Alpine F1 Team

címke rss

Megvan, mikor érkezik az autó, amivel Alonsóék szintet lépnének

Gphírek2022.01.27, 08:40

Újabb két csapat, az Alpine és az Alpha Tauri is bejelentette, hogy mikor mutatja be idei autóját. A McLaren ezt már korábban megtette, most pedig először indította be a motort az új versenygépben.

Schumacherrel ellentétben Alonso 40 fölött is nyerhet, de ez nem rajta múlik

Gphírek2022.01.21, 13:37

Fernando Alonso az idén lesz 41 éves, és ha nyerni tudna legalább egy futamot az Alpine-nal, azzal olyat tenne, amire 27 éve nem volt példa. A kétszeres világbajnok tavaly bizonyította, hogy rajta semmi sem fog múlni.

Alain Prost kitálalt, keményen kritizálta az Alpine F1-es főnökét

Gphírek2022.01.19, 09:09

Nem kímélte Alain Prost az Alpine Forma-1-es csapatának márkaigazgatóját. A Professzor egyszemélyben Laurent Rossit tette felelőssé a távozásáért, mondván Rossi nem köszönt neki, nem tisztelte őt, és a fontos döntésekbe sem avatta be.

Távozik az Alpine világbajnoka, hamarosan érkezhet az új csapatfőnök

Gphírek2022.01.17, 14:52

Alain Prost szerződését nem hosszabbítja meg az Alpine, így a négyszeres világbajnok az idei évtől már nem tagja a francia istállónak, amelynek hamarosan új ügyvezetője és új szponzora is érkezhet.

Hivatalos: Távozik az Alpine ügyvezető igazgatója

Gphírek2022.01.13, 17:39

Az Alpine hivatalos közleményben jelentette be, hogy Marcin Budkowski ügyvezető igazgató távozik a csapattól. Feladatait átmenetileg a márkaigazgató, Laurent Rossi látja el.

Helycserés támadás jöhet Vettel és Alonso főnökei között

Gphírek2022.01.07, 17:09

Otmar Szafnauer távozása az Aston Martintól valóságos lavinát indíthat el. Sajtóértesülések szerint a román származású amerikai szakember másodmagával az Alpine-hoz igazol, egy ottani vezető viszont az ellenkező irányú utat teheti meg.

Alonso dörzsölheti a tenyerét, nagy előrelépés előtt állhat az Alpine

Gphírek2022.01.04, 20:13

Német sajtóhírek szerint komoly teljesítményugrást ért el erőforrásával a Forma-1-es Alpine-istálló, ami ha így van, az idén lehet, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval és Esteban Oconnal is számolni kell.

Az Alpine sportigazgatója nem tér vissza a Suzukihoz

Gphírek2021.12.29, 16:42

Nem tér vissza a Suzukihoz az Alpine F1-es istállóját valódi csapattá formáló Davide Brivio. Az olasz szakember sokat tanult az idén, és már minden erejével a sorsdöntő 2022-es szezonra koncentrál.

Alonsót újra meg kell műteni, felkészültebben várná a következő szezont

Gphírek2021.12.18, 15:49

Még át kell esnie egy műtéten Fernando Alonsónak, mielőtt megkezdené a felkészülést a 2022-es F1-es szezonra.. A kétszeres világbajnok bízik benne, hogy jövőre szintet léphet az Alpine-nal.

Ocont majdnem megríkatta az őt kérdező riporter, miután 5 méteren múlt a dobogója

Gphírek2021.12.06, 12:14

Esteban Ocon nagyon szomorú volt a Szaúd-arábiai Nagydíj után, amiért az utolsó métereken bukta el élete harmadik F1-es dobogóját. Az őt kérdező riportert meg is kérte, hogy ne feszegesse a témát, mert sírni fog.

Alonso hungaroringi védekezését is jelölték az FIA különdíjára

Gphírek2021.12.04, 15:09

A Katari Nagydíjon szerzett dobogós helye mellett Fernando Alonso az FIA különdíjára is esélyes, miután jelölték a Hungaroringen nyújtott produkciójáért.

Prost: Alonso megváltozott, ma is ő a legjobb a Forma-1-ben

Gphírek2021.11.26, 17:11

Elismerően nyilatkozott a négyszeres világbajnok Alain Prost az Alpine versenyzőjéről, Fernando Alonsóról. A spanyol pilóta hét év után először állhatott dobogóra az F1-ben.

