amerikai gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- USA
- Fed
- dollár
- tőzsde
- gazdasági válság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Óriási új olajkészletre lelt Brazília
Hatalmas új olajtartalékokat fedeztek fel Brazília partjainál, a kormány közleménye szerint az ország ezzel az egyik legnagyobb olajkitermelővé válhat a világon. Brazília így az arab országokhoz hasonló nagy olajexportőrré válhatna, ami még az USA-nak sem lenne mindegy.
Soros nehéz időket jósol az USA-nak
Soros György és Alan Greenspan egyaránt arra figyelmeztetett, hogy nehéz idők jönnek az Egyesült Államok gazdaságára - egyikük szerint az évtizedek óta tartó túlköltekezés, másikuk szerint a lakáspiac visszaesése miatt. Az USA óriási hiteleket vett fel és most eljön a számlák kifizetésének ideje: a gazdaság súlyos korrekció előtt áll - fogalmazott Soros a New York-i Egyetemen tartott előadásában.
Megnyílt az első amerikai Tesco
A legnagyobb brit kiskereskedelmi láncolat, a Tesco egy Los Angeleshez közeli kisvárosban, Hemetben nyitotta meg első üzletét az Egyesült Államokban. A cég hamarosan újabb öt boltot nyit Dél-Kaliforniában.
Csökkent az amerikai alapkamat
Negyed százalékponttal 4,75 százalékról 4,50 százalékra mérsékelte irányadó célkamatát szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank, a Fed Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. A Fed legutóbb szeptemberben módosította az irányadó kamatot, akkor váratlanul 0,50 százalékkal csökkent az alapkamat.
Aranyba menekülnek a dollár áldozatai
Most érdemes aranyba fektetni. Utoljára ugyanis 1980-ban volt olyan drága az arany és a "fekete arany", vagyis a kőolaj, mint napjainkban. Az árfolyamok emelkedését viszont most nem elsősorban egy közel-keleti olajválság okozza, hanem a világ energiafogyasztásának növekedése, és az Egyesült Államok gazdasági problémái, amelyek a dollár példátlan elerőtlenedéséhez vezettek.
Száz dollár fölé emelkedhet az olajár
Eddig sosem látott magasságba, 92,22 dollárra emelkedett pénteken nap közben az olaj ára New Yorkban, majd az ugyancsak csúcsnak számító 91,86 dolláron zárt. A nyersanyag ára már a múlt szerdán áttörte a 90 dolláros határt az amerikai nyersolajkészletek csökkenésének hírére, de itt sem állt meg - ebben az Iránnal szemben elrendelt washingtoni szankciók játszották a főszerepet - írja a Napi Gazdaság.
Gyengébb a forint
Hétfőn gyengébb a forint, mert a hazai forgalom szünetel a többnapos piacszünet alatt. A héten szűk sávban várják a forintot, a Fed és a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése előtt, írta a Dow Jones hírügynökség.
Német minisztert aggaszt a gyenge dollár
A német kormány aggódik a gyenge dollár miatt, de az Európai Központi Bank (EKB) értésre adta, hogy tőle senki sem számíthat segítségre. Az amerikai valuta ideiglenes lendülete hamarosan ismét kifulladhat.
Megugrott a japán kereskedelmi többlet
Csaknem negyed évszázados, 24 éves rekordot döntött meg Japán gazdaságának kereskedelmi többlete augusztusban. Az Európába és a többi ázsiai országba irányuló kivitel nőtt, így ez ellensúlyozta az Egyesült Államokba menő stagnáló exportot.
A lakásvásárlók lehúzták az USA gazdaságát
Agresszív mértékben csökkentett - recessziót is valószínűsítő - amerikai növekedési előrejelzést tett közzé szerdán Londonban az egyik vezető befektetési ház, nem sokkal azután, hogy más nagy londoni intézetek is közvetlen recessziós veszélyre figyelmeztettek.
