvilág2001.12.10, 14:25

Gyakorlatilag már az aláírás elõtt áll a nukleáris fegyverek nagyarányú csökkentésérõl szóló megállapodás, nyilatkozta Colin Powell amerikai külügyminiszter moszkvai látogatása során.

A Ramadán alatt is támadnak a szövetségesek

Nagyvilág2001.10.24, 23:17

Colin Powell, amerikai külügyminiszter bejelentése szerint az USA és Nagy-Britannia a Ramadán alatt is tovább folytatja megtorló támadásait az afgán el-Kaida ellen.

A tálibok bizonyítékok nélkül is tárgyalnának bin Ladenrõl

Nagyvilág2001.10.17, 11:40

Hétfõn magas rangú tálib politikus járt Iszlamabádban, hogy újabb ajánlatot tegyen az amerikaiaknak bin Laden kiadatásával kapcsolatban. A városban tárgyaló amerikai külügyminiszterrel nem sikerült találkoznia, mert az Egyesült Államok nem reagál az újabb tálib alkudozási kísérletre.

Az amerikai külügyminiszter Ázsiába indult

Nagyvilág2001.10.15, 01:52

Colin Powell amerikai külügyminiszter vasárnap Pakisztánt, Indiát és Kínát érintõ ázsiai körútra indult.

Powell figyelmezteti Afganisztánt

Nagyvilág2001.09.15, 00:32

Colin Powell amerikai külügyminiszter pénteken figyelmeztette az Afganisztánban uralmon levõ tálib kormányt: súlyos következményei lesznek annak, hogy oltalmazzák Oszama bin Laden terrorista vezért.

Powell: Oszama bin Laden az egyik gyanúsított

Nagyvilág2001.09.13, 20:27

Colin Powell amerikai külügyminiszter csütörtökön megerõsítette, hogy a keddi terrorcselekmény-sorozat egyik gyanúsítottja Oszama bin Laden.

Powell nem vesz részt az ENSZ-értekezleten 

Nagyvilág2001.08.28, 13:09

Colin Powell amerikai külügyminiszter nem vesz részt a rasszizmusról szeptember elsõ hetében rendezendõ ENSZ-értekezleten, mert azon arab ösztönzésre Izraelt elmarasztaló javaslatot kívánnak elfogadtatni.

Elõzõ
  • 1
Következõ