államadósság

címke rss

Nem csak Amerikának kerülne sokba az iraki háború

Archívum2002.10.18, 10:19

Amerikai szakértők napokban nyilvánosságra hozott tanulmányai szerint egy Irak ellen irányuló katonai akciót követően a világ országainak jóval több pénzébe kerül majd az újjáépítés, mint történt Jugoszlávia esetében. Irak államadóssága becslések szerint elérheti a 126 milliárd dollárt, és ennek visszafizetéséhez is külföldi segítségre van szüksége - írja pénteki számában a Népszabadság.

Szállító-repülőgépek beszerzését vizsgálja a HM

Itthon2002.11.13, 20:01

A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja annak lehetőségét, hogy az orosz államadósság terhére beszerezhetne-e két darab AN-70 típusú szállító-repülőgépet a jövőben - nyilatkozta a honvédelmi miniszter.

Villámpályázat az orosz államadósság lebontására

Gazdaság2002.11.15, 07:21

A meghirdetést követően mindössze négy napja volt minden magyar vállalatnak, hogy 250 ezer forint plusz áfáért vásárolhasson az orosz államadósság egyik, 70-90 millió dollárra becsült pakettjének lebontására vonatkozó pályázati anyagból, s beadja dolgozatát. A Magyar Hírlap információi szerint ezt eddig csak kevesen tették meg, nagyrészt olyan cégek, melyek kitűnő moszkvai kapcsolatokkal rendelkeznek, s már a Horn-kormány idejében is részt vettek hasonló ügyletekben.

Moszkva készpénzzel rendezi adósságát

Gazdaság2002.12.23, 08:23

Az orosz kormány egy hónapon belül 92 millió dollár készpénzt fizet az orosz államadósság törlesztéseként - állapodott meg Medgyessy Péter miniszterelnök moszkvai tárgyalásai során. Az összeg a jövő évi költségvetésben jelenik meg, és a pénzügyi tárca a költségvetési hiány vagy az államadósság csökkentésére fordítja - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.

Januárban rendeződhet az orosz államadósság

Gazdaság2002.12.31, 14:20

Valószínűleg január elején zárul a szakértői egyeztetés és születik meg a végső megállapodás az orosz államadósság rendezéséről, a Pénzügyminisztérium közlése szerint.  

Alacsonyabb kamatot fizet a jegybanki hitelek után a költségvetés

Gazdaság2003.01.02, 18:12

A 2003. évi költségvetési törvény alapján az idén a központi költségvetés a tavalyi 7,58 százalék helyett évi 7 százalékos kamatot fizet a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) az 1991. évet megelőzően keletkezett államadósság után - közölte csütörtökön a jegybank.

Átutalták az orosz államadósságot

Gazdaság2003.01.30, 18:06

Már a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számláján van az a 82,075 millió dollár, amellyel az orosz állam rendezte a Magyarországgal szemben fennálló tartozását - közölte a Pénzügyminisztérium.

Görögország

Nagyvilág2003.02.05, 09:38

Görögország az egyik leggyengébb gazdasággal rendelkező EU-tag. Az óriási államadóssághoz magas munkanélküliség párosul, és az infláció is csak az elmúlt években csökkent számottevően. Az ország - gazdaságának rossz állapota miatt - 1998-ban nem csatlakozhatott az Európai Monetáris Unióhoz. Görögország tölti be 2003. január 1-től fél éven át az EU soros elnöki posztját. A görög elnökség alatt, áprilisban zárulhat le a csatlakozási folyamat.

Mégsem lesz magyar tengeri fuvarozás

Gazdaság2003.03.25, 18:00

A jelek szerint nem teljesül a Mahart Rt.-nek az a terve, hogy két évig üzemeltesse azt a két tengerjáró hajót amelyet az orosz államadósság fejében vett át a közelmúltban, ugyanis a hajózási társaság tulajdonosa, az ÁPV Rt. értékesíteni kívánja a hajókat.

Kőváry Barna: Zsírkirály parkolópályán

Vendégszoba2003.04.15, 19:11

Kőváry Barna mindig tökutolsó ralibetyár volt az [origo] Társalgójának vendége, a népszerű trabantos "zsírkirály", jelenleg pénztelen, versenyen kívüli. Fáj a gyomra, könyv jelent meg vele-róla, a 601 WRC-t az ország államadósságáért adná csak el.