Alföldi Róbert

címke rss

Kihagyja a parlamenti albizottság előtti meghallgatást Alföldi Róbert

Itthon2010.11.30, 10:39

Nem megy el annak a parlamenti albizottságnak az ülésére Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, amely az ő leváltásáról tárgyalna. Az országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága tevékenységét ellenőrző albizottságot Novák Előd jobbikos politikus hívta össze, de Alföldi szerint a testület nem illetékes az ő leváltásának ügyében.

A Jobbik árpádsávos zászlót tűzne ki a "deviancia templomára"

Itthon2010.12.02, 12:41

Tüntetést tartott a Jobbik a Nemzeti Színház előtt Alföldi Róbert menesztéséért. Novák Előd a deviancia templomának nevezte a színházat, jobbikos képviselőtársa pedig azt mondta, addig nem nyugszanak, amíg nem árpádsávos zászló lobog az épület tetején.

Vidnyánszky Attila szívesen elvállalná a Nemzeti Színház vezetését

Kultúra2010.12.17, 18:35

Állítólagos kormánypárti tervek szerint Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház jelenlegi vezetője lesz Alföldi Róbert utódja a Nemzeti Színház igazgatói székében. Vidnyánszky az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, informális keretek között már régóta beszélgetnek arról, hogy ő lehetne a Nemzeti igazgatója, de a kész döntésről nem neki kell nyilatkoznia. Szerinte Alföldi Róbert a román nemzeti ünnep ügyében vagy butaságot követett el, vagy provokált, és a Nemzeti Színház legnagyobb hibája nem a meztelenkedés, hanem a szerző üzenetének meghamisítása.

Belengette Alföldi kirúgását a kormány

Archívum2010.12.20, 20:30

A színházi évad befejezéséig maradhat Alföldi Róbert a Nemzeti igazgatói székében - utalt erre a hétfői parlamenti ülésen Halász János, a nemzeti erőforrás minisztériumának politikai államtitkára. Halász Novák Előd jobbikos képviselő kérdésére válaszolva azt mondta: "A kulcskérdés az, hogy ki készíti elő a következő évadot".

"Lenyeshetik a szárnyaimat, akkor is repülök" - interjú az ötvenéves Eszenyi Enikővel

Film2011.01.11, 18:12

Egy hajdani, messzi árvíz indította el azon az úton, amely a Vígszínház igazgatói szobájához vezetett. Születésnapi beszélgetés az ötvenedik évét kedden betöltő Eszenyi Enikővel, aki mesél az [origo]-nak arról, hogyan imádkozott térden állva azért, hogy színésznő lehessen, mikor szerettek egymásba Kaszás Attilával, hogyan éltek havi száz forintból és arról, mire jó egy félhangon megemlített fél vese. Szó esik még saolin papokról, láthatatlan kételyekről, Megasztárról, hipnotikus éjféli táncosokról és a Vígszínház pincéjében zajló szupertitkos színházigazgatói képzésről. Exkluzív interjú.

Alföldi Róbert: Én innen magamtól nem megyek el

Kultúra2011.02.11, 12:54

Felajánlották neki más színház vezetését, de nem fogadta el, és legközelebb is pályázni szeretne a Nemzeti Színház igazgatói székébe - mondta el Alföldi Róbert a Magyar Narancsnak adott interjúban. A Jobbik tüntetését az erkélyről nézte, és arra számított, a botrány után kirúgják. A december 1-jére tervezett román ünnepséggel kapcsolatban szerinte ott követte el a hibát, hogy nem egyeztetett.

Rátóti Zoltán: A barkóm Neil Youngnak köszönhető

Film2011.04.02, 18:19

Ötvenévesen játszotta élete első abszolút főszerepét filmen. Egy éve igazgatja a Kaposvári Csiky Gergely Színházat, öt éve polgármestere egy 34 fős falunak, alapítása óta játszik a Nemzeti Színházban, és már két lemeze jelent meg a Neil Young Sétánnyal. Rátóti Zoltánnal A zöld sárkány gyermekei című filmről beszélgettünk, de szóba kerültek híres szinkronszerepei, Alföldi Róberthez fűződő viszonya, Stohl András bűne és híres barkója is.

Vászonra vele: Radnay Csilla

Film2011.04.12, 11:57

Újraindítjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Radnay Csilla most tölti a második évadját a Nemzeti Színházban, korábban pedig a HOPPart társulatában lehetett látni a pajkos kisugárzású, gyönyörű hangú színésznőt. Jelenleg többek közt az Egyszer élünk című csodálatos előadásban látható. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Berendelte Alföldi Róbertet a nemzeti erőforrás miniszter

Kultúra2011.05.23, 18:48

"Viselkedésével átlépett egy határt" - így kommentálta hétfőn Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatójának pénteki kijelentését, amelyben állítólag orális szexet kívánt azt őt faggató újságírónak.

Tényleg szexelnek Az ember tragédiájában?

Kultúra2011.05.24, 20:33

Az Alföldi Róbert rendezésében május elején bemutatott Az ember tragédiája című előadás újabb vitát robbantott ki a Nemzeti Színház körül. Előbb egy újságíró, később a jobbikos Pörzse Sándor kifogásolta, hogy Madách Imre drámájának római színében a színészek orális szexet adnak elő. Valóban kiforgatta-e Madách Imre szavait Alföldi Róbert? Műelemzés és idevágó videórészlet az előadásból.