Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kórház
- kékfény
- rendőrség
- Budapest
- Népszabadság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
ÁNTSZ: nem a gép miatt haltak meg a vesebetegek
Az ÁNTSZ szerint nem a dialíziskezeléseknél használt szerelékek miatt haltak meg az átlagosnál többen a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban idén januárban és februárban. A tisztiorvosi szolgálat azonban elismerte, hogy sem az eset előtt, sem utána nem tapasztaltak ilyen magas halálozási arányt a betegek közt. A kórházban lecserélték a kérdéses szereléket, és javaslatot tettek a véralvadásgátló technológia megváltoztatására is.
Vizsgálat a dialíziskezeltek halála miatt
Az ÁNTSZ vizsgálatot rendelt el a Bajcsy-Zsilinszky Kórház dialízisközpontjában. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy több beteg nem vesebetegsége miatt halt meg, hanem a dialíziskezelés miatt.
Vérhasfertőzés az elmeotthonban
Négy betegnél és egy ápolónál mutatott ki az ÁNTSZ vérhasfertőzést a ludányhalászi elmeotthonban. Az intézet igazgatója és háziorvosa ellen eljárást kezdeményez az ÁNTSZ, mert nem jelentették időben, hogy az intézetben több emberen hasonló tünetek jelentkeztek. Azt egyelőre nem tudni, hogy a vérhasfertőzés és az utóbbi hetek sűrű halálozásai között van-e összefüggés.
Tíz nap alatt hat halott az elmeszociális otthonban
Két beteg halálát vírusos tüdőgyulladás okozta a ludányhalászi elmeszociális otthonban. A Nógrád megyei intézetben gondozott másik négy ember halálának, valamint a tömeges, hasmenéses megbetegedések okát az ÁNTSZ vizsgálja. Vérhasjárvány gyanúja merült fel, ezért a szolgálat fertőtlenítést rendelt el az otthonban, de további intézkedéseket csak a laboratóriumi vizsgálat eredménye után tesznek.
Nincs rejtélyes betegség a ludányhalászi otthonban
A ludányhalászi szociális otthon vezetője szerint nem voltak rejtélyes halálozások az intézetben, nem rendkívüli, hogy hatan haltak meg múlt hét óta. Az ÁNTSZ elsődleges vizsgálata nem állapított meg szabálytalanságokat az intézetben- mondta az [origo]-nak az otthon vezetője.
Rejtélyes halálesetek a ludányhalászi szociális otthonban
Harmadszorra is zárlatot rendeltek el a soproni kórházban
Részleges felvételi zárlatot és látogatási tilalmat rendelt el szerdától a Győr-Moson-Sopron Megyei ÁNTSZ a soproni Erzsébet Kórház pszichiátriai osztályán. Az idegosztályon már kilenc napja teljes felvételi zárlat van érvényben.
Fertőzés miatt újra zárlat a soproni kórházban
Felvételi zárlatot és látogatási tilalmat rendelt el a soproni Erzsébet kórház idegosztályán az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Győr-Moson-Sopron megyei Intézete. Amberger Erzsébet tisztifőorvos elmondta: az intézkedést az tette szükségessé, hogy hasmenéses megbetegedések fordultak elő a hét végén az osztályon.
Sűrűn érkeznek a bejelentések a tiltott helyen cigizőkről
Minden héten több bejelentés is érkezik az ÁNTSZ fővárosi intézetéhez a tiltott helyen dohányzókról, illetve azokról az intézményekről, amelyekben nem jelöltek ki megfelelő dohányzóhelyiséget. Az egyik bevásárlóközpontra 50 és 100 ezer forint közötti bírságot szabnak ki.
Hasonló fertőzés terjed három kórházban
Hasonló, enyhe tünetekkel járó fertőzés jelent meg az újpesti, a nyíregyházi és a soproni kórház különböző osztályain. Az ÁNTSZ egyelőre nem tudja, hogy van-e összefüggés a három kórházban történt megbetegedések között.
Az ÁNTSZ felülbírálta a MÁV Kórház döntését
Az országos tiszti főorvos nem engedélyezné a MÁV Kórház szülészetének működését, mivel nincs egy legalább nyolcágyas, újszülötteket ellátó részlege. A kórház tulajdonosa a múlt héten döntött úgy: gazdasági okokból megszünteti gyermekosztályán a fekvőbeteg-ellátást.
Tömeges megbetegedés Szolnokon
Még nem ismert, hogy mitől betegedett meg mintegy 170 diák és felnőtt Szolnokon. Csütörtök este az ÁNTSZ helyi irodáját értesítették a tömeges rosszullétek miatt. A vizsgálatok eredményeire még várni kell.
Befejezte éhségsztrájkját a szigetvári politikus
Befejezte éhségsztrájkját az a szigetvári városi képviselő, aki a hatóságok zaklatása ellen tiltakozott. Szigetvár munkáspárti képviselője úgy érzi, hogy megszaporodtak nála a hatósági ellenőrzések, az ÁNTSZ pedig bezáratta éttermét.
