Afganisztán
címke rss- kapcsolódó címkék:
- afgán konfliktus
- USA
- Oszama bin Laden
- Kabul
- támadás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szaúd-Arábiát törné meg Putyin Szíriában
Sokszereplős és helyenként nagyon áttételes feltételezés, de van benne ráció: Oroszország az egyre fájóbb alacsony olajár miatt dönthetett úgy, hogy beavatkozik Szíriában. Ehhez leginkább Szaúd-Arábiát kell megtörni. A kettő pedig, úgy adódott, az Iszlám Állam elleni légicsapásokban keresztezi egymást.
Háborús bűncselekménnyel vádolják Amerikát Kunduz miatt
“Udorító” nyilatkozatok hangzanak el a kunduzi kórház lebombázásának ügyében, amelyek ráadásul “felérnek egy háborús bűncselekmény beismerésével” - ezt közölte az Orvosok Határok Nélkül nevű segélyszervezet. Azért mondják ezt, mert az afgán kormány bejelentette, hogy a kórházban tálibok voltak. A szervezet szerint az USA is bűnös.
Hiába szóltak, az amerikaiak folytatták a kunduzi kórház bombázását
Hiába szóltak a kunduzi kórház munkatársai a hatóságoknak az amerikaiak bombázása még 30 percig folytatódott – mondta az Orvosok Határok Nélkül munkatársa. A támadásban 19-en vesztették életüket, de egy magyar ápoló túlélte, és részletesen beszámolt az eseményekről. Barack Obama azonnali vizsgálatot ígért. A támadást az ENSZ főtitkára is elítélte.
Tizenkilenc halott a kunduzi kórházban
Az Orvosok Határok Nélkül nevű segélyszervezet 12 tagja, hét ápolt, köztük három gyermek: ennyien haltak meg eddig az észak-afganisztáni Kunduzban, amelynek egyik kórházát bombatalálat érte szombat hajnalban az észak-afganisztáni Kunduzban. Az orvosok azt mondják, ők elküldték a kórház pontos koordinátáit az amerikaiaknak. Az afgán elnök bocsánatkérésről beszél, az amerikai védelmi mniszter vizsgálatról.
- címkék:
- Afganisztán
- Kunduz
- Címkefelhő »
Házról házra verik ki a tálibokat Kunduzból
„Szimbolikus győzelemnek” nevezte Kunduz elfoglalását a tálibok parancsnoka annak ellenére, hogy a kormányerők három nap után kiverték őket a városból. Az Amnesty International szerint a tálibok tömegesen erőszakolták és gyilkolták az embereket a városban.
Lezuhant egy amerikai teherszállító Afganisztánban
Dzsalálábád repülőterének közelében lezuhant egy C-130-as típusú amerikai katonai teherszállító repülőgép péntekre virradóra Afganisztán keleti részén.
Az afgán elnök lemondását követelik Kunduz miatt
Folytatódnak a heves harcok Kunduzban, amelynek a visszafoglalásáért kedden indítottak ellentámadást a kormányerők. A parlament elégedetlen a hadseregnek nyújtott segítségért, ezért lemondásra szólította fel Asraf Gáni elnököt.
Amerikaiak bombáztak Kunduzban
Az Afganisztánban tartózkodó, kiképzési feladatokat ellátó magyar katonai egységektől 170 kilométernyi távolságban mért légi csapást az USA légiereje a Kunduz városát elfoglaló tálibok állásaira. A BBC szerint komoly harcok folynak a városért, amelynek nagy részéből tegnap kiűzték a kormányerőket.
- címkék:
- Afganisztán
- Kunduz
- bombázás
- NATO
- Címkefelhő »
Elfoglalták Kunduzt a tálibok
Elfoglalták Kunduzt a tálibok hétfőn - jelentette be az afganisztáni belügyminisztérium szóvivője.
- címkék:
- Afganisztán
- Kunduz
- tálib
- Címkefelhő »
Magyar katonák közelében támadnak a tálibok
Kitűzték zászlajukat a tálibok Kunduz központjában, hírügynökségi jelentések szerint nagyon közel kerültek a tartományi kormányzó székhelyéhez is. A fegyveresek meglepetésszerű támadást indítottak ma hajnalban Afganisztán északi részén, a tádzsik-afgán határ közelében fekvő tartományi központ ellen. Az afgán kormányerők erősítést küldtek a helyszínre. A magyar katonák állomáshelye a harcoktól 170 kilométernyire van. Arról, hogy a magyarok készültségi szintjét kellett-e emelni az események miatt, egyelőre nincs hír.