Ákos
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koncert
- Kovács Ákos
- VOLT Fesztivál
- Topolánszky
- verseny
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megrepedt domb miatt költöztettek ki négy családot
Érd ófalui részén több helyen megrepedt egy agyagos domb felülete, emiatt péntek délután megelőző intézkedésként négy családot ideiglenesen kiköltöztettek - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese, Sági Ákos.
Törvényt sértettek Kulcsár kihallgatásán
Az [origo] által megkérdezett szakértő szerint nem egy törvénysértő eleme volt annak a Kulcsár-kihallgatásnak, amelyről vasárnap közölt videofelvételeket Friderikusz Sándor A szólás szabadsága című műsora. Farkas Ákos, a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karának Büntető Eljárásjogi és Büntetésvégrehajtási Jogi tanszékvezetője példaként említette, hogy Kulcsár helyett nem válaszolhatott volna a védője. Kulcsár ügyvédje, Zámbó Gyula szerint nem igaz, hogy ő válaszolt védence szerint, amíg pedig az ügyész nem kifogásolja, addig aktívan is részt vehet a kihallgatásban.
Ákosnak már nem kell több rajongó
Ahogy azt várni lehetett, szabályos ostrom alá vették Ákost a rajongók és érdeklődők, miután beköszönt a chatszobába. A legkülönfélébb kérdésekre kellett válaszolnia, és ő állta is a sarat, akár kocsmai sportokról, akár a dalszövegeiről volt szó, de nem hátrált meg a vallási vagy politikai témájú kérdések elől sem. Elmondta azt is, hogy szerinte miért hazug műsor a Megasztár, mivel jár a borlovagi cím, és még az is kiderült, hogy ősztől még a vendéglátóiparba is belekóstolhat. Ákosnak még a kérdésekben található helyesírási hibák kijavítására is maradt energiája, így nem csoda, hogy a "roham" végére alaposan elfáradtak az ujjai.
- címkék:
- energia
- sport
- vallás
- Megasztár
- Ákos
- Vendégszoba
- Címkefelhő »
Gyurcsány pert nyert Pokorni ellen
Nem jogerősen elmarasztalta a bíróság Pokorni Zoltánt, a Fidesz alelnökét, mert tavaly egy sajtótájékoztatón azt állította: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzleti partnere Erdős Ákosnak, a Láng Rt. vezetőjének. Ezzel Pokorni megsértette Gyurcsány jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogait az ítélet szerint.
Varga vezet Szardínián
Március 17. és 19. között Szardínián porol a tereprali sprint Európa-kupa mezőnye. Az autósok közt a Szalay, Tagai, Opel Frontera trió, a motorosoknál Varga Ákos igyekszik KTM-mel.
Volt jegybankvezérek vitáztak a forintról
Az euró 246-248 közötti forintárfolyama a korábbi jegybank-elnök Bod Péter Ákos szerint hosszabb távon is megfelelő. Elődje és egyben utódja, Surányi György szerint azonban a túlértékelt forint rombolja a magyar gazdaság helyzetét. A forint árfolyamáról a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége rendezett fórumot csütörtökön, Budapesten.
Kiséket megbüntették, Szalayék eltévedtek
A sűrű köd miatt a motorosoknak csak etap volt a 27. Dakar-rali negyedik, első afrikai szakasza, az autósoknál a volkswagenes Gordon volt a leggyorsabb. A magyar egységek is teljesítették a 123 km-es marokkói szelektívet.
- címkék:
- Szalay Balázs
- Marokkó
- Dakar-rali
- Ákos
- Varga
- Címkefelhő »
Amerikai és francia siker a Dakar nyitónapján
Az autósoknál az amerikai Robby Gordon, Dirk von Zitzewitz duó, a motorosoknál pedig a francia David Fretigne nyerte a Dakar-rali pénteki prológját, a Barcelona környékén rendezett 6 km-es gyorsasági szakaszt. A négykerekűek között legjobb magyarként a Szalay Balázs, Bunkoczi László duó a 29. lett, míg a kétkerekűeknél a 23. Varga Ákos volt a leggyorsabb.
Ákos is a világhálón bolyong
Egy amerikai kutatás szerint a művészvilág is rendszeresen használja a világhálót: a zenészek nagy része leginkább arra, hogy tartsa a kapcsolatot rajongótáborával, de legalább ilyen fontos, hogy minél több lemezt adjon el az internet segítségével. Megkérdeztük az egyik legnépszerűbb hazai zenészt, Ákost, hogy ő mire használja a netet.
- címkék:
- Ákos
- művészvilág
- Címkefelhő »