afgán konfliktus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Afganisztán
- USA
- Oszama bin Laden
- támadás
- Pakisztán
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Robbanás Kabulban - egy holland katona megsérült
Egy helyi tolmács életét vesztette, egy holland katona pedig könnyebben megsérült abban a robbanásban, amely Kabul közelében történt. Mindkettőjüket légi úton szállították el a helyszínről. Az afgán főváros rendjére felügyelő nemzetközi erők bázisára a tervek szerint ma érkezik meg a magyar egészségügyi kontingens első szakasza.
Cáfolják a bin Laden-fiúk elfogását
Egy magán megnevezni nem kívánó washingtoni tisztviselő, és a pakisztáni belügyminiszter is cáfolta azopkat az értesüléseket, hogy elfogták volna a Oszama bin Laden két fiát. Korábban egy pakisztáni tartományi miniszter azt állította, hogy amerikai-afgán erők foglyul ejtették bin Laden két fiát az afgán-pakisztáni határvidéken.
Bántalmazás miatt halt meg két afgán egy amerikai bázison
Nyers erőszak is szerepet játszott annak a két afgán fogolynak a halálában, akik tavaly decemberben haltak meg egy amerikai katonai bázison - derül ki a katonai halottkém jelentéséből. A hadsereg új vizsgálatot rendelt el az ügyben, azt pedig tagadja, hogy az őrök bántalmaznák a foglyokat.
Elvezethet bin Ladenhez az elfogott al-Kaidá-s
A közelmúltban elfogott al-Kaida-vezető, Hálid Sejk Mohamed leveleinek utalásai alapján Oszama bin Laden nyomára juthatnak a pakisztáni biztonsági szervek és a CIA. Bin Laden a feltételezések szerint Pakisztán északi részén bujkál, de Hálid Sejk elfogása kiugraszthatja rejtekhelyéről.
Újabb tárgyalás a WTC-támadás ügyében
Ismét bíróság elé állítanak egy férfit a szeptember 11-i merényletekkel kapcsolatban Németországban. Az ügyészség gyanúja szerint a marokkói származású férfi segítette azt a hamburgi csoportot, amely a World Trade Center és a Pentagon elleni támadásokat szervezte. Emellett részt vett az al-Kaida kiképző táborában folytatott megbeszéléseken, amelyeken a merényletek előkészítéséről esett szó.
Terroristának minősítettek 15 szervezetet Oroszországban
Az orosz legfelsőbb bíróság pénteken, eleget téve a főügyész keresetének, terrorista szervezetnek nyilvánított 15 szervezetet, és betiltotta működésüket az Oroszországi Föderáció területén. A feketelistán van az al-Kaida és számos csecsen csoport is.
Moussaoui perét tovább halasztják
Az eljárás felfüggesztését kérte a vádhatóság feladatait ellátó amerikai igazságügyi tárca a szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrorcselekmények eddigi egyetlen vádlottja, Zacarias Moussaoui perében, amelyet kétszer is halasztottak, s legutóbb júniusra 30-ra tűzték ki.
Afgán laktanyát támadtak a tálibok
Több katonát megöltek, néhányat pedig magukkal hurcoltak a kormányellenes erők Afganisztánban egy katonai körletből. A támadókról azt gyanítják, hogy a tálibokkal is összefüggésbe lehet őket hozni.
Lezuhant egy amerikai helikopter Afganisztánban
Több amerikai katona meghalt, amikor egy harci helikopter rutinrepülés közben lezuhant Afganisztánban.
Kormányellenes felkelőket keresnek Afganisztánban
Feltehetően Hekmatyar hadúr fegyveresei támadták meg az amerikaiakat és a kabuli kormány alakulatait. Az elmúlt kilenc hónapban ez volt a legnagyobb ütközet Afganisztánban.