Cs�kkentett az MNB: tarthat� az infl�ci�s c�l
A v�rakoz�soknak megfelel�en csatlakozott a Magyar Nemzeti Bank a Fed kamatcs�kkent�s�hez. A 25 b�zispontos v�g�s nyom�n az �j alapkamat 7,50 sz�zal�k. Simor Andr�s jegybankeln�k �vatoss�got �g�r a tov�bbiakra is, de tarthat�nak �t�li a 2009-es infl�ci�s c�lt.
A pénzpiacokat nyugtatja Bush és Bernanke
Erősnek látja az amerikai gazdaság alapjait és az ingatlanpiaci válság ellenére optimista jövőjét illetően George Bush, amerikai elnök. Ben Bernanke, a jegybank elnöke pedig azt mondta: megfelelő szabályozási eszközökkel erejét veszik majd a jelzálogpiaci felfordulás miatti további pénzkieséseknek.
A Fed kamatv�g�sa er�s�tette a forintot
Szerd�n reggel az eur�t 251,70/80 forinton jegyezt�k a budapesti bankk�zi kereskedelemben, szemben a kedd d�lut�ni 254,50/60 forinttal. Ahogy az v�rhat� volt, a Fed 50 b�zispontos kamatcs�kkent�se nagyot lend�tett a forint �rfolyam�n.
A forint is a Fed kamatdöntésére vár
Az euró 255,30/50 forinton nyitott kedd reggel a bankközi piacon, majd átmeneti erősödést követően lassan, de folyamatosan gyengülni kezdett. Négy órakor az eurót 254,50/60 forinton jegyezték, szemben a hétfői 254,75/80 forinttal.
Drasztikus vágás mellett döntött Amerika
Az amerikai szövetségi tartalékbank (Fed) kedden fél százalékponttal 4,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot, felülmúlva a szakértői várakozásokat. Az amerikai tőzsde indexe a Dow Jones, azonnali komoly emelkedéssel reagált a hírre, és közel 2 százalékos pluszban állt kilenc óra előtt kicsivel. A dollár viszont erősen gyengül az euróval szemben.
Zuhanás követheti a változatlan amerikai kamatot
Rég nem látott feszültséggel várják a piacok az USA jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testületének keddi döntését. A befektetők világszerte azt találgatják, mit lép holnap az Egyesült Államok jegybankja.
Tesped az USA gazdasága
A világ legnagyobb kötvényalapjának a vezetője az amerikai gazdaság stagnálás közeli állapotára számít. Ennek feloldására hamarosan kamatvágások sorazat indulhat be.
- címkék:
- USA
- kamat
- amerikai gazdaság
- Fed
- Címkefelhő »
Trichet: Még nincs vége a hitelválságnak
A pénzügyi piacok jelenlegi válsága az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint kiigazítás, amely érezhető kilengéseket okoz, ezért további vizsgálatra van szükség a helyzetelemzéshez. A Fed elnöke szerint pedig a világ országainak együtt kell működniük a gazdasági stabilitás érdekében.
A Fehér Ház nem fél az összeomlástól
A Fehér Ház szerint nem valószínű, hogy a jelzálogpiaci válság miatt recesszióba fordul az amerikai gazdaság. Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter előző esti hasonló nyilatkozata után pénteken Ed Lazear, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója a CNBC televízióban igyekezett megnyugtatni a piac szereplőit .
A Fed-kamat gyors csökkentését várja az OECD
Gyors kamatcsökkentést ajánl az amerikai jegybanknak (Fed) az OECD. A párizsi székhelyű gazdasági együttműködési és fejlesztési szervezet a szerdán kiadott előrejelzésében csökkentette az USA gazdasági növekedésére vonatkozó prognózisát. A szervezet a japán jegybanknak és az európainak (ECB) azt tanácsolja, hogy ne emeljenek kamatot.