Alonso már azon tűnődött, dobogóra állhat-e még valaha az F1-ben

Gphírek2021.11.22, 16:22

Fernando Alonso hét éves böjtnek vetett véget azzal, hogy dobogóra állhatott a Katari Nagydíjon. A kétszeres világbajnok ennél többért tért ugyan vissza, de mivel soha nem lehet előre tudni, hogy a szabályváltozások után sikerül-e előrelépniük, örül, hogy már az idén felállhatott a pódiumra.

Vettel főnöke szerint nem igaz, hogy átigazolna Alonso csapatához

Gphírek2021.11.12, 08:55

Lapértesülések szerint az Aston Martin csapatfőnöke, Otmar Szafnauer az Alpine-nál folytathatja pályafutását, de az érintett tagadja, hogy erre készülne.

Ismét átszervezhetik az Alpine-t, a márkaigazgató előrelépést vár

Gphírek2021.11.04, 14:17

Az év eleji átszervezés után az év végén is módosíthatnak az Alpine szervezeti felépítésén, mert Laurent Rossi márkaigazgató előre akar lépni a középmezőnyből.

Alonso nem érti, hogy lehetett szabályos Räikkönen előzése

Gphírek2021.10.26, 09:49

A 42 éves Kimi Räikkönen és a 40 éves Fernando Alonso csatája volt az USA Nagydíj egyik színfoltja, a kétszeres világbajnok spanyolban ugyanakkor maradt némi értetlenség azután, hogy egykori nagy ellenfelének nem kellett visszaadnia a megszerzett pozíciót. 

Egy valami még mindig gondot okoz Alonsónak

Gphírek2021.10.17, 10:26

Fernando Alonso úgy érzi, szinte teljes mértékben visszaszokott a Forma-1-be két éves kihagyása után, van azonban valami, amire még mindig nem jött rá.

Riválisai számonkérnék Alonso elmaradt büntetését a sportfelügyelőkön

Gphírek2021.10.13, 16:16

Több riválisa sem érti, hogy Fernando Alonso miként úszhatta meg a büntetést a Török Nagydíj időmérőjén, miután szerintük nem lassított le eléggé a dupla sárga zászlós jelzésnél. Michael Masi versenyigazgató elárulta, lett volna olyan forgatókönyv, amikor ugyanezért utólag büntettek volna.

Alonso az F1 után sem tervez felhagyni a versenyzéssel

Gphírek2021.10.02, 19:52

Fernando Alonso 40 évesen is bizonyítja, hogy ott van a helye a legjobbak között, az Alpine pilótája pedig most úgy véli, még 50 éves korában is versenyezni fog.

Az Alpine nem áll az F1-be vágyó kínai tehetsége útjába

Gphírek2021.10.01, 20:21

Nem akadályozza meg Csou Kuan-jü F1-es bemutatkozását az Alpine, amennyiben ez másik csapatnál történne meg. Egyetlen hely maradt a kínai versenyző számára, de még nem tudni, hogy megkapja-e.

A mesterien vezető Alonso karnyújtásnyira volt tőle, hogy véget vessen a hétéves böjtnek

Gphírek2021.09.27, 11:31

A rajtnál bemutatott szemfüles manőver és a verseny végén végrehajtott vizes pályás előzések sem bizonyultak elegendőnek Fernando Alonso számára ahhoz, hogy ismét Forma-1-es dobogóra álljon. A kétszeres világbajnok három körrel az Orosz Nagydíj vége előtt még a harmadik helyen autózott.

Fontos F1-es teszt maradt el az Alpine meghibásodása miatt

Gphírek2021.09.17, 13:14

Az előzetes tervek szerint csütörtökön tesztelték volna utoljára a Pirelli jövő évi abroncsait, ám az Alpine meghibásodása miatt Danyiil Kvjat egyetlen kört sem tudott megtenni. A Pirelli és az FIA vizsgálja, hogyan lehetne begyűjteni a szükséges adatokat.

Räikkönen visszavonul, vajon Alonso lesz a következő távozó?

Gphírek2021.09.02, 13:17

A 40 éves, Kimi Räikkönen visszavonuása után az F1-es mezőny legidősebb tagjává váló Fernando Alonso kész önként kiszállni a királykategóriából, ha úgy érzi, már nem képes hozni a tőle elvárhatót. A kétszeres világbajnok ugyanakkor bízik benne, hogy jelenlegi szerződésének lejárta után is lesz miért maradnia.

Alonso: Le Mans-nak kellene alkalmazkodnia az F1-hez

Gphírek2021.08.27, 11:09

Fernando Alonso úgy véli, az F1-es autók képesek lennének arra, hogy Le Mans-ban versenyezzenek, a pályán viszont változtatni kellene ahhoz, hogy ez megtörténhessen.

