AFP

címke rss

Fizetésének csökkentését kéri a lett elnök

Archívum2009.01.06, 22:10

Valdis Zatlers lett államfõ úgy döntött, hogy tekintettel az országot sújtó súlyos gazdasági válság miatt elrendelt megszorító intézkedésekre, csökkenti fizetését - jelentette be kedden Zatlers szóvivõje, Ilze Rassa. "Tekintettel a gazdaságilag nehéz idõkre és szolidaritást vállalva az alkalmazottakkal, az elnök kérte személyzeti fõnökét, hogy csökkentse fizetését nyolc százalékkal" - közölte a szóvivõ az AFP-vel. A lett államfõ havi fizetése jelenleg 3600 lat, azaz 5129 euró. A lefaragás után nettó 3312 latot vihet majd haza.

Sikkasztással gyanúsítanak két magyart Macedóniában

Nagyvilág2008.12.10, 20:49

Macedóniában sikkasztás gyanújával feljelentettek két magyar állampolgárt. Az AFP hírügynökség szerint az egyikük a balkáni ország legnagyobb távközlési vállalatának vezérigazgatója volt.

Elindult az indiai Hold-szonda

Tudomány2008.10.23, 12:07

Szerdán hajnalban, helyi idõ szerint 6 óra 20 perckor az India keleti partvidékén található Satich Dhawan Ûrközpontból sikeresen elindult India elsõ ûrszondája, amely a Holdat vizsgálja. Maga a szonda, a hordozórakéta és a kommunikációs rendszer indiai, de a program széles körû nemzetközi együttmûködés keretében zajlik, amelybõl a NASA és az ESA több mûszerrel is kiveszi a részét.

Újabb iPodok gyulladtak ki Japánban

Archívum2008.08.19, 16:50

Legutóbb márciusban számoltak be a japán lapok töltés közben szikrázó iPod nano zenelejátszókról, a szigetországban azonban újabb kigyulladt típusokra bukkantak az Apple termékébõl - számolt be az AFP.

Autonómiával intenének be a bolíviai elnöknek

Nagyvilág2008.06.23, 18:17

Újabb, immár a negyedik tartomány mondott nemet a bolíviai elnök erõs központosító törekvéseire és az ország új alkotmányára - írja az AFP hírügynökség, amely szerint a nyersanyagban gazdagabb vidékek lakói elsõsorban a nemzeti vagyon újraelosztását sérelmezik. Evo Morales elnök az autonómiatörekvésekre válaszul saját maga ellen kezdeményezett népszavazást.

Borzalmak térképe négyszázezer pixelen

Archívum2008.02.14, 13:25

Négyszázezer pixelnyi félelem és reszketést állítottak ki a New York-i Modern Mûvészetek Múzeumában (MoMA): A Global Incident Map percre pontosan mutatja, hol történnek borzalmak a világban - adta hírül az AFP hírügynökség.

A bankk�rtya g�tolja az influenzaj�rv�nyt

Gazdaság2008.01.30, 16:40

A k�szp�nzen terjed� influenzav�rus kock�zat�t hat�sosan cs�kkentheti a bankk�rty�k haszn�lata - �rja a francia AFP h�r�gyn�ks�g.

Nyulacskát vehet a Real Madrid

Sport2007.07.12, 01:03

Bár szerzõdését még nem írta alá, spanyol lapértesülések szerint pénteken bemutatják új klubjában, a Real Madridban Javier Saviolát, az argentin labdarúgó-válogatott csatárát. A hírrõl a Marca és az As címû lap is beszámolt, az AFP érdeklõdésére ugyanakkor a királyi klubnál azt közölték, hogy még semmi sincs véglegesítve.

Csúcson az amerikai adakozókedv

Gazdaság2007.06.25, 13:02

Tavaly az amerikaiak 295 milliárd dollárt adtak jótékony célokra, ez újabb rekord az elõzõ csúcs, a 2005-ös 283 milliárd után, írta hétfõn az AFP hírügynökség, amerikai piacfigyelõ cégek összesítését idézve.

Vívóink aranyra esélyesek

Melbourne 19561956.11.20, 11:12

A francia AFP hírügynökség szerint az elsõ helyekért - mint már annyiszor - ismét a francia, olasz és magyar sportolók indulnak szinte más országbeli vetélytárs nélkül.

Che Guevara naplója az interneten

Archívum2006.11.17, 14:04

Naponta teszi közzé egy kubai internetes portál Che Guevara bolíviai naplójának pontosan négy évtizede írt bejegyzéseit, amelyeket a marxista forradalmár gerillavezérként írt - adta hírül az AFP francia hírügynökség.