Az ÁNTSZ dolgozza ki az országos beutalási rendet
A súlyosan égési sérült gyermekek ügye rávilágított arra, hogy Magyarországon nincs országos beutalási rend, így nincs egységesen meghatározva, mely esetekben melyik kórházba kell a beteget szállítani. Ennek kidolgozása az ÁNTSZ-re vár.
Meghalt az egyik keceli megégett gyerek
Súlyos égési sérüléseibe szerdán belehalt az a keceli kislány, aki unokatestvérével együtt október 29-én égett meg. A kisfiú állapota továbbra is igen súlyos, életveszélyes, őt szerdán is megműtötték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjában. A vizsgálatok szerint Szent János és a Heim Pál Kórházban is hibát követtek el, mert nem jelezték az égés-sebészeti ellátás feltételeiben meglévő hiányosságokat az ÁNTSZ-nek.
A János kórház elutasítja az ÁNTSZ vádjait
A Szent János Kórház orvosigazgatója ragaszkodik ahhoz, hogy nem követtek el mulasztást, amikor nem vették fel a súlyos égési sérült gyerekeket. Habár a tisztiorvosi vizsgálat szerint hibáztak, a kórházban közölték: a kicsik nem tartoznak abba a körzetbe, amiért felelősek, ezért joguk volt elutasítani felvételüket. A kórházban a fővárosi önkormányzat is vizsgálatot kezdett.
Az ÁNTSZ felkészül egy esetleges himlőjárványra
Nem érkezett lépfenével fertőzött minta az ÁNTSZ laboratóriumaiba az elmúlt két hétben, és egyre kevesebb a bejelentés a gyanús porokról. Az ENSZ kérésére jelenleg felmérés készül, hogy kiderüljön: mennyire felkészült Magyarország egy esetleges himlőjárvány kezelésére.
Fehér por a lift gombjain
Fehér port találtak a lakók egy székesfehérvári épület liftjének kezelőgombjain szerdán reggel. Az ÁNTSZ-nél elvégzett első vizsgálatok szerint a sima, szemcsés por nem tartalmaz spórákat, s nem fertőz. A katasztrófavédelem munkatársai szerdán délig már több mint 15 riasztást kaptak.
Otthon szülés büntetéssel
Fél-fél évre felfüggesztették egy szülész és egy gyermekorvos kamarai tagságát. Ez azt jelenti, hogy ez idő alatt nem gyakorolhatják szakmájukat. Az ok: a két orvos az ÁNTSZ engedélye nélkül vezetett le több száz otthon szülést, illetve segédkezett az újszülöttek ellátásában. A Magyar Orvosi Kamara határozatában leszögezte, hogy aki tervezett otthon szülést vállal, az vét hivatásának esküje, a fennálló szakmai irányelvek ellen. A kizárt orvosok az egészségügyi törvényre hivatkoznak, miszerint a beteg szabadon döntheti el, kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, vagy az ellátást visszautasítja.
Ingyen oltanak Borsodban a Hepatitis-járvány miatt
Nincs hír újabb Hepaptitis-megbetegedésekről Borsod megyében, a 15 fertőzött állapota stabil, a vírus minden esetben enyhe lefolyású. Csütörtök délben kezdi meg a megyei ÁNTSZ ötszáz, tizennégy éven aluli fiatal aktív oltását Tarcalon. Mindenkit, aki a járvánnyal kapcsolatba kerülhetett, passzív oltással kezelnek.
Hepatitis-járvány tört ki Borsodban
Igazoltan a Hepatitis "A" típusa fertőzte meg azt a tizenkét tarcali lakost, akik jelenleg a miskolci kórházban fekszenek az elkülönítőben. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szakemberei jelenleg is vizsgálódnak Halmaj és Tarcal területén.
Kánikula után hidegfront - veszélyes talajközeli ózonszint
Magyarországon a szombati kánikulai hőmérséklet nem döntött meg csúcsokat, és a légköri ózonkoncentráció sem volt olyan mértékű, amely szmogriadóra adott volna okot - tudta meg az Országos Meteorológiai Intézet, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) ügyeleteseitől az MTI.
Pollenjelentés - kedvez az idő a parlagfű növekedésének
A kánikula kedvez a parlagfű intenzív növekedésének, a legtöbb embernek allergiát okozó gyom pollenjének légköri koncentrációja a hét végén a déli országrészben elérheti a közepes szintet - tartalmazza az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Aerobiológiai Hálózat jelentése.
Nyomortelepeken terjed a fertőző májgyulladás
A Pest Megyei ÁNTSZ tapasztalatai szerint a fertőző májgyulladásban megbetegedők a megyében szinte egytől egyig romák, akik többsége nyomortelepeken tengődik. A tisztiorvosi szolgálat járványügyi osztályának munkatársa, Szentpéteri Sándorné szerint a Hepatitis A kimutathatóan a katasztrofális lakhatási viszonyokkal van összefüggésben, ezért főként ilyenkor nyáron mintegy százezer cigánytelepen élő ember van kitéve a fertőzésveszélynek.