Eldőlt, hogy Fernando Alonso marad-e jövőre a Forma-1-ben

Gphírek2021.08.26, 11:08

Az Alpine és Fernando Alonso hivatalosan is bejelentette, hogy kihasználja a kétszeres világbajnok szerződésében szereplő plusz egy éves opciót, így a spanyol pilóta jövőre még biztosan a Forma-1-ben lesz.

Nem volt igazi csapat az Alpine, de egy kulcsfigura fordulatot hozott

Gphírek2021.08.22, 06:36

Az Alpine márkaigazgatója dicsérte a MotoGP-ből igazolt Davide Briviót, szerinte ő segített a profi szakemberek gyülekezetét valódi csapattá formálni.

Alpine: Többen is indítanának F1-es csapatot, tárgyalunk velük

Gphírek2021.08.19, 14:33

Az Alpine tárgyalásokat folytat néhány, a Forma-1 iránt érdeklődő vállalkozással, amelyek önálló csapattal is megjelenhetnek, de a technikai igazgató szerint még a folyamat elején járnak.

A Red Bull miatt óvatosan választana motorvásárlót az Alpine

Gphírek2021.08.18, 15:19

Laurent Rossi nem ragaszkodik bármi áron ahhoz, hogy a Renault az Alpine-on kívül más F1-es csapatnak is szállítson motort, de nem zárkózik el a lehetőségtől, csak megfelelő feltételek kellenek hozzá. Az akadémiai programjukra átalakítás várhat.

Ember a sisak mögött: Esteban Ocon, a kitartás mintaképe

Sportslife.hu2021.08.15, 23:49

Minden évben 20 kivételes kvalitással rendelkező autóversenyző körül forog az autósport királykategóriájának világa, és már a szezon elején mindent tudunk a járművekről, futamokról, ám annál kevesebbet a pilótákról magánemberként. Itt az ideje, hogy így is ismerkedjünk velük.

Alonso: A fiatalabb énemet fél kézzel is legyőzném

Gphírek2021.08.13, 12:04

Fernando Alonso nem érzi úgy, hogy 40 évesen kiöregedne a Forma-1-ből, de a versenyzésből biztosan nem, szerinte a rutinja révén képes tartani a lépést a fiatalokkal.

Hároméves motorral nyert Ocon a Hungaroringen, főnöke elárulta az okát

Gphírek2021.08.11, 11:27

A Forma-1-ben ritkán fordul elő, hogy egy csapat nem a lehető legújabb fejlesztésekkel lép pályára. A Magyar Nagydíjon meglepetésre győzelmet szerző Esteban Ocon autójának motorja F1-es léptékkel már elavult, de a technikai igazgató elmondta, hogy mi ennek az oka.

Távozott a Renault motorfőnöke, Rémi Taffin

Gphírek2021.08.10, 02:50

Az Alpine megerősítette, hogy távozott Rémi Taffin, aki a Renault kötelékében a motorfejlesztést irányította. A francia szakember régóta hűséges volt a márkához, de az utóbbi időben kevés sikert értek el.

Ocon: Mindenki rosszakat mondott Alonsóról, és mindenki tévedett

Gphírek2021.08.05, 07:51

Áradozott a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonsóról a Magyar Nagydíjat megnyerő csapattársa, Esteban Ocon. A fiatal francia pilóta szerint nem igazak a spanyolt ért vádak.

Majdnem elkallódott, a Hungaroringen Ocon beírta magát az F1 történetébe

Gphírek2021.08.03, 11:23

Egyszer pénz, majd F1-es ülés nélkül maradt Esteban Ocon, aki a Forma-1 111. futamgyőzteseként a Magyar Nagydíjon állhatott fel először a dobogó legtetejére. Bemutatjuk a francia pilóta pályafutását, és kitekintünk arra, hogy mit hozhat neki a jövő az Alpine-nál.

Eddig is imádta, de győzelme után már a Hungaroring Ocon kedvenc pályája

Gphírek2021.08.02, 16:30

A Forma-1 újdonsült futamgyőztese mindig is szeretett a Hungaroringen versenyezni, de pályafutása első F1-es győzelme után már szép emlékei is vannak a Magyar Nagydíjról.

Tömegkarambol, dráma és francia győzelem a Hungaroringen

Sportslife.hu2021.08.02, 10:45

A 2021-es Magyar Nagydíj rég nem látott csodákat tartogatott, és eddig egyértelműen az év versenye volt a szakértők és a kommentátorok szerint is. Esteban Ocon győzelmével újabb versenyző élhette meg milyen érzés, amikor először nyersz F1-es futamot, míg Lewis Hamilton szó szerint szédelegve állt a dobogóra nagy hajráját követően.