Mire való az AFP?

Babalapozó2006.11.05, 21:22

A Babázó olvasói gyakran tesznek fel kérdéseket az AFP-vizsgálattal kapcsolatban. Minek a rövidítése az AFP? Mennyire megbízható a vizsgálat? Milyen értékek között tekinthetõ megfelelõnek az eredmény? Szülész-nõgyógyász szakértõnk válaszolt.

A Reuters szerint Gyurcsány túléli a válságot

Itthon2006.09.24, 09:57

Az AP amerikai és az AFP francia hírügynökség húszezerre, a brit Reuters pedig 40 ezerre becsülte a szombati Kossuth téri demonstráció résztvevõinek számát. A külföldi hírügynökségek szerint a szombati volt a legnagyobb kormányellenes demonstráció a héten. A Reuters szerint Gyurcsány Ferenc valószínûleg túléli kétéves kormányzása eddigi legnagyobb válságát.

A világsajtó szerint lecsillapodtak a zavargások

Itthon2006.09.22, 08:10

A budapesti tüntetések folytatásáról, de a zavargások lecsendesedésérõl írtak péntekre virradóra a világhírügynökségek. A francia AFP szerint egyre kevesebben tüntetnek Budapesten, míg az amerikai AP szerint egyre nagyobb az esély arra, hogy Gyurcsány Ferenc megtartja hatalmát.

Björn Borg eladja wimbledoni trófeáit

Archívum2006.03.03, 13:24

Megválik wimbledoni trófeáitól, illetve két egykori ütõjétõl Björn Borg, minden idõk egyik lesikeresebb teniszezõje. Az angol nyílt bajnokságon mindmáig egyedülálló módon - 1976 és 1980 között - sorozatban ötször gyõztes svéd kiválóság, az AFP beszámolója szerint a londoni Bonhams aukciós ház segítségével igyekszik gazdát találni a rendkívül értékes relikviáknak, amint indokolta, családtagjai hosszú távú jólétének biztosítása érdekében.

Leveszi oldaláról a problémás híreket a Google

Archívum2005.03.23, 07:18

A Google bejelentette, hogy eltávolítja hírkeresõ oldaláról egy francia nemzeti hírügynökség, az AFP anyagait. Az utóbbi cég a múlt héten perbe fogta az internetes keresõjérõl ismert céget, mondván az jogtalanul használja fel az AFP tartalmait.

Nem tetszik az Uniónak a magyar takarékosság

Gazdaság2004.12.22, 08:30

Szerdán várhatóan eljárást indít Görögország és Magyarország ellen az Európai Bizottság - írja az AFP hírügynökségre hivatkozva a Világgazdaság. A lap szerint az Unió nem tartja elég hitelesnek és meggyõzõnek a magyar kormány hiánycsökkentõ intézkedéseit.

A franciák szerint elbízta magát a Mocsai-csapat

Sport2003.12.15, 17:44

A francia válogatott nagy bátorságról és eltökéltségrõl tett tanúbizonyságot azzal, hogy vert helyzetbõl fordítva legyõzte a magyar csapatot, és ezzel megnyerte a nõikézilabda-világbajnokságot - összegezte a vasárnap esti, zágrábi döntõben (32-29) történteket az AFP hírügynökség. A mieinket természetesen nagyon megviselték a történtek, egyelõre csak azok a játékosak voltak hajlandóak nyilatkozni, akik kevesebb bizonyítási lehetõséget kaptak.

Mini-Szabadságszobor áll az új Nobel-békedíjas asztalán

Nagyvilág2003.10.10, 16:52

Az idei Nobel-békedíjat az iráni származású, 1947-es születésû Shirin Ebadi ügyvéd, emberi jogi aktivista, az elsõ nõi iráni bíró kapta a demokrácia és az emberi jogokért tett erõfeszítései miatt. Elsõsorban a menekültek, a nõk és a gyerekek jogaiért küzd. Ügyvédként számos ellentmondásos politikai ügybe keveredett eddigi munkája során. Ebadit tevékenysége miatt már számos alkalommal bebörtönözték. A kitüntetés hírét Ebadi elképedéssel fogadta, és az AFP-nek kijelentette: a Nobel-díj mindazokat az irániakat illeti, akik a demokráciáért harcolnak.

Negyven fölött a pakisztáni merénylet áldozatainak száma

Nagyvilág2003.07.05, 10:37

Negyvennyolcra emelkedett a pakisztáni Kvettában egy síita muzulmán mecsetben pénteken végrehajtott merénylet halálos áldozatainak száma, az AFP hírügynökség szerint. A városi mecsetbe egyes beszámolók szerit három fegyveres hatolt be, és tüzet nyitott a mintegy 2000 síitára akik éppen imádkoztak.  