Dél-Amerika kétarcú gazdasága
Latin Amerikában az utóbbi időben egyre jobban terjednek a populista, radikális jelszavak, amelyek forradalmat, vagy ahogy Hugo Chávez venezuelai elnök nevezi, 21. századi szocializmust hirdetnek. Eszerint a "fehér elit" egy kis csoportja tartja elnyomás alatt az őslakos többséget, akiknek mérhetetlen szegénységét csak súlyosbítják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az USA által rájuk erőszakolt szabadpiaci reformok.
Árkartell miatt perelik az olaj-óriásokat
Kaliforniai benzinkút-tulajdonosok csoportja kerestet nyújtott be az Egyesült Államok San Franciscó-i kerületi szövetségi bíróságához, azzal vádolva három olajipari óriásvállalatot, hogy mesterségesen magas szinten rögzítették a benzin árát az Egyesült Államokban 1998 és 2001 között.
Tartósan kedvező a világgazdasági hangulat
A jelzáloghitel-piaci válság ellenére lendületben marad az amerikai gazdaság a következő hónapokban is, mivel ellenőrzés alatt lehet tartani a hitelpiac likviditási gondjait - közölte Gernot Nerb, az Ifo gazdaságkutató intézet vezető közgazdásza.
Ism�t emelkedhet a BUX
Emelkedtek a vil�g t�zsd�i h�tf�n, �s kedden reggel az �zsiai piacok. �gy ims�t felfel� veheti az ir�nyt a magyar r�szv�nypiac is.
- címkék:
- tőzsde
- piac
- amerikai gazdaság
- részvénypiac
- BÉT
- Fed
- BUX
- Címkefelhő »
Fell�legzett a forint a Fed-d�nt�sre
Er�s�d�sbe fordult a forint �rfolyama a bankk�zi devizapiacon p�ntek d�lut�n, a Fed kamatcs�kkent�s�t k�vet�en. Az eur�t f�l h�romkor 257,20/25 forinton jegyezt�k, k�t forinttal gyeng�bben az el�z� d�lut�ni 259,20/45 forintn�l. A fordulatot megel�z�en az �rfolyam 262,50 forintn�l is j�rt napk�zben.
Olcsóbbá tette a kölcsönt a Fed
A bankoknak nyújtott hitelek kamatát 6,25 százalékról 50 bázisponttal 5,75 százalékra csökkentette a Fed. A váratlan lépés a piacokon kialakult hitelválság miatti aggodalmon könnyít. A Fed alapkamata 5,25 százalék maradt.
M�nuszban z�rt a t�zsde
Hektikus kereseked�si nap ut�n 336,43 pontos gyeng�l�ssel, 25 558,16 ponton z�rt p�nteken a Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX. Az el�z� keresked�si napi z�r��rt�khez k�pest ez 1,30 sz�zal�kos gyeng�l�s. A vezet� r�szv�nyek mindegyike vesz�tett �rt�k�b�l.
Fed: �jabb h�tmilli�rd a p�nzpiacoknak
�jabb egynapos likvidit�sn�vel� aukci�val szerd�n h�tmilli�rd doll�rral seg�tette a p�nzpiacokat az amerikai Fed. Cs�t�rt�k�n 24 milli�rd doll�rt tett hozz�f�rhet�v� a piacoknak, p�nteken �sszesen 38 milli�rdot.
Messze van a 280 forintos eur�
Az amerikai ingatlanpiac probl�m�i miatt az USA eredetileg 2,8 sz�zal�kos gazdas�gi n�veked�se legal�bb f�l sz�zal�kkal lesz kisebb 2007-ben. Az els�sorban az energia�rak miatt emelked� kamatl�bak hat�s�ra a lak�spiacon megt�bbsz�r�z�d�tt a fizet�sk�ptelen �gyfelek sz�ma, ez pedig a glob�lis hitelpiacot, azon bel�l a bizonytalanabbnak tartott felt�rekv� orsz�gokat�is negat�van �rinti. A forint gyeng�l�se�is e�k�ls� hat�soknak tudhat� be, ugyanakkor er�s t�maszt ad a magyar deviz�nak, hogy javul az orsz�g egyens�lyi helyzete.