Alonsót nyugtalanítja a hungaroringi előrejelzés

Gphírek2021.07.30, 13:13

Az Alpine versenyzői alapvetően jól szerepelnek esőben, de Alonso ezúttal nem örülne ilyen körülményeknek, mert a kihagyása után még alig gyűjtött ismereteket róla.

Alonsónak könnyebb lett volna a McLarennel visszatérni az F1-be

Gphírek2021.07.26, 16:27

Fernando Alonso szerint egykori csapata színeiben nem tartott volna számára ilyen sokáig a visszarázódás a kétéves kihagyása után, de örül neki, hogy mostanra visszatértek nála a vezetés közbeni automatizmusok.

Alonso: Ha az F1-es bírók nem fújnak, akkor én is másként játszom

Gphírek2021.07.22, 16:32

A labdarúgásból vett hasonlattal illusztrálta Fernando Alonso azt, hogy szerinte az F1-es sportfelügyelők nem lépnek fel elég szigorúan a szabálytalankodókkal szemben, ezért neki is alkalmazkodnia kell.

Alonso jövőre még kell az Alpine-nak, utána kihívás várhat rá

Gphírek2021.07.20, 20:40

Az Alpine meghosszabbítja Fernando Alonso szerződését, a márka első embere elégedett a szereplésével, azt viszont még nem tudja, hogy 2022 után is lesz-e helye a csapatban.

Ocon új alkatrészekkel próbál Alonso nyomába eredni Silverstone-ban

Gphírek2021.07.08, 14:14

Nincs magyarázata Esteban Oconnak arra, hogy az ígéretes kezdés után miért került gödörbe a szezonja az Alpine-nál. Mióta új szerződést kapott, nem tudja tartani a lépést Fernando Alonsóval.

Üdvözli Alonso hisztimentes hozzáállását az Alpine sportigazgatója

Gphírek2021.06.30, 19:52

A csapat vagy az autó kritizálása helyett saját magában keresi a hibát az idei szezon elején mutatott visszafogottabb teljesítményéért Fernando Alonso, amivel kivívta az istálló sportigazgatójának elismerését.

Alonso szerint megnyugodhat az Alpine

Gphírek2021.06.22, 14:03

Alonso az újabb jó eredménnyel a háta mögött úgy értékelt, hogy csapata fejlődik. Szerinte volt esélye még két előzésre a Francia Nagydíjon.

Alonsótól nem most, hanem jövőre vár csúcsformát az Alpine

Gphírek2021.06.17, 12:22

Az Alpine új márkaigazgatója, Laurent Rossi látja a jeleket, hogy a kétszeres világbajnok tud nagyon gyorsan vezetni, csak még nem képes rá rendszeresen. Egyelőre elfogadhatónak tartja, ha csak megközelíti Esteban Ocon szintjét.

Ocon hosszú távú szerződést írt alá az Alpine-nal

Gphírek2021.06.16, 17:31

Lando Norris után megtörtént a második pilótabejelentés is az idei Forma-1-es szezon során: Esteban Ocon hosszú távú szerződést kötött az Alpine-istállóval, amelynek legalább 2024 végéig a pilótája lesz.

Alonso: Nem fair, hogy a többiek büntetlenül megússzák a baleseteket

Gphírek2021.06.06, 11:29

Fernando Alonso bírálta az F1-es mezőny több tagját, akik baleseteikkel piros zászlós fázisokat idéztek elő az Azeri Nagydíj időmérőjén. A kétszeres világbajnok szerint büntetésekre lenne szükség.

Alonso küszködése után újításokkal lépne túl az Alpine a monacói fiaskón

Gphírek2021.05.31, 14:44

Csak Esteban Ocon révén tudott pontot szerezni az Alpine a Monacói Nagydíjon, az istálló technikai igazgatója, Marcin Budkowski elkerülné az újabb leszereplést Baku utcáin.

Alonso elismeri, nehezebb visszatérni az F1-be, mint gondolta

Gphírek2021.05.27, 18:19

Mélypontra jutott Fernando Alonso az után, hogy visszatért az F1-be, de elárulta, nagyon élvezi a versenyzést, és úgy érzi, nem csak ő küszködik az Alpine színeiben.

Az Alpine hálás Wolffnak, mert nem veszi vissza Ocont

Gphírek2021.05.21, 16:09

Kihasználja a lehetőséget az Alpine, hogy a Mercedes nem tart igényt Esteban Ocon szolgálataira és a Williams csapatfőnöke is erre célzott George Russell jövőjével kapcsolatban.