A szövetségesek ellen fordulhatnak az iraki katonák

Irak2003.05.21, 11:47

300 iraki tiszt és közkatona fenyegetõzött szerdán a bagdadi elnöki palota elõtt azzal, hogy fegyvert fognak az Irakot megszálló amerikai-brit erõkkel szemben, mert nem kapták meg zsoldjukat. "Az amerikaiak kellemetlen dolgoknak lesznek tanúi" - mondta egy ezredes az AFP-nek.

Hatalmas robbanás rázta meg Bagdadot

Irak2003.04.29, 16:07

Hatalmas erejû robbanás rázta meg Bagdadot kedden a kora délutáni órákban. Az AFP tudósítója szerint egy olajjal teli árok égett, amit még a bagdadiak a háború elõtt ástak.

Reng Bagdad a bombázástól

Irak2003.03.28, 11:08

A szövetségesek légiereje több hullámban mért erõs csapásokat péntek hajnalban bagdadi célpontokra. Az AFP tudósítója szerint a péntek hajnali volt az egyik leghevesebb bombázás Bagdadban a nyolc napja kezdõdött amerikai-brit offenzíva során. Az éjszakai légitámadásokban a szövetséges erõ megsemmisített iraki kommunikációs és parancsnoki-vezénylési központokat

500 iraki halott délen

Irak2003.03.25, 15:20

Egy magas rangú amerikai katonai parancsnok jelentése szerint az utóbbi napokban az Irak déli részén dúló harcokban 500 iraki halt meg. A szintén délen lévõ násziríjai úton az AFP tudósítója szerint 100 iraki halottat találtak. Ugyanakkor a BBC információi szerint 30 holttestet találtak ugyanezen az úton. A Bagdad elleni bombázásokban hétfõ óta 16 iraki civil halt meg, 95 pedig megsebesült.

Magabiztosan várják a bevetést az amerikai katonák

Irak2003.03.20, 16:56

A kuvaiti sivatagban ugrásra készen várakoznak az amerikai erõk, és már az utolsó elõkészületeket végzik a támadás elõtt. A Camp Coyote táborban a 23. tengerészgyalogos dandár katonái magabiztosan nyilatkoztak az AFP francia hírügynökség tudósítójának.

Muhammad Ali békekövetként Afganisztánban járt

Sport2002.11.18, 16:43

Muhammad Ali, az egykori nehézsúlyú ökölvívó világbajnok, aki az ENSZ békeköveteként utazott kétnapos látogatásra Afganisztánba, hétfõn Kabulban egy lányiskolát látogatott meg. Ali szóvivõje az AFP-nek elmondta, miután "a boksz királyát" Kofi Annan ENSZ-fõtitkár békekövetnek választotta, az egykori bajnok úgy érezte: Afganisztánba kell utaznia, hogy segítse a gyerekeket, különösen a fiatal nõket, akiknek "immár van lehetõségük a tanulásra és életkörülményeik javítására".

Orosz kémek az Ericssonnál

Archívum2002.11.07, 11:55

Oroszország számára kémkedett az Ericsson svéd távközlési világcég három jelenlegi, illetve volt alkalmazottja - jelentette az AFP francia hírügynökség svéd sajtójelentésekre hivatkozva.

Az elnöki iroda állítja: altatógázt használtak a színházban

Nagyvilág2002.10.28, 17:19

Viktor Fominih, az orosz elnöki iroda vezetõ aneszteziológusa azt állítja: a szombat hajnali moszkvai túszszabadító akció során az orosz biztonsági szolgálat különleges egysége nem használt mérgezõ anyagokat. Fominih sajtértekezletén azt mondta: a mûveletben egyfajta, a sebészeti beavatkozások során is használatos, narkotizáló hatású gázt alkalmaztak. Az AFP értesülései szerint a túszokat a kórházban egy naloxon nevû gyógyszerrel kezelik, amit sebészeti beavatkozások során, illetve morfium-vagy alkoholmérgezés kezelésekor alkalmaznak.

Bin Laden a kuvaiti támadókat dicséri

Nagyvilág2002.10.14, 17:54

Oszama bin Laden terroristavezér nyilatkozatban dicsérte a Kuvaitban állomásozó amerikai haditengerészek és a francia tartályhajó ellen Jemennél végrehajtott támadásokat. Az arab hírtelevízióban közzétett dokumentum eredetisége az AFP hírügynökség szerint nem bizonyítható.