Hitelválság jelei mutatkoznak Európában
A 2001. szeptemberi terrortámadásra nem reagált olyan hevesen az Európai Központi Bank, mint a tegnapra kialakult pénzpiaci helyzetre. A lépést az indokolta, hogy egyre valószínűbb: az USA másodlagos jelzáloghitel-piacának válságát Európa sem úszhatja meg teljesen szárazon - olvasható a Napi Gazdaságban.
A Fed d�nt�se miatt emelkedett a BUX
A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 262,98 pontos emelked�ssel, 28 571,30 ponton nyitott szerd�n. A keddi z�r� �rt�khez k�pest ez 0,93 sz�zal�kos er�s�d�s.
A Fed alapkamat 5,25 sz�zal�k maradt
Az �ltal�nos v�rakoz�soknak megfelel�en, v�ltozatlan szinten, 5,25 sz�zal�kon tartotta az alapkamatot az amerikai sz�vets�gi tartal�kbank (Fed) kamatalak�t� Ny�ltpiaci Bizotts�ga (FOMC) kedden.
A Fed ismét hagyta a kamatot
Lassan egy éve nem mozdítja az irányadó alapkamatot az amerikai jegybank, a szint továbbra is 5,25 százalék. A piacok kisebb erősödéssel fogadták a döntést, de egyes elemzők jövőbeni kockázatokra figyelmeztetnek.
Felvásárlástól tartanak a nagy cégek
Németországban és az USA-ban sem látják szívesen a külföldi felvásárlókat. A közelmúltban olyan értesülések jelentek meg, melyek szerint egyes vezető német nagyvállalatok esetlegesen külföldi kézbe kerülhetnek, ami nagy aggodalmat váltott ki politikusi körökben. A helyzetet csak súlyosbítja, ha a vevőjelölt állami tulajdonban van - írja a Világgazdaság.
Ingyenes tömegközlekedést fontolgatnak az USA-ban
A személyautók és a tömegközlekedési eszközök használata közötti óriási költséghatékonysági eltérés az Egyesült Államok három nagy agglomerációjában - Chicagóban, San Franciscóban és New Yorkban - szinte egyidejűleg került a figyelem központjába - írja a Világgazdaság.
Büntetné a drága benzinkutakat az USA
Az olajár áttörte a hordónkénti 70 dolláros szintet, ahogyan ismét növekednek az aggodalmak az USA és az Irán közötti feszültségek miatt. A félelmeket elsősorban az Egyesült Államok Irán partjaitól nem messze folytatott tengerészeti gyakorlatozásai gerjesztették. Az észak-amerikai üzemanyagárak rekordot döntöttek; a törvényhozás az USA-ban példátlanul árfelhajtást tiltó törvényt alkotott.
A Nabucco-vezeték sorsát félti Európa
Új gázimport-vezetékkel erősítené közép-ázsiai pozícióit Oroszország. A lépés várható volt, a bővítés híre mégis sokkolta a nyugati világot, mert Oroszország elvásárolhatja az európai országok (és az USA) elől azt a gázt, amelyet az építendő Nabucco-vezetékben szeretnének látni.
Az USA a legversenyképesebb
Az Amerikai Egyesült Államok maradt a világ legversenyképesebb országa, a szárnyaló deficit ellenére is. Magyarország Csehország és Szlovákia mögött a harmincötödik.
Iráni üzlete miatt büntetné az OMV-t az USA
Washington élesen bírálta az OMV osztrák olaj- és gázipari nagyvállalat tervezett iráni földgázügyletét, amelyben viszont sem az Európai Unió, sem az osztrák külügyminiszter nem lát semmi kivetnivalót, írta kedden a Die Presse. Az "iráni szankciós törvény" alapján az USA meg is büntetné az európai céget.
A térség energia-ellátását félti az USA
Konzultációkat folytat az amerikai kormány a közép-európai országokkal az energiaellátás biztonságáról, amelyeken szóba kerül a Nabucco földgázvezeték és a cseppfolyós földgáz fogadására alkalmas közel-keleti, észak-afrikai vagy közép-ázsiai tengeri kikötők építése is. Az EU-ban pedig "csodálkozást keltett" a magyar álláspont - írta egy osztrák lap.
Eur�pa a r�szv�nypiacon el�zi az USA-t
Az els� vil�gh�bor� ut�n most el�sz�r haladja meg ism�t az eur�pai t�zsd�k �sszes�tett piaci t�ke�rt�ke az USA r�szv�ny�llom�ny�nak �rt�k�t. Az eur�pai r�szv�nyek 2003 �ta 160 sz�zal�kkal dr�gultak, m�g az �szak-amerikai pap�rok csak 70 sz�zal�kkal.
Jóváhagyták a nyitott égboltot
Az Európai Unió közlekedési miniszterei tegnap jóváhagyták az USA és az EU között létrejött légi egyezményt, amely megnyitotta a transzatlanti légi közlekedési piacot. A liberalizáció következményeként olcsóbban lehet majd átszelni az Atlanti-óceánt.
Maradt az amerikai alapkamat
A várakozásoknak megfelelően 5,25 százalékon tartotta az amerikai alapkamatot az amerikai szövetségi tartalékbank (Fed) kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). A jelentések szerint a bizottsági tagok döntése egyhangú volt. A New York-i tőzsde vezető részvényindexe, a DJIA 60 pontot, azaz csaknem fél százalékot ugrott fel a Fed kamatdöntését követően, míg Nasdaq technológiai piac vezető indexe is közel hasonló arányban lendült fel.
Még nem módosul az amerikai alapkamat
A Wall Street pénzügyi elemzői azzal számolnak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed következő ülésén - sorrendben immár hatodszor - szinten tartja az irányadó kamatot, és csak minimális esélyt látnak arra, hogy az év közepe előtt kamatot csökkentene.
Új időszámítást vezetnek be az USA-ban
Három héttel meghosszabítják a nyári időszámítást az Egyesült Államokban idén. A lépéstől végső soron az üvegházgáz-kibocsátás csökkenését várják, de van, aki az éjszakai bűnözés csökkenését is. A pontos időhöz kötött szállítóvállalatok többletköltségektől tartanak.
Az érzelmek mozgatják a részvénypiacokat
Továbbra is érezteti együttes hatását a kínai tőzsde múlt heti zuhanása és az amerikai gazdaság miatti aggodalom. Az elemzők egyelőre nem látják a dominóeffektus végét, amely már az árupiacokon is jelentkezett.
Kalózmásolatok miatt támadja az USA Kínát
A kalózmásolók megfékezésére akarja az Egyesült Államok rászorítani Kínát a Világkereskedelmi Szervezetben (WTO). Az amerikai könyv- és zenekiadók, valamint a filmvállalatok jelentése szerint a kínai kalózmásolatok évente milliárd dolláros károkat okoznak.
A Fed elnöke az infláció miatt aggódik
Ben Bernanke, a Fed elnöke bizakodóan nyilatkozott az amerikai gazdaság egészségi állapota felől, de jelezte, hogy a Fed jobban aggódik az inflációs, mint az amerikai ingatlanpiaci fejlemények miatt.
Amerikai tél emeli az olajárat
Miután januárban az olaj ára 50 dollár alá került hordónként, most ismét megközelítette a 60 dollárt. Az emelkedést az USA-ban beállt fagyok és havazás okozták, ami rögvest a kereslet felfutásához és így a készletek csökkenéséhez vezetett.
Maradt az amerikai kamatszint
Az amerikai szövetségi tartalékbank (Fed) a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta szerdai ülésén az irányadó célkamatot. A jegybank vezetői azonban továbbra is tartanak az inflációtól, így elképzelhető emelés a közeljövőben.
- címkék:
- infláció
- amerikai gazdaság
- célkamat
- Fed
- Címkefelhő »