Vieira a Real Madriddal tárgyalt

Sport2002.01.16, 15:46

Patrick Vieira, az Arsenal középpályása madridi villámlátogatása után visszatért Londonba: a francia válogatott oszlopa a Real Madrid vezetõivel lehetséges átigazolásáról tárgyalt. Az AFP hírügynökség szerint a játékos klubja engedélyével tárgyalt Madridban. Vieira és a Real, valamint a játékos menedzsere, Marc Roger már két éve egyezkednek egymással.

Az Északi Szövetség katonái kivonulnak Kabulból

Nagyvilág2002.01.11, 16:09

Az afgán belbiztonságért felelõs Din Mohammed Dzsurhat tábornok az AFP-nek elmondta, hogy az Északi Szövetség 5-6000 katonája hagyta el Kabult az elmúlt napokban. A kivonulás hírét a nemzetközi biztonsági erõk keretében szolgálatot teljesítõ brit egységek szóvivõje is megerõsítette.

A tálibok kiadnák Omár mollát

Nagyvilág2002.01.03, 17:20

Az amerikai bombázások leállításáért cserében a tálibok kiadnák vezetõjüket, Mohamed Omár mollát. Az AFP hírügynökség értesülései szerint ez a döntés született a tálibellenes erõk és a tálib törzsi vezetõk tanácsának hétfõ óta tartó tanácskozásán.

A vadkender rákkeltõ hatása

Tudomány2002.01.02, 09:51

A hasist tartalmazó indiai kender fogyasztása elõsegíti többféle rosszindulatú daganat: a hörgõ-, száj-, garat-, nyelõcsõ és a gégerák kialakulását is - állítja a francia Orvosi és Egészségügyi Kutatások Országos Intézetének (INSERM) többféle szakorvosi véleményt magába foglaló tanulmánya. Az AFP által ismertetett szakvélemény 1200 már ismert, különbözõ tudományágakban készült tudományos tanulmány következtetéseit foglalja össze.

A fekete pénzek Svájcba mennek

Archívum2001.12.28, 13:26

Az euró megjelenésének elõestéjén az Európában tartott fekete pénzek Svájcba áramlanak, amely ideális menedéknek tûnik - írja az AFP hírügynökség.

Az Iszlám Dzsihád is leállítja az Izrael elleni merényleteket

Nagyvilág2001.12.25, 18:15

Nafez Azzam, az Iszlám Dzsihád nevû szélsõséges palesztin szervezet magas rangú tisztségviselõje kedden közölte az AFP hírügynökséggel, hogy a szervezet leállítja fegyveres támadásait - beleértve az öngyilkos merényleteket is - az izraeli célpontok ellen.

A Hamasz cáfolja a merényletek felfüggesztését

Nagyvilág2001.12.19, 23:08

Ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot szerdán arról, hogy a Hamasz radikális palesztin szervezet beszünteti az izraeli célpontok elleni öngyilkos merényleteket. A támadások beszüntetésérõl legelõször a Hamasz egyik magas rangú tisztségviselõje számolt be az AFP hírügynökségnek.

Izrael folytatja a bosszúhadjáratot

Nagyvilág2001.12.07, 09:44

Izraeli vadászgépek pénteken hajnalban rakétákkal támadták a Palesztin Hatóság rendõrségének központját Gázában. Az AFP szerint 15 palesztin rendõr megsebesült. Izrael addig nem hajlandó beszüntetni a támadásokat, amíg a hétvégi merényletek fõ szervezõit le nem tartóztatják.

Az Északi Szövetség állítja: leverték a fogolylázadást

Nagyvilág2001.11.27, 11:52

A tálibellenes Északi Szövetség csapatai - saját bejelentésük szerint - leverték kedden a fegyveres fogolylázadást a Mazari-Sarif mellett levõ földsáncerõdben, ahol a kunduzi csatában elfogott tálibbarát külföldieket õrzik. Az AFP helyszíni tudósítása szerint ugyanakkor még tartanak a harcok.

Franciaország Kirgizisztánban akar állomásozni

Nagyvilág2001.11.24, 12:52

Franciaország arra kérte Kirgizisztánt, hogy engedélyezze területén francia csapatok ideiglenes állomásoztatását afganisztáni katonai mûveletek céljára. Párizs egyebek között kirgizisztáni repülõtereket szeretne igénybe venni, ahonnan afganisztáni bevetésre küldhetné repülõgépeit. Az AFP szerint Franciaország hasonló kéréssel fordult Tádzsikisztánhoz is.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